Családi Kör, 2012. április-június (23. évfolyam, 14-26. szám)

2012-04-05 / 14. szám

Magyar történelem Petőfi Sándor, a forradalmár költő A szabadság költőjeként tisztelt Petőfi lett a magyar irodalom első számú képviselője a külföld előtt is (4.) Valamennyi irodalmárunk közül Petőfi Sándor életrajza a leginkább ismert. A márciusi ifjak vezéreként és március 15-e egyik hőseként, majd az 1848/49-es szabadságharc egyik mártírjaként a nemzeti legendárium egyik központi alakja lett. Már halála után néhány évtizeddel ő jelentette a magyarság számára a nagybetűs költő fogalmát. Élete legalább annyira kultusz tárgya, mint a költészete. A fehéregyházi csata Az 1848/49-es magyar szabadságharc sike­rei arra késztették a Habsburg-vezetést, hogy katonai segítségért folyamodjon I. Miklós orosz cárhoz, aki Ivan Fjodorovics Paszkievics tábor­nagyot bízta meg, hogy 200 ezer orosz katoná­val Magyarországra induljon, így a Habsburg­­csapatokkal együtt 370 ezer katona és 1200 ágyú állt szembe a magyar honvédsereg 132 ezer emberével és 450 ágyújával. A Kárpátokon át beözönlő orosz túlerővel a magyar csapatok 1849. július 20-án legen­dába illő véres ütközeteket vívtak a Tömösi­­szorosban. A korabeli beszámolók szerint hajnaltól délig dörögtek az ágyúk, és roham ro­hamot követett, ám a cári csapatok egy tapod­tat sem tudtak előrejutni. 1849. július 29-én Bem altábornagy a ma­rosvásárhelyi főhadiszállásán kapta a hírt, hogy a Nagy-Küküllő völgyében megjelentek és Se­gesvárt is elfoglalták Lüdersz generális seregei. Azonnal intézkedett, és másnap, július 30-án elindult csapatával Székelykeresztúrra, aho­va Petőfi is elkísérte. Még aznap éjfélkor csat­lakozott hozzájuk Sepsiszentgyörgyről a 27. zászlóalj négy százada, de sajnos a magyar csa­patok ütőképességét jelentősen befolyásolta az a tény, hogy nem érkezett meg Kemény és Dobay serege. Reggel korán megszólaltak a kürtök, a do­bok, riadóztatták a harcba indulókat, hogy Bem 3700 főnyi serege 14 ágyúval megütköz­zön a fehéregyházi mezőn az oroszok 18 ezres hadával és 48 ágyújával. Bem hősies csapatai Fehéregyházát már ér­kezésükkor visszafoglalták, majd sor került a hadsereg hadrendbe állítására. A magyarok 11 órakor tűz alá vették a segesvári erdő szélén tá­borozó orosz hadseregstábot, és már az első lö­vések nyomán halálos találat érte Szkarjatyint, Lüdersz tábornok egyik alvezérét. Talán ez volt az a lélektani pillanat, amikor egy fergeteges magyar rohammal eldönthető lett volna a csa­ta sorsa. De nem így történt! Egymás után ro­hamoztak a honvédek, de a sokszoros túlerő el­leni küzdelem felmorzsolta erejüket. Az orosz bal szárnyon indított, a bekerítést célzó kozák roham a magyar csapatokat visszavonulásra, később menekülésre kényszerítette. Felbom­lott a csatarend, mindenki menekült, közöttük volt Petőfi Sándor is, aki feltehetőleg az Ispán­­kútnál esett el. Találgatások Petőfi halála körül Annyi tudható csak biztosan, hogy Petőfit 1849. július 31-én látták utoljára életben a Se­gesvár melletti fehéregyházi ütközetben, ám halálának szemtanúja nem került elő. Egye­sek még a közelmúltban is komoly erőfeszí­téseket tettek a költő földi maradványainak felkutatására. „Senki sem látja, hogy szembefordulok! így szúrnak belém vive la republique így szúrnak belém. Senki... lovak dobognak... Nem, ne így legyen­­ vive la..." Ezt énekelte a költőt megszemélyesítve Cseh Tamás Bereményi Géza dalszövegében (Petőfi halála) 1981-től kezdve, ám a szövegíró maga is élt a költői szabadsággal, hiszen arra vonatkozóan nem maradt fenn írásos bizonyí­ték, milyen körülmények között halt meg a köl­tő-forradalmár, lévén hogy nem látta meghal­ni senki. Az ellenséges szuronyokkal szembeforduló hősi halál képe mindazonáltal másokat is meg­ihletett, például Hegedűs László festőművészt (Petőfi Sándor halála, 1850), akinek vásznán a nagy hazafi több lovas gyűrűjében kiszolgál­tatva, de állva és a támadóival szembefordulva fogadja a halálos szuronydöfést. A legenda meg a népnyelv a festmény szü­letése után még hosszú ideig életben tartotta a költőt, egyesek szerint a segesvári csatát kö­vetően Szibériába hurcolták hadifogolyként, ahol később természetes halállal halt meg. Más változat szerint kivégezték. Ezek a felté­telezések azonban már messze túlmutatnak a tényekre alapozott történettudomány határa­in. Arra mindenesetre alkalmasak voltak, hogy felrobbantsák egy nagyrédei vállalkozó kutatói ambícióit. Morvai Ferenc, a Megamorv Kazánfejlesztő és Kutató Kft. tulajdonosa, a Megamorv Petőfi Bizott­ság megalapítója a múlt század nyolcvanas éve­inek végétől megszállottan kezdte keresni Petőfi földi maradványait, és vállalkozását látszólag siker koronázta. Az ásatást végző különítmény jelenté­sében ez állt:„az 1989. július 17-én a barguzini 7-es számú sírban talált csontváz azonos Petőfi Sán­doréval." A lelkes leletgazdák szerint a költő testi adottságaira utaló,„az irodalomból ismert összes jegyek (farkasfog, homlok, fogak, áll, testi sérülé­sek) megtalálhatók a csontvázon". A későbbiek­ben magyar, orosz, kanadai és amerikai antropo­lógusok vizsgálatának is alávetett kelet-szibériai leletről azonban kiderült, hogy egy nő csontváza... Bár a megszégyenült Morvai megpróbált politikai magyarázatokat mellékelni a sikerte­len vállalkozáshoz, mondván, hogy a fővárosi és állami vezetőktől nem kapott engedélyt a Petőfi család Fiumei úti sírkertben lévő családi kriptájának megbontására a DNS-vizsgálat el­végzéséhez, mára a tudóstársadalom már egy­öntetűen ahhoz tartja magát, hogy a költő a se­gesvári, pontosabban a fehéregyházi csatában vesztette életét. 24 C3§B 2012. április 5. Írónk véleménye Petőfiről Németh László 1934-ben azt írta Jelszó: Petőfi című cikkében, hogy „A magyar irodalom­nak Petőfi a legnagyobb fénye. Bizonyíték rá, hogy egész irodalmunkat az ő világításában látjuk. Nemcsak utódai állnak az ő fényében, árnyában (szerepét folytatva, mint Vajda, Ady, a fiatalabbak közül Illyés, Erdélyi, vagy szerepe ellen küzdve, mint Arany, Babits), de visszaeső fénye elődeit is meghamisítja. Csokonaiból, ebből a botanikus lelkű költőből, akinél a tizen­nyolcadik századnak kevés nyájasabb bennszülöttje élt, egy elő-Petőfit csinált, s a tizenhato­dik század nyers korújában, Balassi előtt rá emlékezünk. Petőfi olyan nagy emléke a magyar szellemnek, hogy nem tudunk szabadulni tőle. A hű asszony esküvője napjához méri leány- és asszonykorát. A magyar szellemnek Petőfi költészete volt az esküvője." 1973-ban, a költő születésének 150. évfordulóján az irodalmi élet akkori jeles képviselői közül többen válaszoltak arra a körkérdésre, hogy mi Petőfi helye a jelenkori irodalomban. Weöres Sándor határozottan állította, hogy semmilyen.„Petőfit saját szobra takarja el: az­előtt a patetikusan szónokló, esküre emelt kezű, ma a vékonypénzű forradalmár." A népi írók hagyományához kapcsolódó Csoóri Sándor viszont úgy fogalmazott, hogy nem Petőfi lett­­ időszerűtlen, hanem mi, az utódok vagyunk azok.

Next