Csongrád Megyei Hírlap, 1984. december (41. évfolyam, 282-305. szám)
1984-12-01 / 282. szám
2 III. A gazdasági építőmunka A népgazdaság az elmúlt években a XII. kongresszuson, meghatározott gazdaságpolitikai irányvonalnak megfelelően fejlődött. Ez dolgozó népünk szorgalmának, tehetségének, áldozatvállalásának, valamint a Párt-, állami és társadalmi szervek együttes erőfeszítéseinek jelentős eredménye. Az elmúlt öt esztendő gazdálkodását végigkísérte az a küzdelem melyet az or ■ szág külgazdasági egyensúlyának javításáért, fizetőképességünk megőrzéséért folytattunk. Az erőfeszítések eredménynyel jártak. A párt- és az állami vezetés az elmúlt években eredményesen irányította az ország gazdasági életét. A XII. kongreszszuson kitűzött legfőbb gazdaságpolitikai célok teljesülnek. A következő években élénkíteni kell a gazdasági fejlődést. Az intenzív gazdálko A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának irányelvei Az irányelvek bevezető része megállapítja: Szocialista társadalmunk a legutóbbi öt esztendőben a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusán elfogadott határozatoknak megfelelően fejlődött. Népünk munkájának eredményeként előbbre léptünk a társadalmi haladás útján. Hazánkban a szocialista társadalmi rend, a dolgozó nép hatalma szilárd. A szocialista nemzeti egység erős, a belpolitikai helyzet kiegyensúlyozott. Népünk békében, biztonságban él, magáénak vallja, támogatja a párt politikáját. Az elmúlt években is gyarapodott az ország, megőriztük legfontosabb vívmányainkat, javítottuk a népgazdaság egyensúlyát. Magasabb fokra emelkedett az állampolgárok politikai tudata, műveltsége. A Magyar Szocialista Munkáspárt betölti társadalomirányító szerepét, felelősséggel szolgálja a népet, a szocialista hazát, a szocializmus, a társadalmi haladás és a béke nemzetközi ügyét. Reálisan mérlegeli a szocialista építőmunka eredményeit és gyengeségeit, s a marxizmus-leninizmus alkalmazásával, az ország adottságainak figyelembevételével, minden felelős társadalmi tényező bevonásával, népünk alkotó erejében bízva dolgozza ki a milliók boldogulását segítő megoldásokat és módszereket. A Központi Bizottság javasolja, hogy a XIII. kongresszus hagyja jóvá az elvégzett munka értékelését, erősítse meg a párt politikai irányvonalát. A XIII. kongresszus feladata, hogy a párt egész tagságának részvételével, s a hazáért felelősséget vállaló állampolgárok közreműködésével kidolgozza a nehézségek és az akadályok leküzdésének, a szocialista építés folytatásának világos programját. A következő években az a legfontosabb teendőnk, hogy a társadalmi élet minden területén következetes munkával feltárjuk és hasznosítsuk a szocialista rendszerben levő hatalmas erőforrásokat, népgazdaságunk teljesítőképességének növelésével, a gazdasági fejlődés fokozatos élénkítésével megteremtsük az életszínvonal emelésének, az életkörülmények javításának, a társadalmi igazságosság jobb érvényesítésének anyagi feltételeit; demokratikus intézményeink fejlesztésével a szocialista célok jegyében tovább erősítsük a nemzeti egységet. Más erőteljes és sokoldalú kibontakoztatásával, a gazdaságban rejlő tartalékok teljesebb hasznosításával olyan megalapozott gazdasági növekedést kell elérni, amely lehetővé teszi az egyensúly további javítását, a népgazdaság anyagi-műszaki alapjainak fokozatos és széles körű megújítását, a népjólét emelését A VII. ötéves terv legyen a megalapozott gazdasági növekedés és fejlődés programja, amely lehetővé teszi társadalmi és gazdaságpolitikai céljaink elérését. A tervidőszak legfontosabb gazdaságpolitikai célja az intenzív fejlődés kiterjesztése a termelési folyamat minden elemére. Fokozni kell a gazdaság jövedelemtermelő képességét. Meg kell gyorsítani a termelési szerkezet átalakítását. Alapkövetelmény, hogy a termékek minősége közelítsen a műszaki-technikai haladás mai nemzetközi színvonalához, s mind nagyobb része érje is el. Fontos, hogy hazai természeti erőforrásainkat fokozottan és ésszerűbben hasznosítsuk, a termelést szolgáló infrastruktúrát fejlesszük. A jövedelmező gazdálkodás legyen a cselekvés általános normája. Javítani kell a munka szervezettségét, fegyelmét, kulturáltságát a gazdálkodó, szervezetek alkalmazkodóképességét és vállalkozókészségét, a vállalatok közötti együttműködést. Meg kell gyorsítani a műszaki fejlesztést, növelni kell a fejlesztő tevékenység eredményességét. A feltételek megteremtésével növekedjen a beruházásokra fordított összegek aránya — szögezik le az irányelvek, majd kitérnek a népgazdaság egyes ágainak fő feladataira. Hazánk természeti-gazdasági adottságai szükségessé teszik, hogy fokozzuk részvételünket a nemzetközi munkamegosztásban. Nemzetközi kapcsolatainkban továbbra is meghatározó szerepe van a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának, a szocialista gazdasági integrációban való aktív részvételünknek. A jövőben is a Szovjetunió lesz legfontosabb külkereskedelmi partnerünk. Tovább kívánjuk bővíteni gazdasági együttműködésünket minden szocialista országgal. Tevékenyen közreműködünk a KGST 1984. évi felső szintű értekezletén elfogadott program megvalósításában, kezdeményezzük újabb együttműködési formák és módszerek kialakítását. A fejlett tőkés országokkal a kölcsönös előnyök alapján bővítjük gazdasági kapcsolatainkat. A fejlődő országokkal folytatott gazdasági kapcsolatainkban az áruforgalom növelése mellett szorgalmazzuk a kölcsönösen előnyös termelési együttműködést. A párt gazdaságpolitikája egyaránt figyelembe veszi a szocializmus építésének általános törvényszerűségeit és országunk adottságait. A termelőeszközök társadalmi tulajdonán alapuló szocialista tervgazdálkodás, a szabályozott áru-, pénz- és piaci viszonyok segítik a szocialista társadalom építését, alapvető társadalmi-gazdasági céljaink elérését. A gazdaságirányítás továbbfejlesztésével el kell érni, hogy a tervezés, a szabályozás, valamint a szervezeti és intézményi rendszer korszerűsítése révén javuljon a központi állami irányítás hatékonysága, fokozódjon a vállalatok önállósága, felelőssége, kezdeményezőkészsége, fejlődjön vállalkozói magatartása. A gazdaságirányítás fontos feladata az áraknak társadalmi és gazdasági céljainkkal összehangolt alakítása és ellenőrzése. A termelői árak a társadalmilag indokolt ráfordításokat fejezzék ki. A fogyasztói árak jobban igazodjanak a termelői árakhoz. Társadalompolitikai szempontból indokolt területeken a fogyasztói árak állami támogatását a jövőben is fenn kell tartani. Gazdaságpolitikai feladataink megoldásában meghatározó szerepük van a szocialista nagyüzemeknek. Az állami vállalatok és szövetkezetek meghatározó szerepét biztosítva a jövőben is támogatjuk a lakosság igényeinek kielégítésében jelentős szerepet játszó kisipart és kiskereskedelmet. Az utóbbi két évben a kiegészítő és kisegítő gazdasági tevékenység új formái alakultak ki. Az új szervezetek fokozatosan beilleszkednek a szocialista gazdálkodás rendszerébe, hozzájárulnak a vállalati gazdálkodás eredményeihez, a lakosság színvonalasabb ellátásához. Az e téren jelentkező kedvezőtlen jelenségeket le kell küzdeni, következetesen érvényt kell szerezni a rendelkezéseknek, és el kell érni, hogy a személyi jövedelmek a teljesítményekkel arányosak legyenek. A szocialista munkaverseny és brigádmozgalom elsősorban a munkahelyi feladatok eredményes megoldásával, a tartalékok feltárásával, a termékek minőségének javításával járuljon hozzá a népgazdaság intenzív fejlesztésének gyorsabb kibontakoztatásához. A gazdasági építőmunkában a párt alapvető feladata a gazdaságpolitika meghatározása, érvényesítése és végrehajtásának ellenőrzése. A pártszervezetek fő feladata a gazdaságpolitikai célok helyi megvalósításának segítése és ellenőrzése, a dolgozók mozgósítása politikai eszközökkel. I. A nemzetközi helyzet, külpolitikánk A nemzetközi viszonyok alakulását alapvetően a szocializmus és a kapitalizmus küzdelme és versenye határozza meg. Ugyanakkor a különböző társadalmi berendezkedésű országok közös érdeke, hogy a két világrendszer küzdelme a békés egymás mellett élés keretei között folyjon. Napjainkban, amikor a világban rendkívül sok tömegpusztító eszköz halmozódott fel, a népek közös érdeke a béke megőrzése, a fegyverkezési verseny megállítása, a termonukleáris és más tömegpusztító fegyverek betiltása, a leszerelés. Az irányelvek a továbbiakban rámutatnak arra, hogy az imperialistakörök politikájának következtében az utóbbi években a nemzetközi életben felerősödtek a kedvezőtlen irányzatok. Ennek ellenére is megvan a lehetőség az emberiséget fenyegető veszélyek elhárítására, aminek legfőbb biztosítéka a Szovjetunió, a szocialista közösség ereje és következetes békepolitikája. A világbéke megőrzésének jelentős tényezője a Varsói Szerződés szervezete. A szocialista országok, a békéért síkraszálló néptömegek, a reálisan gondolkodó polgári politikusok erőfeszítéseinek eredményeként a feszültebbé vált világhelyzetben is bízhatunk az enyhüléshez való visszatérésben. A Magyar Népköztársaság a szocialista országok közösségének szilárd tagja. Külpolitikájának a jövőben is legfőbb célja, hogy hozzájáruljon a béke és a társadalmi haladás egyetemes ügyéhez, s ezáltal is kedvezőbb nemzetközi feltételeket teremtsen a szocialista építőmunkához. Hazánk számára különösen fontos Európa békéjének és biztonságának megóvása. Arra törekszünk, hogy a nemzetközi tárgyalásokon igazságos, az összes részt vevő állam népének javát szolgáló megállapodásokat érjenek el. Közös elveink, alapvető érdekeink és céljaink azonossága jegyében, továbbfejlesztjük kapcsolatunkat a testvéri szocialista országokkal. Különösen fontos — elsőrangú nemzeti érdekünk — a magyar —szovjet barátság elmélyítése. A Szovjetunió ma is és a jövőben is hazánk függetlenségének, szocialista építőmunkánknak a legbiztosabb nemzetközi támasza. A dokumentum kifejezésre juttatja hogy pártunk, népünk szolidáris a fejlődő országokkal, és támogatja a demokratikus, haladó erőket. Hangoztatja, hogy hazánk a fejlett tőkés országokkal a párbeszéd fenntartására, az együttműködés folytatására törekszik, és a kapcsolatokat a békés egymás mellett élés elveinek szellemében alakítja. . Külpolitikai tevékenységünk eredményességének legfontosabb hazai biztosítéka népünk támogatása, társadalmi rendszerünk szilárdsága, a szocializmus sikeres építése. II. Társadalmi és politikai viszonyaink Társadalmi és politikai rendszerünk, a sépi hatalom és legfőbb politikai alapja, a munkásosztály és a szövetkezeti parasztság szövetsége szilárd. Szövetségi politikánkat folytatva, megőriztük és fejlesztettük a szocialista nemzeti egységet. Szélesedett a szocialista demokrácia. Társadalmi rendszerünk alapja a termelőeszközök szocialista — állami és szövetkezeti — tulajdona. Szocialista rendszerünk erősítése megköveteli a társadalmi tulajdon gyarapítását, fokozott védelmét és előnyeinek teljesebb kihasználását. Államunk elismeri és védi a munkával, a törvényes úton szerzett személyi tulajdont. A társadalom alapvető osztályainak és rétegeinek közeledési folyamata nagymértékben előrehaladt. Az életszínvonal, a műveltség, az életmód területein azonban még számottevő különbségek vannak társadalmunkban, s ezek csökkentéséért a jövőben is következetesen munkálkodni kell. Szövetségi politikánk változatlan célja társadalmunk különböző osztályainak és rétegeinek, egész népünknek összefogása a szocialista haza építése érdekében. A nők egyenjogúságának érvényesítésében további eredményeket értünk el, de nem lehetünk elégedettek. Fokoznunk kell erőfeszítéseinket, hogy társadalmi és gazdasági eszközökkel könnyítsünk a nők összetett gondjain. A fiatalok jelentős részét a munkával szemben tanúsított igényesség, ideológiai és közéleti érdeklődés jellemzi. Az ifjúság szocialista szellemű nevelése, az önálló életre való felkészítése az egész társadalom feladata. A párt segíti a fiatalokat, hogy felelősen vehessenek részt az ország fejlődését szolgáló feladatok megoldásában, több lehetőséget kapjanak tudásuk alkalmazására, és gyarapítására. Az idősebb — már nyugdíjban levő — nemzedékek a néphatalom kivívásának, a szocializmus megalapozásának és építésének részesei voltak. Fontos társadalmi érdekünk hogy tapasztalataikat hasznosítsuk, a közéletben való részvételüket segítsük. Kötelességünk, hogy ahol szükséges, könnyítsünk az idős korral járó terheken. A jövőben is arra kell törekedni, hogy a különböző világnézetű, nem vallásos és vallásos dolgozók együtt munkálkodjanak céljaink eléréséért. Népünk javát szolgálja, hogy az állam és az egyházak viszonya rendezett. A nemzetiségek hazájuknak tekintik a Magyar Népköztársaságot. Természetesnek tartjuk és elősegítjük a velük azonos anyanyelvű nemzetekkel épülő kapcsolataikat. Hasonlóképpen természetes igénynek tartjuk, hogy a szomszédos országok magyar nemzetiségű állampolgárai is ápolhassák anyanyelvüket, fejleszthessék nemzeti kultúrájukat, s hozzájáruljanak népeink barátságának, országaink együttműködésének erősítéséhez. A népesedés alakulása nagy fontosságú nemzeti ügy. El kell érni, hogy a népesség csökkenése mérséklődjön hosszabb távon pedig a száma növekedjen, a koröszszetétel javuljon. Fontos feladat népünk egészségi állapotának javítása. Szükséges, hogy államunk és társadalmunk jobban segítse és védje a család intézményét. Az elmúlt években tovább erősödött szocialista államunk, amelynek a jövőben is kiemelkedően fontos feladata a szocialista vívmányok védelme és fejlesztése, a gazdasági és kulturális építés szervezése. Folytatni kell a szocialista demokrácia fejlesztését a társadalmi élet minden területén. Az állampolgárok nagy többsége tiszteletben tartja a törvényeket, erkölcsi normáink szerint él és dolgozik, teljesíti kötelességét, gyakorolja jogait. Ugyanakkor szaporodnak a törvénybe ütköző, az erkölcsi normáinkat sértő jelenségek. A párt-, állami és társadalmi szervek — a közvélemény támogatására is építve — határozottan és erélyesen lépjenek fel e negatív jelenségek visszaszorításáért. r IV. Életszínvonal, életkörülmények, szociálpolitika A XII. kongresszusnak az életszínvonal megőrzésére, az életkörülmények javítására vonatkozó határozatai társadalmi méretekben teljesültek. A következő tervidőszakban a gazdasági fejlődés élénkítésével, jobb gazdálkodással, a teljesítmények növelésével, a munkafegyelem javításával meg kell alapozni az életszínvonal értékelhető emelkedését. Az irányelvek leszögezik: a szociálpolitika legfontosabb célja továbbra is a szociális biztonság fenntartása. A kollektívák és az egyének jövedelmében jobban tükröződjön a teljesítmények növekvő gazdasági és társadalmi értéke. Szocialista államunk biztosítja a teljes foglalkoztatottságot, de növelni kell az érdekeltséget a munkaerő gazdasági céljainkkal összhangban álló áramlásában. A gazdasági feltételek megteremtésével a feladat a 40 órás munkahét széles körű bevezetése. Társadalmi juttatási rendszerünket — alapvető vívmányait megőrizve — jobban összhangba kell hozni anyagi lehetőségeinkkel, és fokozottan kell érvényesíteni a rászorultság elvét, a társadalmi igazságosságot. A szociális támogatások növelésével is elő kell segíteni a születések számának emelkedését. Fokozatosan növekedjen a gyermeknevelés költségeihez való állami hozzájárulás. A családalapító fiatalok lakáshoz jutását meg kell könynyíteni. Enyhíteni szükséges a nyugdíjrendszer feszültségeit, biztosítani kell az alacsony nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését. Továbbra is fenn kell tartani a vásárlóerő és az árualap egyensúlyát, az áruellátás biztonságát. A szükségessé váló fogyasztói árváltozásokat az életszínvonal-politika céljaival összhangban kell megvalósítani. Különösen fontos társadalompolitikai feladat a lakáshelyzet további javítása. A lakáshoz jutás fő formája továbbra is a személyi tulajdonú lakások építése, vásárlása legyen. A dokumentum e fejezete felsorolja a település- és infrastruktúra-fejlesztés, az egészségügy, a testnevelés és sport, a turizmus és üdülés terén megoldandó főbb feladatokat is. V. Ideológia, művelődéspolitika, szocialista életmód A társadalom tudatát alapvetően a párt fő politikai céljaival való azonosulás, a társadalmi cselekvést pedig az aktív alkotó munka jellemzi. Társadalmunk széles köreiben a szocialista eszmék természetes értékké váltak, növekszik erkölcsi és világnézeti elveink teljesebb érvényre jutásának igénye, de tapasztalható politikai és világnézeti érdektelenség is. A párt ösztönözte a szocialista építés napirenden levő feladatainak elméleti megalapozását, mélyítette a szocialista gondolkodást és a nemzeti önismeretet. Ideológiai életünkben ugyanakkor megélénkültek az eszméinkből idegen jelenségek is. Előfordulnak kísérletek történelmi utunk, nemzeti értékeink polgári szemléletű vagy nacionalista átértékelésére. Tapasztalhatók osztályszemléletet nélkülöző vagy illúziókkal terhes nézetek a szocializmusról, a kapitalizmusról, korunk alapvető kérdéseiről. Esetenként, jelentkeznek szocialista eszméinkkel szemben álló nézetek, a reális lehetőségeinket figyelmen kívül hagyó elképzelések, javaslatok. Fékezi az alkotó gondolkodást az elméleti munkában is megmutatkozó kényelmesség, igénytelenség. E jelenségekkel szemben nem kielégítő a vitaszellem, a téves nézetek gyakran nem kapnak színvonalas, érvelő marxista kritikát, visszautasítást. Az ideológiai munka fejlesztése gazdasági és társadalompolitikai feladataink megoldásának nélkülözhetetlenítése. A közgondolkodásban gazdagítani és reálisabbá kell tenni a szocializmusról kialakult felfogást. Az ideológiai munka állítja középpontba az értelmes és tartalmas emberi élet megvalósításának összefüggését a munka megbecsülésével, a társadalmi igazságosság érvényesítésével, a dolgozók közösségének társadalmat és egyént formáló szerepével, szocialista és humanista értékeinkkel. Ideológiai, szellemi életünk segítse elő a szocialista fejlődés és a világban végváhorások során fékv,»ríslő új kérdések marxista megválaszolását, az előrehaladás szekáló új gondolatok befogadását. Késedelem nélkÜl reagáljon az elveinket és politikánkat bármely oldalról eltorzító nézetekre. Leplezze le a szocializmustól idegen eszméket SZOMBAT, 1984. DECEMBER 1.