Márki Sándor: Sarkad története (Budapest, 1877.)
Sarkad hivatalos okleveleinek végén gyakran találkozunk egy kezdetleges kidolgozású pecsét lenyomatával. Az a pecsétnyomó épen 200 esztendő óta áll helyt magáért. — Magyar köríratával két század óta adja annak folytonos bizonyságát, hogy hazánk azon kevés számú helységeinek egyikét szolgálja, melyek egy deákos és azután egy németes kor kísérteteitől meg nem ijedve, külsőleg is megőrizték magyar jellegöket. Nyelvben, erkölcsökben egyaránt. Nagyobb gondatlanság, vagy kevesebb szerencse sok ily emlékjelet tönkretett. Egyhelyütt csak a mai pecséttan vallotta kárát, másutt maga a nemzetiség is. Csekély körülményekben néha nagy tanulságok rejlenek, s mi féle jelenséggel vagyunk szemközt. Nem kicsinylem. Igaz, nem olyan községgel akadt dolgunk, mint a felvidék némely helységénél, ahol elég mentséget találunk a régi magyarosság elhagyására a szigorú, helybeli viszonyokban. Itt, ezen a földön, elejétől máig tősgyökeres magyar népség lakott — és az lakott vidéken is. Elnyeletésre, más fajba való beolvadásra gondolni sem lehetett. De az ősi erényeknek a kor divata mindig veszedelmes versenytársa, áramlata azok legmagasabb szigeteit is elboríthatja. S hogy hányat elborított, nagyjából úgy is elképzelhetjük, ha a múlt század, de még a jelenlegi első felének is történetéről csak egy száraz kézi- Sarkad története.