Csongrád Megyei Hírlap, 1981. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-01 / 51. szám
Az SZKP kongresszusának köszöntése Munkásgyűlések, szocialista brigádértekezletek, táviratok (Folytatás az 1. oldalról.) a fegyverkezés megfékezésére tett javaslataival kapcsolatos mely egyetértésüket fejtik ki. , Az Április 4. Gépipari Művek 3600 fős közössége szombaton üdvözlő táviratban köszöntötte a kongres-zust. A gyár az idén 400 millió forint értékű erőművi berendezést szállít a Szovjetunióba, s megkülönböztetett figyelmet fordítanak a jó minőségű munkára, és a határidők pontos betartására. A főleg politikai lapok, kiadványok előállításán munkálkodó Zrínyi Nyomda lap-könyv szocialista brigádjának felhívására a több mint ezerfős kollektíva ugyancsak arra törekszik — sikerrel —, hogy napi feladatait időre, „csúszás” nélkül ellássa. Az Országos Villamos Távvezeték Vállalat a nyugat-magyarországi üzemigazgatóságának dolgozói az SZKP kongresszusa alkalmából tartott összejövetelükön nagy elismeréssel szóltak arról az értékes segítségről, amelyet a Szovjetunió a hazai ipar energiaszükségletének biztosításában nyújt A mecseki szénmedence bányászai táviratban köszöntötték szovjet testvérüzemüknek, a Lvov területi cservonográdi szénbányászati egyesülésnek az SZKP XXVI. kongresszusán tanácskozó munkásküldötteit Csaknem két évtizedes baráti kapcsolat fűzi a két bányavidék dolgozóit egymáshoz, s a fejtéseken dolgozó szocialista brigádok között immár hagyomány, hogy időközönként egymáshoz utazva tíz-tíz napra átveszik egymást, munkahelyét, így közvetlenül is megismerkednek a testvérüzem termelési módszereivel. Hamarosan mecseki mérnökök, geológusok indulnak tanulmányútra a Szovjetunióba. A szomszédos Szolnok megye dolgozói is napról napra élénk érdeklődéssel kísérik nyomon a Kreml Kongresszusi Palotájában elhangzottakat. A Jászberényi Hűtőgépgyár szocialista brigádvezetői e témában tartott tanácskozásukon hangsúlyozták, hogy a Szovjetunió a jövőben is szilárdan folytatja békepolitikáját. Örömmel üdvözölték a nemzetközi életben is nagy visszhangot kiváltott új szovjet javaslatokat. A dolgozók vállalták, hogy a szovjet megrendelésre készülő 15 komplett áruházi berendezést a tervezettnél három hónappal korábban, szeptember végéig kiszállítják. A martfűi Tisza Cipőgyár brigádjai naponta munkakezdés előtt tartanak rövid értékelést a kongresszus eseményeiről. Amikor például a szovjet nép gazdasági építőmunkában elért sikereiről, s az életszínvonal emelésének terveiről folytattak eszmecserét, arról is szót váltottak, hogy a cipőgyári dolgozók szerény eszközeikkel is igyekeznek a lakossági ellátás javításához hozzájárulni. A kongresszus tiszteletére például kommunista műszakot tartottak, és 35 ezer pár divatos lábbelit, továbbá 30 ezer pár felsőrészt készítettek el terven felül, előmozdítva, hogy a Tisza cipő mintegy 215 milliós idei exportjának kétharmadát már az évelső felében a szovjet megrendelőknek átadhassák. 1t A dolgozó kollektívák tagjait élénken foglalkoztatja az SZKP kongresszusa, néhányuk véleményét közöljük az alábbiakban: Bánfi Imre, a vásárhelyi METRIPOND Mérleggyár műszaki technológusa ezt mondta: — Nagy érdeklődéssel, figyelem — munkatársaimmal együtt — az MSEKP XXVI. kongresszusán elhangzó beszámolókat, és hozzászólásokat. Jó érzéssel tölt el bennünket, hogy őszinte, baráti légkörben zajlik, és sok olyan témáttárgyalnak, amelyből mi is tanulhatunk. Elsősorban Brezsnyev elvtárs beszédére gondolok, aki hangsúlyozta: A pártnak jobban és folyamatosan oda kell figyelni a tömegek hangulatára, a pillanatnyi politikai helyzetre. Tetszik, hogy újra és újra hangsúlyt kap a beszámolókban, hogy a Szovjetunió továbbra is törekszik a nemzetközi feszültség enyhítésére, a célszerű és kölcsönös biztonság megszilárdítására. Emellett kölcsönös előnyökön alapuló gazdasági kapcsolatokat létesít a szocialista országokkal. Védi a népek barátságát. Jó hallani, hogy mekkorát fejlődött gazdasági életük, és ezután még nagyobb gondot fordítanak az életszínvonal növekedésére. A hozzászólásokból is elsősorban a gazdasági életre vonatkozó elképzelésekre figyeltem fel, így a minőség, a hatékonyság és a tartalékok ésszerű feltárásának elsődlegességére. Az eddig elért eredményekhez a további tervekhez a kollégáimmal együtt gratulálok. Justin Imre, a csöng- Nagy Gyuláné, a rádi Vörös Csillag Tsz párt szentesi Horváth Mihály titkára elmondotta: Gimnázium pedagógusa. — Érdekes, figyelemfelkeltő ez a kongresszus. Rengeteg új, értékes gondolatot tartalmaz Brezsnyev elvtárs beszéde. Engem elsősorban a nemzetközi, külpolitikai helyzet elemzése érdekel, no és a gazdaságpolitika. A beszámoló nyíltsága és a vele párosuló kritikai szellem ismét bizonyította a szovjet politika őszinteségét, békés szándékát, amely nélkül ma már élni, lépni lehetetlen. Minden széles körű konstruktív javaslat a nemzetközi kapcsolatok javítását célozza, s az amerikaiak is kénytelenek most már nyilatkozni, cselekedni, főként a beszédet követő nemzetközi vélemény nyomására. Számomra meglepő az a nagyszerű igyekezet, amellyel iparkodnak átvenni a szocialista országokból a bevált jó módszereket, s a saját viszonyaikra adaptálni azt. A konkrét példák között valóban jó érzés volt hallani a magyar mezőgazdaság sikereit méltató szavakat. Érdeklődéssel figyelem a felhalmozás és fogyasztás arányának helyes kialakítását célzó határozatokat, intézkedéseket. összességében igen tetszik a kongresszus rugalmasságra, ésszerűségre, igazságra, nyíltságra való törekvése. — Orosz nyelvszakos tanár vagyok, 1973-ban jártam először a Szovjetunióban. Azóta minden évben visszatértem hosszabb-rövidebb időre ebbe az országba, így megismertem a szovjet emberek életét, munkáját. A kongresszust figyelemmel kísérve az a tapasztalatom, hogy ez a fórum új szakaszt nyit a kommunizmus építésében. Az eredményeiket reálisan, jól értékelik, azt a fejlődést, amelyről beszámolnak, magam is évről évre érzékeltem. Ugyanakkor a kongresszuson elhangzott beszámolók nem akarják elkendőzni a valóságos gondokat sem. A jövő feladatai reálisak, megvalósíthatók, és hadd mondjam el saját tapasztalatom alapján is, hogy a szovjet ember mindent megtesz azért, hogy az ország mind jobb eredményeket érhessen el az élet minden területén, hogy a dolgozók élet- és munkakörülményei egyre jobbak legyenek. Népük boldogulásáért megfeszített erővel dolgoznak, ezt a felelősségtudatot tükrözi a kongresszus is. És nemcsak az idősebb generáció gondolkodik így. A fiatalok korukat meghazudtoló felelősségtudattal élnek és dolgoznak, megértik, hogy az SZKP célkitűzései az ő javukat, boldogulásukat is szolgálják. 2 Túlteljesítés januárban Eredményes évet zárt tavaly a Kőolajkutató Vállalat szegedi üzeme, folytatták a már korábban megkezdett ■kutatásokat Üllés, Bordány, Forráskút és Rúzsa környékén, s újabb, ipari termelésre alkalmas szénhidrogén előfordulásokat sikerült feltárniuk. S mivel a terület sokat ígérőnek tűnik, az idén is ott folytatják a kutatásokat. Természetesen nemcsak a végeredmény, hanem a hozzá vezető út is figyelmet érdemel. Az üzem pedig ebből a szempontból is jól vizsgázott, hiszen tavalyi terveit minden szempontból túlteljesítette, mégpedig teljes egészében a termelékenység javításának eredményeként. Fúróberendezéseik például több mint 3500 méterrel teljesítették túl tervüket, mégpedig úgy, hogy az átlagosnál nehezebb körülmények között kellett dolgozniuk, többek között azért is, mert kútjaik átlagos mélységet a korábbi években, viszonyítva közel ezer méterrel nőtt. És hogy mi minden járult hozzá eredményeikhez. Például a teljesítménybérezés széles körű alkalmazása. Minden fúróberendezésüknél ebben a rendszerben dolgoznak, ami a termelési költségek csökkentése mellett lehetővé tette, hogy a korábbinál 15—20 százalékkal nagyobb teljesítményt érjenek el, s közben fúrómunkásaik bére havonta 600—700 forinttal haladja meg a korábbi időszak kereseteit. Sokat köszönhetnek a 38 szocialista brigád mintegy 130 tagjának, a felszabadulási és a kongresszusi munkaversenyben tett felajánlásaik sikeres teljesítésének is. E brigádok, a tavalyi verseny szerves folytatásaként,most újabb felajánlásokat tettek az SZKP XXVI. kongresszusa tiszteletére. S többek között az erős brigádmozgalomnak köszönhető, hogy az üzem — fennállásának tizenhat éve alatt — első ízben teljesíthette túl januári tervét. Ők ezzel köszöntik az SZKP kongreszszusát. E versenymozgalom a vállalat és a nagyobb közösség, a társadalom számára egyaránt sok haszonnal járt és jár. Brigádjaik tavaly például 3,8 millió forintértékű társadalmi munkát végeztek, zömmel a gyermekintézmények javára. Köztük van az állami díjas Münnich Ferenc brigád is, amely módszereivel az országos hírnévre tett szert, s amely tavaly megnyerte a fdős városok, városok hősei megyei vetélkedőt. S az sem közömbös, hogy számos, a Szovjetunióban végzett szakember dolgozik a vállalatnál. Szakismereteik, a szovjet technológiai tapasztalatok alkalmazása jelentősen hozzájárul eredményeikhez. Biztonság és gazdaságosság A szovjet pártkongresszus tiszteletére tett felajánlásaik teljesítése érdekében számos vállalat közössége kérte a vasutasok segítségét, akik minden esetben eleget is tettek e kéréseknek. Vagyis a MÁV-nál mindenképpen kivették és kiveszik részüket a kongresszus tiszteletére indult munkaverseny-mozgalomból Emellett azonban a vasutasok saját portájukra is gondoltak, amikor a rókusi biztosítóberendezési fenntartási főnökség szocialista brigádjai megfogalmazták versenyfelhívásukat a kongresszus tiszteletére. Felhívták a vasútigazgatóság összes szocialista brigádját, hogy csatlakozzanak az SZKP kongresszusa tiszteletére tett felajánlásaikhoz, amelyekkel az igazgatóság idei célkitűzéseinek hatékonyabb, gazdaságosabb teljesítését kívánják elősegíteni. Vállalásaik átfogják a főnökség munkájának egészét, s a brigádok éves feladattervükön felül számos teendőt szabtak meg a maguk számára a vasúti közlekedés biztonságának, gazdaságosságának további javítása érdekében. Valamennyi vállalásukat nem lehet felsorolni, legföljebb annyit, hogy a tavalyihoz képest mintegy 700 órával kívánják csökkenteni a távközlő-és biztosítóberendezések hibájából bekövetkező „zavaridőket”, s 25-tel az ilyen jellegű hibák miatt bekövetkező vonatmegállások számát. Mindehhez még azt is hozzá kell fűzni, hogy a forgalomnál dolgozók a rendelkezésükre álló kocsiparkkal folyamatosan igyekeztek és igyekeznek úgy gazdálkodni az SZKP kongresszusa tiszteletére, hogy a Szovjetunióba irányuló szállítmányokat mindig időben útnak indíthassák. Kábel — soron kívül A Magyar Kábel Művek szegedi gyárának két brigádja, a Gera Sándor és az Aurora, a MÁV—Volán komplexbrigáddal közösen vállalta, hogy az SZKP kongresszusa tiszteletére, az államközi szerződések részeként, 39 vagon koaxiális kábelt soron kívül útnak indít szovjet megrendelőiknek. Felajánlásuk teljesítéséhez — mint sok más vállalat is — kérték a MÁV szegedi igazgatósága dolgozóinak segítségét. A segítséget megkapták, az irányvonal berakását szombaton befejezték. A hé* 3 kérdése ] • Milyen visszhangot váltott ki az SZKP XXVI. kongresszusának eddigi menete? Ezekben a napokban — nem túlzás ezt állítani — Moszkván a világ szeme. Az SZKP XXVI. kongresszusának eseményei a világközvélemény középpontjába kerültek, különösen azáltal, hogy már Leonyid Brezsinyev referátumában történelmi jelentőségű javaslatok hangzottak el. Már most meg lehet jósolni, hogy a szovjet pártkongresszus úgy vonul be a történelembe, mint a Szovjetuniónak a nemzetközi kapcsolatokban új korszak kezdetét előkészítő kezdeményezését meghozó nagy esemény. Máris érezhető ugyanis, hogy a világban nem minden téren fújnak hidegháboús szelek, nem minden térségben várhatók viharok . .. S éppen a legfontosabb területen, a kelet—nyugati kapcsolatokat meghatározó szovjet—amerikai viszonyban nyílnak új lehetőségek Leonyid Brezsnyev javaslatai nyomán. Egy csúcstalálkozó gondolatát ajelek szerintés a nyilatkozatok szerint, isi Washingtonban komolyan kezdik tanulmányozni. Nyugat-Európában főleg az enyhülés megszilárdítását célzó többi szovjet indítvány talált visszhangra, mindenekelőtt az úgynevezett „bizalomerősítő intézkedésekre” vonatkozó javaslat, amelyet általában a nyugat-európai államok, így például Franciaország számára tett gesztusként, a madridi találkozón előterjesztett francia tervezethez való közeledésként értékelnek. Az SZKP XXVI. kongresszusa alkalmat adott a testvérpártok vezetőinek, hogy felszólalásaikban hangot adjanak törekvésüknek: a Szovjetunióval együtt küzdenek a békéért, a társadalmi haladásért. Kádár János is hangsúlyozta, hogy Leonyid Brezsnyev új, nagy horderejű javaslataival teljes mértékben egyetért. Az MSZMP Központi Bizottságának első titkára rámutatott arra, hogy a Szovjetuniót és a Magyar Népköztársaságot összeköti céljaink és alapvető érdekeink azonossága. Minden erővel a szocialista közösség összefogásának, egységének, együttműködésének erősítésére kell törekedni. Ennek a gondolatnak a jegyében foglalkozott a kongresszuson számos felszólaló a lengyelországi eseményekkel is. Veszélyben volt-e a fiatal spanyol polgári demokrácia a puccskísérlet idején? Úgy látszik, igen..., bár nyilvánvaló, hogy Tejero csendőr alezredes, a spanyol parlament, a Cortes épületébe behatolt guardia civilegységgel magára maradt, s tulajdonképpen csak del Bosch altábornagy, a valenciai katonai körzet parancsnoka mozdult meg, az, aki kivételes állapotot rendelt el. A napok múltával azonban a spanyol sajtó néhány érdekes és nyugtalanító részletet is közölt: a vezérkari főnök helyettese csatlakozni akart Tejeróhoz, a puccs forgatókönyve szerint pedig a Madrid melletti páncélos hadosztály egységeinek meg kellett volna szállniuk a főváros stratégiai pontjait. Armada Comyn tábornok, a vezérkari főnök helyettese, valaha épp János Károly király nevelője volt. Egyes hírek szerint a tábornok a puccskísérlet óráiban meg is akart jelenni az uralkodó előtt, de az nem fogadta. Általában megegyeznek a madridi politikai megfigyelők abban, hogy János Károly határozott magatartása húzta keresztül a pucsisták számításait. A király éjszakai rá-, dió- és televízióbeszéde nagy hatású volt és láthatóan viszszariasztotta azállamcsínytől azokat, akik rokonszenveztek Tejero tervével és tettével. Az elvetélt puccskísérlet pillanatnyilag megerősítette az új miniszterelnököt, Calvo Sotelót, aki meg is kapta az abszolút többséget a parlamentben. De az új kormányfő nem koalíciós kormányt alakított, hanem csak az úgynevezett demokratikus centrumra támaszkodott. A spanyol polgári demokrácia megmenekülését egy francóista jellegű katonai puccs veszélyétől Nyugat- Európa különösen nagy megkönnyebbüléssel fogadta. Spanyolország 1984-től kezdve a Közös Piachoz fog csatlakozni. Ezt követően pedig a madridi jobboldal a NATO-ba való belépést szorgalmazza. Ismét napirendre kerül Namíbia függetlenségének kérdése? Még élénken a világ emlékezetében élhet, hogy Genfben az ENSZ égisze alatt nemrég nemzetközi konferencia ült össze, amelynek az lett volna a feladata, hogy meghatározza egy délnyugat-afrikai terület, a fajüldöző Pretoria-rendszer által bitorolt Namíbia sorsát. A konferencia kudarcba fulladt. Mégis, már az a tény, hogy létrejött, s hogy először sikerült egy asztal mellé ültetni a Dél-afrikai Köztársaság képviselőit és a népi felszabadító szervezet, a SWAPO vezetőit, azt jelezte, hogy megindult egy folyamat ... Most az afrikai egységszervezet miniszteri tanácsa foglalkozott újra az üggyel. Addisz Abebában, az Africa hall épületében üléseztek az afrikai országok külügyminiszterei. Egységeseknek mutatkoztak abban, hogy sürgessék a pretoriai hatóságok elleni fellépést különösen a Dél-afrikai Köztársasággal szembeni, már korábban kimondott olajszállítási tilalom betartását. Mert például tételesen felpanaszolták egyesek, hogy a Brit Holland Shell Társaság öt nagy olajszállító hajója éppen most van úton Dél-Afrika felé ... Pedig a nyugati hatalmak— szavakban — sokszor fejezték ki már egyetértésüket azzal, hogy Namíbiának meg kell adni a függetlenséget, s hogy e végből a fajüldöző pretoriai rendszert tárgyalásokra kell kényszeríteni, ennek viszont az embargó, a szállítási tilalom a leghatásosabb eszköze. Ha azonban üzletről van szó, profitról, akkor a legszigorúbb tilalmakat is áthágják. Mindezek ellenére az afrikai egységszervezet miniszteri tanácsában elhangzott az a remény, hogy Namíbia még az idén függetlenné válhat. Ha ez bekövetkeznék, nagyot változnának az erőviszonyok Afrika déli felén. pálfy József VASÁRNAP, 1981. MÁRCIUS .