Cukoripar, 1951 (4 . évfolyam, 1-12. szám)

1951-01-01 / 1. szám

A CUKORIPAR ÉS A MEZŐGAZDASÁGI IPARI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET CU­KORIPARI SZAKOSZTÁLYÁNAK HAVI FOLYÓIRATA * 1951. JANUÁR A káderek, nevelése Vincze Pál A káder nev­elés alap­feltétele a munka jó és eredményes vitelének. Rákosi elvtárs legutóbbi központi vezető­ségi beszédeiben ismételten megállapította, hogy Pártunk az utóbbi hónapokban tovább erősödött, befolyása és tekintélye megnőtt. A káderek is edződtek, fejlődtek. Mégis a ká­derek kiválasztása és fejlesztése, valamint a nekik legjobban megfelelő munkaterületre való beállítása tekintetében állandóan erősíteni kell a munkát. A cukoripart egyes alapszerveknél is fokozni kell az új év küszöbén ,az aktivitást a kádernevelés és kiválasztás tekintetében. Tel­jesen fel kell számolni a munka kampány jelle­gét és a fejlődésnek állandóan szélesebbre kell terjednie és mélyebbre kell hatolnia. Arra kell törekedni, hogy úgy a főosztályi pártszerve­zetnél, mint a cukorgyárak pártszervezeteinél egyre több és több i a szó szoros értelmében vett káder fejlődjék ki. Ar­ra kell törekedni, hogy a szocializmus építésével lépést tartva, fokoza­tosan minden­ből a szó teljes értékű káderré váljék. A cukoripari párt- és szakmai káderek fej­lődésénél hónapról hónapra megállapítható, hogy jó volt-e­­a munka, vagy pedig meglá­t­­­szik-e a kampányszerűség a fellendülések utáni ellenindulások formájában. Mindenkor megál­lapítható, hogy alapszervi pártvezetőségeink, párttagjaink hogyan viszonylanak e döntően fontos kérdéshez. Kitűnik az a dolgozók han­gulatából, a munka üteméből, visszatükröző­dik minden rendezvény sikerénél, vagy ellapo­­sodásánál Foglalkozik-e és hogyan foglalko­zik egy-egy pártvezetőség a párt- és tömeg­­szervezeti kádereikkel, jó-e a kapcsolat, vagy csak formális? Nem mutatkoznak-e meg a dol­gozóktól való elszakadás nyomai? Nagy hiba, ha előfordul az, hogy a vezető nem érti meg kellőe­n a dolgozók problémáit és mereven, vagy értetlenül áll a­ dolgozóik­ között. Viszont az is hiba és ez gyakori, ha úgynevezett uszály­­politikát is oly­tatunk. Ha nem merjük vállalni a látszatra népszerűtlen feladatokat, ha elken­dőzzük, szépítjük a dolgozók hibáit és­­ ezzel együtt saját hibáinkat is elleplezzük. Ha fogya­tékos a munka, azért a pártvezetőség mindig nagymértékben felelős. Ha a példamutatás nem­ elég, ha nincs kellő határozottság, vagy éppen gyengeség tapasztalható. Ahol hiányzik a kritika és önkritika és nincs meg a kollektív működés ,a vezetésben és aprómunkában egy­­­aránt, ez minden tekintetben megmutatkozik. A most befejezett cukorgyári kampány megmutatta a hibákat, minthogy mindig az erős gyakorlati munkában ütköznek ki azok teljes nagyságukban és harderjükben. Ilyenkor mutatkozik meg, a hogy megfelelő fok­on állott-e a kádernevelés, úgy a párt- mint tömegszer­vezeti vonalon. Állandó edzésben voltak-e a káderek, vagy csak papirosmunka folyt-e a szervezetben és a fejlettség korántsem olyan, mint a csalóka kép mutatta. Nem véletlen, ha egy cukorgyári­­kampány alatt, vagy aztán a funkcionáriusokat le kell cserélni olyan hibák miatt, melyek akár az üzemi­­résznél, akár a politikai résznél mutatkoznak meg. A békeharcban a legnagyobb helytállásra, ezzel együtt állandó és lelkes nevelőmunk­ára van szükség. Ingadozás nélküli vezetőkre, hogy ugyanilyen káderek nevelődhessenek. Hogy ezt döntő mértékben biztosítani lehessen, a munkát szívósan és lelkesedéssel kell vinni. Nem jó vezető az, aki nem értékeli kellően Sztálin elvtárs következő megállapítását: „Bátran kimondhatjuk, ha kádereinket a munka minden területén ideológiailag ki tud­nák képezni és politikailag annyira meged­­zeni, hogy szabadon tudnának tájékozódni a belső és nemzetközi helyzetben, ha teljesen érett marxista-leninistákká tudnák őket tenni, akik komoly hiba nélkül tudják megoldani az ország vezetésének, kérdéseit, akkor minden alapunk megvolna arra, hogy kérdéseink ki­lenctized részét már megoldottnak tekintsük“. (XVIII. Pártkongresszus, 1939.) Egy-egy aktíva,értekezlet, kollektív m­eg­­mozdulás, vagy a torlódó gazdasági munka egyaránt megmutatja, hol vannak a hibák, hol kell erősíteni, a hibákat kiküszöbölni. Megmutatkozik napról napra, hogy­ sok a javí­tanivaló munkánkban és mennyire megakad­hatunk a feladatok előtt, ha nem segít a fel­növő káderek egyre nagyobb és megfelelő területeken való bekapcsolása. A mi kádereink nagy része még nem­ bizonyította be, hogy mennyire képes helytállni, egy része pedig kifejezetten komoly hiányosságokat mutat, ha helytállásra szükség van! Ennek a kérdésnek fontosságát Rákosi elvtárs útmutatása nyomán a legnagyobb mértékben szem előtt kell tar­tanunk és mindig ehhez képest kell csele­­­­kednünk.

Next