Délmagyarország, 1970. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-27 / 227. szám
2 Külpolitikai REFLEKTOR Sokszor okozott forró helyzetet a nemzetközi életkor, a közel-keleti válság, a múlt hét szintén a kritikus időszakhoz tartozott. A jordániai polgárháború a külpolitikai események élére került, ám egy tudományos űrkísérlet kiszorította az újságok vezető helyéről az Ammanból érkező híreket: a Luna–16 nagyszerű sikerét méltatták a címoldalakon világszerte. A szovjet tudomány békés bravúrja Kétségtelen, hogy az amerikai Apollók programja, „az ember, a Holdon”, látványosabb, mint az automata űrállomásé Viszont a technika fejlődése iránti érdeklődés, jelentőségének felismerése az űrkutatásban idézte elő a meglepetést, a csodálkozástól az elismerésig eljutó kommentárokat. Különösen figyelemre méltó a szakemberek fejtegetése Tokiótól a Kennedy-fokig. Szinte egyöntetűen kiemelik a szovjet kísérlet egyedülállóságát, a kozmikus automatika máris kitárulkozó lehetőségeit. Bár számos részlet nem ismeretes, a Luna–16 áramellátása, önműködő munkája a Holdon, s különösen a visszatérés megoldása „látatlanból” feltételezi máris távolabbi bolygók meghódítását. Emberi élet kockáztatása nélkül, sokkal olcsóbban lehet holdkőzethez jutni — ez a tény a kozmikus tudományban újabb előrelépést jelent. A szovjet űrautomatika, a Luna—10 teljesítménye, olyan kimagasló békés cselekedet volt, ami szinte elhomályosította napjaink háborús eseményeit. Mennyivel jobb lenne, ha a békés bravúrok teljesen kiszorítanák a gyakorlatban az agressziót, a fegyveres harcokról szóló hadijelentéseket. Sajnos, az imperialista érdekeknek nem a béke, hanem a háború a velejárója, s az ellene való harcot ma még nem lehet kizárólag békés, diplomáciai eszközökkel megvívni. Előtérbe kerül azonban egyre inkább: a leggyilkosabb válságban sem a fegyvereké a döntő szól Nimeri missziója: tűzszünet A jordániai polgárháborúban a hét végére bekövetkezett tűzszünet a fenti állítást bizonyítja. A hazánkban is járt Nimeri szudáni elnök vezetésével, a magas rangú személyiségekből álló arab békéltető küldöttség kétszer is átrepült Kairóból Ammanba, hogy legalább tűzszünetet hozzon létre a jordániai kormány és a Palesztinai ellenállók között. Nimeri vezérőrnagy kalandregénybe illő körülmények között találkozott a gerillák parancsnokával, Jasszer Arafattal; példamutató személyes bátorsággal közvetített az ammani belső háború leküzdésében. A hírügynökségek különböző jelentéseket közöltek a halottak és a sebesültek számáról, a harcok lefolyásáról, éppen ezért teljesen tiszta képet jelenleg nem lehet megrajzolni a jordániai helyzetre vonatkozóan, összegezésképp azonban megállapítható, hogy az ország északi része a gerillák ellenőrzése alatt áll, míg Ammanban és a főváros környékén főleg a kormánycsapatok uralják a helyzetet. Daud tábornok, aki Kairóba utazott az arab csúcsértekezletre, lemondott miniszterelnöki posztjáról, és most ismét új kormány alakult Jordániában. A Jordániai válság az agresszornak kedvez Látszatra a jordániai válság pillanatnyilag túljutott a legkritikusabb pontján, csökkent a sivatagi királyságban fellángolt polgárháború kiterjedésének veszélye. Az eddigi tapasztalatok azonban óvatosságra intenek; kérdés: tartós lesz-e a tűzszünet? Megszegéséről máris érkeztek jelentések. Az alapvető ellentmondás a nyugatbarát jordániai kormány és a szélsőséges magatartást tanúsító palesztinai gerillák között nem szűnt meg. Az USA, bár csökkentette a Földközi-tengeren korábban elrendelt riadókészültségét, továbbra is a palesztinai nép jogai ellen fellépőket fogja támogatni közvetlen vagy közvetett módon. Izrael pedig máris figyelmeztette a jordániai kormányt, hogy ellencsapásokat hajt végre, ha a palesztinaiak az izraeli határ közelében telepednek le. A szovjet kormány a múlt héten az ENSZ-ben hivatalos dokumentként terjesztette állásfoglalását, miszerint felhívta minden ország kabinetjét, hogy tartózkodjanak a jordániai válságba való beavatkozástól, mert annak messzemenő, veszélyes következményei lehetnek. Ugyanakkor a Szovjetunió kapcsolatban állt az arab országok vezetőivel is, ami jelentős mértékben hozzájárult a kairói csúcsértekezlet résztvevőinek diplomáciai erőfeszítéseihez. A tűzszüneti egyezmény aláírói között nemcsak Husszein király, hanem Jasszer Arafat aláírása is szerepel, ami a mostani okmányt a korábbi, be nem tartott megállapodásokhoz viszonyítva jelentősebbé teszi. Ezzel természetesen még csak az első lépést tették meg: az ellentétek feloldásától az érdekek összehangolásáig még sok mindenre szükség van. Elsősorban arra, hogy mindkét fél felismerje: az egymás elleni harc csak az agresszornak kedvez. MarkovHs Tibor Lehetséges a holdépítése k Moszkva (MTI) A holdkőzetek hosszú utazása véget ért. Többszöri „átszállás” után a felbecsülhetetlen értékű szállítmány Moszkvába érkezett, s itt a Szovjet Tudományos Akadémia egyik kutató intézetében kapott helyet. A különleges óvintézkedések, fertőtlenítés után a holdtalaj mintákat a Szovjet Tudományos Akadémia intézeteinek is kikölcsönzik, ahol beható vizsgálat alá veszik a más égitestről érkezett anyag szerkezetét és sajátosságait. A Luna–16 automatikus űrállomás főtervezőjének nyilatkozata szerint az automaták sok egyéb kutatómunkát is elvégezhetnek: mérni tudják a hőmérsékletet, a sugárzást, a légnyomást, televíziós adásokat közvetíthetnek. Ha a Luna— 16-nak csak az lett volna a feladata, hogy a földre való visszatérés nélkül tanulmányozza a Holdat, a visszatérő egység és a visszajuttató rakéta helyett sok tudományos műszert vihetett volna magával a Hold és a környező világ tanulmányozására. A jövőben például, egy teleszkópokkal ellátott Holdobszervatórium építéséhez vihet magával felszerelést, — mutatott rá a tudós. a vu*a Tiltakozások Nixon látogatásai ellen • Róma (MTI) Olaszország egész területén széles körű tiltakozó mozgalmat váltott ki a küszöbön álló Nixon-látogatás. Olaszország kisebb-nagyobb városaiban egymást követik a különböző népi tiltakozó tüntetések, mégpedig „Nixon, ne számíts Olaszországra” jelszóval. Például Livornóban több ezer ember tüntetett, Pisában ifjú kommunisták, továbbá szocialisták, a PSIUP-hoz és a kereszténydemokrata párt balszárnyához tartozó tüntetők ítélték el az amerikaiak csendőr szerepét. Tüntetések voltak szombaton délelőtt Bolognában, Milánóban, Torinóban, Genovában, Bariban, Arezzoban, Triesztben, Veronában, Nápolyban is. Nixon amerikai elnök egyébként ma érkezik meg Olaszországba. A Nixon-látogatás programjáról kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok elnöke olaszországi látogatása idején kizárólag helikopterrel közlekedik majd. Jugoszláviában — Belgrádban és Zágrábban — széles körű biztonsági intézkedéseket készítenek elő Nixon kétnapos látogatására. Belgrádban fokozottabban őrzik az amerikai intézményeket, mivel helyenként máris feltűntek Nixont és az Egyesült Államok politikáját elítélő feliratok. fz Párizs (MTI) Nixon elnök első számú nemzetbiztonsági tanácsadóját, Henry Kissingert bízta meg azzal, hogy személyes képviselőjeként beszélje le a jelenleg Párizsban tartózkodó Ky saigoni alelnököt tervezett amerikai látogatásáról, a novemberi amerikai választások „érdekében”. Kissinger szombaton repült Párizsba, és már találkozott Ky-vel. A jelek arra mutatnak, hogy az amerikai elnök érvei „meggyőzőeknek’’ bizonyulnak ... Ammani cselszövés a vérontásra A Nimeri-bizottság bizonyítékai • Új Jordán kormány Husszein ma Kairóba érkezik • Kairó (MENA, AFP, UPI) A Kairóban tartózkodó arab vezetők a Hilton-szállóban folytatják a tűzszünet nyomán kialakult jordániai helyzet megvitatását. A tanácskozáson részt vesz Jasszer Arafat, a PFSZ Központi Bizottságának elnöke is. Nimeri szombaton Kairóban tartott sajtóértekezletén közölte, hogy a bizottság részletes jelentésben számolt be az egyiptomi fővárosban tárgyaló arab vezetőknek a valóságos jordániai helyzetről. A vérontás méreteiről Nimeri elmondotta, hogy a kormánycsapatok legalább ötezer embert vesztettek, megsemmisült 93 harckocsijuk és számtalan páncélozott katonai járművük. Arafat szerint a harcok során 25 ezer palesztinai arab vesztette életét, vagy sebesült meg. Nimeri bizottsága abban a meggyőződésben tért vissza Ammanból, hogy a jordániai hatóságok Husszein közreműködésével az egész palesztinai nép fizikai megsemmisítésére szőttek terveket. Jordánia azonnal megsértette a tűzszüneti megállapodást. A kormánycsapatok több ízben tüzet nyitottak a békéltető bizottságot szállító páncélozott járműre is. Nimeri azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy része volt az elmúlt hetek eseményeiben. Mint mondotta, véleménye szerint az Egyesült Államok és Izrael összeesküvése nemcsak Jordánia, hanem minden arab állam, elsősorban a haladó arab államok ellen irányult. A szudáni elnök hozzáfűzte: az arab vezetőkkel folytatott péntek éjszakai tanácskozáson határozták el, hogy sajtóértekezleten hozzák a világ tudomására a jordániai eseményekkel kapcsolatos álláspontjukat. A sajtóértekezleten elhangzó megállapításokról „rendkívül szigorú hangú” jegyzékben tájékoztatták Husszeint. Az arab állam- és kormányfők nevében Nasszer elnök intézett táviratot Husszein királyhoz. Az üzenetben Nasszer leszögezi: a Nimeri-féle bizottság birtokában levő értesülések egyértelműen bizonyítják, hogy Jordániában a palesztinai ellenállási mozgalom tudatos, módszeres felszámolása folyik. A jordániai hatóságok a tűzszünet ellenére változatlanul katonai erőkkel támadják a palesztin komandókat, a tűzszünet betartására adott ammani biztosítékok „értéktelen, üres szavak”. Jordániában az összes emberi elvek megsértésével rettenetes vérontás folyik — hangzik többek között a távirat. Az Al Ahram szombati száma egyébként megerősíti azokat a hírügynökségi jelentéseket, amelyek szerint Daud dandártábornok, a jordániai katonai kabinet csütörtökön lemondott miniszterelnöke politikai menedékjogot kért Líbiától, és kérésének teljesítéséhez Kadhafi ezredes, a forradalmi parancsnokság tanácsának elnöke hozzájárult. Kadhafi bejelentette: országa megszakította diplomáciai kapcsolatait Jordániával, visszahívta ammani nagykövetségének munkatársait, és távozásra szólította fel Jordánia Tripoliban akkreditált nagykövetét. Az egyiptomi kormány szóvivője bejelentette: Husszein jordániai király ma, vasárnap valószínűleg Kairóba érkezik, hogy Nasszer elnökkel, valamint más arab vezetőkkel tanácskozzék. # Amman (Reuter, DPA) Az ammani rádió bejelentette, hogy Ahmad Tukan palesztinai származású veterán polgári politikus vezetésével megalakult az új jordániai kormány, amely a szeptember 16-án kinevezt katonai kormányt váltja fel. Tukan korábban már többízben töltött be különböző tisztségeket a jordániai kormányban. A külügyminiszteri tárcát ugyancsak Tukan fogja betölteni. A jelentések szerint a 13 tagú kabinet legalább öt tagja katona, öt miniszter pedig palesztinai származású. A palesztinai partizánok bejelentették, hogy hamarosan szabadon bocsátják a még túszként fogva tartott összes repülőgéputasokat. A túszokat Egyiptom jordániai nagykövetségének közreműködésével adják majd át a Nemzetközi Vöröskeresztnek. A túszok közül már 16-ot szabadon bocsátottak. (Az ammani kormány viszont azt állította, hogy csapatai szabadították ki a 16 túszt.) A még mindig fogva tartott 33 utas amerikai állampolgár Elsősegélyt nyújtó vöröskeresztes szállítmány a Jordán folyó hídján az izraeli—jordániai tűzszüneti határon Hús és tej A mezőgazdaságnak világviszonylatban is fontos ága az állattenyésztés, a hús-, tej-, és gyapjútermelés. Ennek színvonalát több mutató is jellemzi, bár önmagában egyik sem mérvadó, mert világrészek szerint igen nagy az eltérés az állatállomány összetételében. Leginkább a száz hektárra jutó állatok száma a hasonlítás alapja, de az egy főre jutó hús- vagy tejtermelés inkább érzékletes. A Nemzetközi Statisztikai Évkönyvben mindkét alapon megítélhetjük az egyes országok állattenyésztését. A szarvasimarha-állomány 1968. évi adatai szerint az állattenyésztésnek ez az ága Hollandiában jutott legmagasabb fejlettségre. Itt 100 hektárra 183 szarvasmarhát számoltak. Hasonló, ezt valamelyest megközelítő tenyésztés jellemző Belgiumra (168). Meglepetés a táblázaton Kenya elegáns harmadik helye 138-cal, hiszen a fejlett szarvasmarha-tenyésztéssel rendelkező NSZK-ban is csak 100 darab jut száz hektárra. India helyezte különleges. Számszerűségben az NSZK-val vetekszik, ám ebből 31 tehén, amelynek ott különleges „tisztelet” jár. Ausztráliában csak 4 szarvasmarhát tartanak 100 hektáronként. Hazánkban 30 ugyanez a mutató. A lovaknak világszerte csökken a számuk , és nem a magyar az igazi „lovas”nemzet. Ezer lakosra nálunk 28 ló jut, és mi ez a paraguayi 329-hez, az argentínai és az uruguayi 160-hoz képest? A legkevesebb lovat Angliában, Indiában, Hollandiában, az NSZK-ban és Olaszországban tartják. Sertésből Dánia nevel legtöbbet: 100 hektáron 264-et, amiből ezer lakosra 1643 jut. Még csak hasonlítható nagyságrend sincs másik a tabellán, bár Hollandia a területi arányításban 209-cel második, ezer lakosra viszont már csak 367 a mutatója. Ennél még Magyarországé is jobb: itt 644. A statisztikában szereplő országok közül csak Brazília előz meg bennünket 756-tal és az NDK közelít hozzánk 542-vel. De nemcsak a sertéshúst szeretjük... A baromfitenyésztésben vezetünk az 1000 lakosra jutó darabszámban. Ez nálunk 5532. A további sorrend: Franciaország 4783, Kanada 4393, Dánia 4042... a sor végén pedig: India 225. Húsfélékből az egy főre jutó termelés igen változatos. Marhahúsból évi 111 kilogramm a „kvóta” Argentínában és Új-Zélandban, 77 kiló Auszráliában, Dániában 51, Franciaországban 42, Magyarországon 15, Pakisztánban és Indonéziában 3—% 3, Japánban 2 kg. Sertésből ugyanezt a következő számok jelzik: Dánia 156 kg, Csehszlovákia és NDK 40— 40 kg, NSZK 34 kg, Magyarország és Svédország 29—29 kg. Leghátul Indonézia áll 1 kg-mal. Tejből Új-Zélandban egy főre 2293, Dániában 1076, Finnországban 763, Hollandiában 593, Franciaországban 581, Svájcban 536, Kanadában 407, a Szovjetunióban 339, Magyarországon 181 kilogramm jut. A n’iin’-n*! csak Spanyolorszában, Japánbaban, Törökországban, Brazíliában .A Mexikóban kisebb a tejtermelés. t VASÁRNAP, 1970. SZEPTEMBER 27. Folytatódnak a lengyel—NSZK tárgyalások • New York (MTI) Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter New York-ban megbeszélést folytatott Józef Windewicz lengyel külügyminiszter-helyettessel. Az eszmecsere során megállapodtak a nyugatnémet—lengyel tárgyalások további időpontjában. A megbeszéléseket — mint a nyugatnémet külügyminisztérium szóvivője közölte — október 5-én külügyminiszterhelyettesi szinten tartják Bonnban és amennyiben a tanácskozások eredményesek, november elején Varsóban folytatják azokat A nyugatnémet küldöttséget ekkor Scheel külügyminiszter vezeti majd. A lengyel—nyugatnémet tanácskozást megelőzően Scheel a külföldi újságírók New York-i sajtóebédjén tett nyilatkozatában kijelentette, Lengyelországnak joga van arra, hogy nemzetközileg biztosított határok között éljen. Az NSZK tiszteletben tartja az Odera— Neisse vonalat, mint Lengyelország nyugati határát, ugyanakkor azonban azt kívánja, hogy békeszerződés erősítse meg e határvonalat. Összeesküvés Guineában • Aludjon (Reuter) Sekou Touré guineai államelnök bejelentette, hogy külföldi zsoldosokat tartóztattak le Guineában és hogy rendszerének megbuktatásálpra szőtt, összeesküvést lőttek le. A guineai államelnök elmondotta, hogy a zsoldosok legtöbbje korábban Kongóban és a nigériai polgárháborúban harcolt.