Csongrád Megyei Hírlap, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-01 / 205. szám

Meghalt Urho Kekkonen Vasárnapra virradóra, éle­tének 86. évében elhunyt Urho Kekkonen, egykori finn államfő. Közép-európai idő szerint nulla órakor, ott­honában érte a halál. A finn hírügynökség rövid jelentése szerint a halál közvetlen oka agyi vérkeringési zavar volt. Finnországban nemzeti gyászt rendeltek el. Kekkonen 1900. szeptem­ber 3-án született. Huszonöt éven át, 1956 és 1981 kö­zött volt Finnország köztár­sasági elnöke. Nyolcvanegy éves korában, 1981 októberé­ben egészségügyi okokból lemondott tisztségéről. Azóta visszavonultan élt otthoná­ban. Urho Kekkonen sokat tett azért, hogy Észak-Európa atomfegyvermentes övezet legyen. Ő volt az 1975. évi helsinki európai biztonsági és együttműködési értekezlet házigazdája. Tevékenyen ki­vette részét a finn semle­­gességi politika megteremté­sében és abban, hogy jó­szomszédi viszony jöjjön lét­re hazája és a Szovjetunió között. Pekingi megállapodás Jegyzőkönyv aláírásával befejeződtek a kínai és a magyar tervező szervek ve­zetői közötti tárgyalások. A jegyzőkönyvet Faluvégi La­jos, a Minisztertanács elnök­­helyettese, az­­ Országos Tervhivatal elnöke és Szung Ping, a kínai államtanács tagja, az állami tervbizottság­ elnöke írta alá. Az aláírók egyetértettek abban, hogy jó lehetőségek vannak a gazdasági kap­csolatok további bővítésére, s mindkét ország vállalatai érdeklődnek az együttműkö­dés fejlesztése iránt. Faluvégi Lajos és mun­katársai elutaztak Peking­­ből. Zi VILÁGPOLITIKAI HÍRADÓ El nem kötelezettek • Harare Kilencpontos deklaráció Az el nem kötelezettek mozgalmának leköszönő el­nöke, Radzsiv Gandhi indiai kormányfő szombaton a zim­babwei fővárosba érkezett Az alapításának negyedszá­zados évfordulóját ünneplő mozgalom 8. csúcsértekez­letének nyitó napján, hétfőn Radzsiv Gandhi ünnepélyes külsőségek között adja át elnöki megbízatását a ven­déglátó ország kormányfő­jének, Robert Mugabe zim­babwei miniszterelnök­nek. A csúcsértekezletet előké­szítő külügyminiszteri ta­nácskozás pénteken este fejezte be munkáját Hara­­réban. A kétnapos tanács­kozáson ,„külön nyilatko­zatot” fogadtak el a dél­afrikai helyzetről. A kilencpontos deklaráció, melyet jóváhagyásra a csúcs­­értekezlet elé terjesztenek, a leghatározottabban elítéli a pretoriai rezsimet a dél­afrikai Sowetóban kedden végrehajtott tömegmészárlás m­iatt és miközben konkrét és széles körű gazdasági ellenintézkedéseket szor­galmaz a faji elkülönítés rendszerének nemzetközi el­szigetelése érdekében, egy­úttal javasolja, hogy a tag­államok létesítsenek „szo­lidaritási alapot” a Preto­riával tevékenyen szembe­helyezkedő hat dél-afrikai „frontállam” támogatására. A nyilatkozat egyúttal hangsúlyozza, hogy a faji elkülönítés rendszerének felszámolására az egyetlen békés eszköz az átfogó és kötelező szankciók alkalma­zása. Namíbia ügyében a külügyminiszterek nyilat­kozata az ENSZ és a nem­zetközi közvélemény erőfe­szítéseit sürgeti annak érde­kében, hogy Dél-Afrika fel­­­adja a nemzetközi joggal ellentétes ellenőrző szerepét és ásványi kincsekben gaz­dag délnyugat-afrikai terü­let fölött. A nyilatkozat el­utasítja Namíbia független­­ségének önkényes összekap­csolását az Angolában tar­tózkodó kubai egységek ki­vonásának kérdésével. Kiadják a Heysel-dráma brit bűnöseit A belga igazságügyi szer­vek megelégedéssel vették tudomásul: Nagy-Britannia kiadja azt a 26 liverpooli szurkolót, aki felelős az 1985. májusában a brüsszeli Heysel-stadionban lezajlott, s 39 ember halálát okozó drámáért. A 26 brit huligánt Belgiumban „csoportban el­követett erőszakos cselek­„Mivel egy jövőbeni világhá­borúban bizonyosan használni fognak nukleáris fegyvereket, s ez az emberiség létét fenye­getné, szorgalmazzák, hogy a kormányok és a világ népei is­merjék fel és nyilvánosan­ erő­sítsék meg: céljaikat nem mozdíthatja elő világháború, s arra ösztönözzük őket, találja­nak békés megoldást a közöt­tük felmerült valamennyi vitás kérdés rendezésére.” Íme, egy részlet annak a kiáltványnak a szövegéből, amelyet világhírű tudósok 1955. július 9-én hoztak nyilvánosságra Londonban. A javasolt határozat tizen­egy aláírója között olyan ne­vek találhatók, mint Albert Einstein, Bertrand Russel, Frederic Joliot-Curie, Max Born és Hideki Yukawa. Kezdeményezésük, hogy a világ természettudósai kö­zösen tiltakozzanak az atomenergia háborús célok­ra való felhasználása ellen, nem maradt pusztába kiál­tott szó. Két évvel a kiált­vány aláírását követően egy amerikai iparmágnás és közéleti személyiség, Cyrus Eaton egy Pugwash nevű kanadai halászfaluba, bir­tokára hívta össze a tudó­sokat. Itt tartották az első konferenciát, 25 tudós rész­vételével 1957. július 7—10. között. A mozgalom név­adója a kanadai halászfalu lett. A Pugwash-konferenci­­ák azóta évről évre felhív­ják a figyelmet a békevéde­lem, a leszerelés, illetve a mények és nem szándékos emberölés” vádjával állítják bíróság elé. A belga lapok szerint Nagy-Britannia döntésében szerepet játszanak a brit labdarúgó-szurkolók újabb súlyos garázdaságai, továb­bá a szégyen, amit ezek az elemek az országra és az Angliából elindult sportágra hoznak. Pugwash-konferencia­ Budapesten Halászfaluban született tudományos eredmények bé­kés felhasználásának kér­déseire. Bár az Eaton-birtokon ta­nácskozó tudósok mindössze tíz állam, és kizárólag a ter­mészettudományok képvise­lőiként tartották meg moz­­galomindító konferenciáju­kat, az elmúlt­ 29 évben a szervezet tevékenysége nagy­mértékben kiszélesedett. Mind több ország egyre több polgára tanúsított ér­deklődést a londoni székhe­lyű szervezet munkája iránt, a természettudósokhoz tár­sadalomtudománnyal fog­lalkozó szakemberek és po­litikusok is csatlakoztak. Ti­zenöt évvel ezelőtt a sinaiai 21 Pugwash-konferencián már 31 országból csaknem száz — a legkülönfélébb tu­dományágakkal foglalkozó — tudós volt jelen, a kö­vetkező, az oxfordi konfe­rencián pedig 210 tekintélyes szakember képviselt 44 or­szágot. A szeptember 1—6. között Budapesten zajló 36. Pugwash-kongresszusra ugyancsak népes nemzetkö­zi tudósgárda érkezett, köz­tük Velihov és­ Bogomolov szovjet akadémikusok, Ri­chard Garwin, Lester Thu­­row és Herbert York ame­rikai­­ tudósok, valamint Knut Ipsen­ nyugatnémet, Alain Joxe francia és Jo­seph Rotblat angol profesz­­szor. A lexikonbeli meghatáro­zás szerint a Pugwash-kon­­ferenciák nem működnek szervezetként, a személyes véleményüket képviselő tu­dósok fórumait jelentik, mégis, számos esetben vol­tak kedvező hatással a nem­zetközi légkörre. Például az ötvenes évek végétől részle­tes viták folytak a Pugwash keretében a légköri és a f­ild alatti nukleáris rob­bantások kérdéseiről, és ezeknek a megállapításait mind az 1963-ban megköve­tött részleges atomcsend­­egyezményhez, mind pedig az 1974-es, a föld alatti nukleárisfegyver-kísérlete­­ket korlátozó szovjet—ame­­rikai szerződéshez felhasz­nálták. Ugyancsak a Pug­wash 1958-tól kezdődően az atomfegyverek elterjedésé­nek problémájáról folytatott vitát, amelynek következ­tetéseit az 1968­-ban aláírt atomsorompó-egyezmény tükrözi. De szerepet­­ ját­szott a Pugwash a rakéta­elhárító védelmi rendszerek korlátozására vonatkozó szovjet—amerikai (ABM) szerződés megkötésében épp­úgy, mint a vietnami há­ború befejezésében. A Pugwash jelenlegi el­nöke, a kémiai Nobel-díjjal kitüntetett­­ angol Dorothy Hodgkin, főtitkára­ a Svájc­ban élő Martin M. Kaplan. Az MTA irányításával mű­ködő magyar Pugwash-bi­­zottság elnöke a Debreceni Atommagkutató Intézet igaz­gatója Berényi Dénes aka­démikus, titkára pedig Val­­ki L­ászló, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara nem­zetközi jogi tanszékének ve­zetője. A Pugwash munká­ját 24 tagú tanács irányítja. E testület határozata szerint a szeptember eleji budapesti kongresszus a következő öt szekcióban munkálkodik: a nukleáris fegyverkezési ver­seny helyzete; az európai biztonság problémái; az atomfegyverrel nem ren­delkező államok szerepe a nukleáris háború veszélyé­nek csökkentésében; a ke­let-nyugati feszültség csök­kentésének nem katonai le­hetőségei, végül pedig: mi­ként függ össze a nemzet­közi gazdasági kapcsolatok alakulása a békével és az enyhüléssel. Elmondhatjuk tehát: na­gyon fontos kongresszust köszöntünk fővárosunkban a ma, szeptember elsején kez­dődő nemzetközi tanácsko­zásban. J. N. J. Pártalapítás Manilában Pártot alapítanak a Fülöp­­szigeteki kommunisták. Az új politikai szervezet Nép­párt néven alakul meg, mi­vel a kommunista párt to­vábbra is törvényen kívül van. A szervezők szombaton kétnapos kongresszust kezd­tek Manilában, ahová 13 tartományból ezer küldött érkezett. A megnyitót­­ José Maria Sison, a KP alapító tagja és volt elnöke, a Néppárt elő­készítő bizottságának elnö­ke tartotta. Kijelentette, hogy a Néppárt támogatni fogja az Aquino-kormányzat demokratikus politikáját, de bírálja és elítéli, ha meg­sérti a nép érdekeit. A párt programja célul tűzte ki az országban levő amerikai ka­tonai bázisok felszámolását, földreform végrehajtását és a külföldtől való függőségé­nek felszámolását. Szovjetunió — Egyesült Államok Elmarad a tévévita Az Egyesült Államok el­utasította azt a szovjet ja­vaslatot, hogy a két ország magas rangú tisztségviselői­nek részvételével folytassa­nak nyilvános tévé-vitasoro­­zatot. A lem­ondást pénteken jelentette ,be Washingtonban Charles Redman, a külügy­minisztérium szóvivője. Az amerikai kormány „időzíté­si” problémákkal indokolta a döntést. Az amerikai fél képvise­letében George Scultz kül­ügyminiszter, William Crowe államtitkár, Max Kampeh­­trtan, az Egyesült Államok­nak a genfi leszerelési tár­gyalásokon részt vevő kül­döttsége vezetője, valamint Edward Teller fizikus vett volna részt. A szovjet felet Eduard Sevardnadze külügyminisz­ter, Szergej Abromejev ,marsall, a fegyveres erők­­vezérkari főnöke, Viktor Karpov, a fegyverzet-ellen­őrzési tárgyalásokat folytató szovjet delegáció vezetője, továbbá Jevgenyij Velihov akadémikus képviselte vol­na. A hivatalos amerikai le­mondás kapcsán az Izvesz­tyija pénteki száma interjút közölt a szovjet televízió egyik kommentátorával. Vla­gyimir Pozner szerint az Egyesült Államok nem volt­­ hajlandó nyílt és közvetlen vitában kifejteni a szovje emberek előtt az amerika külpolitikát. Pozner rámutatott: ameri­kai politikusok és államfér­fiak rendre arra panaszkod­nak, hogy a szovjet népet csak „szegényesen” tájékoz­tatják az Egyesült Államok külpolitikájáról. Most, ami­­kor lehetőség nyílt volna ar­ra, hogy maguk a­z amerikaiak fejtsék ki külpolitikai nézeteiket a tévé nyilvánossága előtt lemondták a vitát — fűzte hozzá Pozner, jelezve, hogy ez egyértelmű meghátrálás. Pakisztán Ellenzéki ellentétek Szakadás következett be a pakisztáni ellenzéki mozga­lom fő erejét képező Pakisz­táni Néppártban. A hét vé­gén Lahorban tartott kétna­pos konvención új szervezet alakult Nemzeti Néppárt néven, befolyásos politiku­sok — volt főminiszterek és kormányzók — kezdeménye­zésére. A párt elnöke Gu­lám Musztafa Dzsatoi lett, aki a néhai kormányfő, Zul­­fikar Ali Bhutto egyik leg­közelebbi munkatársa volt. Háborús emlékek a békeévben I­dőnként eltűnődöm rajta, vajon van-e jogom a háborús nemzedékhez tartozónak számítani magamat? A két­­három évvel idősebb fiúkat már rendszeresen reci­­bálták „leventére”, a hat-hét évvel öregebbek közül pe­dig nem egyet elragadott az utolsó háborús hónapok esz­telen mozgósításának örvénye Engem az a pár év kü­lönbség és jó szerencsém voltaképp megóvott attól, hogy közvetlen szenvedője vagy akárcsak szemtanúja legyek a harci cselekményeknek, a bombázásoknak, a civil lakos­ság esztelen öldöklésének, és mindannak, amivel össze­kapcsolódik bennünk a háború fogalma. Mégis: megannyi, örökre belém ivódott képet őrzök magamban a második világháborúról. És nem csupán olyan, gyermekkori emlékek formájában, mint a házunk közelében 1939 őszén táborozó lengyel katonamenekültek. 1941 nyarának keletre induló katonavonatai; három-négy évvel később pedig a messzehordó ágyúk „szerenádja”; a­­ vízbe lógó hídroncsok; a deportálásból hazatérő csontváz­emberek; a Budapesttől Baranyáig öt napon át tartó vas­úti odüsszea. Ifjú- és felnőttkorom megannyi utazása tovább sza­porította emlékeimet iszonyú háborús m­ementókkal, s ha valamennyit lajstromozni próbálnám, idő és hely kevés lenne hozzá. A háború borzalmai ott fészkelnek agyam­ban az egykori Sztálingrád centrumában „eredeti” formá­jában megőrzött, úgynevezett Pavlov-ház emlékében — védői utolsó csepp vérükig, hónapokon át dacoltak a hit­lerista hódítói őrülettel. Megmaradtak a leningrádi-piszkar­­jovói emléktemető sok-sok hektáron át — szinte csata­rendben — húzódó háborús sírjai képében: az 1942-es volt a legnépesebb évjárat. Egy kislány azóta múzeumi erek­lyévé vált iskolásfüzete akkor nagyon is jellemző tragé­diát rögzített: azt, hogyan viszi el sorban az éhhalál csa­ládjának valamennyi tagját. Utoljára őt magát is... D­e elég a háborús emlékekből. Ki-ki a maga módján folytathatná közvetlen vagy közvetett élmények szellemidézésével a sort, de a múlt — a költő sza­vaival élve — „csak példa legyen most”. A második világháború nem minden országban járt egyforma pusztításokkal, s abban is nagy különbség volt, mely nép mekkora részt kényszerült vállalni a Hitler-el­­lenes koalíció terheiből. A megpróbáltatások és erőfeszí­tések oroszlánrésze kétségtelenül a Szovjetunióra esett. Egy újabb világháború azonban nem egy bizonyos ország, egy adott térség biztonságát fenyegetné, hanem az egész emberi civilizáció létét. „Nem lehet szó valódi biztonság­ról, amennyiben az nem mindenkinek egyenlő és minden­re kiterjedő biztonság. Ha valaki másként gondolkodik, az illúziók világában, az önáltatás világában él” — mondot­ta erről az egyetemes, globális felelősségről augusztus 18-i emlékezetes tévébeszédében Mihail Gorbacsov. Az SZKP KB főtitkára ezt a gondolatot később az úgynevezett új­delhi Hatok (Argentína, Görögország, India, Mexikó, Svéd­ország és Tanzánia) vezetőihez intézett válaszlevelében to­­­­vábbfejlesztve, hangsúlyozta: ma nincs fontosabb feladat, mint a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetése. Aki ismeri a fegyverkezés, az arzenálok megújításá­nak logikáját, annak kézenfekvő, miért éppen a nukleáris robbantások beszüntetését nevezte a legsürgetőbb feladat­nak a szovjet vezető. Ilyen robbantások nélkül elképzel­hetetlen a fegyverek új nemzedéke, nincs igazi előrelépés, sem a támadófegyverzet, sem a hírhedt „csillagháborús­’ fegyverzet terén. Másfelől viszont az atomfegyver-kísér­letek beszüntetésére vonatkozó szovjet—amerikai megál­lapodás kidolgozásának konkrét programja megteremthet­né a kellő bizalmat a két vezető hatalom közötti kapcso­latokban. Egy ilyen jelentős fegyverzetkorlátozási lépés értelmet adhatna egy idei szovjet—amerikai csúcstalálko­zónak is, átfogó, pozitív hatással lehetne a nemzetközi kapcsolatok egészére. Ezekben a napokban történelme eddigi legtragiku­sabb fejezetének kezdetére, a második világháború kitöré­sére emlékezik az emberiség. Az idei esztendőt az ENSZ nemzetközi békeévnek nyilvánította, szeptember elsejéről, a második világháború kitörésének napjáról pedig béke­napként emlékezünk meg. A békéért aggódó közéleti sze­mélyiségek kezdeményezésére ez év október 15—18. kö­zött Koppenhágában tanácskozásra ül össze a béke-világ­­kongresszus. Mindezeknek az akcióknak az a céljuk, hogy a különböző országok és népek — társadalmi és politikai berendezkedésüktől függetlenül — konkrét lépéseket te­gyenek és sürgessenek a háborús veszély elhárítására, az országok közötti bizalom és együttműködés erősítése ér­dekében. A tömegmegmozdulások természetesen önmagukban nem tudják megfékezni a fegyverkezést, megakadá­lyozni a háború felé sodródást. De figyelmeztetnek mindenkit arra, hogy korunk parancsa, az emberi élet megóvása, Földünk védelme. Ez pedig nemzetközi össze­fogást sürget. Egyszerű emberektől és politikusoktól egy­aránt, korábban soha nem tapasztalt felelősségérzetet és önmérsékletet követel. SZÁSZI JÓZSEF Magyar—kubai tárgyalások Szombaton Havannában befejeződött a magyar—ku­bai gazdasági és műszaki­tudományos együttműködési bizottság elnökeinek talál­kozója. A küldöttségeket Marjai József és José Ra­mon Fernandez miniszterel­nök-helyettesek vezették. A tárgyalásokon értékel­ték a bizottság 1986. januári ülésszaka óta végzett mun­kát, a magyar—kubai gaz­dasági és műszaki-tudomá­nyos kapcsolatok, az 1986. évi árucsere-forgalom, az 1986—1989-es évekre a terv­koordinációs munkák hely­zetét, egyeztették a soron levő közös teendőket. Havannai tartózkodása so­rán Marjai József minisz­terelnök-helyettes megbeszé­léseket folytatott Carlos Ra­fael Rodriguezzel, a kubai állam- és minisztertanács elnökhelyettesével. José Ló­­pez Moreno miniszterelnök­helyettessel, a kubai köz­ponti tervhivatal elnökével. Antonio Esquivel miniszter­elnök-helyettessel, és Ricar­do Cabrisas Ruiz külkeres­kedelmi miniszterrel. Marjai József szombaton este visszaindult Budapestre. Elutazásakor a havannai re­pülőtéren José Ramon Fer­nandez búcsúztatta. HÉTFŐ, 1986. SZEPTEMBER 1. .

Next