Független Magyarország, 1964 (14. évfolyam, 1. szám)

1964-05-31 / 1. szám

Magyarországon, illúzióvá vált és hacsak valami deus-ex machi­na féle megoldás az emberi logikát hirtelen fejetetejére nem állítja, eltűnt illúzió is fog maradni. — Az emigráns magyarok politikai szervezetei életképtelen­nek bizonyultak, vezetőik megbuktak a történelem vizsgáján. — Az emigrációba került magyarok számát a halál és az asszimiláció irtja félelmetes sebességgel. A második generáció nagy többsége sem nyelvében, sem gondolkodásában nem ma­gyar. Ilyen előzmények után jött a „Független Magyarország”-nak a „Tükör”-be való beolvadása. Ez annál meglepőbb volt, hogy egy nem sokkal korábbi számban ilyesmit olvashattunk; „Mint ahogy a lap programjához; a lap címéhez is hűek maradunk. Erre kö­telezi a szerkesztőséget a lap több mint egy évtizedes múltja, eddigi tevékneysége és a Függtln Magyarország gondolata . . (XIII. S—9J. Közben megjött a „Tükör” négy száma és azok olvasása való­sággal megdöbbentett. A „Független Magyarország”-ot azért ol­vastuk, mert úgy éreztük, hogy őszintén kiutat keresett mind az egyéni magyar emigráns, mind pedig a magyar nép mai út­vesztőjében. — De mondhatjuk-e ezt a „Tükör”-ről? Az első számok olvasása éppen ellenkező irányt mutat; nem vezetni kí­ván, hanem engedelmesen követ; nem a pislákoló lelkiismeretet akarja ébrentartani, hanem elfogadni látszik a fájdalmas való­ságot; a kis lelki mécsesek önkéntes kioltását. Nem a szétszóró­dott magyarság és az anyaország magáratalálását látszik szem előtt tartani, hanem annak a sajnos nagyszámú volt menekült vigasztalását, sőt szórakoztatását, látszik célozni, akiknek nagy iöbbsége ténylegesen elfordult volt hazájától, uj hazát válasz­tott, jelenlegi anyagi érdekeit többre értékeli, mint apja, anyja szeretetét, esti és lelki létének forrását, emberségének eredetét. De talán még vannak magyar emigránsok, akik nem fordí­tottak hátat a magyar nép egyetlen, élő és a jelent túlélő közös­ségének; a Duna-medencében élő magyarságnak. Nem soviniz­musból, nem is azért, mert a befogadó országban nem találtak maguknak tisztességes megélhetést biztosítani; hanem mert a nagyobb tál lencséért nem hajlandók hátatforditani szülőany­juknak. Nem lenne -e helyesebb elsősorban tovább vinni az őszinte útkeresést, a kérdések egyenes, szókimondó megvitatását a végső konklúzióig? 1964. március 26. CSONKA JÓVSEF 1271 Connecticut Dr. Reedwood City, California. SZEMLE LAPFOGYATKOZÁS Világjelenség a külföldi ma­gyar sajtó sarvadása. Részben a lapok oldalterjedelme csök­ken, részben megszűnőben van­nak azok a támagatások, me­lyekkel sok lap megjelent. így, az év eleje óta szünetel a lon­doni „Népszava”; néhány hete a brüsszeli „Nagy Imre Intézet” és magyar, valamint angol- nyelvű évnegyedes szemléjétől vonták meg az egyik amerikai alap további támogatását. A bécsi—müncheni „Nemzetőr” havi lappá alakult. Ugyanak­kor az „Uj Látóhatár” megfris­sült külsővel (hála saját nyom­dájának), jelenik meg; a pá­rizsi „Irodalmi Újság” változat­lanul kéthetenként kerül az ol­vasóhoz. A bécsi „Magyar Hira- dó” már egy éve havonta je­lentkezik, de jobb, mint vala­ha is volt. A „Katolikus Szemle' Rómában nyugodt körülmények között készül negyedévenként. A párizsi „Ahogy lehet” c. fo­lyóirat viszont Rezek Sándor szerkesztésében rövidesen Sao- Paulóban folytatja tizenhato­dik évfolyamát. 100.000 CÍM Világviszonylatban is nagy­szerű magyar könyvészeti vál­lalkozás sikerénke örvendhe­tünk: megkezdődött a Buda­pest-történeti bibliográfia köte­teinek kiadása. A mü méretei felülmúlnak minden hasonló jellegű külföl­di kiadványt. A jelenleg ismert ’egtekintélyesebb városüörténe- ti bibliográfiák, a Gugich-féle bécsi, valamint a berlini is „csak” mintegy tizenhétezer címszót tartalmaznak — a mi fővárostörténeti holográfián­kat hat kötetben százezer tétel­lel adják ki. A szereksztők azonban nem a méreteket, a cimszók mennyi­ségét tartják a vállalkozás leg­nagyobb vívmányának, hanem azt a tényt, hogy a kiadvány nemcsak ötvenezer könyve, ha­nem mintegy 1300 magyar és külföldi folyóirat, újságcikk, több ezer egyéb nyomtatvány feldolgozása alapján készül; KI AZ . . .?! A bécsi rosenhügeli stúdióban megkezdték Domahidy Miklós, 56 óta Laussane-ben élő iró (különben az egyik legnagyobb svájci cég bor-vegyésze) „Die Tasfee mit dem Sprung” (ma­gyarul: csorba csésze) cimü re­gényéből készítendő TV-fiilm forgatását. A regény tavaly a bécsi Zsolnay-kiadónál jelent meg és jelentős sikert aratott a könyvpiacon, rövidesen spa­nyol és holland nyelven is nap­világot lát — de addig is tele­víziós film készül belőle. Erre a célra nemcsak érdekefszitő me­séje teszi -'alkalmassá^ hanem! az is, hogy egyetlen díszletben játszódik, egysóval ideális TV- darab. Domahidy müvére a Zsoinay-cég igazgatója hívta fel az osztrák televízió figyel­mét. A regény annyira megtet­szett Erich Neuberg rendező­nek, hogy nyomban lekötötte, sőt az osztrák televízió ezzel a filmmel nevezett be, mint rep­rezentatív alkotásával a nyá­ron sorra kerülő televíziós fil­mek fesztiváljára. A forgató- könyvet ugyancsak Domahidy készítette el, a fordítás munká­ját pedig Sebestyén György vé­gezte, ugyanő fordította magát a regényt is. Neuberg rendező szerint: — A film szegényes, depri­máló környezetben játszódik, „valahol a diktatúrában”. Egy lakásban gyűlik össze minden csütörtök este hét ember, fér­fiak és nők vegyesen, baráti ta­lálkozóra. Ennek a hét ember­nek az életén keresztül mutatja be Domahidy, hogyan működik a totalitárius állam elnyomó gépezete, hogyan mérgezi meg és teszi tönkre a gyanú az em­beri, baráti kapcsolatokat. A „hetek” zavartalan együttléte csak addig tart, amig egy na­pon a háziasszony az előszoba padlóján véletlenül elejtett rendőrségi-igazolványt nem ta­lál. Kérdés: ki a besúgó? Tulaj­donképpen mindegyikük lehet­ne — és egyik sem. Barátság, szerelem, házasság omlik össze rövid idő alatt, a titok azonban nem oldódik meg. A rendőrség másnap megjelenik és az iga­

Next

/
Thumbnails
Contents