Családi Kör, 2003. október-december (14. évfolyam, 40-52. szám)
2003-11-27 / 48. szám
2003. november 27. Nem az hal meg, akit eltemetnek, hanem akit elfelednek. Boross István egykori népszerű magyarnóta- és slágerénekest pályatársai, rajongói és tisztelői örökre szívükbe zárták, és sohasem felejtik el. Az újvidéki Petőfi Sándor MME-ben szombaton este megtartott nosztalgiakoncertre nagyszámú közönség gyűlt össze, és nemcsak a helybeliek, hanem Temerinből, Begaszentgyörgyről, Muzslyáról, Szentmihályról, Debelyacsáról is érkeztek vendégek. A Boross István emlékest megszervezésének ötlete Mezei Katalintól, a művelődési egyesület Dalkörének elnökétől és Dániel Ilonától eredt. A rendezvényen Boross Mirjanát, a művész özvegyét is üdvözölhettük, aki nemcsak élettársa, hanem pályatársa is volt Boross Istvánnak, 43 évig éltek boldog házasságban. Mirjana asszony felidézte ifjúkoruk legszebb emlékeit. Ferenczi Jenő színművész évtizedeken keresztül pályatársa és munkatársa volt Boross Istvánnak, ő is emlékezett szeretett barátjára. A műsort Mészárosné Bába Lúcia vezette, s mint mondta, megtiszteltetés számára, hogy ismerhette és együtt dolgozhatott a Boross házaspárral. Az esten felléptek az Újvidéki Rádió és Televízió szólistái: Mezei Katalin, Pintér Vera, Kiss Erzsébet, Kösz Zsófia, előadásukban hallhattuk az Asszony lesz a lányból, Halljátok, cigányok, Elmegyek az életedből, Leszállt a csendes éj, és még több ismert nótát. A Dalkör egyik célja, hogy a fiatal, újonnan felfedezett magyarnótaénekeseknek fellépési lehetőséget nyújtson. Az ifjú nemzedék, noha nem ismerhette a dalkirályt, énekli azokat a dalokat, melyeket ő vitt sikerre. Az esten hallhattuk Gaál Zoltánt, Csapó Valériát, Rácz Gabriellát, Mezei Mónikát, Raffa Klárát, Kiss Lászlót. A második részben a népszerű slágerek voltak műsoron, a többi között a Ne hagyd el soha, Ha nyílnak a zombori rózsák - Darko Kraljic ismert szerző e dalt Boross Istvánnak írta -, Én mindenkiben csalódtam, Minden asszony életében, Dalold el, ezüstgitár című dalokat hallhattuk. A kitűnő hangulatról a kiváló zenekar gondoskodott Kurina Verebes Gusztáv vezetésével. Róla tudni kell, hogy a 2000 májusában Romániában megtartott 6 országot felölelő versenyen első díjas lett, a közelmúltban pedig a világon egyedülálló 100 tagú cigányzenekar egyik vezető prímása lett. Boross Istvánról azt mondták, dalból volt a lelke, őt tartották a vajdasági Dean Martinnak. Annak idején az ország legnépszerűbb szólistáival, énekegyütteseivel, zenekaraival lépett fel. Az idén lenne 79 éves. Az újvidéki Petőfiben szombaton méltóképpen tisztelegtünk emlékének. Egy felejthetetlen est volt ez mindazok számára, akiknek életük legszebb időszakát, fiatalságuk éveit, az első szerelmet juttatták eszükbe Boross István dalai. Olykor könnyeket csaltak elő a szemekből, hol pedig nótára fakasztották a közönséget. És ha hat nap nem is szólt a nóta, a több mint három és fél órás remekül sikerült műsorért elismerés illeti a szervezőket, résztvevőket egyaránt. Az emlékestről az Újvidéki Rádió és Televízió felvételt készített, így azok is emlékezhetnek majd Boross Istvánra, akik szombaton este nem lehettek ott a Petőfiben. ERDŐSI LOC Valéria (Fotó: ERDŐSI László) Tisztelet a dalkirálynak Szombaton este az újvidéki Petőfi Sándor MME-ben Boross Istvánra, a népszerű magyarnóta- és slágerénekesre emlékeztek rajongói BOROSS MIRJANA, A MŰVÉSZ ÖZVEGYE KÖSZÖNETET MOND A KÖZÖNSÉGNEK KURINA VEREBES GUSZTÁV HEGEDŰJÁTÉKÁVAL ELNYERTE A KÖZÖNSÉG TETSZÉSÉT HALLJÁTOK, CIGÁNYOK - ÉNEKELTE MEZEI KATALIN ÉS A KÖZÖNSÉG IS A KÖZÖNSÉG FELEJTHETETLEN ESTET TÖLTÖTT SZOMBATON A TELEPI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN AZ EMLÉKEST RÉSZTVEVŐI 15