Csongrád Megyei Hírlap, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-01 / 102. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! CSONGRÁD * HEGYEI 43. ÉVFOLYAM, 102. SZÁM ÁRA: 2,20 FORINT 1986. MÁJUS 1- CSÜTÖRTÖK Vásárhelyi kiadás Új nemzedékek májusa A Líbiára lehullott amerikai bombák, nálunk Magyarorszá­gon is egyfajta utólagos „lé­giriadót” váltottak ki min­den becsületes emberben. Ezek a bombák keményre kalapálták azt a képlékeny, szorongást, ami eddig csak­ kószált bennünk és amit ed­dig csak a televízió képer­nyője vetített elénk a világ távoli és forrongó sarkaiból. Már nagyon is „kontinens­közeli” és a békét barbárul felszaggató akció volt a tá­madás, amelyet sok ország­ban azóta állami terroriz­musnak titulálnak. Talán a fiatalabb generá­ciók tagjainak fejében is átsuhant: „csak jófejű em­berek lehettek a múlt szá­­zadban a tudományos szo­cializmus megalapítói, ami­kor a tőke világméretűi együttműködésének ellensú­lyozására a proletariátus nemzetközi összefogását szorgalmazták!” Az ameri­kai bombázók angliai tá­maszpontokról szálltak fel és a NATO szövetségesek, más polgári kormányok ha­ditechnikai, ideológiai segít­sége és jóváhagyása kellett az erőszak eszkalációjához. Mindez történt Genf után, a nevadai robbantások foly­tatásaként és a tervezett szovjet—amerikai — azóta már lecsöngetett — külügy­miniszteri találkozó előtt. És minősíthetjük a dolgot világméretű provokációnak is a munkások, a haladó néptömegek nemzetközi szo­lidaritása és nemzetközi ün­nepe ellen, az eszmék har­cát felcserélve a fegyverek bevetésével! Lehet ezek után a meg­­szokottság rutinjával részt venni a május elsejei me­netben? Hát veszített vala­mit időszerűségéből a szo­lidaritás, a nemzetközi ösz­­­szefogás, az elképzelt és megvalósított szocializmus béketeremtő és békeépítő sajátossága? A fák, virágok kipattanó rügyein és kiboru­ló szirmain kívül ilyen gon­dolatokat és érzéseket éb­reszt a tavasz, a május sok pirosló zászlaja. Bármennyire is fontosak a nemzetközi körülmények, azért a mi történelmünket mi csináljuk. Mi vagyunk az elsőszámú „szerzői és szereplői” annak a történel­mi tárgyú darabnak, amely­nek a „címe” így hangzik: A fejlett szocialista társa­dalom kibontakoztatása. Vannak „belső ürügyeink” is arra, hogy lelkes nyugtal­­ansággal ünnepeljünk, és ne csak „kipipálandó” köz­életi és személyes esemény­nek tekintsük május else­jét. A hivatalos jelentések már hírül adták, hogy a termelékenységben, a jöve­delmezőségben, az áruink versenyképességében még jobb színvonalat kell elér­, nünk, különben nem tudjuk megalapozni a hetedik öt­éves terv sikeres indítását.­ Sőt, az idén még azt is kell pótolni, amit tavaly — ob­jektív és szubjektív okok miatt — nem teljesítettünk. A tét nem kisebb, mint az életszínvonal, a gazdasági stabilitás, a nemzetközi fel­zárkózás! Egyszóval a jele­nünk és a jövőnk. Lehet ezek tudatában pél­dául kiadós és italos névna­pokat tartani a munkahe­lyen? Lehet-e amatőrként és alacsony színvonalon dol­gozni és egyúttal profiként követelni a magasabb mun­kabért? Lehet-e lógni, pisz­mogni és lehet-e magáncélú elfoglaltságokkal eltölteni a törvényes munkaidőt? Most, május elsején nem ezt a munkát, nem, ezt a magatar­tást ünnepeljük, nem azokat, akik lerontják a munka er­kölcsét és a munka értékét. Mi azt a munkát éltetjük és éljenezzük, amelyik világhí­rűvé és jövedelmezővé tette egyebek között a gyógyszer­­ipart, az autóbuszgyártást, amelyik a nemzetközi élvo­nalba emelte a mezőgazda­ságot, amelyik valós pro­duktumokban fejeződik ki az anyagi és a szellemi al­kotás legkülönbözőbb terü­letein! Ez nem ünnepron­tás, hanem az ünnepi emel­kedettség szembesítése köz­napjaink gondjaival. Ez nem május fényeit tompítja, ha­nem a felelősséget erősíti, hogy május fényei még éle­sebben ragyogjanak. Azt se feledjük el, hogy a különböző generációk mene­telnek a májusi lobogók alatt. Akiknek személyes élményük volt a munkásha­talom kivívása, a háború utáni újjáépítés, a földre­form és az államosítás, azok természetszerűleg másként fogják fel az eseményeket, mint az utánunk következő generációk tagjai, akiknek mindez a történelem. Az 1957 utáni konszolidációs korszakban megint újabb nemzedékek hódítottak tért. Megint más volt a történel­mi leckéjük, bár látványo­sabbnak tűnik a mostani, a „startnál gyülekező” gene­rációknak megannyi felada­tánál. Ez a „beat-nemzedék” amelyik a hatvanas években nem engedte levágatni a­ hosszú haját, most keresi az identitását és most próbál végleg besorolni a társadal­­om legaktívabb csapataiba. Kezdenek rájönni, hogy az egykori szembenállás a szü­lőkkel és a nevelőkkel vajmi kevés a mostani összetartás­hoz és a viselkedési formá­kat sugalló slágerek és az ideológiai tartalmakat hor­dozó rock-zenekarok hall­gatása ma már nem elegen­dő. Ennél sokkal több kell! Elkötelezettség, szakértelem, műveltség értéktudat, felké­szültség. Történelmi megközelítés­ben az új generációk helyze­te nem könnyebb és nem nehezebb a megelőzőeknél. De azt el kell ismerni, hogy a helyzetük teljesen más! Mert milyen örökséget kap­tak, milyen stafétabottal kell nekik továbbfutni? Nekik kell végigmenni a reformok útján, ki kell fizetni a kül­földi adósságot, meg kell vá­sárolni az otthon megterem­téséhez a 7—800 ezer forin­tos lakást, meg kell újítani, „fiatalítani" a KISZ-mozgal­­mat, vissza kell állítani a családi élet normáit és so­rolhatnánk tovább, egészen a gazdasági növekedés problé­májáig. Nekik kell megolda­ni a nemzet mai sorskérdé­seit. Ebben nincsenek és nem is lesznek egyedül, de a derékhadot kitevő új ge­nerációk joggal mondják — és tőlük joggal el kell fogad­ni —, hogy „nemcsak bele­születtek a készbe”, amit az előző nemzedékek kiküzdöt­­tek számukra. A szocializ­mus előnyei mellett és a táv­latos eredményeket tudva mostanában növekedtek a megélhetés gondjai. A ren­des munkaidőn túl plusz el­foglaltságot kell vállalni, mert ez a boldogulás egyik kényszere. A főmunkaidő még nem ér annyit, mint a géemka, és a lángossütőnek esetenként nagyobb a presz­tízse, mint a fiatal mérnök­nek. Nem véletlen, hogy a KISZ eljövendő kongresszusa mindezeket a kérdéseket na­pirendre tűzi, a mozgalom politikai korszerűsítésével együtt. G­enerációk fogják egy­más kezét jelképesen és a valóságban is. A számarányokat nézve ez a május az új nemzedékek má­jusa is, így ötvöződik egybe a régi rab májusok és a mostani szabad májusok minden hagyománya. A kö­zös munkát, a közös lendü­letet hirdeti a nemzeti és a nemzetközi összefogás. Ez a május fejünk felett a zászló­kat, szívünkben a hiteinket lobogtatja. SZABÓ RÓBERT Is jó munka elismerése Kitüntetési ünnepség a Parlamentben - Átadták az idei SZOT-díjakat - Újabb vállalati kollektívák vették át az MSZMP KB Kongresszusi Zászlóját - Kiváló szövetkezetek A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a termelőmunka te­rületén kifejtett kimagasló tevékenységük elismerése­ként élenjáró dolgozóknak a Szocialista Munka Hőse ki­tüntetést, kollektíváknak pe­dig a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozott. A kitüntetése­ket Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja szerdán adta át a Parla­ment kupolatermében. Az ünnepségen jelen volt Ha­vasi Ferenc, a Politikai Bi­zottság tagja, a Központi Bi­zottság titkára. Losonczi Pál elismeréssel szólt azokról a szocialista brigádokról és a kimagasló egyéni teljesítményt nyújtó dolgozókról, akik példás munkájukkal kiérdemelték a magas elismerést. Mint mon­dotta, az eredmények közös ösztönzője a szocialista mun­kaverseny, amelynek fontos jellemzője, célja a többlet­teljesítmény, a minőséget óvó jobb munka, az ésszerű anyag- és energiatakarékos­ság, a költségek csökkentése, a műszaki, technológiai fej­lődés gyorsítása, a munka- és üzemszervezési módszerek fejlesztése. A szocialista munkaversenynek, a szocia­lista brigádmozgalomnak nemcsak közvetlen gazdasá­gi haszna jelentős, hanem mozgósító hatású a közélet­ben, s a személyiség formá­lásában is nagy a jelentősége — mondotta az Elnöki Ta­nács elnöke. Losonczi Pál ezután át­nyújtotta a kitüntetéseket. A Munka Vörös Zászló Érdemrendjét kapta: a 22. Számú Állami Építőipari Vállalat Kandó Kálmán vil­lanyszerelő szocialista bri­gádja, a Budapesti Közleke­dési Vállalat Kossuth Lajos gépkocsivezető szocialista brigádja; a Chemokomplex Vegyipari Gép- és Berende­zés Export-Import Vállalat Örökzöld adminisztratív szo­cialista brigádja; a Gyulai Vízművek November 7. csa­tornamű-üzemeltető szocia­lista brigádja; a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat pécsi fonó- és szövőgyárának No­vember 7. fonó-előkészítő szocialista brigádja; a Kun­ság Élelmiszer- és Vegyi­áru Kereskedelmi Vállalat Május 1. raktáros szocialista brigádja; a Lenin Mezőgaz­dasági Termelőszövetkezet (Tiszaföldvár) Május 1.­­MHSZ gépszerelő szocialista brigádja; a Magyar Néphad­sereg Tápiószecsői 7215. sz. alakulatának Ságvári Endre lakatos szocialista brigádja; az Oroszlányi Szénbányák márkushegyi bányaüzemé­nek 5. számú frontfejtési szo­cialista brigádja és az Ózdi Kohászati Üzemek rúd-, dróthengermű­gyáregységé­nek Jurij Gagarin hengerész szocialista brigádja. A Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést kapta meg az Alb­a-Regia Ál­lami Építőipari Vállalat, a Kék Duna Mezőgazdasági Termelőszövetkezet (Fájsz), a Mátraaljai Szénbányák és a Videoton Elektronikai Vállalat is. Ezeket a kitün­tetéseket a vállalati ünnep­ségeken adták át. A Szocialista Munka Hőse kitüntetésben részesült: Csente Jenő, a Tatabányai Szénbányák vására, frontbri­­gádvezető; Kisák Györgyné, a Masterfil Pamutfonóipari Vállalat fonó szakmunkása; Kokas József, a Győr-Sopron Megyei Talajerő-gazdálkodá­si Vállalat csatornamű-keze­lője; Papp József, a Székku­­tasi Új Élet Tsz állattenyész­tési brigádvezetője és Tulok Zoltán, a Pápai Húskombinát húsipari szakmunkása. * A SZOT Szállóban szerdán ünnepélyesen kiosztották az 1986. évi SZOT-díjakat. Az ünnepségen részt vett Gás­pár Sándor, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke, Berecz János, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára és a kulturá­lis élet számos más vezető személyisége. Kósáné Kovács Magda, a SZOT titkára üdvözlő beszé­dében méltatta a kitüntetet­tek munkásságát, elkötele­zett alkotásaikat, amelyek széles tömegeknek segítenek eligazodni a társadalmi kér­désekben, s utat mutatnak az emberi kapcsolatok kitelje­sítéséhez. Ezután Gáspár Sándor átadta a SZOT-díja­kat. SZOT-díjat kapott Ancsel Éva egyetemi tanár, Bán Ró­bert filmrendező, Beremé­nyi Géza író, Boross Lajos népzenész, Dóri József nép­dalénekes, Ezüst György festőművész, a Falurádió cí­mű műsor alkotóközössége, Felkai Eszter színművész, Garas Dezső színművész, Ja­­chinek Rudolf színművész, Lakatos Iván rendező-opera­tőr, Nolipa István Pál festő­művész, Pálfai Gábor fotó­­riporter, Radványi Dezső szerkesztőségvezető, Sólyom Nagy Sándor operaénekes, Tamás Menyhért író, Tillai Aurél karnagy, Tőkei Ferenc filozófus, Vratni József mű­velődésiközpont-igazgató, valamint a Zsolnay Porce­lángyár tervezőkollektívája. A díjak átadása után a SZOT elnöksége fogadást adott a kitüntetettek tiszte­letére. Megyénk szakszervezeti aktivistái közül a mozgalmi munkában kiemelkedően te­vékenykedőknek Budapesten központi ünnnepségeken ad­tak át kitüntetéseket. Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát kapták: Bak Istvánné, a Pe­dagógusok Szakszervezete megyei bizottságának tagja, Bardóczi Antal, a mindszen­ti pedagógus szakszervezeti bizottság titkára, Dénes Já­nos, a Defag vszb­ elnöke, Dobóczky Károlyné, az szint­­titkára, Gyánti Ferenc, a me­(Folytatás a 3. oldalon.) * Éljen május elseje!

Next