Dolgozó Nő, 1958 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám

Szerte az országban, városon, falun, üzemben és kollektív gazdaságban nlbizottságokat választottak. Az alakuló gyűléseken felsorakoztatták az eredményeket és problémákat, sok ötlet, gondolat merült fel, indítvány hangzott el — életrevaló, reális indítványok, nem egy közülük talán fontos kiindulópontja lehet azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek az élet különböző területein dolgozó asszonyok és lányok családi, művelődési, egészségügyi kérdéseinek megoldására törekednek. Eredmények és javaslatok kis seregszemléjét adjuk alább, a kezdeményező szellem, találékonyság, szervezőkészség élő példáit új pilléreken kibontakozó nőmozgalmunk segítésére. MÉRLEGEN Húsz felszólalás hangzott el a Magyar Autonóm Tartomány nőgyűlésén, amelyen a tartományt szervező bizottságot megválasztották. És körülbelül húsz javaslatot vettek jegyzőkönyvbe. Persze senki se képzelje, hogy ez a választógyűlés úgy zajlott le, hogy : egy asszony — egy javaslat; egy aszszony — egy javaslat. Korántsem. Hogy úgy mondjam, sokan voltak, akik „csak" érzéseiket, gondolataikat mondták el. De micsoda érzések, micsoda gondolatok voltak azok! Néhány mondatban egy évtizedet mértek föl, vagy egyetlen gondolattal fején találták a szöget. És , természetesen, a javaslatok is életrevalóak voltak. Az egyik felszólaló arról beszélt, hogy felszabadulás után neki milyen kevés köze volt még a nőmozgalomhoz, hogy mennyire nem lelte ott a helyét. Eljárt a gyűlésekre, mert meghívták és nem akart udvariatlan lenni. Később pedig már azon izgult, nehogy felfedezze az ura az ágy alatt a mosóteknőt s benne a beáztatott ruhát... mert a nőmozgalomnak annyi ügyes-bajos dolga volt s akkor ő úgy érezte, hogy azt mind neki kell elintéznie. S a kezdet kezdetén bizony sok volt a tennivaló és kevés a tettrekész asszony. Erről a mosás-históriáról eddig szégyellt bárkinek is szólni. Most itt a nagygyűlésen mondja el és azt is, hogy abban az időben, amikor a házatáját kissé elhanyagolta, akkor sok asszonyt sikerült beszerveznie. Azóta azok mind derék részvevői a nőmozgalomnak és ők maguk is sok újabb asszonyt vontak be a munkába. Ha egy kicsit pironkodik is a régi mosás-mulasztás miatt, de meg kell mondja : ha ma végigpillant a társadalmi életben részvevő nők során, úgy találja, hogy a nőmozgalom megérte az ő áldozatát, és a másokét, amelyet érte hoztak. Természetesen ezen a gyűlésen is „hadakoztak“ az asszonyok a férfiakkal. Unos-untig ismert, hogy egyesek lebecsülik a nők társadalmi munkáját. De most a maradi férfiaknak valami újabb vonását is leleplezték: hibáikkal szeretnek az asszonyok háta mögé bújni, miatta őket okolni. Az egyik asszony, aki lelkes propagálója a kollektív gazdaságnak, elmondta, hogy egy gazda, akinek már hosszabb ideje magyarázta a közös gazdálkodás előnyeit, az mindig talált valami kifogást, hogy miért nem lép be. Végül, amikor már semmi kibúvó nem volt, hiszen minden húzódozása ellenére is be kellett ismernie, hogy a közös az előnyös, akkor kivágta a tromfot: nem akar az asszony! No, egy vasárnap délelőtt, amikor biztos otthon találja a házaspárt, beállított a mi elvtársnőnk a házukba. Hozzáfogott az asszony „meggyőzéséhez“. Hát látja, hogy sírva fakad. Jaj, csak nem bántotta meg ? ! Dehogy dehogy — zokogott a háziasszony —, de ezeket a dolgokat legszívesebben én mondanám másoknak, de hogyan mondjam, mikor az én uram, hiába kérem, nem akar belépni a közösbe. Szeretnek a férfiak azzal büszkélkedni — mondta a következő felszólaló —, hogy ők a teremtés koronái, hogy ők a fej. No, hagyjuk meg őket fejnek. De akkor mi vagyunk a nyak. És merre fordul a fej ? Amerre a nyak ! Csak arra vigyázzunk, asszonyok, hogy ügyesen, célravezetően forogjunk! S rögtön többen is, az otthonmaradt asszonyok nevében is megfogadták, hogy 20—30 családot szerveznek be a kollektív gazdaságba. Nem beszéltek a levegőbe, tudták ők már előre, hogy melyik asszony melyik gazdával fog beszélni. És ha az asszonyok valamit a fejükbe veszik... Beszéltek az asszonyok a család dolgairól is . Milyen kevés gondot fordítottunk eddig a nagymamákra — mondták —, pedig ők nevelik az unokákat. S mit adnak nekik — kevés kivétellel. — Azt, amit ők hajdanán tanultak: a babonaságot s azt a hiedelmet, mintha a sok tanulás fölösleges kölönc volna, a gyakori és rendszeres tisztálkodás pedig nem egyéb, mint „uralkodás“. S mi lesz a gyermekekből, ha otthon az iskolával ellentétes nevelést kapnak ? Mindenfelé meg kell szervezni a „nagymamák iskoláját“, ahol okos pionírok magyarázzák meg, hogy mit jelent a piros nyakkendőjük s hogy mire akarja őket nevelni a párt. Kérjék meg a nagymamákat, ne nehezítsék meg az ő fejlődésüket. Szó volt aztán az anyósokról is, hogy csupa szeretetből, aggódásból hányszor megkeserítik a fiatalok életét. Pedig ha valaki idejében elmagyarázná nekik, hogyan kell viselkedniök új helyzetükben, akkor a jószándékuk örömöt, boldogságot teremne. Meg kell tehát szervezni a „leendő anyósok iskoláját", azok köréből, akiknek már nősülendő fiuk, férjhezmenendő lányuk van. A régi, elrettentő példákon sokat lehetne okulni, sok bánatot és esetleges válást is meg lehetne akadályozni. .. és több volna a kedves, a szeretett anyós... Mit válogassak még ki a húsz nagyszerű felszólalásból ? — a gyermekek kérdését! Kire várnak az asszonyok, az anyák, hogy megszervezze a dolgozó szülők gyermekeinek az iskolán kívüli tanulását ? — hangzott a kérdés. — Nekünk a feladatunk ez, hogy a tanulás után az üresen maradt tantermekben, vagy másutt, összegyűjtsük a gyermekeket, gondoskodjunk pedagógusokról, hogy az ő felügyeletük alatt készítsék el a másnapi leckét és ne pocsékolják el a drága idejüket az utcai kószálásokkal. Általánosan és mindenütt megszervezhető az is, hogy ahol mindkét szülő dolgozik, ott a gyermekek az üzemi étkezdében kapjanak ebédet. Íme, csak egyetlen tartományi gyűlésnek egy kis töredékét mutattam be, de mégis olyan, mint egy mérleg. Az egyik serpenyőjében az asszonyok tízéves fejlődése, szervezeti tapasztalatai, a másikban a feladatok tömege, amelyet az új szervezeti formában önmaguktól vállaltak. S hogy a feladatok ne maradjanak csak célkitűzések, hanem megoldásukra is sor kerüljön, ahhoz csak az kell — amit ugyancsak az egyik felszólaló mondott —, hogy jól dolgozzunk, ne hagyjuk, hogy az új szervezeti forma csak üres keret legyen. Ez pedig senki máson, csak mirajtunk, asszonyokon múlik. Hát ne múljon, hanem legyen ! OROSZ IRÉN A Magyar Autonóm Tartomány i nőküldöttekkonferenciáját november 20-án tartották Marosváshelyen, ahol 41 tagú szervezőbizottságot választottak. A szervezőbizottságban 21 munkásnő, 10 parasztasszony, 7 értelmiségi és három háziasszony vesz részt. A bizottság elnöke Németh Katalin, a tartományi nőbizottság felelőse. VÁLASZTÁSI HÍREK a Magyar Autonóm Tartományból A rajoni értekezleteket december elsején tartották meg 1265 nő részvételével. A küldöttek hozzászólásaikban örömüket fejezték ki a nőmozgalom átszervezéséért, rámutattak eddigi munkájuk eredményeire, hiányosságaira, beszéltek a mezőgazdaság szocialista átalakításának szükségességéről. December 10 ig 266 falusi körzet asszonyai választották meg a nőküldötteiket. A városokban pedig 105 nőt választottak 15 körzeti bizottságba. Ezeken a választási gyűléseken 3950 nő vett részt. A felszólalások különösen a mezőgazdaság szocialista átalakításának fontosságát hangsúlyozták. A marosvásárhelyi 127-es körzet újonnan megválasztott nőbizottságának titkára, Román Anna, megköszöni a bizalmat és ígéri, hogy a jövőben még lelkesebben, még odaadóbban fog dolgozni a nők életének szebbé tételéért, gyermekeink boldogságáért. A kolozsvári Alimentara kereskedelmi egységeinek dolgozói a Viktória klub helyiségében tartották meg választási nagygyűlésüket. Többen is felszólaltak. Katz Ida azokról a kérdésekről beszélt, amelyek munkájukban felmerülnek. A bizottság elnökének Kiss Erzsébetet választották.