Független Magyarország, 1961 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-20 / 2. szám

RefistcreJ at the CJ*.0., SyJney, fer irentmiuian hy fust afa newspaper. Független Magyarország Normaemelés, uj adók, kolhozositás és “betervezett” csökkenő életszínvonal A január elsején nyilvánosság­ra hozott 1961 -évi gazdasági ter­vet alább ismertetjük. Ez a terv jelenti azt a gazda­sági keretet, melyben az ország anyagi vonatkozású eseményei lejátszódnak majd. Bár újévi ajándéknak szánták, az 1961-es terv a “szigorú terv­fegyelem” és a “legszigorúbb ta­karékosság” jegyében a magyar népre nehezedő közvetlen és köz­vetett terhek súlyosbodását je­lenti. Az 1961-es tervév az 1961-65- ös második 5-éves terv első esz­tendeje. Az 5-éves terv mind­eddig még nem készült el (Ká­dár országgyűlési beszéde sze­rint ehhez még 2—3 hónap szük­séges), csupán az általános irányelveit vitata meg az MSzMP VII. kongresszusa 1959 decembe­rében. Az 1961 évi népgazdasá­gi tervet az MSzMP Központi Bizottsága 1960 december 21.- én, a Minisztertanács pedig de­cember 29.-én fogadta el és a budapesti lapok 1961 január l.-i száma közli. A terv (hasonlóan az 1960-as tervhez) a tervbevett összes be­ruházásokat tartalmazzad Hogy ebből állami erőből mennyit fi­nanszíroznak, az csak a költség- vetés tárgyalásánál derül majd ki. A beruházások terve a követ­kezőképpen alakul: az összes be­ruházás 1961. évi terv szerint 30,7 milliárd forint (1960-ban 33,4 milliárd forint). Ebből: 1961 1960 ipari beruházások 15,0 14,1 mezőgazdaság 5,1 7,0 közlekedés 2,5 2,5 lakásépítés 2,5 2,7 A tervelőirányzatok össze­hasonlítása szerint az összberu- házások összege csökken. Ez a csökkenés a mezőgazdasági és la­kásépítési beruházások lefaragá­sából adódik; ugyanakkor az ipa­ri beruházások összege valamit emelkedik. Ezek az adatok csupán terv­számok és — mint a sajtóje- lentésekböl kitűnik — az 1960 évi beruházási tervet nem tud­ták maradék nélkül teljesíteni, mint ahogy a hivatalos tervje­lentés szerint az 1959 évi beru­házási terv teljesítése is alatta maradt a tervezettnek. Egy tény azonban még így is kiviláglik: az eddigi, fokozott mértékű me­zőgazdaság-támogatás jelentősen csökken. A beruházási terv legjelentő­sebb vonása a mezőgazdasági beruházások közel 30 százalékos csökkentése. Ez a csökkentés el­sősorban a gépállomásokat és az állami gazdaságokat érinti, mivel a tsz-ek részére folyósított álla­mi támogatások összege — az ed­digi adatok szerint — nem sokat változik. Az állam tehát tőke­hiány miatt (és esetleg a többi néprétegek nyomására is) fel­hagyott az eddigi támogatással a mezőgazdaság részére, noha az új tsz-kampály következtében feltehetően újabb 300 ezer pa­rasztcsalád lép a tsz-be, és a tsz-ek földterülete újabb két­millió holddal bővül. A csökkentett beruházási terv ellenére a kitűzött mezőgazda- sági termelési célok jelentősek: a mezőgazdasági össztermelés ér­tékét 7,9 százalékkal (kb. 3,6 milliárd forinttal) kívánja emel­ni, és így a mezőgazdasági ter­melés elérné a nemzeti jövede­lem egyharmadát. Ezzel szem­ben: hivatalos adatok szerint a mezőgazdasági termelés az el­múlt 3 év folyamán évi átlagban mintegy 4%-al emelkedett. A kieső állami támogatás pót­lására a rendszer az új tsz—ta­goktól és a meglévő tsz-ektől követel több egyéni erőből ere­Az állami terven kívül milli- árdokra menő beruházásokat az életszínvonal stagnálásával, a most életbe léptetett lakbérpót­lék szedésével, az ipari munká­sok normájának szigorításával és a parasztság “tiétek a téesz, magatoknak építsétek” közmun­kájával tudják csak biztosítani. Az új esztendő gazdaságilag és a lakosság életszínvonalát tekint­ve súlyosabbnak ígérkezik, mint amilyen az elmúlt év volt. dő áldozatvállalást a szükséges mezőgazdasági kiadások fedezé­sére. Az ipari össztermelés a terv szerint 1961-ben 8 százalékkal emelkedik. Az előírás nem feszí­tett — és amennyiben az anyag- ellátást biztosítani tudják — mód van a túlteljesítésre is. A nehézipar prioritása válto­zatlanul érvényes: a nehézipari termelés mintegy 11—12%-os emelkedésével szemben a köny- nyűipar 6,4%-al, az élelmiszer- ipar 4,5%-aí emelkedik. A dön­tő hangsúly továbbra is az alap­anyaggyártás fejlesztésén, vala­mint a KGST-határozatok nyo­mán kiemelt iparágak fejleszté­sén van: a vegyipar 13%-al, a híradástechnikai ipar 17,7%-al, a műszeripar 15,8 %-al emeli a termelést. Döntő feladat továbbra is a termelékenység emelése. A ter­melékenységi tervet 1960-ban sem tudták teljesíteni. A 61-es terv szerint a termelés emelésé­nek kétharmadát a termelékeny­ség emelésével kell elérni, szem­ben a jelenlegi kb. 50—50 szá­MIÉRT Ä Mint az 1961 évi tervössze­állításból is látszik: 1961 döntő fontosságú esztendeje jelenkori történetünknek. Ehhez az év­számhoz fog fűződni a magyar mezőgazdaság teljes kollektivi­zálásának, más szavakkal: a nagybirtokrendszer visszaállítá­sának befejezése. December 15.-i számunkban részletesen elemeztük ezt a po­litikát, melynek “alkotmányos” megjelenési formája a december elején összeült Országgyűlés volt. Az ott elhangzottak alapján, a- nélkül, hogy helyi részletekre terelnénk a figyelmet, az alábbi képet vázolhatjuk fel a jelentős eseményről: Mindenekelőtt 1945 óta ez volt az első eset, amikor az Ország- gyűlés külön napirendi pontként megvitatta a mezőgazdaság hely­zetét és foglalkozott a mezőgaz­daság szocialista átszervezésének kérdésével, sőt határozatot hozott a kollektivizálás befejezésére. Ez az első országgyűlési határozat, amelyben a “nép által válasz­tott” képviselők nyíltan elfogad­ják és magukévá teszik az MSzMP falusi politikáját, a me­zőgazdaság szocialista átszerve­zésének szükségességét, melyet legutoljára a Központi Bizottság 1960 október 29-én hozott ha­tározata körvonalazott. Ezzel a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése pártügyből állam­üggyé vált. Az MSzMP vezetőit erre a lé­pésre főleg politikai meggondo­lások, elsősorban a közhangulat kényszerítette. Az utóbbi időben ugyanis az egész közvéleményt nagyon foglalkoztatta a szocia­lista átszervezéssel jelentkező nehézségek, az időnkinti élelmi­szerhiány. A vároáí lakosság, de főleg az ipari munkások nem tudják megérteni, miért kell az életszínvonal további emelése he­lyett a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez újabb áldozato­kat hozniok. A múltban csak a zalékos aránnyal. Ez a feladat annál is fontosabb, mert az új terv nem számol olyan nagy­mértékű munkaerő-növekedéssel, mint az 1960-as terv. A múlt évi terv szerint a munkások és al­kalmazottak számát 140 ezer fő­vel kellett emelni, míg az 1961- es terv 85 ezer főnyi létszám- emelkedést ír elő. A külkereskedelem volumene 61-ben 13 százalékkal emelkedik, ugyanakkor a szovjet-magyar kereskedelmi forgalom emelke­dése 25%. A Szovjetunió része­sedése tehát a magyar külkeres­kedelemben a jelenlegi 32 szá­zalékról kb. 35—37 százalékra nő. Feltételezhető, hogy ez a nagyarányú emelkedés kapcso­latban van azzal, hogy a forra­dalom után kapott 875 millió rubeles szovjet hitel visszafize­tése a szerződés szerint 1961-ben kezdődik és 10 év alatt történik. A terv 1,8%-os reáljövedelem­emelkedést ír elő. Ez a szám, te­kintetbe véve a foglalkoztatottak számának 2,9%-os növekedését, a fejenkénti reálbér stagnálását je­lenti. Erre utal a kiskereskedel­mi forgalom tervezett, alacsony (4,6%-os) növekedése is. Közellátási téren az 1961 évi terv sem bíztat jelentős javu­lással. A mezőgazdasági terme­lés a jelenlegi körülmények kö­zött nem tudja kielégíteni a nö­vekvő exportigények mellett a lakosság ellátását is. Ezért a terv “betervezi” az élelmiszerhiányt, amikor ezt írja: “Allati termé­kekből — bár ez évben a tava­lyinál több hús, tej, tojás, vaj kerül forgalomba — a lakosság növekvő igényeit nem tudjuk teljesen kielégíteni.” SIETSÉG? nehézipar fejlesztéséhez követel­te a párt a munkásosztály áldo­zat vállalását, most pedig a me­zőgazdasági szocialista nagyüze­mek felállításához is. Ugyanis jelenleg a nemzeti jövedelem 30 százalékát adja csak a mezőgaz­daság, de majdnenT 50 százalé­kát használja fel! TSZ — MASZEK ALAPON Ha drámát nem is produkál az irodalom, tragikomikumot an­nál inkább — az élet. A párt vas­megyei napilapjából idézzük az alábbi kis történetet, mely egy­ben beszédes bizonyítéka annak is, hogy micsoda forró lelkese­déssel ismerték fel a gazdák a téesz előnyeit... “Ki hallott már olyat, hogy a szövetkezeti gazdák egyúttal részes munkások is? Pedig Sor- kikápolnán mind a két termelő- szövetkezetben ez a helyzet. Ho­gyan történhetett ez? Úgy, hogy a tavasszal, miután családonként kimérték a kapásterületet, egye­sek amellett voltak, hogy a mun­kát a termelőszövetkezet részes művelésbe adja ki. így is történt. Mindkét termelőszövetkezetben harmadában művelték a kapáso­kat. így az a furcsa helyzet ala­kult ki, hogy a sorkikápolnaiak, mint szövetkezeti gazdák saját földjükre felfogadták magukat részes munkásoknak. Az ilyen gondolkodásmódnak, illetve eljá­rásnak aztán az lett a következ­ménye, hogy akik egyéb beosz­tásuk miatt nem tudtak kapálni — mint például az állatgondo­zók — azok most nem számít­hatnak termény részesedésre. Természetesen más vonatko­zásban is hátrányokat szenvedett a közösség a részes művelés és ‘maszek’ gazdálkodás miatt. Az ilyen gondolkodásmód vezetett oda, hogy a tavasszal elmulasz­tották az állatok összevonását is. Pedig vannak nagy istállók a fa­luban, lett is volna hely az ál­latok számára. A több jószággal belépett gazdák azonban úgy okoskodtak, hogy megvárják, amíg az állam korszerű istállót épít, addig a háztáji portán tart­ják az állatokat — de a szövet­kezet takarmányát etetik. Etet­ték is, igaz, térítés ellenében. A tejet azonban egyéni alapon vit­ték a csarnokba, s így a beszál­lított tej nem számít be a szövet­kezet árúértékesítésébe.” TÁJRENDEZÉS A mezőgazdaság kollektivizá­lásával egyidejűleg tájrendezési terveket is készítettek. A Magyar Nemzet újévi szamában közük az alföldi településhálózati terv szempontjait: “Az a nézet alakult ki, hogy a 2000—3000 lélekszámú falu ki­alakítása a legcélszerűbb a köz­lekedés, a közintézmény-hálózat, stb. létesítése szempontjából. Ez az elv bizonyos idő múlva ná­lunk is megvalósulj, különösen az alföldi tanyavilág átformálá­sában.” NYELVTANRENDEZÉS .. . Faragó Vilmos egy középisko­lás diáklány, Szabó Ili egy napjá­ról készített hangulatos riportot a Köznevelés decemberi számá­ban, amelyből kiderült: “Az orosz nyelv nékem nem okoz gondot, hetedik éve tanu­lom, s — azt hiszem — jó érzé­kem van a nyelvekhez. Tan­könyvünk is kitűnő, a tava­lyiból alaposan meg­tanulhattuk a kézigrá­nát részeit, csak azt nem, hogyan kell egy pohár vizet kér­ni. A mostani? Irodal­mi szövegeket tartal­maz, alkalmat nyújt társalgá­si gyakorlatokra. Magam is meg­hökkentem, amikor nemrég szov­jet katonákkal találkozván rá­jöttem: tudok velük beszélni." A HOSSZÚ VITA VÉGE A hatodik évtizedet irodalmi­színházi téren is egyfajta össze- gezési kísérlet fejezte be. A magyar drámaírás helyzeté­vel foglalkozó ankéton kiderült, hogy a megbeszélésre azért volt szükség, mert nincsen új magyar dráma. Mármint színpadi. Leg­alább olyan jó darabokat szeret­nének látni írók, rendezők és a közönség is, mint amilyen a Bánk bán. Németh László, a Magyar Nemzet január 1-i számában be­számolt vidéki élményeiről. Sá­risáp faluban látta Katona hal­hatatlan drámáját. Ezt írja: “Millyen csodája és szégyene ez a magyar drámaírásnak!... Van egy csomó állandó színhá­zunk, fejlett dramaturgiánk, há­romszáz bejegyzett írónk, millió­nyi nézőnk: még mindig nincs magyar dráma, amelyre azt mondhatnánk, hogy különb, mint amit e patvarista írt... Mint Pesten, falun is Shakes­peare és Moliere az előhúzható klasszikusok, csak míg Pesten inkább Shakespeare, itt inkább Moliere. A hiány komoly, játsz­ható művekben még nagyobb ... Milyen szégyen ez, érzem új­ra. Itt van egy éppen nem nagy, de eleven irodalom, mely főként lírája huzalaiban nem közönsé­ges feszültséget hord. Itt vannak a művelődési otthonok; a bennük felnövő nézők, akik ugyanazt várják, amit a régiek, hősöket, akik a mi vívódásainkat viszik színpadra, s szöveget, amely mél­tó irodalmunk színvonalához, s amelyet az emelkedő Sárisápok egyre jobban megértenének. Va­lami olyat — ha gyengébbet is — mint Bánk volt a maga idejé­ben ... Miért nincs ilyen? Vagy tán van — azt is a szerző halála után kezdik majd játszani?” (Ha szabad egy közbevetett megjegyzést tennünk Németh EBBEN A SZÁMBAN: KENNEDY — OROSZ TÜKÖRBEN • TALÁLKOZÁS DR. ZIELINSKIVEL • MEGHALT HATVÁNY LAJOS • VÁLASZ A PESTI RÁDIÓNAK • ÖRVÉNYES SVÁJCI RIPORTJA László kérdésére: talán van már egy új, nagy magyar dráma, de csak a rendszer halála után ad­hatják elő... A XIII. századbeü Bánk történetét sem írták meg és vitték színpadra, csak 700 év­vel később...) HARMONIKAS VILÁGOSSÁG Mint már korábban jelentet­tük, Világosság címmel vallásel­lenes folyóirat indult a zömében vallásos felfogású magyar adófi­zetők pénzén. A gyakorlati ateis­ta propaganda pedig az isten­tiszteleti időkben rendezett “kul- túrmíísorokkal” igyekszik kon- kurrálni a templomokkal. Jel­lemző beszámolót közölt egy de­cember közepi számában egy ilyen “kultúreseményröl” az egyik munkás-szállóban a pesti Népszabadság: “Egy XVI. századi olasz szer­zőnek a csodatevő Eulámiáról szó­ló gunyoros, verses históriája elő­adóját, Hegedűs Évát alig enge­dik visszaülni a székére. Jávor Alfréd, a Nemzeti Színház idős művésze három verssel, Petőfi, Endrődi Sándor és Heltai Jenő soraival is igazolja, hogy a ma­gyar irodalom sem maradt adós a klerikális reakció szenvedélyes, gyilkos iróniájú bírálatával. Bo- ross Jolánt, a rádió népszerű énekesnőjét jelentik be ezután, s a második sorban a kalocsai Iván István odáhajlik szomszéd­jához: — Biztosan megirigyel az asszony, ha ezt elmondom? Ked­vencünk a rádióban — és most itt énekel nekem... Hamarosan ökölbe szorulnak a kezek, mert az Ady-dal “Kató a misén” fájó emlékeket ébreszt a hajdani cselédek gyermekeiben. Ismét magasba csap a jókedv, amikor Lux Tamás harmonika- kíséretével tréfás népdalok csen­dülnek fel arról, mennyire nem vetik meg a papok a szoknyát... S amikor Hámori Erzsébet búcsúzik a művész- együttes nevében, mindenki őszintén sajnálkozik. Nem is oszlik szét a közönség: olyat hal­lottak, amiről azonnal és még sokáig beszélni kell. A jászapáti Bereute Ferenc, a zagyvarékási Három Mihály és még sokan kis csoportokba verődve vitatkoznak. Otthoni példák kerülnek szóba, az asszonyok, sőt saját maguk templomba járása, a vallás sok zavaros furcsasága, a pap viselt dolgai... Mások elhúzódnak, csöndesen ballagnak fel a szo­bájukba. Azért látszik, hogy ők is tűnődnek a hallottakon — s a hatás talán nemsokára az ő életükben, gondolkodásukban is jelentkezik.. Minden hónapban közel ötven vasas, építő és egyéb munkás- szállásra jutnak el a műsorok — gyakran nem is termekbe, hanem az emeletes ágyak közé, “negli- zsés”, ám annál hálásabb közön­ség elé. Az igazi irodalomból ad­nak ízelítőt, a művészet szere- tetét adagolják ezek az estek, s eredményük nemcsak derűs szó­rakozás, de terjedő tudás is. A- mikor pedig a hétvégi vonatok elindulnak a falvak felé, ezrek és ezrek viszik magukkal a csa­lád és az ismerősök közé az él­ményt, amelyet néhány feledhe­tetlen esten a szálláshelyi műso­rok nyújtanak nekik.

Next

/
Thumbnails
Contents