Családi Kör, 1864 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-09 / 41. szám

963 964 zán emberré, a munkával egyesülten pedig — igazán nemessé. De hogy a czélszerű, az az erkölcsre és munkára serkentő nevelés ártalmára válna az erkölcsnek, azt elfogulatlan józan észszel senki sem állíthatja. Miért válnék tehát ép a nő erkölcsi érzésének hátrányára, ha ilyen nevelésben részesül? Sőt megfordítva, az alapos és munkára serkentő nevelés már magában is hatalmas támasza a jó erkölcsnek. Mert semmi sem képes annyira megóvni az embert a sülyedéstől, mint az a tudat, hogy van módja, képessége és alkalma, nemes után hasznára válni önönmagának és embertársainak. Ez a tudat fejti ki a szívben az önérzetet, és emeli ki a lelket a tenyelet fojtó gőzköréből, amelyben előbbutóbb az erkölcsi érzetnek is meg kell bénulnia, elcsenerészülnie. Az igaz, hogy hiúsággá is fajulhat az önérzet, de a hiúság sem olyan veszélyes, mint az önérzet hiánya. Aztán az az önérzet, mely hiúsággá fajul, nem alapszik sem a lelki erő, sem a munka utáni süker, hanem csak külső tulajdonok és könnyű diadalok tudatán. Aki igazán tud valamit, az ép olyan kevéssé lehet hiú, mint az, aki fáradságos után nagy eredményeket vívott ki. Az ilyen ember csak önérzettel bírhat, ez pedig nem hibákra, de ujabbujabb nemes határozatokra és ujabb-ujabb nemes munkásságra serkent. Innen van, hogy egyrészt a valódi érdem legkevésbbé követelő, és másrészt ép a hiányos nevelésű nőknél a hiúság nem tartozik a ritkaságok közé. _bl sel Neveljék csak alaposan, czélszerűen és nyissanak nekik tért a hasznos munkásságra, meglássák,milyen nemes önérzet hevíti szívüket! És akkor majd nem abban találják dicsőségüket, hogy nekik legyen a legszebb ruhájuk, hanem abban, hogy szép tettekben múlják fölül társnőiket. Nem a hiúság, de az önérzet terjeszti ki akkor szárnyait az erkölcs fölött. Nagyon kevéssé ismeri tehát az emberi szívet, aki azt állítja, hogy az alapos tudomány és hasznos munkásság nem előnyére, de hátrányára lehetnek az erkölcsnek. És az élet is igazolja állításunkat. Hol találjuk a női erkölcsöt legtisztább fényében ? ott, hol eddig legtöbb tere nyílt a munkásságra: a családi körben. Innen van, hogy miként az erkölcsös nők előtt a családi élet szentség, úgy másrészt erkölcsösségök leginkább a családi életből meríti erejét. Ámde innen van az is, hogy a mint e szentélyből a nagy világba kilépnek, lelkök többnyire elveszti azon erkölcsi biztonságot, mely őt házi körében oly dicséretesen megkülönbözteti. Pedig a nőnek minden kizáratása mellett egykormáskor mégis csak ki kell a nagy világba lépnie; nem élhet meg mindig a családi élet falai között, nem is alapíthat mindenik saját családot; nos, mi történik akkor ? az, ami rendesen azon emberrel történik, aki nincsen hozzá szokva gyalog járni az utczán , nem esik el mindig, de a megmegbotlásnak és eltévedésnek vajmi gyakran ki van téve. Egészen máskép volna ez, ha a nőt idejekorán hasznos munkásságra nevelnék! Akkor a természettől fogva szívébe oltott, a czélszerű nevelés által kellőleg kifejtett és a nemes önérzet által megszilárdult erkölcsi érzés a közéletben sem hagyná cserben, sőt még erősbödnek általa. Ha most büszkesége, hogy szíve tisztaságát meg tudja óvni, akkor kétszeresen az volna, és ő azt bizonyosan sokkal jobban meg is fogná óvni, semmint most! A külső élet teli van örvénynyel, de legritkábban nyelik el az örvények azt, aki a legtöbbet jár közöttük: ismeri a veszélyeket és tudja kikerülni; van ereje, és már ez is fél győzelem; többet nem szólhatunk e tárgyról, de nem is szükséges; aki az életet ismeri, tudja, hogy a női erkölcsre nézve a legnagyobb veszedelem a tapasztalatlanság és a jóhiszeműség, és mind a kettő elenyészik, amint az élettel komolyan megismerkedünk. Az erkölcsösség tehát nem hogy arra indítana, hogy a nőt tovább is mostani elhanyagoltságában meghagyjuk, sőt megfordítva, épen arra indít hogy korszerű nevelésben részeltessük, és hasznos munkásságra képessé tegyük. Nem mondjuk, hogy ezáltal mindjárt csupa angyalokká lesznek; de ha nézzük, hány lelket tántorít meg napjainkban a nyomor és a tétlenség, a tapasztalatlanság és a jóhiszeműség, egész bizonyossággal állíthatjuk, hogy a női munkakör tágítása a legjótékonyabb befolyással lesz a közerkölcsre. (Folyt, köv.) n* Azraela. Dobó Lászlóié 1. . eküdnél betegen, már csak félig élve, iffal nevemet susognád a szótalan éjbe: Jönnék... bárha volnék túl is a világon. :.J. Nem gátolna semmi téged újra látnom. 111' Szárnyait id’adná a szél, a gondolat, ^S haldokló ágyadnál volnék egy perez alatt — Azraela, Azraela, bájos Azraela ! Minden gondolatom ott időzne nálad, Forró könnyeimtől nedves lenne ágyad; Gyászba öltözködném, behinteném fejem, S ágyad mellett lennék napestig, szüntelen. Gondolatid lesném, s kezem összetéve, Lehajolnék föléd, haldokló fölébe — Azraela, Azraela, bájos Azraela! Zokognék. .. eszembe jutna édes múltam, Mikor üdvösségem ismerni tanultam, Mikor elfödött dús lombja pálmafának, S játszi örömeink oly nagyok valának, Mikoron először mondtad, hogy: „szeretlek!“ S reá magas bérezek viszhanggal feleltek — Azraela, Azraela, bájos Azraela! Mikoron futkostunk narancsfák árnyában, S észre sem vettük, hogy körültünk homály van. Hespera mosolygott, mi meg nevetkeztünk : Szerelem, boldogság nem vont gátat köztünk. . . Csermelyhez leültünk, néztük halk futását, Én tégedet, te meg engem karoltál át. — Azraela, Azraela, bájos Azraela!