Csongrád Megyei Hírlap, 1980. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-01 / 179. szám

Figyeljszok­ásal a gátakon (Folytatás az 1. oldalról.) hogy miért kellett a kikötő­bakokat ilyen megoldással elhelyezni a rakpart alatt? A szegedi úszóházakon, a partfürdőn megszűnt a strandolás. Újszegeden is a medencéket, a játszótereket, a padokat sík víz borítja. Amint tegnap dr. Vágás István, az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság főmun­katársa elmondotta, a leg­újabb jelentések szerint a Tisza felső szakaszán egy kisebb méretű újabb áradás vonul le, Tokajnál sántán magas a vízállás. Az ATI­­VIZIG szakvezetői egyéb­ként rendszeresen tartják a kapcsolatot a Kettős-Körös­nél védekező, 170 főből álló, Csongrád megyei brigáddal. Változatlan elhatározás a vízügyi szolgálatnál, hogy megvédik az alpári nyári gátat, és így nem önti el az árhullám a mintegy 5 ezer hektáros mezőgazdasági te­rületet. A Maros erdélyi vízgyűjtő területén számottevő után­pótlás jutott a folyóba. Saj­nos itt is újabb árhullám követi a mostanit. A Tisza alsó szakaszán csak mérsékelten árad. Sze­geden azért magasabb a vízállás az átlagosnál. A Körös Gyománál 28, Szarvasnál 29 centit apadt. A Maroson tegnap Sobor­­sinnál 19, Aradnál 21, Ma­kónál szintén 21 centis ára­dást mértek. Makónál teg­nap a mérce 338 centit mu­tatott. A Tisza teljes Csongrád megyei szakaszán, valamint a Maros teljes magyarorszá­gi bal parti szakaszán és Makó alatt, a jobb parton első fokú készültséget ren­deltek el. A tiszai pontvédelemben a Csongrádi Vízlépcső mun­kaszakaszán, az alpári nyári gáton, a Maroson Nagylak­nál, valamint a Körlös bal partján Öcsödtől a torkola­tig tegnap reggel 7 órától másodfokú a készültség. Ez éjjel-nappali figyelőszolgá­­­­latot és helyszíni védelem­­vezetői szolgálatot jelent. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: A megáradt folyók men­tén több mint kétezer kilo­méter hosszú gáton tartanak árvízvédelmi készültséget. Ebből 726 kilométer hosszú szakaszon a harmadfokú erők védik a Bodrog, a Kraszna, a Lónyai-csatorna felső szakaszának, Tokaj és Tiszafüred között a Tisza bal partjának és a Körösök vízrendszerének gátjait. Az erőteljes szivattyúzás ellenére tovább terjeszke­dett a belvíz: 97 000 hektárt borított el, ebből 33 000 hek­tár vetés áll víz alatt. (Me­gyénkben nincs belvíz!) * 2 Ősségi ülés­ tartoit az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottsága A helsinki záróokmány aláírásának ötö­dik évfordulóján csütörtökön kibővített ünnepi ülést tartott az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizott­sága. A Parlament vadásztermében meg­tartott tanácskozás elnökségében helyet foglalt Sarlós István, a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkára és a nemzetközi Lenin­­békedíjas Raymond Goor kanonok, az európai biztonság és együttműködés nem­zetközi bizottságának elnöke is. Az ünnepi ülést Kállai Gyula, a HNF OT és az ÉBMB elnöke nyitotta meg, a többi között hangsúlyozva: " A helsinki záróokmány aláírása a bé­kés egymás mellett élés híveinek sikere volt. Megszületésével a világ haladó köz­véleménye joggal remélhette: a dokumen­tum a különböző társadalmi berendezke­désű országok közötti együttműködés alapja lesz. Az elnöki megnyitót követően Péter János, az országgyűlés alelnöke, az európai biztonság és együttműködés magyar nem­zeti bizottságának tagja mondott beszédet, melyben — egyebek között — hangsúlyoz­ta: — A Magyar Népköztársaság minden állami és társadalmi testülete részt vett a Helsinki felé vezető út egyengetésében. A találkozó után pedig a finn fővárosban el­fogadott elvek közös érvényesítésében. A nemzetközi feszültségek növekedésének legelső jeleitől kezdve Magyarország min­dent elkövetett az együttműködésért azok­kal, akik fékezni szeretnék a feszültségek növekedését és meg kívánják tartani az enyhülés eredményeit. Most pedig, ami­kor kezdenek bontakozni az enyhülés új lehetőségei, a Magyar Népköztársaság va­lamennyi hazai és nemzetközi fórumon a kölcsönös bizalom előfeltételeinek a meg­teremtésén munkálkodik. A helsinki alap­okmány aláírásának évfordulóján meg­tartott ünnepi ülésünknek az MSZMP XII. kongresszusán is megfogalmazott két szó a jelszava: „béke kell”. Nem szubjek­tív vágyakról, hanem korunk objektív kö­vetelményéről van szó, amelynek előttünk világosak a távlatai. Látjuk azokat az uta­kat és módokat is, amelyek révén a béke valóban biztosítható — mondotta befeje-­­ zésül Péter János. Ezt követően Raymond Goor emelkedett szólásra, tolmácsolva az európai bizton­ság és együttműködés nemzetközi bizottsá­gának üdvözletét, jókívánságait. Végezetül az ünnepi ülés résztvevői nyi­latkozatot fogadtak el. A Béke-világtanács elnökségének ez év májusi budapesti ülésén született meg az a felhívás, amely Európa valamennyi be­csületes emberéhez szól, s amelyhez az európai biztonság és együttműködés ma­gyar nemzeti bizottsága ez úton is csat­lakozik. Szálljunk szembe a fenyegetés­sel! Kezdjük újra — minden szinten — a párbeszédet, hogy helyreállítsuk a bizal­mat és közösen cselekedhessünk!” — hang­súlyozza többek között a magyar nemzeti bizottság állásfoglalása. Berin­t lehetőségek a magyar-francia együttműködés továbbfejlesztésében (Folytatás az 1. oldalról.) — Megvitattuk a nemzet­közi kérdéseket. Megvizs­gáltuk a nemzetközi feszült­ség okait, megnyilvánulási formáit. Szót váltottunk a madridi találkozó előkészü­leteiről, az európai leszere­lés kérdéseiről, az enyhülés­ről. Szóba került Afganisz­tán ügye és a közel-keleti kérdés is. Franciaország nagy jelentőséget tulajdonít az európai biztonság és együttműködés madridi ér­tekezletének, általában az enyhülési politikára nagy hatású-­ helsinki megállapo­dásnak — mondotta egy kérdésre válaszolva a fran­cia diplomácia vezetője. Mi úgy véljük, hogy az enyhü­lés oszthatatlan, s reméljük, a találkozóig olyan pozitív döntések következnek, amelyek csökkentik a fe­szültséget, növelik a konfe­rencia sikerének valószínű­ségét A magyar—francia együtt­működés valamennyi terü­letének nagy figyelmet szen­telt tájékoztatójában Jean Francois­ Poncet. Kiemelte: jelentősen fejlődtek a két ország, politikai kapcsola­tai. A gazdasági együttmű­ködés azonban még nem érte el azt a szintet, amely tükrözné a két ország ve­zetőinek törekvéseit, a két nép egymás iránt érzett ro­­konszenvét. Franciaország a nemzetközi sorrendben Ma­gyarországnak a tizedik vá­sárlója, a kilencedik szállí­tója. A fejlődéshez megvan a kellő szándék, s további, jelentős erőfeszítések is vár­hatók.­­ Végezetül őszinte kö­szönet a meleg fogadtatá­sért, a vendégszeretetért, a szívélyes légkörért. Remé­lem, hogy a mostani láto­gatás újabb állomása volt országaink jól fejlődő együttműködésének — mon­dotta befejezésül Jean Francois-Poncet . Közleményt adtak ki Jean Francois-Poncet francia külügyminiszter magyaror­szági látogatásáról, melyben egyebek közt megállapítják: Tárgyszerű, szívélyes lég­körben folytatott megbeszé­lésükön a külügyminiszterek áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Különös figyelmet fordítot­tak az európai biztonsággal összefüggő­­ kérdésekre. A miniszterek állást foglaltak amellett , is, ashogy a jelenle­gi világhelyzetben a­­ békés egymás mellett élés gyakor­lati megvalósítása az egyet­len ésszerű alternatíva. A külügyminiszterek meg­elégedéssel állapították meg, hogy a két ország kapcsola­tai az elmúlt időszakban számos területen örvendete­sen fejlődtek. Mindkét fél teljes készségét nyilvánítot­ta a magyar—francia együttműködés továbbfej­lesztésére. A látogatás so­rán Jean Francois­ Poncet és Puja Frigyes aláírta a Magyar Népköztársaság és a Francia Köztársaság jog­segélyegyezményét. A francia­­ külügyminisz­ter viszontlátogatásra hívta meg a magyar­­ külügymi­nisztert, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Látogatás Kolozs megyében Ha elmegy az ember Ko­lozsvárra, s aztán föl a fel­legvár kilátójára, hogy szét­tekintsen, rögtön megragad­ja a város szépsége. Lábam alatt zúg el balra a Kis Sza­mos, amely tegnap még ka­vicsokat görgetett medrének fenekén, ma meg esőtől duz­­zadtan kiöntéssel fenyeget Az ott középütt gótikus ívei­vel, kihegyesedő tornyával az öreg Mihály-templom. Túl rajta, a sűrű lombegyüttes a Házsongárdi temető, ahova Kányádi Sándor szinte ké­zenfogva vezetett el, hogy Aletta van der Maet vélt nyughelye előtt én is megkö­szönhessem Apáczai Csere János professzor úr boldogí­­tását. Kissé keletnek magaso­dik a Farkas utcai reformá­tus templom, ellenkező olda­lon a klinikák épületei búj­nak a lombok alá. Távolabb a Bukarest.felé vezető Út tengelyében látszik a román színház, mellette a kupolás bazilika. És hol van az állami magyar színház és opera? Itt pár lépésnyire a Szamos­hoz, de most a nyári szünet idején csendes körülötte a sétány. "Szembetűnik persze az is, hogy ez a szép nagy város, akárcsak Szeged, valahogy kezdi elveszíteni egyéniségét. A valószínűleg jó szolgáló új tízemeletesek éppolyan szür­kék és falanszterszerűek, mint nálunk, sőt a nyugati szélekre telepítettek, mintha zsúfoltabbak lennének a mi tarjáni házainknál. Rántja a szemet a Malomárok partjá­ra illesztett telefon palota, amely kevéssé sikerült mo­dernségével megtöri patinás környezetének varázsát, s a panoráma is romlott tőle. Az új háztömbök, ahogy itt mondják, blokkok pihenő otthont adnak sok ezer olyan embernek, akiket a rohamos iparosodás vonzott ide, eddig azonban a Nagy Bihar zord szorításában, vagy a vízben szegény Mezőség kényelmet­len falvaiban éltek. De van-e illetékesebb be­mutatója a mai Kolozsvár­nak és környékének, mint Aurel Negucioiu egyetemi tanár, a megyei pártbizott­ság titkára? őt kértem meg, hogy Keszthelyi Gyulának, az Igazság című magyar nyelvű napilap főszerkesztő­jének segítségével vázolja föl legalább az utóbbi 15 esztendő eredményeit, gond­jait. Mondhatom,,, készséges választ kaptam valamennyi kérdésemre, amelyeket nem készen vittem magammal, hanem a beszélgetés közben rögtönöztem őket. Az így ki­bontakozó kép tehát a követ­kező. Kolozs megye egyike az aránylag fejletteknek Romá­niában, s­ a 39 között sor­rendben a hatodik. Jó más­félszer nagyobb Csongrád megyénél: 6654 négyzetkilo­méter, s 1977. január elsején 717 ezer lakosa volt Hat vá­rosa közül egyedül Kolozs­váron 264 ezren, a nem ál­landó lakhelyükkel együtt 350 ezren élnek. Négyszáz kisközséget 74 nagyközséggé vontak össze. A hivatalos ki­mutatás szerint a népesség 74 százaléka román, 23,9 szá­zaléka magyar, a többi egyéb nemzetiségű. Kolozsvár ma­gyar lakossága 75—80 ezer­re tehető. Természetes, hogy az iparo­sítás itt is az 1944-es felsza­badulás után indult meg, s az utóbbi 15 évben vált len­dületessé. Hogy meddig ju­tottak, érzékeltetésül csak annyit: a gyárak termelésé­nek értéke az 1938-asnál har­­minchatszor nagyobb, s a megye már öt esztendővel ezelőtt többet termelt, mint 1938-ban egész Románia. Meghonosodott a gépipar, a kohászat, a vegyipar, az építőanyag-ipar a köny­­nyű- és élelmiszeripar. Az ipartelepítés új ele­meként könyvelik el a nagy gyártelepek kialakítá­sát, ami lehetővé teszi az üzemek közti jobb együttmű­ködést, s megkönnyíti a szociális beruházásokat. A munkások keresete meg­felel az országos átlagnak — 2300 lej körül mozog. Úgy ítélik meg, hogy az admi­nisztrációs létszám nem duz­zad, egyes vállalatoknál azonban nagyobb a kelleté­nél. Vagyis az ügyvitel gépe­sítésével nem csökkent ará­nyosan az improduktív mun­ka. Munkaerő-vándorlás van, de nem számottevő. Egyes szakmák utánpótlásáról per­sze gondoskodni kell, mert például a kohászat, az építő­ipar, a bányászat alig vonz­za a fiatalokat. Az érdeklő­dés fölkeltése végett­­okoz­ták az anyagi ösztönzést, könnyítik, gépesítik a mun­kát, az érintett városokban és községekben javítják az élet­­körülményeket, kényelme­sebb lakásokat építenek. Más a helyzet a mezőgaz­daságban, itt kevésbé lehet büszkélkedni. Erre vall a megye 22. helyezése is. A magyarázat: a 11 állami gaz­dasági vállalat és a 148 téesz fekvése nem teszi lehetővé a korszerű termelést. Az ál­lattenyésztés számára jobbak a feltételek. Ha a 200 ezer hektár rétet és legelőt jól gondozzák,­ a takarmány­gond megszűnik. Ehhez azonban fokozni kell a tala­jok termőképességét, a me­gye adottságainak megfelelő növény- és állatfajtákat mu­száj meghonosítani. Kritikus a helyzet a sertéshúsellátás­­ban, és sajnos, a baromfi is kevés. A hiányt marhahús­sal igyekeznek pótolni, de mivel Kolozs megyében a sertéshúst kedvelik jobban, bizonyos feszültség észlelhe­tő. Igaz, a bonchidai sertés­telep egymaga 40 ezer vágó­sertést produkál, de tekintet­tel az exportkötelezettségek teljesítésére is, kevés. Ezért Torda közelében hamarosan átadnak egy még nagyobb hizlaldát. Idén három hetet késik az aratás. Sok a megdőlt gabo­na, emiatt kevesebb termés­re számítanak a tavalyinál, s valószínűleg a minőség is romlik. Egyre kevesebb fa­lun a munkáskéz, a fiatalok aránya elenyésző. A mező­­gazdasági munka elnőtiesedé­­sére jellemző, hogy egyes vá­rosközeli falvakban a női munkaerő aránya a 80 száza­lékot is eléri. Tudják, csak korszerűsítéssel érhető el a gondok enyhítése, az, hogy a mezőgazdaságban szükséges dolgozók száma legalább a felér­e csökkenjen. Bejártam Kolozsvár gyár­­negyedét, élelmiszerboltjait, és áruházát, szétnéztem a megye 12 falujában. A látot­tak igazolták Aurel Negu­­cioiu szavait F. NAGY ISTVÁN Százoldalas kötet Helsinki évfordulóján ÜNNEPI PILLANAT volt. Európa, az Egyesült Ál­lamok és Kanada vezetői öt éve a finn fővárosban aláírták az európai biztonsági és együttműködési ér­tekezlet dokumentumát. Sokat olvastuk azóta az újságokban, gyakran hal­lottuk beszédekben ezt a kifejezést: a helsinki ok­mány. Papír, gondolhatná valaki, eltehető az irat­­szekrénybe. Nem így van. Ennek az aláírásnak a je­lentősége messze túlnőtt a szokványon, a dokumen­tum maga történelmi változások jele és foglalata lett. Az európai enyhülésé. Az aláíró magas felek elfogad­ták az adott európai helyzetet. Megnyílt a lehetőség, hogy ezen az alapon szinte tiszta lappal indulhasson Európa a béke és az együttműködés útján, egy új jö­vő felé. PROGRAMOT ADOTT a helsinki záróokmány, minden fontos vonatkozásban, útmutatást és ajánlást a különböző társadalmi rendszerű országok békés egy­más mellett éléséhez. Mintha ez lett volna fölírva a százoldalas kötet fedőlapjára. ..Az ellenséges szemben­állás helyett így kell cselekednetek!” Benne foglalta­tik az együttélés politikai tízparancsolata, a határok sérthetetlensége, az egymás belügyeibe való beavat­kozás tilalma, a gazdasági kapcsolatok fejlesztése, a hátrányos megkülönböztetések leépítése, de még a hétköznapok nem egy gondja, például a szabványok egységesítése. Tudományos területeket sorol fel, ame­lyeken közösen, az erőket összefogva lehetne és kelle­ne kutatni. Nem elégre ismerik egymás kultúráját a népek — szögezte le az okmány —, vannak még hu­manitárius feladatok. E rövid felsorolásból is kitűnik, hogy ez az okmány a hidegháborús feszültség ellen­tétele és olyan program, amely nem évekre — évti­zedekre szól. Mégis már Helsinkiben nyilvánvalóvá lett, hogy az útnak csak a felét tették meg a magas felek. Tud­ták, a politikai enyhülést mielőbbi katonai enyhüléssel kell kiegészíteni, különben veszélybe kerül az egész mű. Az idők, sajnos, megerősítették e gondolatot. Igaz, a helsinki okmány nem maradt pusztába kiáltott szó. Ma más az európai helyzet, mint korábban. Jobb az államok kapcsolata. Gyakrabban találkoznak a veze­tők. Többet utaznak és látnak az emberek. De az utób­bi hónapokban árny borul erre a fényre. Ha nem sikerül lefékezni a fegyverkezési versenyt, ha a nyu­gatiak — elsősorban az amerikaiak — nem monda­nak le a furkósbotzsarolásról, nem lehet tovább ha­ladni az enyhülés útján. A Varsói Szerződés államai Helsinki óta többször is terjesztettek a nyugatiak elé fegyverzetkorlátozási­­leszerelési tervet — a nukleáris eszközök tilalmától a kisebb, a kölcsönös bizalmat erősítő intézkedésekig. Az egyik szocialista előterjesztés azt javallja, hogy ül­je­­nek össze a „helsinki államok” küldöttei, szervezzenek európai katonai enyhülési konferenciát, a katonai eny­hülés ma az európai kibontakozásnak, a helsinki ok­­mány további sorsának a kulcsa. ÖT ESZTENDEJE a harmincöt állam küldöttel­­ megállapodtak abban, hogy időnként megvizsgálják:­­ hogyan ölt testet a béke és biztonság okmánya? Ilyen­­ eszmecsere zajlott le két és fél éve Belgrádban, most­­ pedig Madrid van soron. Az „európai értekezlet” elő­­­­reláthatóan november 11-én nyílik meg a spanyol fő­­­­városban. Közös erővel, egyetértéssel kellene ott meg­­­­határozni az európai enyhülés útján a további lépése­ket, úgy, ahogy a helsinki záróokmány sugallja és­­ ajánlja. Belgrádban a nyugati küldöttségek nem min­dig tartották magukat ehhez. Most ezt várná tőlük az­­ európai népek nagy családja. Szóba került már a szocialista országok, majd né­­­­hány nyugati vezető elképzeléseiben az a terv, hogy­­ a madridi találkozón döntsenek a katonai enyhülési­­ konferencia összehívásáról, időpontjáról, helyéről. A­­ lengyel kormány felajánlotta színhelyéül Varsót. A helsinki okmány nem katonai dokumentum, a madridi találkozó maga tehát nem is lehetne alkalmas a fegy­verzetkorl­átozás alapos megvitatására. Arról azonban dönthet, hogy az aláírók hívjanak össze ilyen témáid konferenciát, majd kezdjenek hozzá a bonyolult, és valószínűleg hosszú tárgyalást igénylő kérdés megbe­széléséhez. HELSINKITŐL MADRIDIG fél évtized telt el. A tanulság világos: Európa meg tudta teremteni és fenn tudja tartani az enyhülést, ha akarja. A fegyverkezés szószólóit azonban el kell hallgattatni. (RS) PÉNTEK, 1980. AUGUSZTUS .

Next