Független Magyarország, 1964 (14. évfolyam, 1. szám)

1964-05-31 / 1. szám

Magyarországon, illúzióvá vált és hacsak valami deus­ ex machi­na féle megoldás az emberi logikát hirtelen feje tetejére nem állítja, eltűnt illúzió is fog maradni. — Az emigráns magyarok politikai szervezetei életképtelen­nek bizonyultak, vezetőik megbuktak a történelem vizsgáján.­­ Az emigrációba került magyarok számát a halál és az asszimiláció irtja félelmetes sebességgel. A második generáció nagy többsége sem nyelvében, sem gondolkodásában nem ma­gyar. Ilyen előzmények után jött a „Független Magyarország”-nak a „Tükör”-be való beolvadása. Ez annál meglepőbb volt, hogy egy nem sokkal korábbi számban ilyesmit olvashattunk: „Mint ahogy a lap programjához, a lap címéhez is hűek maradunk. Erre kö­telezi a szerkesztőséget a lap több mint egy évtizedes múltja, eddigi tevékneysége és a Függően Magyarország gondolata . . (XIII. S—91. Közben megjött a „Tükör” négy száma és azok olvasása való­sággal megdöbbentett. A „Független Magyarország”-ot azért ol­vastuk, mert úgy éreztük, hogy őszintén kiutat keresett mind az egyéni magyar emigráns, mind pedig a magyar nép mai út­vesztőjében. — De mondhatjuk-e ezt a „Tükör”-ről? Az első számok olvasása éppen ellenkező irányt mutat: nem vezetni kí­ván, hanem engedelmesen követ; nem a pislákoló lelkiismeretet akarja ébrentartani, hanem elfogadni látszik a fájdalmas való­ságot; a kis lelki mécsesek önkéntes kioltását. Nem a szétszóró­dott magyarság és az anyaország magára találását látszik szem előtt tartani, hanem annak a sajnos nagyszámú volt menekült vigasztalását, sőt szórakoztatását, látszik célozni, akiknek nagy többsége ténylegesen elfordult volt hazájától, új hazát válasz­tott, jelenlegi anyagi érdekeit többre értékeli, mint apja, anyja szeretetét, esti és lelki létének forrását, emberségének eredetét. De talán még vannak magyar emigránsok, akik nem fordí­tottak hátat a magyar nép egyetlen, élő és a jelent túlélő közös­ségének, a Duna-medencében élő magyarságnak. Nem soviniz­musból, nem is azért, mert a befogadó országban nem találtak maguknak tisztességes megélhetést biztosítani, hanem mert a nagyobb tál lencséért nem hajlandók hátat fordítani szülőany­juknak. Nem lenne -e helyesebb elsősorban tovább vinni az őszinte útkeresést, a kérdések egyenes, szókimondó megvitatását a végső konklúzióig? 1964. március 26. CSONKA JÓZSEF 1271 Connecticut Dr. Reedwood City, California. SZEMLE LAPFOGYATKOZÁS Világjelenség a külföldi ma­gyar sajtó sorvadása. Részben a lapok oldalterjedelme csök­ken, részben megszűnőben van­nak azok a támogatások, me­lyekkel sok lap megjelent. így, az év eleje óta szünetel a lon­doni „Népszava”; néhány hete a brüsszeli „Nagy Imre Intézet” és magyar, valamint angol­­nyelvű évnegyedes szemléjétől vonták meg az egyik amerikai alap további támogatását. A bécsi—müncheni „Nemzetőr” havi lappá alakult. Ugyanak­kor az „Új Látóhatár” megfris­sült külsővel (hála saját nyom­dájának), jelenik meg; a pá­rizsi „Irodalmi Újság” változat­lanul kéthetenként kerül az ol­vasóhoz. A bécsi „Magyar Híra­­dó” már egy éve havonta je­lentkezik, de jobb, mint vala­ha is volt. A „Katolikus Szemle" Rómában nyugodt körülmények között készül negyedévenként. A párizsi „Ahogy lehet” c. fo­lyóirat viszont Rezek Sándor szerkesztésében rövidesen Sao­ Paulóban folytatja tizenhato­dik évfolyamát. 100.000 CÍM Világviszonylatban is nagy­szerű magyar könyvészeti vál­lalkozás sikerénke örvendhe­tünk: megkezdődött a Buda­pest-történeti bibliográfia köte­teinek kiadása. A mű méretei felülmúlnak minden hasonló jellegű külföl­di kiadványt. A jelenleg ismert legtekintélyesebb várostörténe­­ti bibliográfiák, a Gugich-féle bécsi, valamint a berlini is „csak” mintegy tizenhétezer címszót tartalmaznak — a mi fővárostörténeti holográfián­kat hat kötetben százezer tétel­lel adják ki. A szereksztők azonban nem a méreteket, a címszók mennyi­ségét tartják a vállalkozás leg­nagyobb vívmányának, hanem azt a tényt, hogy a kiadvány nemcsak ötvenezer könyve, ha­nem mintegy 1300 magyar és külföldi folyóirat, újságcikk, több ezer egyéb nyomtatvány feldolgozása alapján készül. KI AZ . . .?! A bécsi rosenhügeli stúdióban megkezdték Domahidy Miklós, 56 óta Laussane-ben élő író (különben az egyik legnagyobb svájci cég bor­vegyésze) „Die Tassee mit dem Sprung” (ma­gyarul: csorba csésze) című re­gényéből készítendő TV-fiilm forgatását. A regény tavaly a bécsi Zsolnay-kiadónál jelent meg és jelentős sikert aratott a könyvpiacon, rövidesen spa­nyol és holland nyelven is nap­világot lát , de addig is tele­víziós film készül belőle. Erre a célra nemcsak érdekesszítő me­séje teszi -­alkalmassá, hanem­ az is, hogy egyetlen díszletben játszódik, egy jóval ideális TV- darab. Domahidy művére a Zsolnay-cég igazgatója hívta fel az osztrák televízió figyel­mét. A regény annyira megtet­szett Erich Neuberg rendező­nek, hogy nyomban lekötötte, sőt az osztrák televízió ezzel a filmmel nevezett be, mint rep­rezentatív alkotásával a nyá­ron sorra kerülő televíziós fil­mek fesztiváljára. A forgató­­könyvet ugyancsak Domahidy készítette el, a fordítás munká­ját pedig Sebestyén György vé­gezte, ugyanő fordította magát a regényt is. Neuberg rendező szerint: „ A film szegényes, depri­máló környezetben játszódik, „valahol a diktatúrában”. Egy lakásban gyűlik össze minden csütörtök este hét ember, fér­fiak és nők vegyesen, baráti ta­lálkozóra. Ennek a hét ember­nek az életén keresztül mutatja be Domahidy, hogyan működik a totalitárius állam elnyomó gépezete, hogyan mérgezi meg és teszi tönkre a gyanú az em­beri, baráti kapcsolatokat. A „hetek” zavartalan együttléte csak addig tart, amíg egy na­pon a háziasszony az előszoba padlóján véletlenül elejtett rendőrségi­ igazolványt nem ta­lál. Kérdés: ki a besúgó? Tulaj­donképpen mindegyikük lehet­ne — és egyik sem. Barátság, szerelem, házasság omlik össze rövid idő alatt, a titok azonban nem oldódik meg. A rendőrség másnap megjelenik és az iga­

Next