Független Magyarország, 1964 (14. évfolyam, 1. szám)
1964-05-31 / 1. szám
Magyarországon, illúzióvá vált és hacsak valami deus ex machina féle megoldás az emberi logikát hirtelen feje tetejére nem állítja, eltűnt illúzió is fog maradni. — Az emigráns magyarok politikai szervezetei életképtelennek bizonyultak, vezetőik megbuktak a történelem vizsgáján. Az emigrációba került magyarok számát a halál és az asszimiláció irtja félelmetes sebességgel. A második generáció nagy többsége sem nyelvében, sem gondolkodásában nem magyar. Ilyen előzmények után jött a „Független Magyarország”-nak a „Tükör”-be való beolvadása. Ez annál meglepőbb volt, hogy egy nem sokkal korábbi számban ilyesmit olvashattunk: „Mint ahogy a lap programjához, a lap címéhez is hűek maradunk. Erre kötelezi a szerkesztőséget a lap több mint egy évtizedes múltja, eddigi tevékneysége és a Függően Magyarország gondolata . . (XIII. S—91. Közben megjött a „Tükör” négy száma és azok olvasása valósággal megdöbbentett. A „Független Magyarország”-ot azért olvastuk, mert úgy éreztük, hogy őszintén kiutat keresett mind az egyéni magyar emigráns, mind pedig a magyar nép mai útvesztőjében. — De mondhatjuk-e ezt a „Tükör”-ről? Az első számok olvasása éppen ellenkező irányt mutat: nem vezetni kíván, hanem engedelmesen követ; nem a pislákoló lelkiismeretet akarja ébrentartani, hanem elfogadni látszik a fájdalmas valóságot; a kis lelki mécsesek önkéntes kioltását. Nem a szétszóródott magyarság és az anyaország magára találását látszik szem előtt tartani, hanem annak a sajnos nagyszámú volt menekült vigasztalását, sőt szórakoztatását, látszik célozni, akiknek nagy többsége ténylegesen elfordult volt hazájától, új hazát választott, jelenlegi anyagi érdekeit többre értékeli, mint apja, anyja szeretetét, esti és lelki létének forrását, emberségének eredetét. De talán még vannak magyar emigránsok, akik nem fordítottak hátat a magyar nép egyetlen, élő és a jelent túlélő közösségének, a Duna-medencében élő magyarságnak. Nem sovinizmusból, nem is azért, mert a befogadó országban nem találtak maguknak tisztességes megélhetést biztosítani, hanem mert a nagyobb tál lencséért nem hajlandók hátat fordítani szülőanyjuknak. Nem lenne -e helyesebb elsősorban tovább vinni az őszinte útkeresést, a kérdések egyenes, szókimondó megvitatását a végső konklúzióig? 1964. március 26. CSONKA JÓZSEF 1271 Connecticut Dr. Reedwood City, California. SZEMLE LAPFOGYATKOZÁS Világjelenség a külföldi magyar sajtó sorvadása. Részben a lapok oldalterjedelme csökken, részben megszűnőben vannak azok a támogatások, melyekkel sok lap megjelent. így, az év eleje óta szünetel a londoni „Népszava”; néhány hete a brüsszeli „Nagy Imre Intézet” és magyar, valamint angolnyelvű évnegyedes szemléjétől vonták meg az egyik amerikai alap további támogatását. A bécsi—müncheni „Nemzetőr” havi lappá alakult. Ugyanakkor az „Új Látóhatár” megfrissült külsővel (hála saját nyomdájának), jelenik meg; a párizsi „Irodalmi Újság” változatlanul kéthetenként kerül az olvasóhoz. A bécsi „Magyar Híradó” már egy éve havonta jelentkezik, de jobb, mint valaha is volt. A „Katolikus Szemle" Rómában nyugodt körülmények között készül negyedévenként. A párizsi „Ahogy lehet” c. folyóirat viszont Rezek Sándor szerkesztésében rövidesen Sao Paulóban folytatja tizenhatodik évfolyamát. 100.000 CÍM Világviszonylatban is nagyszerű magyar könyvészeti vállalkozás sikerénke örvendhetünk: megkezdődött a Budapest-történeti bibliográfia köteteinek kiadása. A mű méretei felülmúlnak minden hasonló jellegű külföldi kiadványt. A jelenleg ismert legtekintélyesebb várostörténeti bibliográfiák, a Gugich-féle bécsi, valamint a berlini is „csak” mintegy tizenhétezer címszót tartalmaznak — a mi fővárostörténeti holográfiánkat hat kötetben százezer tétellel adják ki. A szereksztők azonban nem a méreteket, a címszók mennyiségét tartják a vállalkozás legnagyobb vívmányának, hanem azt a tényt, hogy a kiadvány nemcsak ötvenezer könyve, hanem mintegy 1300 magyar és külföldi folyóirat, újságcikk, több ezer egyéb nyomtatvány feldolgozása alapján készül. KI AZ . . .?! A bécsi rosenhügeli stúdióban megkezdték Domahidy Miklós, 56 óta Laussane-ben élő író (különben az egyik legnagyobb svájci cég borvegyésze) „Die Tassee mit dem Sprung” (magyarul: csorba csésze) című regényéből készítendő TV-fiilm forgatását. A regény tavaly a bécsi Zsolnay-kiadónál jelent meg és jelentős sikert aratott a könyvpiacon, rövidesen spanyol és holland nyelven is napvilágot lát , de addig is televíziós film készül belőle. Erre a célra nemcsak érdekesszítő meséje teszi -alkalmassá, hanem az is, hogy egyetlen díszletben játszódik, egy jóval ideális TV- darab. Domahidy művére a Zsolnay-cég igazgatója hívta fel az osztrák televízió figyelmét. A regény annyira megtetszett Erich Neuberg rendezőnek, hogy nyomban lekötötte, sőt az osztrák televízió ezzel a filmmel nevezett be, mint reprezentatív alkotásával a nyáron sorra kerülő televíziós filmek fesztiváljára. A forgatókönyvet ugyancsak Domahidy készítette el, a fordítás munkáját pedig Sebestyén György végezte, ugyanő fordította magát a regényt is. Neuberg rendező szerint: „ A film szegényes, deprimáló környezetben játszódik, „valahol a diktatúrában”. Egy lakásban gyűlik össze minden csütörtök este hét ember, férfiak és nők vegyesen, baráti találkozóra. Ennek a hét embernek az életén keresztül mutatja be Domahidy, hogyan működik a totalitárius állam elnyomó gépezete, hogyan mérgezi meg és teszi tönkre a gyanú az emberi, baráti kapcsolatokat. A „hetek” zavartalan együttléte csak addig tart, amíg egy napon a háziasszony az előszoba padlóján véletlenül elejtett rendőrségi igazolványt nem talál. Kérdés: ki a besúgó? Tulajdonképpen mindegyikük lehetne — és egyik sem. Barátság, szerelem, házasság omlik össze rövid idő alatt, a titok azonban nem oldódik meg. A rendőrség másnap megjelenik és az iga