Csongrád Megyei Hírlap, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-01 / 206. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! 1989. szeptember 1., péntekKépviselők — ellenzékben Az MSZMP lapja 46/206. Ára: 4,30 Ft Homoki ember ragaszkodik a rozskenyérhez A fejlesztés dilemmái Mórahalmon . Mi itt egyenes jövedelemérdekeltségben dolgozunk. Ez annyit jelent, hogy az alkalmanként betérő, és a naponta itt vásárló vevő igényét is igyekeznünk kell kielégíteni, hiszen az általa itthagyott pénz a mi megélhetésünk. A havi keresetünk fele attól függ, merynyi az üzlet forgalma. Ilyen kisvárosban pedig, mint Mórahalom, az ember megbecsüli azt a munkahelyet, ahol a reálisan elvárható pénzét megkeresheti. Nem mondom ezzel azt, hogy elégedettek is vagyunk a 8-1 ezer forintos fizetéssel, de hát ez már nagyon messzire vezetné, inkább csak maradjunk a7. üzletnél, amelynek forgalma lényegében a mi munkánk szerint alakul. — Hogyan? Behívják az embereket vásárolni? Vagy valamilyen módon vásárlói igényfölmérést végeznek? — Na, nem! Ez így nagy túlzás lenne. Mi csak a kisvárosi valóságból, itteni ismereteinkből indulunk ki. Tudjuk, mit várnak el tőlünk a vásárlók, hiszen a szomszédaink, vagy ismerőseink járnak ide. Egykönynyen elmondják, mi mindent szeretnének megvenni a kenyéren, süteményen kívül. S ami ebből nem túlságosan idegen egy sütőipari mintabolt profiljától, azt be is szerezzük. Vagyis folyamatosan bővül a kínálatunk. Jórészt ennek tulajdonítható, hogy az utóbbi egy évben kereken ülvén százalékkal nőtt az üzlet forgalma. Csak kenyérből ezt nem lehetne elérni. Még ma sem, pedig jól tudjuk, hogy a néhány házzal arrébb lévő cukrászda, mióta a Gémes úr vezeti, jelentősen növelte vevőinek számát, hiszen a kitűnő fagylaltért ilyenkor, nyáron, még a szomszédos falvakból is sokan eljönnek. S ha már itt vannak, persze, hogy vesznek a megyeszerte ismert mórahalmi kenyérből is. Tudja, a homoki ember mindmáig ragaszkodik a rozskenyérhez. És a nálunk sütött egykilós, meg kétkilós rozscipőt szívesen viszik. Melegen. Pontosan tudják, mikor sül ki, s akkor bizony megtelik a bolt, túlságosan is. Jó lenne tovább bővíteni, de hát ez megint messzire vezetne. Ne menjünk most bele abba a témába, hogy ilyen forgalmas üzletet miért nem tud bővíteni a vállalat, amelynek szintén érdeke lenne a forgalom növelése. Ez ugyanaz a jelenség, mint az, hogy bár ide jár a fél város, és nagyon sokan még Szegedről is, az utca, ahová az ajtónk nyílik, most is ugyanolyan poros, hepe-hupás, mint sok évvel ezelőtt. Most ugyan a sütőipar a maga pénzén legalább a szemben lévő malom előtti területet aszfaltozta, de a város nem tud mozdulni a jobbításért. Hát ez így van. * A mórahalmi kenyér! Aki már evett belőle, tanúsíthatja, tényleg fogalom ez. Hogy miért, azt már Molnár Imre, a sütőüzem vezetője , mondja el: — Két magyarázat van erre. Az egyik a hagyományos sütéstechnológia. A géppel bedagasztott tésztát megfelelő ideig pihentetjük, és a pékek kézzel formázzák, virgálják valamennyi kenyerünket, így lesz kellően likacsos, szellős a tészta, és könnyű kenyér sül belőle. Meg a samottbélésű kemence is más, mint a modern fémkemencék. A másik titok meg a lisztben van. Nem kell a kenyérlisztnek okvetlenül a legelső minőségűnek lenni. Mi például elég gyakran sütünk B/2. jelűből is, de ezt csak a pék tudja. Kicsit több lelkiismeretességgel, alaposabb munkával ugyanolyan kiváló kenyeret sütünk abból is, mint a legjobb lisztből. Nem egészen mellékes persze az sem, hogy mi az itteni malomból hozzuk át a lisztet, és nem keverünk mindent mindennel. Gondosan betartjuk a technológiát mind a hatfajta kenyerünknél. Így aztán mind kitűnő. Sokan a rozsra esküsznek. Mások meg a házi jellegű, kétkilós, vágott cipónkat viszik mindennap. Megmondva őszintén, én a legolcsóbb, az úgynevezett fehér kenyeret eszem. . — Molnár Imre még fiatal ember. Ez azt is jelenti. (Folytatás a 3. oldalon.) Első hallatra akár hamisan csengő frázisnak is gondolhatja az ember, amikor azt mondja a kereskedő, hogy ő a munkája első számú elismeréseként a vásárló elégedettségét tartja számon. Ám kicsit tovább beszélgetve Ialászné Klárival, a megyei sütőipari vállalat mórahalmi kenyérboltjának vezetőjével, szép lassan hétköznapi igazsággá nemesedik a kijelentés. Egyszerűen azért, mert Halászné logikus magyarázatot fűz hozzá. Plovdivban rendezték meg a XXII. kajak-kenu világbajnokságot. Az olimpia utáni évben mindig „leereszt” a mezőny, ennek ellenére kíváncsian várta mindenki a magyarok szereplését, hiszen új szövetségi kapitány Vajda Vilmos irányításával érkeztek Plovdivba. Szöul előtt Duisburgban 2 aranyérem, 5 ezüst- és 2 bronzérem volt a magyarok mérlege. Most az volt a kérdés, sikerül-e legalább megismételni a Particsapat eredményét? Plovdivban, Bulgária második legnagyobb városában könnyű volt tájékozódnunk, hiszen minden tábla, minden kiírás, a sportkomlexumba vezetett, mégpedig a világ egyik legszebb, legmodernebb kajak-kenu pályájára. Emlékezem, hogy 1977-ben még Szófia, — pontosabban a pancserevói tó vizén — rendezte a vb-ét. Azóta — s erre nagyon büszkék a bolgárok — egy év alatt olyan pályát varázsoltak Plovdivban, amely minden igényt kielégít. Kompjuterek, tévé-és videokamerák, telexek, telefonok állnak a tudósítók rendelkezésére, a kiszolgáló helyiségeket a leggazdagabb országok is megirigyelhetik. Plovdivban most mindenki a világbajnokságra figyelt. Szeretem a szocialista országokban rendezett világ- és Európa-bajnokságokat. Ennek főleg az az oka, hogy minden évben el tudom játszani, hogy én is akkreditált újságíró vagyok. Jelentkezem az akkreditációs központban, az újságíró igazolványommal, erre keresni kezdik a nevem, természetesen soha nem találják — ez ugyanis dollár kihatású — de még mindig bejött, hogy szerintük ők tévedtek és elnézések közepette a Polaroid fotómasina elé ültetnek, és két perc múltva a nyakamba akasztják a nagyon sokat érő kis, — ezúttal zöld — kártyát. Ezzel szabadon járhatok-kelhetek, azonnal megkapom, a legfrissebb eredményeket, sőt még az újságírók fogadására invitáló névre szóló meghívót is. A sportújságíróknak van ugyan szakosztályuk, de az akkreditálásoknál tehetetlenek, vagy legalábbis ezt hitették el magukról, amikor a vidéki kollégákról van szó, hiszen csak fővárosi lapoknak van valutakeretük, csak a fővárosi lapok képesek napidíjjal újságírót világeseményre akkreditáltatni. A vidékiek? Ha annyira érdekli őket az esemény, saját pénzen még dolgozhatnak is lapjuknak, sőt egy kis leleménnyel élvezhetik a helyszínen ugyanazokat az előnyöket, mint fővárosi kollégáik. S, ha még ennél is több szorult beléjük, akár elsőként mikrofonvégre kaphatják az újdonsült világbajnokot! Ritka élményben volt részem, amikor a Szegedi Olajbányász SE kajak-kenu szakosztálya különbuszt indított Plovdivba. Az utasok ugyanis — saját pénzükön – kíváncsiak voltak a magyarok, főleg a szegediek szereplésére. A plovdivi pálya szélén szurkolt a szolnoki vezérkar, köztük Treffler Tamás vezérigazgató-helyettes, vagy a szegedi kajak-kenusok „atyamestere” Csontos Szabolcs. Rossz hír várta a szegedi különítményt, pénteken, hiszen a magyarok legbiztosabb aranyérme úszott el az előfutamok során azzal, hogy Gyulai Zsoltot kétszeri elrontott start után kizárták a versenyből. Ez a váratlan esemény megzavarta a magyar csapatot, szombaton délelőtt öt versenyszám után még érem nélkül álltunk ... De nézzük mi is történt Gyulaival? Zsolt sérülten — hátfájással — érkezett Plovdivba, ennek ellenére 4 számot — K—1 500, K—1 1000, K—4 1000, K—1 10 000, — kapott Vajda Vilmos szövetségi kapitánytól. A kajak egyesek 500 méteres futamán ő volt a favorit. Aztán a selejtezőben kétszer (Folytatás az 5. oldalon.) Plovdiv ’89 Kudarcok és két ezüstérem Távozzanak Európából az idegen csapatok Javasolta Király Zoltán Az európai országokban állomásozó idegen csapatok teljes kivonására tett javaslatot Király Zoltán országgyűlési képviselő. Javaslatában szorgalmazza, hogy a volt szövetséges hatalmak és az érdekelt országok, vagy a helsinki záróokmányt aláíró államok külügyminiszterei még 1989-ben Budapesten, vagy Nyugat-Berlinben kezdjenek tárgyalásokat annak érdekében, hogy 1995- re valamennyi európai országból távozzanak az ott állomásozó idegen csapatok. Ezzel egyidejűleg pedig a NATO-t és a Varsói Szerződést létrehozó országok kimondhatnák a két katonai tömb megszűnését. A most nyilvánosságra hozott javaslatot csütörtökön a Parlamentben ismertette Király Zoltán az újságírókkal. A képviselő elmondotta: reméli, hogy hatásos lehet egy ilyenfajta népi diplomáciai kezdeményezés, főként, ha minél több szervezet, párt, politikai tömörülés és állampolgár csatlakozik a felhíváshoz. Hozzátette: a kezdeményezéshez jó alkalomként szolgál a második világháború kitörésének 50. évfordulója, hiszen — mint hangsúlyozta — Európában ugyan negyvennégy esztendeje béke van, ám ez a béke folyamatos megújításra szorul. Ennek során pedig fontos lenne mindkét oldalon az ellenségképpel való végérvényes szakítás. A Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonásáról Király Zoltán úgy vélekedett, hogy ezt csak az összeurópai rendezés keretébe illesztve lehetne megvalósítani. A sajtótájékoztatón Király Zoltán javaslatának ismertetése mellett bejelentették az ugyancsak az ő felvetése nyomán szerveződött ellenzéki képviselői csoportosulás létrejöttét. Az ellenzéki frakcióhoz csatlakozott a közelmúltban a parlamenti pótválasztások során mandátumhoz jutott három képviselő, Roszik Gábor, Debreczeni József, Raffay Ernő, s rajtuk kívül Bánffy György is. Ezzel kapcsolatosan Király Zoltán kifejtette: a parlamentarizmushoz elengedhetetlenül hozzátartozik egy, az oppozíciót felvállaló csoport léte. Ugyanakkor a jelenlegi átmeneti időszakban fontos, hogy az ellenzéknek legyen parlamenti képviselete. Hozzáfűzte azonban, hogy a parlamenti ellenzék tevékenysége nem jelenti az Ellenzéki Kerekasztal egységes képviseletét a Tisztelt Ház falai között. Az újságírók kérdéseire válaszolva Roszik Gábor elmondta azt is, hogy bár a pótválasztások során mandátumhoz jutottak valamennyien a Magyar Demokrata Fórum tagjai, ez nem jelenti azt, hogy úgymond az MDF politikai szócsövei kívánnának lenni a Parlamentben. Ezt erősítette meg Raffay Ernő is, aki annak a véleményének adott hangot, miszerint az ellenzéki képviselőknek valamennyi ellenzéki politikai erő nevében kell fellépniük — mindaddig, amíg közös az ellenfelük. A közös ellenfél pedig nem más — hangsúlyozta a képviselő —, mint „az országot tönkretevő kommunista hatalom”. Az újonnan megválasztott MDF-tag képviselők — ugyancsak a kérdésekre reagálva — elképzelhetetlennek tartották, hogy bármiféle paktum létrejöhetne az MDF és az MSZMP reformszárnya között. Még azt is kizártnak ítélték, hogy a választásokat követően koalícióra lépne egymással e két politikai erő, főleg, ha az MSZMP továbbra sem szabadul meg azoktól a csoportjaitól, amelyek egyértelműen konzervatív, dogmatikus irányvonalat képviselnek. Ma : MSZMP KB-ülés Egyezkedik-e a három oldal? A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Intéző Bizottsága szeptember 1-jére összehívta a Központi Bizottság ülését. A testület javasolja, hogy a Központi Bizottság hallgasson meg tájékoztatót a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások eddigi tapasztalatairól, az ott képviselendő álláspontokról. A Központi Bizottság e napirend keretében megvitatja a békés politikai átmenet jogi kereteit jelentő törvénytervezeteket, így az alkotmánymódosításról, a pártok működéséről és gazdálkodásáról, valamint az országgyűlési képviselők választásáról szóló javaslatokat. A testület tájékoztatót hallgat meg az október 6-án kezdődő pártkongresszus előkészítéséről is. A Minisztertanács napirendjén Menekültek és tölgyerdők A Minisztertanács csütörtöki ülésén politikai konzultációt folytatott időszerű nemzetközi kérdésekről. A kormány előterjesztést hallgatott meg a menekültté nyilvánítási eljárásról, és a menekültek jogállásáról. Javasolta a Elnöki Tanácsnak a menekültek jogállásáról szóló törvényerejű rendelet megalkotását. A Minisztertanács áttekintette a tölgyerdők tömeges elhalásából származó kár csökkentésének lehetőségeit.