Állami főreáliskola, Déva, 1907

ELISCHER JÓZSEF. A nagyszebeni kir. tankerület érdemes főigazgatója 1907 november 25-én nyugalomba vonult. Ezzel véget ért nyilvános szereplése, hivatalos mű­ködése a nagyszebeni tankerület első főigazgatójának. Az iskolánk életében oly nevezetes pillanat mellett nem haladhatunk el anélkül, hogy fel ne idézzük emlékét azon férfiúnak, ki hosszú 23 éven át közvetlen ellen­őrzője, működésének irányítója volt. Az 1883. évi XXX. törvény a középiskolák ügyét véglegesen rendezte; megállapította az állam ellenőrzé­sének, felügyeletének módozatait. A törvény végrehaj­tása nagy körültekintést igényelt. A jogaikra féltékeny iskolafentartó hatóságok az állami felügyeletet bizal­matlansággal fogadták s mindent meg­tettek a szerintök igazságtalan beavatkozás munkájának megnehezítésére, meghiúsítására. Ily viszonyok között a felügyelet gya­korlásának az ügy előmozdítására való kivitele nehéz feladat volt, melyre a megfelelő egyéniséget megtalálni csak körültekintéssel lehetett. Fokozottan állott e nehéz­ség az erdélyi tankerületből ujjon szervezett nagyszebeni tankerületre. Nem kevesebb, mint 20 középiskola, ebből 15 nem állami, osztatott be az új kerületbe. Az állami

Next