Divatcsarnok, 1857 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1857-01-15 / 1. szám
i 320- magyar hölgyeink számára olyformán, hogy elvégre is, midőn szép olvasónőm e lapokat kezéből leteendi : maradjon vissza emlékezetében egy két gondolat, mely komolyabb pillanat szüleménye. S ez irány nemcsak a közlendő beszélyek, novelláks költeményekben, sat. lesz kifejezve ; de ki különösebben ama — nem mondom tudományos rendszerrel és komolysággal, de mindenesetre némi — tudományos zamat- és színezettel kondott rövidebb értekezésekben is, melyeket ama szoros értelemben vett szépirodalmi tárgyak közé vegyítni igen is helyén hiszek. Lehet, hogy ez irány az én komolyabb kedélyem s gondolkozásmódomnak nem épen legdicséretesb kifolyása, s nagyon is alkalmas teend arra, hogy a nagyobb nőközönséget lapomtól elriaszsza! Lehet, hogy hibás az én felfogásom művelődési és társadalmi állapotunkról, de az sem lehetlen ám, hogy ez állapot vett légyen föl magába sok oly nem-helyest, nem-jót, nem-szépet, mit abból kiolvasztani, szerintem, az irodalomnak — s így a journalistikának is — volna föladata. Szép, ki örökké derült, víg, mosolygó arcú lehet ; kinek minden nap, minden óra új meg új mulatságot szerez, s kit fájdalmasan érint minden kissé komolyabb mozzanata az életnek ! Szép, ki ily derült, víg lehet folyvást, még napjainkban is; irigylem boldog kedélyét, de — talán sok ezerrel együtt — nem sajátíthatom el azt! Sőt, igazat szólva, nem is akarnám elsajátítni azt. Hiszen van a búban, a komolyságban is élvezet, mely bizonyára felér az örökös dáridói kedvvel. És van főleg egy, mit lelkes magyar hölgyeink háziasan-nemes, a komolyságra természetüknél fogva hajlandó kedélyével öszszeférőnek nem tarthatok : az üres csevegések— az örökös rímpengések végtelen tábora! Várjon lehetséges volna-e, hogy magyar hölgyeink csinos asztalkáin s hófehér kezecskéiben — a novellák-, versek- és regényeken túl, semmi más, mi a kedély mellett kissé az észt is igénybe venné még, kedves fogadtatásra ne számíthasson? Az idők már is igen komolyak, s úgy látszik, egyre komolyabbak lesznek. A fényűzés borzasztó léptekkel halad, s én úgy találom, hogy magyar hölgyeinkre nézve is eljött az idő — kissé komolyan gondolkodni a jelen s jövő felett. Távol legyen tőlem: farsang derekán böjti morált hirdetni! Vigadjanak, örüljenek a fiatal életnek szép és lelkes magyar hölgyeink, gyönyörű szüzeink! Hanem egyet ne feledjenek! azt, hogy szívvel szeretjük a hazát és nemzetet, s észszel tiszteljük, becsüljük azt, s benne min magunkat. A szív lobogása tartja fenn a szent tüzet nemzeti oltáraink körül, de ész és ildom tartja fenn#* ***—-----------------------------—------------------------------------------------------------- 1