Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-28 / 303. szám

4 DM Magazin Petőfi Sándor Költő lenni vagy nem lenni Légy átkozott, te átkos pillanat. Melyben fogantatám, S te, melyben kínnal á kin emberének, Költőnek szült anyám.­ Oh költészet, te a Gyanútalan szív csalfa pókhálója, És azután foglyodnak Oly irgalomtalan fojtogatója! Véremből már te oly sokat szivál, Mérges fulánku­pók! De szálaid bármilyet én kuszáltok. Még elszaggathatók. Letépem azokat. Bármint keresztülszőtték-fonták szívem, S ha összenőnének már: Úgy velek együtt szívem is kitépem! . De a véremből e gyilkos férget én Többé nem hizlalom, Úgyis, mi lenne a kiszívott, elfolyt Vérért a jutalom? Dicsőség legfölebb. Ez a szem fényét elvakító semmi. És még az is nagy kérdés: E semmi is fog-e jutalmam lenni? Széles folyódon úszom ezután, Oh mindennapiság! Ballagsz velem majd, és csendes folyásod Sziklák közé nem vág. Nem lesz hírem, nevem, Tán a boldogság karjai sem várnak. De lesz mégis nyugalmam, S a nyugalom fele a boldogságnak. És elnémuljak mindörökre hát? Egy hangszer életem: E hangszer ép még, s azt, mint elromlottat, A szögre föltegyem? Hallgasson örömem? Ne legyen hangja többé fájdalmamnak? Hallgathat-e a tenger. Midőn hullámin szélvészek rohannak? Nem, költészet, nem hagylak el soha, Mert nem hagyhatlak el! Táplálni foglak a gyötört kebelnek Legforróbb vérivel. Nem bánom: tépj, eméssz. . Másoktól meghallgattatást sem várok. Azért éneklek, költők, Míg végső csep vérem ki nem szivárog. Pest, 1845. január Délmagyarország Szombat, 1991. Dec. 28. Te Samarjay! Pest, aug. 10. 1844. Megbocsátok (miután bocsánatot kérsz tőlem), hogy tegeztél leveledben és én még csak oly udvarias sem leszek, hogy tőled viszont bocsánatot kérjek azon borzasztó vétkemre, hogy szinte tegezni merlek (mint mingyárt amott a levél tetején láthatod), mely iszonyú vak­­merényre egyébiránt magad jogosítottál fel. És ezzel legyen bevégezve a teről szóló história... de félre téve a tréfával. A milly váratlanul jött, oly örömmel olvasván leveledet, mert én szeretlek. S hogy min gyárt, úgyszólván első együttlé­­tünkkor az Orczy kertben nem borultam nyakadba és nem kiáltok föl illendő pathossal, hogy? mi? Tegezzük egymást, legyünk barátok, az csak azért történt, mert nekem az effélék iránt desperantus antipathiám van, s többet szeretek érezni, mint kimondani. És azért most is fölötte csalódándol, hogy netalántán? Aztakár? Kiended, hogy a következő lapon baráti érzelmeim sentimentális kitöréseit olvashatod ki. Ó nem! Én erről egy kukkot se... csak azt ismétlem még egyszer, hogy szeretlek. Amit rám bíztál, teljesíteni fogom, Frankenburgot megkérdezem, mit csinál verseiddel (melyeket in pharenthezi? )­­ már eddig is inkább kiadhatott volna, mint holmi kétségbeejtő Szelestey és Sujánszky adákat... oh barátom az ilyen költők az én megölő betűim ( ), ezek gyilkolnak meg engem!)-------Vörös­marty már valami öt hét óta nincs hon ( ), s míg azt sem tudom, hogy mikor fog megjóni, mint hallom, most Pápán van. Ad vócem Vörösmarty! tudod-e mi sorsa lesz versimnek? Hanem ez egész história. Amint a Tavasszal Debrecenből Pestre jöttem­­ természetesen gyalog - az út egyébiránt mulattató volt, mert a sár csak néhol folyt be csizmám szárán, tehát mint Pestre jöttem, verseimet, melyeket még Debrecenben összeírtam, több helyen kínálgatom, hogy vegyék meg, mert pénzre volt szükségem, ha élni s a­mi több, becsületesen fönntartani akartam. Debr­­ben volt adósságom, s azt bizonyos időre le kellett fizetnem. Kínáltam tehát verseimet jobbra balra, míg egy szamár (különben literátor) az egész kötetért ? 60 váltó ft-ot ígért. Történetesen elmondom Vörös­­martynak körülményemet s ő azt mondta, hogy várjak, ha lehet, majd eszközöl Rég elmúlt ifjúságom imádott városában, Pozsonyban jártam az elmúlt nyáron. Gimnazistákon jó barátom - fontos a név! -, Samarjay Károly vendégeként. Mint már többször az elmúlt 72 évben, lelkesen kutakodtunk családi „archívumában”, a sok oklevél, diploma, keresztlevél között. Nem kis meglepetésünkre - örömünkre - ráakadtunk Petőfi Sándornak Károly barátom dédapjához írott levelére, amit az ő engedélyével, nagy örömmel teszek közkinccsé. A véletlen kedves mosolya, hogy a dédapát is (ügyvéd-költő) szintén Samarjay Károlynak hívják. Petőfi „gyöngybetűinek" eredetiségét az alábbi, a „Petőfi Társaság” 1965-ben írott hivatalos igazolása tanúsítja. Születésének évfordulóján alkalmából örömmel bocsátom a Délmagyarország rendelkezésére. Endreffy Lóránt valamit. És azt eszközölte, hogy ver­seimet a nemzeti kör adja ki, s a költ­ségek levonása után az egész jövedelem az enyém. Ezer példányban nyomják ki, s ha mind az ezer elkel, a tiszta jövedelem mintegy 1500 váltó forintra fog menni. Ugyan a kör küldött szét a Casinónak mintegy százötven előfizetési ívet. A munka legfölebb novemberre fog kijönni. Ha van ismeretséged pozsonyi fiatalok között, tehát charlatánkodjál ügyemben, azaz nógasd őket, hogy előfizessenek. Tóth Lenczinél is van előfizetési ív. Hohó, de már borzasztó hosszú leszek, mely hibába levélírásnál különben nagyon ritkán esem, mint tapasztalni fogod... igen ám­ előre figyelmeztetlek, hogy rendes és hosszú.... szóval becsü­letes levélre tőlem mennyire kevés kilátásod van, mert ahhoz nem értek absolute nem! Eddigi hallgatásodon fölötte csudál­­koztam s­okat meg nem magyaráz­­hatám... pótold helyre, írj sokat (én csak úgy köpöm a verseket) így sokat mondom, s minél többet olyfélét mint az Atheneumben a „falu” volt Mikor ölelhet barátod: Petőfi Miután levelem bevégzém, olvasám Varhotnak (?) küldött verseidet. A magyar karó nagyon teszik­­ csak a marklatán ? (marklatám?) s mint már verseidben emlékszem szerelem / s több effélékkel nem tudok megbarátkozni. Kerüld ezeket. A fecskékhez úgy hiszem „már” nem igen új gondolat s illyesmi fordul elő benne: „hogyha hűtlen lesz, meghalok" stb. az roppant senti­­mentálikus, s megvallom, ez nekem nem tetszik (a sentimentalitás t.i.). Tán nem szükség bocsánatot kérnem, hogy baráti őszinteséggel szóltam. Szeretnék veled élő szóval effélékről beszélni, papíron nem igen tudom magam kifejezni. Légy boldog! * „Petőfi Irodalmi Múzeum " igazolása a Petőfi levél hitelességéről: „Petőfi, Samarjay Károlyhoz írt levelének jelen 1-4. sz. lapokon olvasható fényképe megegyezik a Petőfi Irodalmi Múzeum P. lev. - P 42 leltári számon őrzött eredeti kézirattal, amely a Petőfi Társaság leltárkönyve 125/53 l.sz. szerint 1922. okt. 13-án Pozsonyból a Samarjay család ajándékaként került a Petőfi Társaság gyűjteményébe. Budapest, 1965. június 16. Dr. Varjas Péterné osztályvezető Petőfi Irodalmi Múzeum körbé­lyegzőjével ellátva. ” Petőfi levele 70 évig fiókban

Next