Dunántúl, 1926. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-01 / 1. szám

2. oldal.­ DUNÁNTUE Péntek, 1926. január 1. A pécsi Képzőművészek Társaságainak megalakulása­ ­ Pécs művész élete az utóbbi idő­iben két jelentős állomáshoz érke­zett: a Műbarátok Köre és a Pécsi Képzőművészek Társasága meg­alakulásához. A Műbarátok Köre néhány évvel­­ezelőtt alakult meg. Tagjai két­­éven át nagy anyagi áldozatokat hoztak a pécsi művészetnek fentar­­tásáért és ezzel kapcsolatban a képzőművészeti főiskola növendé­keinek az ellátásáért. Az akció szomorú magyar és vi­déki fellángolás volt csupán. Az idei karácsony előtt megala­kult a Pécsi Képzőművészek Tár­sasága. Ennek tagjai nem a mások, hanem a maguk sorsának az inté­zői. Cselekvéseiknek, akarásaik­nak indító okai mélyebbek mint a Műbarátok Köréé. Energiájuk for­rása, mozgatója a saját maguk ér­deke. Élete, eredménye, az ered­ményig jutó útja is egészen más kell hogy legyen mint a Műbarátok Köréé. A Pécsi Képzőművé­szek Társasága eddigi tagjai: Arn-­­hold Nándor, Böröttffy Károly, Csusner Margit, Dabasi Kovács Gyula, Engelné Bayersdorf Erna,­­Gelemer Ernő, Gábor Jenő, Hi­dasi Piró Sándor, Kőszegy Gyula,­­Kálmán és Pap László, Koszorús Károly, Molnár Béla, Nikelszky Géza, Pap Félixné, Rácz Jenő,­­Reiner Márton, Szentpétery Kris­tóf, Sikorskyné, Zsolnay Matya­­sovszky Júlia. A Pécsi Képzőművészek Társa­sága szükségességének a gondo­lata három egymástól teljesen kü­lönálló helyen bukkant­ fel. Idő­rendi sorrendben Péter József kollégáik volt az első, aki mun­kálkodni kezdett ennek a Pécsett nagyon is hiányzó egyesületnek a létrehozásán. Ez év elején, amikor Volt baj­társai, a pécsi 19-es honvé­dek, felkérték ezredtörténetük megírására, Péter József a két gon­dolatot az első lehetőségre össze­kapcsolta. ÉS azóta szövögette a szálakat, melyek előfeltételei egy ilyen testület létrehozásának. Ily irányú munkálkodása köz­ben egy alkalommal megemlítette terveit Török Lajosnak, a pécsi rendőrkapitányság vezetőjének, aki — köztudomású — hogy szeretet­tel foglalkozik képzőművészeti dol­gokkal. Jóleső meglepetéssel hal­lotta, hogy Török Lajos hasonló gondolatokkal foglalkozik. Ez al­kalommal abban állapodtak meg, hogy Karácsony és újév között összehívják a pécsi képzőművésze­ket egy megbeszélésre, amelyen tisztázzák és tető alá­ hozzák ezt az égető kérdést. A tervezett dátum előtt azon­ban váratlanul történt valami, ami gyorsabb cselekvést követelt. Ez a váratlan valami a Nemzeti Sza­lon igazgatójának és a Céhbeliek adminisztrátorának, Déri Bélának Pécsre küldött levele volt, melyet a pécsi művészeknek írt. Ez a levél nem mondott keve­sebbet, mint azt, hogy­ a Nemzeti Szalon közreműködik a magyar művészet decentralizálásában min­den tőle telhető módon. Ha Pécsett megalakulna egy művész társaság, a Nemzeti Szalon részévelnne egy tárlat rendezésével annak a bemu­tatkozó kiállításán. Meghívná a pécsieket a budapesti kiállításokra, segítségére lenne a külföldi kiállí­tásokon való részvétel elintézésé­ben. A Nemzeti Szalon az első vidéki tárlatát Pécsett rendezte. A most tervezett kiállítás az 57. vidéki kiállítása lenne,­ melyet szí­vesen tartana akkor, amikor Pécs művész életében ilyen jelentős állomáshoz érkezett. Programm­­á­­ba való beilleszthetés végett a kiállítást mennél előbb meg kellene tartani. Ez a levél. A benne lévők sürgős cselekvést követeltek. A pécsi képzőművésznők és művészek egy­­től-egyig megjelentek az ezt a kér­dést eldöntendő ülésen és egy akarattal kimondták a Pécsi Kép­zőművészek Társasága megalaku­lását. Elhatározták egyben azt is, hogy 1926 februárjában rendezik bemutatkozó kiállításukat, erre meghívják a Nemzeti Szalont és a Céhbelieket, ekkor tartják meg ünnepi alakuló közgyűlésüket, a fővárosi művész társaságok részvé­telével megkoszorúzzák Munkácsy Mihály emléktábláját. A határozat kimondása után né­hány napra Pécsre érkezett Laka­­tos Artur tanár, festőművész a Nemzeti Szalon és a Pál László tár­saság képviseletében. A pécsi kép­zőművészeknek egy szűkebb bi­zottsága előtt tolmácsolta a neve­zett társaságoknak a köszöntését és a pécsiek megalakulása feletti örömét. Bejelentette, hogy a négy művész egyesület részt vesz a pé­csiek bemutatkozó kiállításán. Rövid vázlatban az alábbiakban közöljük a Pécsi Képzőművészek Társasága feladatait: tárlatok ren­dezése egyenként és együttesen. Fővárosi és külföldi tárlatokon való részvétel. A társaság tagjai­nak kölcsönös támogatása minden téren. Kapcsolat­teremtés a pécsi Műbarátok körével, a fővárosi és vidéki művész egyesületekkel. A műkereskedés túlkapásainak a megakadályozása. Művészeti elő­adások rendezése. A tiszta művé­szet szolgálata azzal, hogy a me­gyének és a városnak, testületek­nek és magánosoknak művészi kérdésben szakvéleményt ad. Egytől-egyig olyan feladat, amely nem volt és amelyre elengedhetet­len szükség van ebben a városban. Nemcsak a művészeknek, hanem a közönségnek is. Ha a pécsi Műbarátok Köre a Pécsi Képzőművészek Társasága felhívására új életre kel és újra betölti feladatát, ha ennek a város­nak és ennek a vármegyének a közönsége megbecsüli magát azzal, hogy nemcsak tudomásul veszi a Pécsi Képzőművészek Társasága megalakulásának hírét, hanem min­den alkalommal és minden tőle telhető módon támogatja is: ekkor, de csakis ekkor kezdődik Pécs és Baranya vármegyében a művész életnek egy új korszaka. Új kor­szak, melyben a vidéki közönség felfedezi, megbecsüli, értékeli a vidéki művészetet, amely átlagban semmivel se marad mögötte a fő­városi vagy a külföldi művészek munkáj­ának. Egy új korszak kez­dődik, melyben a vidéken feltá­mad a vidék. A vidék eddig irodalmi, művészi kérdésben csak akkor tudott hinni, s irodalmat, művészetet csak­ akkor, vásárolt, ha fővárosi márkát látott­ rajtuk. Az isten a tudója, hogy mi minden fogyott el fővárosi márka­­kával bélyegezve. Ennek a hitnek,­ ennek a bűnnek a megdöntésére valamint annak az igazolására, hogy van a vidéken is érték, ame­lyet fel kell támasztani, amelynek a megbecsülést, értékelését bele kell vinni a tévhiten járó vidékiek lelkébe — ennek az igazolására maga a kultuszkormány siet akkor, amikor kilátásba helyezte, hogy a Pécsi Képzőművészek Társasága bemutatkozó kiállításának megnyi­tására, az ekkor tartandó ünnepi közgyűlésére, a Nemzeti Szalon 57. vidéki tárlatára, a Munkácsy Mi­hály emléktáblájának a megkoszo­rúzására leküldi Pécsre a képvi­selőjét. Mi bízunk nemcsak a vidéki művészetben, hanem a vidéki kö­zönségben is. Mi bízunk abban, hogy a művészeti és irodalmi de­centralizáció Pécs városából és Ba­ranya vármegyéből indul útnak. Mi hisszük, hogy mindenki tudja, hogy ehhez nemcsak művészet és irodalom kell, hanem közönség is. Olyan, amely rátalál önmagára és magában a vidéki művészetre és irodalomra is. Hazatérés Irta: Liebold Albert. A falu templomának kapujában kis üvegszekrény szerénykebik. Eb­ben a szekrényben ezüst rózsafü­zér függ. Alatta megsárgult papi­roson "nagy ákom-bákom betűk hirdetik: ,,Janowska Mária — Liska András. A halál egyesítette őket." A faluban apáról fiúra száll a több, mint száz éves rege: ,,Lo­vag kard nélkül, huszár ló nélkül, rongyos hazátlannak pihenője nin­csen. Lovat, kocsit, embert az Úr­isten megvert." Az 1812. év vége felé közele­dett. Az utcákon a gyerekek gúny-­rdalokat énekeltek: a napóleoni­­hadsereg maradványának halottas énekét. A gőgös korzikai bérencei­­ugyan Párisból azt híresztelték, hogy: „Őfelsége sohasem örvendett jobb egészségnek", de győzelem­hez szokott hadseregének megma­radt katonáiba szinte már csak hálni járt a lélek. Félholtan az éh­ségtől, rongyokba burkoltan, sga­zekkel borítva, megfagyott tagok­kal vánszorgott hazája felé a ha­lálra ítéltek serege, falvakon vá­rosokon, hóval borított avarokon keresztül, hallgatagon, fáradtan, félelemtől üldözötten: „Mögötte­tek a kozákok!“ Hallgatásuk szin­te félelmetes volt. Néhány hónappal azelőtt még elbizakodottan, hangos énekszó­val, harsogó zenével vonultak át a vidéken. Most kerülték azok ki­váncsi tekintetét, akiket akkor megkínoztak, és minden vagyonuk­ból kiforgattak. És a dicső sereg­ből hosszú gyászmenet lett Esténkint, szürkéléskor, a meg­gyötört népek bosszújától félve, vonultak át a városokon és falva­kon. Pedig ily nyomorral szem­ben elnémul minden gyűlölet. Sen­­ki sem gondolt arra, hogy megbo­­szálja magát a védteleneken, aki­ket az Úr szigorúan, de igazságo­san sújtott. Azok a nyomorultak, akiket a sok szenvedés annyira el­gyengített, hogy az utcán hirtelen összeestek, vagy akik rimánkodva kopogtattak az ajtókon, oltalmat ..és­­barátságos fogadtatást találtak. Mert a szenvedő német anyák is várták fiaikat, síró menyasszonyok vőlegényeiket, akik a napoleoni erőszak miatt kénytelenek voltak a sereggel vonulni. Bizony sokan voltak, akiknek a szívük szorult el a szomorú menet láttára, akik elfüggönyözték abla­kaikat, amikor a gyászos csapat elvonult házuk előtt. Mások reg­geltől estig az utcán álltak, árva­­rázva. Csontig járta át testüket a hideg, de ők vártak-vártak. Hiába, Janowska Mária is várt hetek óta. Az első csapattal egy falu­beli legény is visszajött. Azon ke­vesek közül való volt, akiket a sok nélkülözés nem tört meg tel­jesen. Hosszú órákat töltött Mária a beteg ágya mellett és az beszélt a leánynak Moszkva felgyújtásá­ról, a beresinai siralomról, a kozá­kok kegyetlenkedéseiről, de Liska Andrással a moszkvai borzalmas éjszaka óta nem találkozott. És Mária tovább várt. Nem a többivel, hanem külön, teljesen egyedül. Kint a falu előtt, száz­éves tölgy törzséhez támaszkodott és a távolba lesett. Nem rettent meg sem fagytól, sem hófúvástól. Fojtó köhögés kínozta, szemei láz­ban égtek, s néha a hideg rázta el­gyengült testét. De alkonyaikor­ valami titkos erő hajtotta, űzte a tölgyfa alá. Apja és anyja hiába könyörögtek neki, hogy otthon ma­­r­radjon. Mária állt és várt még ak­­­­kor is, amikor a sereg utolsó kato­­­­náját is elnyelte a messzeség, ami­­­­kor az égen már felragyogtak a­­ csillagok, amikor a falura ráborult az éjszaka és egymás után söté­tedtek el a kivilágított ablakok. Imákat rebegett ajka, s hő könyör­gése szállt az ég felé. Dideregve sompolygott aztán haza. Szivét új remény töltötte el, és senki sem merte előtte a kétely leghalvá­nyabb jelét sem elárulni. — Egyik nap mégis csak meg fog jönni, majd meglátjátok! És mindannyian jóváhagyólag bólintottak és növelték reményke­dését. Időnként, rövid útszakaszon, a hallgatag csapattal tartott. Meg­szólította egyiket, másikat, akiket falubelijének vélt. De legtöbb­jük népi is­ hallgatójára, Eszelős 9a©Q9«0©99ese©ee©©6e©®®9e@ Jegygyűrűi­, menyasszonyi ajándék tárgyak, függők, lidikü­lok stb. agy választék. Szolid árak. /Bálint ékszerész és órás Király­ utca 1t. (Színházzal szemben). 1­i­i Rs¥si Isik ikon 18-ife Hitele Az előzők igen tisztelt előfizetői az új kötetet kedvezményes áron­­ már átvehetik a­z ötlel egyetemi könyvkereskedésében Széchenyi­jér 9. (Royal kávéház mellett.)

Next