Debreceni Szemle, 1932 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1932 / 1. szám - Darkó Jenő: Az új világnyelv kérdése a genfi nemzetközi nyelvtudományi kongresszuson
2 Darkó Jenő: Az új világnyelv kérdése volt, hogy most minden külső befolyástól menten maguk a nyelvészek tűzték napirendre e kérdés megvitatását. A helyzet megértése céljából egy kis visszapillantást kell vetnünk a kérdés történetére. Első felvetőjéül az újkori filozófia nagy úttörőjét, Descartes-ot kell tekintenünk, aki már egyik 1629-ben kelt levelében nyilatkozik róla. Lehetségesnek és szükségesnek tart egy olyan nyelvet, melyet a legegyszerűbb emberek is megtanulhassanak grammatikailag 6 óránál rövidebb idő alatt s amely mégis az összes létező nyelveknél jobban ki tudná fejezni a dolgokban rejlő igazságot. Megérzik ezen a kijelentésen, hogy a nagy filozófus elégedetlen volt minden élő nyelvvel s valamennyit túlságosan bonyolultnak tartotta ott, hol szerinte arra semmi szükség, viszont kevésbbé a szög fejére találónak ott, hol a dolgok lényegét kellett volna kifejezni. Félszázaddal később egy másik, nem kisebb filozófus, Leibniz, már egy lépéssel tovább megy, amidőn 1678-ban készült „De Grammatica rationali“ c. művében a gyakorlati kivitellel is számot vetve, egyenesen a latint ajánlja nemzetközi nyelvül, de erősen egyszerűsített s a modern gondolkozáshoz alkalmazott grammatikával. Leibniz ezen művének kéziratát csak a jelen század elején fedezték fel és tették közzé, tehát megállapítható, hogy mindazok a tudósok, kik a XVII—XIX. században adtak kifejezést hasonló nézetüknek, tőle függetlenül jutottak a nemzetközi nyelv kérdésében az övével általában egyező nézetre. Ilyenek voltak, hogy csak a legkiválóbbakat említsük, Comenius, Grimm Jakab, Müller Miksa, Bréal Mihály és Schuchardt Hugo. A latinra, mint bázisra alapított új világnyelv első gyakorlati megvalósítását Peano turini egyetemi tanár kísérelte meg, aki már 1903 óta publikál matematikai munkákat flexio nélküli latin nyelven, melyben a latin szók mindig a puszta tőalakban jelennek meg s egyedül a plurálisnak van ragja az -s végződés alakjában. Szókincs tekintetében azt veszi alapul, ami a latinból az összes fontosabb európai nyelvekbe átment. Ezt a Peano-féle nyelvet újabban Interlinguának nevezik, saját intézete (Istituto pro interlingua) és folyóirata („Schola et Vita“) van s természetesen sok követője. Emellett azonban újabban több más kísérlet is történt a mesterséges világnyelv megvalósítására ; így született meg a — már letűnt volapüköt nem számítva — az Esperanto, Ido, Új-esperanto, Occidental és Novial. Mindezek a nyelvek hasonlítanak az Interlinguához alapelvek és törekvések tekintetében ; a különbség inkább csak abban van, hogy a latin mellett a közös európai szókincs más elemeit is tekintetbe veszik. Mindnek megvannak a maga hívei, kik folyóirataikban és kongresszusaikon gyakran jelennek meg a nagy nyilvánosság előtt, hangos propagandát fejtve ki egymással karöltve a mesterséges világnyelv érdekében. Különösen figyelemreméltó az esperanto elterjedése, melyet már 1927-ben 31 államban 140 rádióállomás használt nemzetközi közvetítőnyelvül s amelyet összesen 48 államban mintegy 900 elemi- és középiskolában tanítanak és 46 különböző nyelven több, mint 900 esperanto-szótár és gyakorlókönyv forog közkézen. Ezt az egyre erősebb hullámokat vető mozgalmat betetőzte a Couturat : Opuscules et fragments inédits de Leibniz (Paris, 1903).