Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-08 / 185. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXVII. évfolyam, 185. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1970. augusztus 8., szombat Ara: 80 fillér Befejeződtek a szovjet-nyugatnémet tárgyalások Parafálták az erőszak alkalmazását kizáró szerződést Moszkva: A. Gromiko szovjet és Walter Scheel nyugatnémet kül­ügyminiszter pénteken, moszkvai idő szerint 11.00 órakor parafálta az erőszak alkalmazását kizáró szovjet-nyugat­német szerződést. A parafálás után a nyugatnémet küldöttség hazautazott Bonnba, hogy beszámoljon kormányának a tár­gyalások eredményéről. Walter Scheel nyugatnémet külügy­miniszter Moszkvából történt elutazása előtt a repülőtéren kijelentette: — Hosszú és bonyolult tárgyalásokat fejeztünk be. Sikerült olyan eredményt el­érni, amely mindkét felet kielégíti. Az az egyezmény, amelyben megállapodtunk, a jövőbe mutat Feladata, hogy új fejezetet nyisson a Szovjetunió és a Német Szö­vetségi Köztársaság kapcso­lataiban.­­ Ugyanakkor a Kelet- és Nyugat-Európa közötti kap­csolatok megjavítására is tö­rekszünk. Kezdettől fogva világosan kifejezésre juttat­tuk, számunkra nemcsak ar­ról van szó, hogy a Német Szövetségi Köztársaság nem­zeti érdekeit képviseljük. Elő kívánjuk segíteni a feszült­ség enyhülését Kelet- és Nyugat-Európa minden népe javára. Gromiko szovjet külügy­miniszter kijelentette, hogy a tárgyalások „olyan ered­ménnyel végződtek, amelyet mindkét fél pozitívan érté­kel”.­­ A szovjet kormány meggyőződése, hogy ez az eredmény megfelel az orszá­gaink közötti együttműködés fejlesztésének és bővítésének, a további európai enyhülés és az európai biztonság ér­dekeinek egyaránt — jelen­tette ki a szovjet külügymi­niszter. A Scheel vezette nyugat­német küldöttség pénteken a kora délutáni órákban Moszkvából visszaérkezett Bonnba. A nyugatnémet kül­ügyminiszter a repülőtéren nyilatkozott a sajtó képvise­lőinek. „Delegációnk moszkvai missziója végetért — mon­dotta. — Több napon át szakszerű, kemény és türel­mes tárgyalásokat folytat­tunk a szovjet kormánnyal. Olyan eredménnyel jövök vissza, amely — biztosítja a német nép nemzeti érdekeinek megőr­zését, — elősegíti az európai bé­ke megszilárdítását, — új alapokra helyezi a Szovjetunió és az NSZK jö­vendő kapcsolatait és — nagyobb biztonságot hoz lakosságunknak.” Scheel aláhúzta, hogy mindkét fél „igen komolyan” tárgyalt. Reményének adott hangot, hogy a szerződés alapján az NSZK közelebb jut a Kelet-Európával való megbékéléshez is. Bonn: Conrad Adlers, a nyugat­német kormány szóvivője pénteken délelőtt sajtóérte­kezletet tartott Bonnban. Mint mondotta, Willy Brandt kancellár „nagyon örül a Moszkvában kidolgo­zott szovjet—nyugatnémet szerződésnek és igen elége­dett a tárgyalások eredmé­nyével”. A szövetségi kormány — fűzte hozzá Adlers — az európai béke biztosításához való hozzájárulásnak tekinti e szerződést. A kormány re­méli, hogy az ellenzéki pártok „helyesen értékelik majd” a moszkvai tárgyalá­sok eredményeit. Pécsett, a Jakab­hegyi út torkolatánál az egykori homokbánya területén új kollégiumot építenek a Pécsi Orvostudományi Egyetem hallgatói részére. A tetszetős 8 emeletes épületben 100 orvostan­hallgatót tudnak majd elhelyezni kétszemélyes szobákban. A város új létesítményéhez külön konyha, étterem és vendégszobák, társalgók is tartoznak majd. Az épület befejezését eredetileg jövő évre, a tanév kezdésére tervezték, de amennyiben az anyagellátás továbbra is ebben az ütemben folyik, erőteljes késedelmet szenved a be­­tetezés. Tűzszünet Közel-Keleten Washington. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője bejelentette: tájékoztatást kapott az Egye­sült Arab Köztársaság és Izrael kormányától, hogy a két szembenálló fél az amerikai javaslatnak megfelelően elfogadja a tűzszünetet, amely pénteken, augusztus 7-én, helyi idő szerint, éjfélkor (magyar idő 23 óra) lép életbe. Megvalósulnak a pártkongresszus tiszteletére tett szocialista vállalások Külön felajánlás a 12. AKÖV-nél A pártunk X. kongresszu­sára tett felajánlásokon túl újabb munkát vállaltak még a 12-es AKÖV áruforgalmi üzemegységének műszaki brigádjai, amihez ezt köve­tően a teljes műhely csatla­kozott. Fejenként 8 órás túl­munkában vállalták ugyanis, hogy az árvízi munkálatok­ban meghibásodott gépkocsi­kat, erőgépeket kijavítják, és az ezért járó pénzt az ár­vízkárosultak javára küldik el. A felajánlott munkát tel­jesítették és a 900 munka­óráért járó mintegy 9 ezer forintot már továbbították is az árvíz sújtotta vidék lakói­nak megsegítésére. A képen: a Steinmetz- és a Ságvári­­brigád tagjai gépjavítás köz­ben. (Erb János) Augusztus 20-i ünnepségek Baranyában Ünnepi rendezvények a községekben — Új létesítményeket adnak át — Drávaszabolcs a „legjobb határőr” község — Koszorúzás! ünnepség István király pécsváradi szobránál — Országos úttörőzenekari találkozó Pécsett Hazánk felszabadulásának negyedszázados jubileumi megemékezéséhez kapcsolód­va, az alkotmány törvénybe iktatásának 21. évfordulójáról államalapító királyunk, Ist­ván születésének ezeréves jubileumáról augusztus 20-án Baranya megye és Pécs vá­ros dolgozói ez évben a ha­gyományosnál színesebb és gazdagabb ünnepségeken emlékeznek meg. A sokrétűnek ígérkező ese­ményekről, rendezvényekről a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottságán adtak tájékoztatást. Megyénkben 190 helyen tartanak ünnepi megemléke­zést. Ez alkalommal adják át a társadalmi munkában kiemelkedő eredményeket el­érőknek a kitüntetéseket. A járási székhelyeken, városok­ban, községekben kulturális műsorokat tartanak, sport­­rendezvényeket szerveznek Több község új létesítmény átadásával ünnepel. Szentlő­­rincen, Olaszon, Újmohácson klubkönyvtárat nyitnak meg. A délszláv lakta Felsőszent­­mártonban iskolát, Berkes­­den és Vókányban orvosi rendelőt és lakást adnak át, Hidason utat avatnak. Drá­­vaszabolcson egésznapos ün­nepség lesz, a Dráva széli település lakói átveszik a legjobb határőr község ki­tüntető címet. Pécsváradon pedig ünnepélyesen megko­szorúzzák István király szob­rát. Pécsett — augusztus 19-én — rendezik az I. Úttörő ze­nekari találkozót. Abaligeten, a kedvelt üdülőhelyen, augusztus 20. alkalmából látványos tó-ünnepséget tar-í tanak Ekkor kerül sor a Mecseki Kultúrpark 10. éves I évfordulójának ünnepségeire is. Pécs város népfront bi­zottságai 15 körzetben ren­deznek ünnepséget. A Me­cseki Szénbányák Vállalat művelődési házaiban emlék­műsorokat terveznek. Mun­kás-paraszt találkozóra ké­szülnek a Komlói Carbon Vállalatnál, Mohácson az öntödei vállalatnál, a Farost­­lemezgyárban, Mohácsi-szige­ten és az Új Barázda Ter­melőszövetkezetben. Hasonló találkozó lesz a szigetvári járás községeiben, így Zá­­dorban, Nagypeterden, Két­­újfaluban, Nagydobszán és Rózsafán nagyszabású arató­bált rendeznek. A mohácsi járásban ifjúsági bálok, fel­vonulások és bálok teszik ünnepélyesebbé a rendezvé­nyeket. A pécsi sportműso­rok kiemelkedő rendezvénye lesz a lőtéren­­tartandó or­szágos sportlövész verseny. Zivatar Pénteken sűrű villámlás és mennydörgés kíséretében he­ves zivatar söpört végig az ország nagy részén, ez azon­ban csupán néhány órára mérsékelte a kánikulai hősé­get. (Sajnos Pécsett ennek sem lehettünk élvezői.) A zivatar nyomában tíz fokkal csökkent a hőmérsék­let, az eső elmúltával azon­ban a meleg ismét visszatért. Az előrejelzés szerint tovább­ra is kánikulai meleggel kell számolnunk. A tartalomból: Pár­ttaggy­űlés a Porcelángyárban (3. old.) Pécsi konyhák és „konyhatitkok“ (3. old.) Tárlat ágyúkkal (5. old.) Fellendülőben a háztáji sertéstartás Az idén tízezerrel több hízott sertés A múlt év végén, ez év elején megjelent kormány­­intézkedések, a takarmány­forgalom felszabadítása a különféle háztáji akciók és kedvezmények máris érezte­tik kedvező hatásukat a hí­­zottsertés-forgalom alakulá­sában. Az Állatforgalmi­ és Húsipari Vállalat jelenleg heti 2000—2200 hízott sertést vásárol fel a megyében, amelyben közel egyharmadát a kisállattartók adják. A tenyésztő kedv változá­sa mindig a kocalétszám ala­kulásán mérhető le. Nos, ez jelenleg 16 ezer darab, vagy­is elérte, sőt már meg is haladta az 1968 — a száj- és körömfájás — előtti maxi­mumot. Az év első hét hónapjában a felvásárlás igen kedvező­en alakult. Ebben az időszak­ban a háztáji gazdaságokból 13 600 hízott sertést vásárolt fel a vállalat, többet mint tavaly egész évben. Míg 1969- ben Baranya megyében ösz­szesen 107 ezer hízott sertést vásárolt fel az Állatforgalmi- és Húsipari Vállalat és ebből 13 ezret adtak a háztáji gaz­daságok, addig 1970-ben 118 ezer hízott sertésre kötött a vállalat szerződést a megyé­ben és ebből 26—27 ezer da­rabot a tsz háztáji és kise­gítő gazdaságok értékesíte­nek, részben közvetlenül, nagyobb részt azonban a tsz­­ekkel kooperálva a közösön keresztül. Ezek a számok, valamint az első félévi felvásárlási eredmények azt mutatják, hogy míg a közös gazdaságok nagyjából a tavalyi termelési szintet tartják, addig a ház­táji és kisegítő üzemekben jelentős fellendülés tapasz­talható. Ennek következté­ben a kisüzemek az idén 10 ezerrel adnak több hízott sertést közellátásra és ex­portra. Kedvező kukoricater­més esetén ez a szám az év végéig, de különösen a jövő évben még tovább emelked­het.

Next