Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-04 / 181. szám

jfc A Papír- és Irodaszer Nagykereskedelmi Vállalat miskolci kirendeltségéből eddig 12 és fél millió forint értékű tanszert szállítottak a boltokba. A tanszervásár kezdetéig, augusztus közepéig megkapják az üzletek a ma még raktárakban levő három és fél—négymillió forint értékű füzetet, írószert. A hiánycikkek listájáról lekerült az ecset, de továbbra sincs rajz­tábla és az elsőosztályosoknak szükséges füzete. Képünk a Kun Béla utcai Papír Írószerboltban készült Jablonkai Ildikó­­ és Kiss Károly az idén első, illetve ötödik osztályos tanulók már idejében megveszik az iskolai felszereléseket. (Ágotha Tibor felvétele.) EXPO—4 „Láthatatlan" emberek Zajlik az élet az Expo—4-en: a látogatók egyik kiállító­teremből a másikba mennek, a díszteremben szakmai na­pot tartanak, a kiállítók üz­leteket, kooperációs szerződé­seket kötnek. S közben — ki is venné észre? — „láthatat­­lan­” emberek futkosnak, in­tézkednek, hogy mindez rendben, fennakadás nélkül menjen. Ők azok, akik a vá­sár kezdete óta mindennap, szinte reggeltől estig itt van­nak, s már úgy ismerik egy­mást, mintha évfolyamtársak lennének a kiállításnak he­lyet adó gimnáziumban. Délelőtt 10 órától este nyol­cig tart nyitva a vásár. A két jegyeladó ezalatt a belépő­jegyek százait adja el. Anni néni és Marika fáradhatatla­nok. — Debrecenben járok egye­temre, kémia-fizika szakra, jó! jön ez a kis nyári kere­set — mondja egy lélegzet­vételnyi szünetben Marika. Aztán máris a belépőkhöz fordul, s a jegy mellé bájos mosollyal prospektust kínál. Reggeltől estig nyitva a vá­sáriroda is. Ez a szoba Ko­vács Csabáné irodavezető és Mar­tossy György főrendező hadiszállása. Itt intézkednek, világosítják fel a sűrűn beté­vedőket. Zsuzsikának nem idegen a hely, „civilben­’ is itt dolgozik, a Földes Ferenc Gimnáziumban. — Olykor egy kicsit elfá­radok, de hát mit lehet ten­ni — mondja tréfás mosoly­nál. Martossy György ez évben először főrendezője az Expó­nak. Sok bajjal, munkával jár­ ez, ám a városi tanács ipari osztályának főmérnöke szívesen és jól is csinálja. Amikor ráér egy pár percet, hogy beszélgessünk, ezt mondja: — Ha tovább akarjuk bő­víteni a miskolci kiállítás­­vásárokat, nem ártana mér­legelni egy állandó vásáriro­da létrehozását, amely év közben, menetben is intézné a dolgokat. S hadd mutassuk be pár szóval a legtávolabbról jött kiállítók egyikét is. Valkó Károly, a mosonmagyaróvári MOFÉM állandó ügyeletese arról ismert a vásár rende­zői között, hogy reggeltől es­tig szinte egyfolytában a ki­­állítótermükben található. Az érdeklődőknek szívesen ma­gyaráz, ad felvilágosítást. Zajlik az élet az Expo—4- en. A háttérben „láthatatlan" emberek mozognak, akik az elmúlt tíz nap alatt sokat tet­tek azért, hogy ez a helyi­­ipari termékkiállítás minden korábbi miskolci Expo-nál sikeresebb legyen. Strandidő Előrejelzés Miskolc térsé­gére szerda délig. Nappali gomolyfelhőképző­­dés, legfeljebb délutáni futó záporral, zivatarral. Gyenge, időnként kissé megélénkülő, változó irányú szél. A hő­mérséklet holnap hajnalban 18, délben 28 fok körül vár­ható. Ma • ebéd a Rosszijában Moszkvai tárgyalások A szovjet—nyugatnémet tárgyalások a közös szakértői bizottságok ülésével folyta­tódnak ma Moszkvában. A közös munkacsoport teg­nap délutáni ülése — Von Weh­mar, szóvivő szerint — szakszerű és kellemes légkörben zajlott le, és több kérdésben egye­tér­tettek. Ezt persze meg kell erősíte­­niök a külügyminisztereknek is. Gromiko és Scheer délben ismét találkozik, mert a nyu­gatnémet vendég Moszkva legnagyobb és legelőkelőbb szállodájá­ban, a Rosszija Hotelban, ebédet ad vendéglátója tiszteletére. A tárgyalások eddigi me­netéről és eredményeiről teg­nap már másodszor tájékoz­tatták a három nyugati nagy­hatalom moszkvai nagyköve­teit. Scheer helyett Bahr ál­lamtitkár ismertette a tár­gyalások menetét, ugyanek­kor a nyugatnémet külügy­miniszter egy labdarúgó­­mérkőzést nézett végig a Le­nin-stadionban. Brazília tiltakozott Uruguay nem enged Brazília jegyzékben tilta­kozott Uruguay-nál, mert a montevideói hatóságok beje­lentették, hogy egyetlen po­litikai foglyot sem hajlandók szabadon bocsátani, cserében azért az amerikai és brazil diplomatáért, akit a múlt hé­ten foglyul ejtettek a parti­zánok. A brazil kormány figyel­meztette Montevideót, hogy köteles mindent elkövetni a külföldi diplomaták meg­mentése érdekében. Az ame­rikai kormány felhívást in­tézett a gerillákhoz, és em­berségükre hivatkozva kérte, hogy engedjék el a tanács­adót minden ellenszolgáltatás nélkül, hiszen megsebesült, amikor foglyul ejtették. Minden azon múlik, ho­gyan dönt Uruguay állami el­­nöke, már csak azért is, mert a kormány nem egységes. A belügyminiszter és több társa hallani sem akar a tárgyalá­sokról, a külügyminiszter sze­rint azonban engedményeket kell tenni a gerilláknak. Izraelé a szó A hagyományos parlamenti nyelvezettel élve mondható el, hogy most már Izraelé a szó, hiszen a két másik érintett állam, az EAK és Jordánia kormánya elfogadta tárgyalási alapul a Rogers-tervet. Csak az izraeli válasz késett mind ez ideig, de remélhetőleg, a józan megoldást akadályozó szélső­ségesek — vagy azok egy részének — kiválása a kormányból, lehetővé teszi az izraeli válasz végleges megszövegezését. Már csak azért is, mert Golda Meir parlamenti többségét egyálta­lán nem zavarja a szélsőségesek tiltakozása Nem vitás, hogy az izraeli magatartás nagymértékben azért olyan, amilyen, mert az arab államok és egyes szervezetek ellenkező előjelű (a Gahal-lal ellenkező) ellenállása mind ez ideig az izraeli túszok malmára hajtotta a vizet. Nem tud­ni, hogy Kadhafi líbiai államfő milyen eredménnyel tér vis­­­sza Irakból, az azonban bizonyos, hogy a Tripoliba összehí­vott csúcsértekezlet elhalasztása nem használ az arabok ügyé­nek. Csak időt ad Izraelnek a kibúvók keresésére és propa­ganda-lehetőséget az arabok ellen. Most tehát Izraelé a szó, de a megfelelő­­ szó kimondását nagymértékben befolyásolja az arabok magatartása. Éppen ezért kívánatos, hogy a Tripoliban elhalasztott tanácskozás minél előbb megkezdődjék, és egységes arab álláspont kény­szerítő ereje, megfelelő izraeli választ kényszerítsen ki. MÁTÉ IVÁN II. évfolyam, 181. szám 19*0. augusztus 4., kedd wmmmmmmmmm Ara: 80 FILLER mmmmammm •«Ötös csúcs — elhalasztva ÍJ Thant megkezdte tárgyalásait Izrael valószínűleg ma ad hivatalos választ . Miközben L Thant ENSZ-főtitkár Jarringgal, a világszer­vezet közel-keleti megbízottjával és Rogers amerikai külügy­miniszterrel megkezdte tanácskozásait a Washington által ja­vasolt tűzszünetről és a tárgyalásokról. Líbia fővárosában, Tripoliban közölték, hogy elhalasztották az arab országok kül­­ü­gy- és hadügyminisztereinek értekezletét. A miniszterek csak akkor ülnek össze, ha Kadhafi, a vendéglátó ország állam­­fője hazatér Irakból. Izraelben ugyanekkor készítik a hiva­talos választ a washingtoni javaslatra, és előreláthatólag ma nyilvánosságra is hozzák azt, miután a kormányból kiválnak a szélsőjobboldali miniszterek. A fentebb közölt hírössze­foglalóból látszik, hogy a közel-keleti kérdés megoldásának középpont­jába ismét Washington került, ahol az ENSZ főtitkára meg­kezdte megbeszéléseit. Jarrin­­gon és Rogersen kívül Sisco államtitkárral is tárgyalt U Thant. Rogers külügyminisz­ter elmondta, hogy­ elsősor­ban arról beszélgettek, mi­kor lépjen életbe a 90 napos tűzszünet és milyen segítsé­get nyújthat az ENSZ a tűz­szünet megtartásának ellen­őrzéséhez. Rogers reméli, hogy a tárgyalások Jarring veze­tésével már az elkövet­kező napokban megkez­dődnek. U Thant fogadta meg Jor­dánia ENSZ-kép­viselőjét is, az elkövetkező napokban pe­dig Izrael, valamint Egyip­tom megbízottaival tárgyal. A Tripoliba összehívott ötös csúcs­értekezletére egye­lőre még csak Damaszkusz és Jordánia küldöttsége ér­kezett meg, miután várják milyen eredménnyel tér haza Kadhafi Irakból, amely me­reven elzárkózik az értekez­leten való részvételtől. Ez alatt Tel Avivban kö­zölték, hogy ma reggel ismét tanács­kozik a Washingtonnak adandó válasz megszöve­gezésére kijelölt 9 tagú kormánybizottság, majd rendkívüli ülést tart a minisztertanács és dél­után Golda >Seir beszé­det mond a parlament­ben. A hivatalos válasz elkészíté­sét állítólag azért halasztot­ták el már másodszor, mert meg akarták várni a kor­mányban helyet foglaló szél­sőjobboldali "&hal párt "ta­nácskozását. A pán vezető­sége az éjszaka csekély több­séggel úgy döntött, hogy a hat minisztere mondjon le­ tiltakozásul a wa­shingtoni javaslatok el­fogadása miatt. Olyan hírek is vannak, hogy a Gahal-párt kettészakad és csak három miniszter­ válik ki a kormányból. A kormány helyzetét persze ez nem za­varja, mert Golda Meir enél­­kül is többséget élvez a par­lamentben. 1 Dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes és Idris Jazairy, az algériai külügyminisztérium főosztályvezetője hét­főn gazdasági együttműködési megállapodást írt alá. .A meg­állapodás értelmében Magyarország Algéria gazdasági fejlő­déséhez hitelt nyújt komplett gyárberendezések és felszere­lések vásárlásával. Ij módszer az olajmezőn A Dunántúli Kőolaj- és F­öldgáztermelő Vállalat mér­nökei félévtiz­edes kísérlet­tel minden eddiginél hatáso­sabb, úgynevezett másodlagos termelési módszert dolgoztak ki, amelynek üzemi alkalma­zását a bázakerettyei olaj­mezőn kezdték meg. A má­sodlagos művelés célja, hogy a geológiai kőolajkészletből minél többet hozzanak fel­színre. A művelés kezdeti szakaszában előbb földgáz, majd vízvisszanyomással pró­bálkoztak Zala megye déli részében. A kettő együttes eredményeképpen 2 500 000 tonna többletolajat nyertek. Az újabb hatásos művelés­hez széndioxidot használnak.

Next