Családi Kör, 2002. október-december (13. évfolyam, 40-52. szám)
2002-10-17 / 42. szám
Krisztityné Béda Gittát lánya, Laura 4 unokával ajándékozta meg. Szabolcskiné tragikus balesetben elveszítette a 20 éves fiát. Lányának egy gyermeke van. Özvegy Kovács Kocsis Anna folyamatosan járja az élet iskoláját. Idősebb fiának nem okozott gondot a tanulás, a fiatalabb fiával viszont naponta ült és együtt tanultak. Az eredmény nem maradt el, a fiú sikeresen lediplomált. Az autóvizsgára is együtt tanultak, Anna 5 £ évesen szerzett jogosítványt. Kaszapné elégedett a sorsával. Jó férje van, büszke a lányára és két unokájára. Erdeljanné is özvegyen él. Huszonhét munkaév után lett nyugdíjas. Most az unokák jelentik a legtöbb örömet számára. Kovács Károly nyugdíjasán szakmát változtatott, komoly gyümölcsöse van, abból pótolja a nyugdíjat. Sági Lászlóné Molnár Júlia Karlócáról jött a találkozóra. Harmincnyolc éve nagyon boldog házasságban él, 3 unoka boldog nagymamája, gyűjti, szárítja a növényeket, ebben is megtalálta önmagát. Pallós Imre elvált, egy lánya, három unokája van. Hét év alatt hatszor műtötték, és most nagyon boldog, hogy itt lehet. Curciiné két gyermek édesanyja, egy unokája van. Nyugdíjas, de bedolgozó. Csábi Jusztina 13 éve elvált, két lánya, négy unokája van. A bajokat elfelejti, és járja az élet útját. Bevizné Ricz Magdolna szervezetét 2000-ben komoly betegség támadta meg. Kemoterápiás kezelés, sugarazás van mögötte, de sikerült legyőznie a gyilkos kórt. Gáborné Stefánovics Zsuzsanna 1961-ben egyedül nekivágott a nagyvilágnak. Negyven évig Ausztráliában élt magyarországi férjével. Közben beutazták a földet, gyerekük nem született. Most Kalocsa mellett élnek, nagyon boldog, hogy 42 év után itt lehet. Szabó Sándor luxemburgi állampolgár. Napok óta már nem alszik, annyira izgatottan várta ezt a találkozót. 1970-ben előbb a felesége, majd ő is egy kofferral mentek ki Luxemburgba. Az első időszak nagyon nehéz volt, nem ismerték a nyelvet, a munkamódszert, nem volt senki ismerősük. Rengeteget jelentett számukra, ha valaki beszélgetett velük. Közben megtanulták a német, a francia és a portugál nyelvet, dolgoztak. Öt éve beteg nyugdíjas, körbejárták Európát, azt tervezték, hogy visszajönnek, de a fiuk kinn alapított családot, most várják az első unokát. Tóth László 28 évig dolgozott állami helyen, majd a fiával magánvállalkozásba kezdett. Tóth Géza 38 évig élt együtt a feleségével, két gyermeket neveltek fel. Most elvált. Azt mondja, ha nincs problémája, akkor csinál magának. Bukovicsné Tombász Erzsébet fiatalon özvegy maradt egy apró gyermekkel. A második házasságában is született egy gyermeke, aki a közelmúltban diplomáit az egyetemen. Molnárné napok óta lázasan készült a találkozóra. Nyugdíjas, boldog nagymama. Tormáné 40 éve dolgozik, és 40 éve él boldog házasságban. A fiáékkal közös családi vállalkozásuk van. Két kislány boldog nagymamája. A beszámolók után Berecz tanár úr nyújtotta fel a kezét, majd mintegy összegezésként mondta: - Gyerekek, három szomorú tényre és egy reménykeltő dologra lettem figyelmes. Ebből a nemzedékből már négyen nincsenek az élők sorában, egy társatok lelkileg meghalt. Ez majdnem 25%, négyen elhagyták a szülőföldjüket, és sajnos ez az ittmaradottak gyermekeire is vonatkozik, így fogyunk. Közép-Európa legszebb, leggazdagabb vidéke ezáltal, hogy szétszóródtunk, sokkal szegényebb. A másik szomorú dolog, hogy legtöbbeteknek egy, esetleg két gyereke született, és sajnos néhol egy sem. Mint valószínűleg tudjátok, nekünk 19 évi házasság után született a lányunk, miután előző évben örökbe fogadtunk egy kislányt. Nem vagyunk tehát valami szapora fajta, viszont észrevettem egy halvány reményt, hogy a mi gyerekeink, a ti gyerekeitek már 2, 3, sőt 4 gyereket vállaltak. Higgyétek el, a legszebb hivatás gyereket nevelni. Ezt kellene sugallni a fiataloknak. Jó egészséget, további sikeres munkát, sok unokát kívánok. A beszámolók után kicsöngettek. Az iskolában megkezdett társalgás este az egyik hangulatos becsei vendéglőben folytatódott. Mindannyian köszönetet mondtak Curciné Pénzes Mária szervezőnek, mert a találkozó feledhetetlen élmény mindenki számára. Lelkileg feltöltődik az ember. Naponta eszébe jut, hogy hála istennek ezek a fiúk, lányok még élnek. Megbeszélték, hogy ezután minden évben találkoznak, mert rövid az élet, használjunk ki minden percet, találkozzunk, míg lehet. BERETKA CSÁBI Éva 21-ből néhányan Találkoztak az Újvidéki Magyar Főgimnázium első, 1952-ben érettségizett növendékei múlt szombaton tartották meg ötvenéves érettségi találkozójukat az Újvidéki Magyar Főgimnázium háború utáni első érettségizői. De nemcsak az akkori érettségizők, hanem egy tanárjuk is eljött: Huber Lajosné, a zentai születésű Márkus Matild. Ő volt az egyetlen, aki az akkori tanári karból most jelen lehet. S ráadásul ő szervezte meg a találkozót. - Akkor, ötven évvel ezelőtt bizony nagyon fiatalok voltunk mi, pályakezdő tanárok is. A háború utáni első magyar gimnázium érettségizői és mi közöttünk, tanárok között csak néhány év különbség volt. Én akkor vegytanból érettségiztettem őket. A huszonegy tagú osztály nagyon igyekvő, összetartó volt. Úgyszólván mindenhova együtt mentünk, például együtt szilvesztereztünk is. Most kilencen jöttek el, mások, akik még életben vannak, vidéken vagy a világ másik végén tartózkodnak. A huszonegy tagú osztályból tehát kevesen voltak jelen a Park Szállóban megtartott találkozón. De akik eljöttek, nagyon megörültek egymásnak. Ez az összejövetel minden pillanatában érezhető volt. Rédli György nyugdíjas tisztviselő például piros rózsacsokorral várakozott a szálloda főbejárata előtt, amikor még beléptem a szálloda előcsarnokába, a várakozók közül egy hölgy azonnal felugrott és átölelt. Bizony, az elviharzott fél évszázad megtette a magáét. Másnak vélt Rácz Gizella nyugdíjas közgazdász, vagyis volt osztálytársának. Ő Topolyáról jött el férje társaságában a találkozóra. A félreértésen jót nevettünk, s Gizike nyomban küldte is élete párját az autóban hagyott érettségi tablóért. Csakhamar mindannyian láthattuk az 1952-ben készült képeket, az akkor érettségizett diákokat és tanáraikat. - Sajnos, megfogyatkoztunk. Igaz, nem is voltunk népes osztály, mert az ötödiktől tizenheten voltunk, négyen később csatlakoztak hozzánk. Szóval huszonegyen voltunk, tizenhárom fiú... Kilenc nincs már az élők sorában - mondja Gizella. A tablóról sok ismerősöm képe tekintett rám. Szarvas János, az akkori igazgató, Bognár Lajos osztályfőnök, Hegybeli Lili, Sárosi Károly néhai jó barátom, a lelkes magyartanár, valamint Márkus Matild vegytantanárnő, akinek rövidesen a férje lett Huber Lajos, az újvidéki Petőfi Sándor Általános Iskola fölvirágoztatója. Aztán Nina Csesznakov orosztanárnő, továbbá Gebhard Irén, Knezsevics Lidia... Közben érkeznek a többiek is, s örömmel fogadják a tablót. Elmerengve nézegette Gál Ferenc nyugdíjas testnevelő tanár is. S akkor nagy hővel megérkezett dr. Halasi Rózsa egyetemi tanár, majd a pirosi Károlyi Ilona is. Később pedig Benkó Matild, Wahl Erna is, majd Farkas László nyugdíjas újságíró kollégám, a Jó Pajtás gyermeklap ma is oszlopos tagja. - Keczeli Vera nem jött el Zentáról - jegyezte meg egyikük. - Ki tudja, miért nem jött el? Persze Gabi, a Rédli Gabriella onnan Ausztráliából nem nagyon jöhetett. És ki tudja, mi van dr. Rimán Egonnal? - sorjáztak a kérdések, amire bőven volt idő az ünnepi ebéd alatt, no meg emlékezni is a volt osztálytársakra, a régi szép időkre és az első tízéves találkozóra, arra a nagy temerini mulatozásra! KÁNTOR Oszkár GÁL FERENC, BENKÓ MATILD, KÁROLYI ILONA, DR. HALASI RÓZSA, WAHL ERNA, RÁCZ GIZELLA (ÉS FÉRJE, DOGNÁR JÓZSEF), HUBERNÉ MÁRKUS MATILD, GUGGOLNAK: FARKAS LÁSZLÓ ÉS RÉDLI GYÖRGY 29 2002. október 17.