Cukoripar, 1954 (7 . évfolyam, 1-12. szám)

1954-01-01 / 1. szám

2 GYÁRTÁSTECHNOLÓGIA Tapasztalatok, tanulságok W­e­r­t­á­n Pál A cukoripar január első napjaiban fejezte be az utóbbi évek­­egyik leghosszabb és eredményeiben leg­gazdagabb üzemét. A répatermés mennyisége meg­közelítette a két év előttit, a cukornyeredék répára számítva, közel 10 százalékkal volt magasabb a múlt évinél. A magasabb cukornyezedék segítette iparágun­kat tervteljesítésében, csökkentette a fajlagos gyártási költséget és szaporította a népgazdaság cukorkészletét; a gyártás tüzelőanyag szükségletét azonban növelte és a tüzelőszer biztosításának gondját súlyosabbá tette. Az idei kampány lebonyolítása sok problémát ve­tett fel, ezek között a tüzelőanyag kérdése egyike volt a legjelentékenyebbeknek. Már a szénszállítás kezdetén kitűnt, hogy a beérkezésben főként a keverőszén van képviselve, a feketeszénnél é­s még inkább a minőségi barnaszénnél egyre fokozódó lemaradás mutatkozik. A keverőszén jött bőségesen, később már a kiutalást is meghaladó mennyiségben. Minősége nem volt ilyen megnyugtató: féltermékkel keverten, az eddiginél na­gyobb meddőtartalommal, a helyenként bevezetett n­edves fejtési eljárás folytán megnövekedett nedves­séggel. Legfeltűnőbb szemcsézetének változása, por­tartalmának gyarapodása volt, ami nemcsak a gazda­ságos eltüzelés esélyeit csökkentette, hanem időnként a rostélyon előrehaladó szénréteg teljes átégését sem tette lehetővé. A későbbi szállítmányok 3—400 mm-es tömböket tartalmaztak, amelyeknek továbbítására kazánházi szénszállító berendezéseink rízeié bizonyultak alkalmasnak, törésük pedig — úgy törőberendezés, mint kézierő hiányában — nem volt keresztülvihető. Az alapszén hiánya, a folyékony tüzelőanyaggal szerzett múlt évi tapasztalat az iparág figyelmét a pakura felé fordította. Itt azonban más nehézség vetette előre árnyékát: tavaly óta a pakuratermelés megnőtt, a különféle iparágak pakuraigénye — mi­után a pakurával, mint tüzelőszerrel megismerkedtek — a pakuratermelés felfutását is lényegesen meg­haladta. Ekként várható volt, hogy a cukoripar pakuraellátásában a múlt évieket is meghaladó zök­kenők állanak elő. így merült fel a tárolás fokozásának gondolata, amelyre egyedüli lehetőséget a melasztartályok egy­­részének pakurabefogadásra alkalmassá tétele nyúj­tott. Több gyár kezdetben nem fogadta megértéssel az elképzelést. Nem érzékelték,­ hogy az őszi pakura­­forgalom az elmúlt évinek 3—4-szeresére fog növe­kedni, s hogy ennek lebonyolítására a meglévő takrtálykocsipark nem lehet elegendő. Nem szívesen vállalták a berendezés létesítési munkáját és a tartály pakura utáni tisztításának kellemetlenségeit. Elvi kételyek is merültek fel: lehetséges-e az aszfaltalapú és a romániai pakuráét meghaladó viszkozitású pakuránk után a tartály olyan mértékű tisztítása, hogy a betárolt melász erjeszthetőségét ne csökkentse és azt állat­takarmányozási célokra alkalmatlanná ne tegye. A kí­sérlet úttörő munkáját a Petőházi Cukorgyár végezte el, amely a tartálytisztítás megfelelő módját rövid idő alatt megállapította. A tisztítás után betárolt melász tulajdonságait az illetékes kutatóintézetek a más melá­zé­­val egyenérékűnek találták. Az elvi szempontok­­tisztá­zása után az Országos Tervhivatal a tervet magáévá tette és a megvalósítás lehetőségéről gondoskodott. Bár a cukoripar tárolóképessége az elmúlt évinek 3-szorosára nőtt, a pakuraellátást csak egy időre, a kampány 2/3-ad részére oldotta meg. Ezalatt nehéz­ség nem mutatkozott, annál kevésbbé, mert a melász fokozott elszállítását a KPM Vasúti Főosztály tartály­­kocsi intézősége igen gondosan készítette elő. A me­­lásznak a cukorgyárakból az ütemezést meghaladó mértékben való elszállítása lehetővé tette, hogy a me­­lásztartályok pakura tárolására az előirányzottnál hosz­­szabb ideig álljanak rendelkezésre. A cukorgyárakban 1953-ban pakurahiány — az elmúlt évvel ellentétben — csak szórványosan mutatkozott a válságos utolsó kampányheteket is beleértve, amikor pedig a vontatás körüli nehézségek a pakuraellátásra is rányomták­­bélyegüket. Az a körülmény, hogy a cukoripar idei üzemét kedvező viszonyok között bonyolíthatta le, elsősorban a pakura — nagyjából folyamatos — el­látásának tudható be. Iparágunk az olajellátó szervek részéről már 1952-ben is komoly együttműködést tapasztalt, a folyó évben megnyilvánult fejlődés a NIM Vegyipari Értékesítő Igazgatóság előre­látásának, a részletekbe menő alapos előkészítésének és a cukoriparral kapcsolatban mindig nyílt és segíteni kész magatartásának tulajdonítható. Tüzelőanyagunk biztosítása terén több ízben kerültünk komoly helyzetbe. Nem egyszer mérlegeltük, hogy a szén vagy a fűtőolaj nyújt-e több kilátást hő­­szükségletünk fedezésére. Előfordult, hogy pakura­többletjuttatást kellett kérnünk alapszénhiányunk pót­lására, vagy alapszenet a pakuraszállítás várható nehézségeinek áthidalására. Kormányzatunk mindig megtalálta a megoldási módot: míg egyfelől a minisz­tertanács határozata biztosította a cukoripar kb. egy­­tizeddel lecsökkentett alapszénkontingensének szállítá­sát, másfelől tartálykocsi bérlettel tette lehetővé a fel­duzzadt pakuraszállítás lebonyolítását. A nagy erő­próbát a cukoripar akként igyekezett megkönnyíteni, hogy a tüzelőanyagfelhasználás gazdaságosságát a rendelkezésre álló eszközökkel fokozta és a leszállí­tásra kerülő mennyiség iránti igényét a legalacso­nyabbra állította be. A közeljövőt illetően iparágunk ennél még tovább is ment. Számotvetve azzal, hogy rostélynagyobbítást és kazánemelést csak igen szűk határok között végez­het, az újító kezdeményezés eljárást dolgozott ki a szén két leghátrányosabb tulajdonságának megváltoz­tatására: a nedvességtartalom csökkentésére és a por jórészének leválasztására. Ezekben részint a tárolás Cukoripar VII. évf. (1954), 1. sz.

Next