Csongrád Megyei Hírlap, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-02 / 232. szám
Froliureeti napilap 46/232. 1989. október 2., hétfő. Ára: 4,30 Ft Csongrád Megyei Látvány helyett tartalom — Testvérpártok nem, ellenzék igen — Három alapdokumentum, tizenkét állásfoglalás Milyen lesz a pártkongresszus? A területi küldöttcsoportok és a platform alapján szerveződő küldöttcsoportok ,szóvivőik révén — ez az 1276 küldött egynegyedét, mintegy 300 embert jelent — folyamatosan részt vettek az előkészítés munkájában. A cél az volt, hogy a kongresszus elé már döntésre előkészített, alternatívákat is tartalmazó előterjesztések kerüljenek. A változás külsőségekben is mérhető: a kongresszus nélkülöz minden olyan megjelenési formát, amely a korábbi évtizedek gyakorlatát jellemezte. A Budapest Kongresszusi Központban zajló eseményt munkakongreszszusnak tekintik, s ennek megfelelően, a külsőségeknél is a takarékosságot tartották szem előtt, mindössze egyetlen feliratot helyeznek el a teremben, szemben a küldöttekkel. Demokrácia, jogállam, szocializmus. A szabad véleménynyilvánítás új fórumaként mind a földszinten, mind a karzaton, a folyosókon, nagyméretű hirdetőtáblák lesznek, melyeken bármely küldött, vagy küldöttcsoport közzéteheti információit, véleményét. A kongresszus oly módon törekszik eredményességre, hogy ez a legkevesebbe kerüljön — jelentette ki a szervezési, technikai bizottság titkára. Azt is elmondta, hogy a rendezvény mintegy 18 millió forintjába kerül az MSZMP-nek, s ez az összeg megközelítőleg a fele a korábbi kongresszusi költségeknek. A kiadások nagy részét a terembérlet, a szállás és az étkezés köti le, jóllehet, a küldöttek elsősorban kollégámokban laknak, és ott is étkeznek. Ezúttal elmaradnak a díszes delegátusi dossziék, tollak, a vitához szükséges dokumentumokat a legolcsóbb nyomdai előállításban veszik kézbe a küldöttek. Várhatóan sok és többféle javaslat ütközik majd a viták során, amelyekről szavazniuk kell a küldötteknek — egyes becslések 200- 300 szavazást is kilátásba helyeznek ei, ezért a munka ésszerűsége érdekében számítógépes szavazatszámlálást alkalmaznak. A technika azonban csak eszköz a szűkre szabott időben. Ezt viszont az ügyrend által maga a kongresszus szabályozza: javaslata szerint 1 percnél nem lehetnek hoszszabbak a felszólalások. A kérdésben várhatóan 5-én este születik döntés, amikor is a küldöttek zárt ülésen határoznak az ügyrendi javaslatról. Ez egyébként kitér arra is, hogy a hozzászólási idővel maguk a küldöttcsoportok gazdálkodjanak, ők döntsék el, hogy közülük ki kapjon szót, egyáltalán mihez szóljanak hozzá. Politikai jelentőségű ügyrendi kérdés, hogy a küldöttek hány százalékának a javaslatára, és mikor lehet szünetet elrendelni. A küldöttcsoportok munkájának jelentőségét növeli, hogy — javaslat szerint — a plenáris ülés során is kelhetnek és kaphatnak tanácskozási időt az álláspontjuk, platformjuk alakításához. A kongresszus tervezett forgattókönyve szerint az ülés este 9 órakor befejeződik, azért, hogy ha szükséges, éjszaka is tanácskozhassanak egyes küldöttcsoportok, abban a reményben, hogy a plenáris ülésen már kiérlelt javaslattal jelennek meg. (Folytatás a 3. oldalon.) Az MSZMP október 1-án kezdődő kongresszusa gyökeresen különbözik a korábbi, hasonló eseményektől, ennek megfelelően az előkészítés is új tartalmi, politikai és szervezési feladatokat jelentett — mondotta Domonkos László, a Szervezési, Technikai Bizottság titkára az MTI Pressnek adott nyilatkozatában. A küldöttekkel, illetve a küldöttcsoportokkal való rendszeres dialógus révén, lényegében a párttagság véleménye érvényesülhetett a különböző, fontos dokumentumok — az alapszabály, a programnyilatkozat, a beszámoló és az ügyrend kialakításában. Betegágyból Június elsején bizony nem kezdődött valami „fényesen” a Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár csongrádi üzeméből részvénytársasággá átalakult új vállalkozás élete: Keller János gyáregységvezetőt a betegágyból rángatták ki, hogy megválasszák az rt. elnök-igazgatójának. Ezt követően a főkönyvelő jelentette be, hogy anyai örömök elé néz, ami egyenlő volt a megfutamodással. Néhány nap múlva elvitte a főmérnököt a mentő, megműtötték, s most lábadozik. Ennyi baljós jel láttán kissé félve kérdeztem meg az időközben felépült Keller Jánostól: — Hogyan foglalná össze az önállóság első eredményeit és gondjait? — A helyzet megnyugtató, most a korábban kimunkált gyártási programokat teljesítjük. —• Ennyire szép volna a „menyasszony”? — Nem. Számos vitánk van a Hadiköttel, mint főrészvényessel. Állandó feszültség forrása például a minőség. A vásárhelyiek azt szeretnék, hogy az ő hibáikat is mi javítsuk ki. A diktátumok korszaka azonban egyszer, s mindenkorra lejárt. Mi tisztességes együttműködésre törekszünk Vá választották sárhellyel, annál is inkább, mivel ezer szállal kötődünk a Hadiközhöz, s ennek a köldökzsinórnak a jövőben is meg kell maradnia. — Úgy tudom, nemrég megtartotta első, „rendes” ülését a felügyelő bizottság is. ,— Korrekt és kritikus megbeszélés volt, ahol 3 alapfeltételt fogalmaztak meg: csökkenjenek a készletek; dolgozzuk fel minél gyorsabban a befejezetlen termékállományt, növeljük a létszámot. Mindez távolról sem azt jelenti, hogy más tennivalónk nincs. Az év végéig meg kell teremteni a vállalatszerű működés kritériumait, mert jelenleg a részvénytársaság anyagbeszerzését, gyártmányfejlesztését, a technológiai munkákat és a könyvelést még a Hadikörben végzik. Ezért természetesen mi fizetünk, nem is keveset. — A nagy kérdés viszont mégiscsak az: vajon mit hoz a jövő? — Ez bennünket is izgat. Vannak remények és lehetőségek, jelentkezett néhány új partner is. A gépezet azonban még csak most kezd forogni. NAGY ATTILA Aztmondja Pintér István, a Kisgazdapárt csongrádi alapszervezetének elnöke, amikor a neve kerül szóba, hogy nem haragszik a Tisza Pistázásért, hiszen megyeszerte így emlegették őt régen. Ő volt ugyanis a csongrádi Tisza Tsz elnöke, s ezért szinte magát kínálta e rövidítés. De figyeljük csak, hogyan került „csődbe” a szövetkezet az elnöksége alatt! — Még 1965-ben egyesült a téesz az Aranykalásszal, így lett a neve Tisza. Egy jóból és egy rosszbólcsináltak akkor egy nagyon roszszat. Én mindvégig elleneztem az összevonást, nem is kaptam akkor funkciót Azután két év alatt tönkrement a téesz, a földterület ötven százalékát fel sem szántották. Nekem egy teljesen lerobbant szövetkezetet kellett átvennem. Három év kemény, megfeszített munkájával „helyrevágtuk” a téeszt: termésátlagunk elérte a megyei szintet, szarvasmarha-kombinátot építettünk. Ám jött az árvíz 1970-ben, tragédiát hozott: több millió köbméter vizet kellett leszivattyúzni a területről. Mintha megéreztem volna, hogy baj lesz, külön biztosítást is kötöttünk megelőzően. Az árvíz után több mint tízmilliót fizetett a biztosító, s ez megmentett minket a mérleghiánytól. — Miért rebesgetik akkor mégis egyes csongrádiak, hogy ön tönkretette a szövetkezetet? — Mint már mondtam, szarvasmarhatelepet is létesítettünk. De elkövettük azt a „hibát”, hogy saját brigádunkkal építettük. Emelkedett így az egy tagra eső átlagjövedelem, ezért egymillió forint büntetést kellett fizetnünk az államkasszába. Mérleghiányunk lett ekkor, ám a következő évben már egyensúlyba kerültünk. Én egy stabil termelőszövetkezetet hagytam ott 1974-ben. — Gondolom, nem önként és dalolva ... — Valóban nem. Elvi öszszetűzések miatt. A személyi anyagomban kifogásolták például, hogy disznót hizlalok a tanyámon. Megmondom őszintén, én akkor is háztájipárti voltam, amikor a központi irányzat szerint hadjáratot kellett folytatni a kisgazdaságok ellen. — Elegendő volt ez arra, hogy „kinyírják” önt? — Elkövettem még egy óriási hibát: három vezetőt váltottam le egyidejűleg a téeszben, mert többszöri figyelmeztetésem ellenére sem hagyták abba. Hogy is mondjam csak, a társadalmi tulajdon károsítását. Ezzel azután elindult a lavina! — Párttagok voltak a leváltott vezetők? — Persze, mind a hárman. — S ön? — Én nem. Szóltak is néhányszor, hogy mint téeszelnök, vagy belépek az MSZMP-be, vagy lelépek. Mivel nem léptem be, engem mindenki támadhatott, főleg, ha párttag volt az illető — Támadták is bizonyára. ... — Ahogy ez lenni szokott, írtak a Központi Bizottságnak, felsorolva az összes „bűnömet”. Erre a megyei rendőrkapitányság nyolc hónapon keresztül nyomozott. Minisztériumi, megyei barátaim persze nem ismertek meg ebben az időben. Az egyik könyvszakértő óriási hibát fedezett fel: ötszázezer forint kártérítést jogtalanul fizettettem ki a biztosítóval. De, ki kapta ezt a kártérítést? " Nem én, hanem a szövetkezet! Le(Folytatás a 3. oldalon.) Egy részeg kivételével, mindenki rá szavazott a csongrádi „Tisza’ -legenda Egyesek Istenítik, kígyót-békát mondanak rá mások. Egyesek hálásak neki, mert „védőszárnyai” alá vette mostanában a kistermelőket, mások meg a múltjára tesznek homályos célzásokat. Válassuk hát ezt a múltat, hogy megfejtsük a „Tisza”-legendát! Annál is inkább, mert a csongrádiaktól lépten-nyomon hallja ám az ember manapság is a rosszindulatú megjegyzéseket vele kapcsolatban. Ebben az a szomorú, hogy mindig csak a háta mögött hozakodnak elő — nem mondom, hatásos — „nyögeteikkel”: ugyan, mit pattog most ez a „Tisza Pista”, amikor a 70-es években szépen „hazavágta” a téeszt. Ki hát valójában ez a „Tisza István”? Honnan jött, és mit akar, kérdezzük meg tőle. Félünk? Egyesek félnek, mások meg nem. A bokrosi idős kisgazda például senkitől, semmitől nem tart. Úgy van vele, mi baja lehetne abból, ha elmondja a színtiszta igazat. Azt a pici nyugdíját, amit a feleségével kapnak, tán csak nem veszik el tőlük. Ebbéli meggyőződésében sorolja is legott, ami nyomja a lelkét. Országszerte megy most a „bokszolás” a földért. Míg egyesek , földosztásért kiabálnak, mások foggal, körömmel védik a közöst. Csongrád térségében meg mit lát a jó ember? Vagy ötszáz kataszteri hold amolyan senki földjét a Nagyrétben, a bokrosi oldalon is jó 200 holdnyi műveletlen területet. Az egyéni gazdálkodó viszont rendet tart a háza tájára. Pár hónapja, amikor Csongrádon járt a mezőgazdasági miniszter, mintagazdaságként mutogatták neki a Bokros környéki maszek tehénfarmot. Ám azóta sok víz lefolyt a Tiszán. Úgy hírlik, hogy megválni készül a gazda a marháktól, mert annyira ,,megtámogatják’. Elveszik tőle a tanyája melletti legelőt, s öt kilométerrel odébb adnának helyette. De ő ebből, köszöni, nem kér, inkább szélnek ereszti a 42 tehenét. Eljöhetne megint erre Hütter miniszter úr! Annyi bizonyos, félelem nélkül mesélne el neki is, ez az idős kisgazdapárti ember a bokros visszásságokat. Mert mit veszíthet ő már a szókimondásért? Azt a kevéske nyugdíjat, mint már említettem, aligha vonják meg tőle . . . Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy a fiatalok sem félnek. Hiszen ugyanúgy nincs mit veszíteni nekik, miként a bokrosi bácsinak sincs. Bizonyára ezért is nyitják ki rettegés nélkül a szájukat, ha nem tetszik valami kis hazánkban. Meg látják „vezérük”, a Demiszer Nagy Imris, bátor csatározását is a nemzet kerekasztalánál. Ő ugyan nem volt rest figyelmeztetni az ottani urakat: ne feledjék már, hogy akiknek a bőrére most tárgyalhatnak, azok nagy többsége nem a vagyonos elithez tartozik! Ezért hát a csongrádi fiatalok sem fogják be „poros” szájukat. Nekik ígérték régebben a városi tanács vezetői azt a felvonulási épületet, amit a Csomiép használt. Milyen klassz lesz ez diáktanyának, tapsikoltak jóelőre a srácok! Ám az ígéret egyelőre csak ígéret maradt, illetve időközben némi változás azért történt: beszakadt a házikó teteje. Ha mielőbb nem érkeznek a helyszínre a segélycsapatok, akkor összedől az egész kaliba. Ezt mondják a diákok a tanácsi bürokráciát ostorozva, s ugyan mit veszíthetnek vele. Meglehet, hogy belátható időn belül sem így — tudniillik, hogy hangoskodnak —, sem amúgy — ha félelmükben hallgatnának — nem lesz tanyájuk. De legalább így megtették, ami tőlük telt (s még kétkezi munkájukat is felajánlották a diáktanya „kipofozásához”). Mindenesetre ők, mármint a bokrosi bácsik és a csongrádi diákok vannak kisebbségben, legalábbis, így tapasztalom. Ők azok, akik nem félnek a „hatalmasságoktól”, nem rejtik véka alá véleményüket, a későbbi retorziótól való félelmükben. Ám a többség, mint annyiszor leírtuk már mások is, csendes. Hallgatnak, mert félnek. Az aktív dolgozók, főleg a kisebb-nagyobb pozíciókban lévők. Csongradon is félnek a nyilvánosság előtt megszólalni a rázósabb témákban. Mert pár ember előtt, meg harsányán szapulják a város egyik régebbi vezetőjét, de Isten őrizz, hogy ez kiszivárogjon valahogy. Félnek csepülni az ellenük többször vétkező pesti központot, mert úgy is ők húznák a rövidebbet. S félnek bevallani, hogy az egyik fegyveres testület székházában szeretnék elhelyezni az új intézményt, amire oly’ régóta várnak a helybeliek. És félnek..., félnek... Félnek.. . Márpedig a félelem sohasem „szült” még demokráciát! fa)