Délamerikai Magyarság, 1942. január-március (14. évfolyam, 1834-1870. szám)

1942-01-01 / 1834. szám

1942. január hó 1. „Délamerikai Magyarság** XIV. évfolyam A "Délamerikai Magyarsága" a mai nap­pal fi­nállásának 14-ik esztendejébe lép. Soha nehezebb körülmények között nem ért bennünket évforduló:­­ a világ egy véres háború örvényében kavarog, a ma­gyar haza idegen érdekek szörnyű nyo­mása alatt vergődik, a délamerikai ma­gyar kolóniák pedig a széthúzás, sőt szét­esés eddig sosem tapasztalt jeleit mutat­ják. Ilyen viszonyok között sokszorosan ne­héz egy bátor, becsületes és valóban ma­gyar újság helyzete, amelyet még súlyos­bít a gazdasági válság is, amelyet talán legjobban épen egy olyan újság érez meg, amelynek soha más erőforrásai nem vol­tak és ma sincsenek, mint baráti táborá­nak — előfizetőinek és hirdetőinek — tá­mogatása. Pedig soha nagyobb szüksége nem volt egy ilyen, a koloniális és igazi nemzeti érdekeket szolgáló újságnak a gondok nélküli hivatásteljesítésre, mint napjainkban, amikor annyi felől és any­­nyiféle nyilt és rejtett ellenséggel kell megküzdenie azért, hogy a reá háruló nagy feladatokat változatlanul be tudja tölte­ni. Az évforduló alkalmából visszatekin­tünk az elmúlt, küzdelmes esztendőkre s nyugodt lélekkel hívjuk tannai évtizedes barátainkat annak igazolására, hogy a “Délamerikai Magyarság" megindulása óta és fenállása egész ideje alatt mindig becsületes nyíltsággal szolgálta célkitű­zéseit; soha ennek a kolóniának érde­kei ellen nem vétett; soha az igazi nem­zeti céloktól el nem távolodott és szerény tehetségéhez képest mindig a legjobbat, a legmegfelelőbbet kívánta nyújtani. Az új évfolyam első számában nem kell újabb hitet tennünk, újabb programmot adnunk, folytatni kívánjuk a megkezdett munkát a régi hittel, törhetetlen lelke­sedéssel és azzal a szent meggyőződéssel, hogy hivatásunkat becsülettel töltöttük be , kérjük azokat, akik az elmúlt nehéz időkben kitartottak mellettünk: ne hagy­ják magukat megtéveszteni hangzatos, de üres jelszavakkal, ne hagyják magukat eltántorítani a “mi újságunk" táborától, sőt fokozottabb együttérzéssel álljanak most mellénk. Kérjük azokat, akiknek előfizetése az elmúlt év végén lejárt, hogy sürgősen újítsák meg azt s ezzel is adjanak a köz­delemhez anyagi és erkölcsi erőt, segít­senek megvívni a küzdelemnek még hát­ralevő,­­ de talán legnehezebb ré­szét, hogy együtt örülhessünk — remél­jük, nemsokára! — a Független Magyar­­ország feltámadásának és a magyar ko­lóniák boldogulásának! Uruguay a nácizmus ellen Súlyos büntetések a náci puccs résztvevői ellen Buenos Aires, december 31 Az uruguayi képviselőház vizsgálóbi­zottsága, amely az állam­ellenes tevékeny­ségek kinyomozásaival foglalkozik, ház­kutatást rendezett a német Transocean távirati ügynökség helyiségében, az Ital­mar és más német és olasz cégek helyi­ségeiben, úgyszintén egy Peluffo nevű olasz állampolgár lakásán. A vizsgálat eredményei egyelőre nem kerültek nyilvánosság elé, de annyi ki­derült, hogy a feloszlatott német és olasz szervezetek most más formában igyekez­ni a Grande do Sulből jelentik, hogy az államrendőrség házkutatást tartott Porto Alegre-ban a német náciszervezetek köz­­ontjaiban. A rendőrség több letartóztatást eszkö­zölt, mert kiderült, hogy a szigorú tita­nek államellenes munkájukat folytatni, hogy a fascista párt továbbra is létezik és működik, tagdíjakat szed be a pártta­goktól. A hatóságok a legnagyobb erély­­lyel szándékoznak föllépni a náci-fascista csoportok földalatti tevékenysége ellen. A múlt évben leleplezett náci­ puccskí­­sérlet vádlottjai elleni perben az állam­ügyész 12 évi fegyházbüntetést kér a fő­vádlott Fuhrmann ellen, míg a többi vád­lottak ellen 15,13, 12 és 4 évi fegyházbün­­forga­­lom ellenére számos nácibarát egyén po­litikai és katonai szervezeteket alakított. A rendőrség mintegy 100.000 nyomtat­ványt foglalt le, úgyszintén fegyvereket is kobozott el. -------------­ Brazília is védekezik a názizmus ellen Kanadának döntő szerep jutott a ta­xizmus elleni világküzdelemű­bern­ Churchill beszéde a kanadai parlamentben Buenos Aires, december 31 Churchill angol miniszterelnök, aki tud­valévően a­z Unióban tartózkodik, Was­hingtonban tett látogatása után Kanadá­ba utazott és Ottawában nagy beszédet tartott a kanadai parlament tagjai előtt Churchill beszédében bőven fejtegette Kanada szerepét a háborúban és különös jelentőségét, amelyet ennek a helyzetnek köszön, hogy míg egyrészt angol domi­nium, addig másrészt az amerikai kon­tinensen lévén, úgyszólván összekötő kap­csot alkot a szomszédos Unió és Anglia között. Beszédében megemlítette, hogy Kanada óriási áldozatokat hozott a háborúban, mert úgy csapataival, mint nagyszerű iparával és nagy anyagi áldozataival lé­nyegesen hozzájárult eddig is a náci ve­szély leküzdéséhez. Hajó- és repülőgép­­építésben, pilótakiképzésben rendkívül segítséget nyújt Kanada Angliának és az Uniónak s az utóbbi állammal való együtt­működése napról-napra intenzívebbé ala­kul. De mindezenfelül nagy része lesz Kana­dának a győzelem kivívásában is, — mon­dotta Churchill,­­ mert a kanadai csapatok a jövőben Euró­­­pában fognak a nácik ellen harcolni angol és amerikai testvéreikkel. Churchill kijelentette, hogy az angol népek nem akarták a háborút és hogy épen békés voltuk tette lehetővé, hogy a nácik, fascisták és japánok nyugodtan fegyverkezhettek és készülhettek a táma­dásra. Beszédében utalt Franciaország helyze­tére és szigorúan bírálta Vichy magatar­tását, emlékeztetve arra, hogy míg Hol­landia máig is hősesen harcol, addig a francia vezérkar annak idején elvetette az ellenállás eszméjét, azzal az indokolás­sal, hogy a nácik három hét alatt kite­kerik Anglia nyakát. Dicsérettel emléke­zett meg De Gaulle tábornokról és hívei­ről, akik előkészítik Franciaország vis­szatérését régi nagyhatalmi helyzetébe.­­Miután még megemlékezett a szovjet­csapatok eredményes működéséről és a líbiai front sikereiről, a szónok teljes meg­győződését fejezte ki a szövetségesek és a demokrácia végső győzelméről. MAGYAROK ÉTTERME Éjjel-nappal nyitva. — Este zene. Magyar családok találkozó helye. Remek konyha, saját cukrászat. Válogatott italok. Maipu 443 U.T. 31 1347 Boldog új évet kíván a kolónia mélyen tisztelt hölgy közönségénél az “Instituto KLE­­N“ Modern szépségápolás a legtökéletesebb felszerelések és készülékekkel a nyári hónapok alatt is SANTA FE 1391 U. T. 44—9493 CABILDO 1954 U. T. 73—3101 A Befagyott a Duna Megszűnt a hajózási forgalom Buenos Aires, december 31 Svájcon keresztül érkezett távirati je­lentések szerint a Duna magyarországi szakaszán teljesen beállott a fagy és az Ald­una, valamint a Fekete-t­enger felé irányuló hajó­forgalom teljesen meg­szűnt. i N ID IT 0 SUIPACHA 529 | Boldog Újévet kíván !s kedves vendégeinek sssQQoeeeoesostssQSieawsssisQSOOSSiiseaGe Kigyulladt és légett egy magyar gyógyáru-gyár tette a gyár épületét és a raktárakban felhalmozott gyapotot. Vizsgálat indult meg a tűz keletkezésé­nek felderítése céljából.-© -Budapest, december 30 (Távirat) A magyar főváros közelében, Budafokon hatalmas tűz támadt az ot­tani kötszer- és gyógyárugyárban. A tűz csaknem teljesen megsemmisi-Ujév — Reyes alkalma © P T I C A - ból — a legjobb ajándék­ tárgy egy jó fényké­pező gép! 1­ rí | M A város központjában egy uj Pl MAGYAR OPTIKUS áll a t. magyar Kolónia rendelkezésére Mindenféle optikus munkák, szemüvegek. Fényképező­gépek, hozzávalók nagy választékban.­­E szakmába való javítást vállal. Mindig kedvező árak Garantált munka C­ORRIENTES 886 (Suipacha sarok) U. T. 35 Lib. 0192 ——------------------------------—-------------------- 111 I-------Tinn 15-étől csak jegyre kapj Magyarországon kenyeret és lisztet Buenos Aires, december 31 New Yorkon át jelenti az Associated Press, hogy a magyar kormány január 15-én életbe lépteti a kenyér- és liszt­je­gyek rendszerét s e­ttől az időtől kezdve csakis jegy elenében lehet a megállapí­tandó mennyiséget megkapni. A rendelet indokolásában azt mondja a kormány, hogy a rossz termés miatt a készletekkel nagy beosztással és körülte­kintéssel kell gazdálkodni, hogy az új ter­mésig biztosíthassák a lakosság ellátását./

Next