Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-16 / 217. szám

1570. szeptember 16. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A nevelésügyi kongresszus előtt­i kis iskolák sorsa Településeinknek több mint a felében 500-nál kevesebb lakos él. A többi megyében e kategória aránya ennek még a felét sem éri el. Ba­ranyában 50 ezer ember la­kik még mindig kis falvak­ban, pusztákon. Az ebből fakadó kérdések a nevelésügyi kongresszus té­ziseinek vizsgálatával még inkább előtérbe kerültek, s a feladatok is alapvető célki­tűzéseink között szerepelnek. Valljuk be, teljes megoldá­suk ma is késik. Nevelők ta­nácskozásán gyakran, de szü­lők körében is többször vitát kavartak ilyen kérdések: va­lóban egyenlőek gyermekeink tanulási lehetőségei a külön­böző iskolákban? Tényleg te­hetségüknek megfelelő esély­­lyel készülhetnek fel tovább­tanulásra a kis iskolák gyer­mekei is? Körzetesítés A szeptemberi napsütéses időben még nem tűnik túlsá­gosan hosszúnak a kanyargós salakos út, melyen a gyere­kek — gyalog vagy kerékpá­ron — a körzeti iskolába igyekszenek, de máris újra zsúfoltak bejáró tanulókkal az autóbuszok. S nincs két­ség, hogy esős időjárás is lesz, újra feláznak a gyalog­utak, s a néha-néha késve érkező vagy elmaradó bu­szokra várakozó tanulóknak nem nyújt kielégítő védelmet az autóbusz-váró. Az általános iskola egyik főkövetelményének csak úgy tudunk eleget tenni, ha a fel­sőtagozatban az egyes tantár­gyakat szaktanárok oktatják megfelelő szinten. A későbbi továbbtanulásnak is egyik legfőbb segítője ez. A beve­zetőben említett sajátos tele­pülési adottságok miatt ke­rült sor a körzetek kialakí­tására, tárgyi, személyi fel­tételek megteremtésére. A körzetek nyomán sikerült el­érni, hogy apró községekkel teletűzdelt járásunkban is a tanulóknak csaknem 90 szá­zaléka részesülhet szakrend­szerű oktatásban. Nagy erőfeszítés áll az eredmények mögött, de igaz, hogy pl. az alig 200 lakost számláló Sárok, vagy ezt alig valamivel meghaladó Szellő, Kisbudmér, s további húsz kistelepülés és puszta gyer­mekei szakosított oktatásban részesülhetnek­ A tanácsok kezdeményezése, a szülők vál­lalása nyomán a körzeti is­kolákban bővültek a tanter­mek. Tavasszal Dunaszek­­csőn, az elmúlt hetekben Sze­derkényben új iskolába, új tantermekbe költözhettek a tanulók. S csak így váltak el­érhetővé a kis iskolákból ér­kező tanulóknak is a szako­sított oktatást segítő szemlél­tető anyagok, felszerelések, fizikai és kémiai eszközök. Ezekben az osztott iskolákban nyílik lehetőség számukra is a búvárkodásra, tananyagot kiegészítő könyvek forgatá­sára, a tehetségeseknek szak­köri munkára. Járásunkban a felsőtagoza­tosak közül minden ötödik ta­nuló indul naponkint a kör­zeti iskolába autóbusszal, ke­rékpáron vagy gyalog. Több mint 600 utas! Tanácsaink egymás után építették az autóbusz-várókat, közülük több igen esztétikus létesít­ménye a falunak. Igazgatóink a bejáró tanulók iskolai el­foglaltságát igyekeznek leg­jobban beosztani, s ezért a közlekedést, a helyi egyéb adottságot figyelembe véve dolgoznak esetenkint eltérő órakezdéssel is. Véménden például már 8 óra előtt fo­lyik a tanítás, s így két órá­ra újból otthonukba érkez­hetnek a bejárók is. Másutt negyed 9-re érkeznek a hely­beliek is, hogy ne csonka­órát kapjanak a tagközségből érkezők. Ügyesen szervezik a tv-órákat, hogy itt se rövi­düljenek meg a kisdiákok. Külön nevelői felügyelettel készülnek másnapra a me­netrend várakozási idejét is felhasználva. Néhány helyen (Kékesd) lakásukig kísérik a tanulókat a nevelők, akik minten „bejárók”, miután szolgálati lakásuk is a tag­községben van. A napközi hálózat is köny­­nyíteni igyekszik a bejárók helyzetén. Elsősorban ők nyerhetnek felvételt, s így az itt étkezők többsége utazó gyerek. Bőven megtérül a né­hány forintos térítési díj, hi­szen az étkezésen felül a másnapi felkészülést segítik a nevelők. Legnagyobb isko­lakörzetünkben — Máriaké­­ménden — ez évben újabb csoportot kellett beindítani a növekvő igények kielégítésé­re. A körzetesítés tehát nagy előnyt jelent a szakrendszerű oktatás megteremtésében, bár a jobb, a több tudásért — a kedvezmények, a segítés mel­lett is — tiszteletre méltó áldozatot hoznak a bejáró tanulók. Tagiskolák Mi van a kistelepüléseken maradókkal, mit teszünk az ő érdekükben? A városok, a körzeti köz­pontok vonzó hatása a la­kosság mozgásában nálunk is érződik, mégsem szabad tü­relmetlen intézkedésekkel a kistelepülések oktatási igé­nyeit sérteni. Erdősmárokon már csak 230 ember él, mi­után az elmúlt években a la­kosság több mint egyharma­­da elköltözött, mégis fenn kell tartanunk az iskolát. Hét tanulóval foglalkozik a neve­lő. Bekötőút, diákotthon fog­ja megoldani e gondjainkat, de addig is az alacsonyabb létszámmal, s nem csökkenő színvonallal biztosítani kell az oktatást. Az összevont tanulócsopor­tokban dolgozó kis iskolák nevelőinek jó szervezése nyo­mán számos előnyös vonást is találunk az oktatásban. Egyrészt több­ egyéni foglal­koztatásra nyílik lehetőség az alacsonyabb létszámok mel­lett. Igaz, hogy a tanítóknak ide olyan felkészültséggel kell érkezniük minden­nap, hogy a „feszített” időben adhassa­nak útmutatást az önálló munkához, s azt még szem-­­­mel tarthassák a közvetlen foglalkozások idején is. Erős szellemi igénybevételt jelent egy-egy tanóra vezetése. Vi­szont megvan az az előnye, hogy biztosabban alakítja ki a tanulói önállóságot. Továb­bá az alacsony óraszám miatt itt már eddig sem volt lehe­tőség szűk tanórában gondol­kodni, helyette egy-egy téma, fejezet értékelése került elő­térbe. Az összevont felsőből érkezők is előnyösen érvé­nyesítik, hasznosítják tovább­tanuláskor mindezeket. Számításba kell vennünk tehát, hogy a tagiskolák, az összevont csoportok műkö­dését ezután is biztosítani kell. S az esetek többségé­ben nincs is hiba e szemlé­letben. A körzetek egyidejű erősítése mellett rendben tart­ják a kisközségek tantermeit, s ha­­nem is mindig elegen­dő, de jut anyagi erő az it­teni pedagógus lakásokra is. (Például közművesítés Nagy­­budméron.) Kár, nogy neve­lő hiányában egyik-másik he­lyen üresen állnak ezek a la­kások. A 23 tagközségünk felszereltsége sem marad el az osztott iskoláké mögött. Az elmúlt tanév tr-akciójának ők voltak első részesei. A megoldás A körzetesítés oldotta meg sajátos viszonyaink között az általános iskola általánossá válását, a felkészülést az egyenlő eséllyel történő to­vábbtanuláshoz. Most azokról esett szó, akik több áldozatot hoznak a célkitűzésekért, és azokról, akik — ha mind ke­vesebben is — a­a még nél­külözni kénytelenek a bekö­tőút, a diákotthon előnyeit. Bár a megoldás itt is a kö­zeljövőben várható, mégis nagy szükség van a kis isko­lák, az összevont csoportot vezető nevelők további na­gyobb áldozatvállalására, s ennek anyagi elismerése sem maradhat el. Nagyobb megértést kell kérnünk esetenként a közle­kedési alkalmazottaktól, hi­szen a bérlettel utazó tanuló is fizető utas, megértéssel kell lennünk nekünk felnőt­teknek is, hiszen az iskolából haza siető gyermekek is mun­kából jönnek, fáradtak, s délután rájuk is vár még a másnapi felkészülés sok ten­nivalója. Lantos József, a mohácsi járási tanács műv.­osztályának vezetője fi Kodály-méterről — Diaszaknak „Ma­demóban magyar zene­­hallgatás van, amelyen Kodály Zoltán műveit mutatja be Agó­­csy László, a tanfolyam előadó­ja ...” — így kezdődik az Il Massaggero című nagy olasz lap tudósítása, amelyet Agócsy Lász­ló, a Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola pécsi tagozatának tanára elém tesz az asztalra. Augusztus 2 és 20 között 46 olasz iskolai énektanár részére „Mare e musica” (Tenger és ze­ne) címmel nemzetközi zenei tá­bor színhelye volt a csodálatos fekvésű kis, 40 ezer lakosú vá­ros. A nemzetközi összetételű és­­hírű előadók között a pécsi vendég a Kodály-módszerről tar­tott előadást. Első ízben hallot­tak erről a témáról előadást Olaszországban az énektanárok. —■ A hallgatóság megegyezett abban, hogy a többi bemutatott metódus is szép, de az igazi ze­ne mégis Kodályé, itt érvénye­sül az az elv, hogy a zene le­gyen mindenkié. Természetesen nemcsak a módszer iránt érdek­lődtek, hanem azokat a műve­ket is énekelték, amelyeket Ko­dály erre a célra írt. Akkor vált különösen érdekessé a dolog, amikor olasz népdalokra adap­táltuk a metódust. Hallgatóim megígérték, hogy keresnek olyan gyermek- és népdalokat, ame-­­lyek alkalmasak a Kodály-mód­­szer terjesztésére. Az utolsó órán az olasz—magyar barátság jegyében elénekeltük azt a Ko­dály biciniumot, amelyben Ga­ribaldi csárdás­­ kiskalapjáról és Kossuth Lajosról van szó. Több meghívást is kaptam későbbi előadásokra, természetesen egye­lőre nem tudom, melyik valósul meg. —mar— Szabályozzák a Felső-Dunát A magyar—csehszlovák kö­zös műszaki bizottság a mi­nap értékelte a határmenti folyók szabályozásánál vég­zett közös munkákat, s meg­határozta az újabb feladato­kat. A Felső-Dunán, Rajka és Szob között, de elsősor­ban Rajkától Gönyűig a nemzetközi víziút fenntartá­sában, korszerűsítésében dol­goznak együtt a két ország szakemberei. Évente általá­ban 500 ezer—600 ezer köb­méter kavics kikotrásával mélyítik ezt a Duna-szakaszt. Változás a kisdiákok írásra tanításában Az elmúlt években , az Országos Pedagógiai Intézet irányításával a fővárosban és vidéken folytatott vizsgá­latok során a szakemberek megállapították, hogy az alsó négy osztályba járó gyere­kek viszonylag szépen, de lassabban írnak, írásteljesít­ményük több szempontból nem kielégítő. Kiderült, hogy a tantervben előírt — sza­bályos — betűkhöz, alakítási módjukhoz és kötésükhöz való merev ragaszkodás a harmadik és a negyedik osz­tályban sok tanulónál aka­dályozza az írás lendületessé válását, a gyorsabb írástem­pó kifejlődését. Az alsó ta­gozatú osztályokban sok eset­ben nem engedtek teret az egyéni írás kibontakozásá­nak. Az írásoktatás említett problémájának megoldására írástanítási kísérletet folytat­tak ugyancsak az Országos Pedagógiai Intézet irányítá­sával. Ennek tapasztalatai alapján módszertani útmuta­tót állítottak össze, amelyet még az idei tanév megkez­dése előtt megküldtek az is­koláknak. Az ebben ajánlott módszerek lehetővé teszik az első és második osztályban tanított betűformák bizonyos határon belüli „lazítását” a harmadik és a negyedik osz­tályban, továbbá az előírt kötési módoktól való eltérést is. A pedagógusok dolga lesz, hogy felismerjék az egyéni , sajátosságok jelentkezését a gyerekek írásában, támogas­sák a helyes, követheő meg­oldásokat, illetve vegyék ele­jét az írásban esetleg mutat­kozó szabadosságnak. Az út­mutató feltétlenül elősegíti, hogy a harmadik, negyedik osztályban megalapozzák a tanulók egyéni írásmódjának kibontakozását. Új professzorok Dr. Tigyi András Az egészségügyi miniszter 1970. július 1-i hatállyal dr. Tigyi Andrást kinevezte tan­székvezető egyetemi tanárrá a Pécsi Orvostudományi Egye­tem Biológiai Intézetének, élére. A kinevezés egyben azt is jelenti, hogy a Biológiai In­tézet levált az Élettani Inté­zettől. Az intézet munkatár­sai már elfoglalták helyüket az új elméleti tömb harma­dik emeletén. Számukra még mindig hihetetlennek tűnnek a tágas, világos szobák, la­boratóriumok. — Pécsi neveltetésű va­gyok — kezdi saját pálya­futásáról dr. Tigyi András. — 1943-ban Pécsett kezdtem az orvosi egyetemet. Har­madéves koromban vett ma­ga mellé Lissák professzor demonstrátornak. Akkor még az élettan és a biológia egy intézeten belül volt. Részt vettem az élettan oktatásá­ban és neurofiziológiával fog­lalkoztam. 1955-ben kaptam megbízást arra, hogy irányít­sam az elsőévesek számára a biológiaoktatást. Ekkor kezd­tem hozzá az intézeten belül egy biológia-munkacsoport létrehozásához. A mai gárda tehát lényegében 10 év óta együtt dolgozik. A szó szoros értelmében „tanítva tanul­tunk”, mi magunknak is meg kellett ismerkednünk a mo­dern biológiával. Sokat je­lentett, hogy Lissák profesz­­szortól kezdettől fogva teljes önállóságot kaptam. Az ok­tatás kérdésének azért tulaj­donítok nagy jelentőséget, mert a hallgatók részére a biológiaoktatás világszerte megoldatlan probléma. A né­met iskola például ma is zoológiát és botanikát oktat biológia címén. 1966-ban és 1967-ben jártam Angliában, ahol szintén általános bioló­giát oktatnak. Akkoriban na­gyon sok vita folyt náluk, hogy érdemes lenne moder­nizálni az orvosi biológiát. Nagyon meghökkentek, ami­kor megtudták, hogy mi tel­jes éves kurzus formájában immár 6—7 éve modern sejt­­biológiát tanítunk. Amennyi­re Európát ismerem, ilyen két féléves korszerű sejtbio­lógia-anyag sehol sem szere­pel az orvostudományi egye­temeken. — Az intézet munkájában tehát az oktatás és a kutatás egymástól elválaszthatatlanul fontos feladat. Mi az intézet legfontosabb kutatási témá­ja? — Immár tíz éve tehát a sejtbiológia a fő téma. Ezen belül pedig a molekuláris és az ultrastruktúra-kutatást műveljük. Az elmúlt évek­ben a nukleinsav-kutatáson belül a ribonukleinsav, az RNS néhány fontosabb kér­désével foglalkozunk. Mole­kuláris szinten a sejt felépí­tésének és működésének programját a dezoxiribonuk­­leinsav, a DNS-molekula tar­talmazza. A program átadá­sában van egy közbülső lé­pés, amely a program meg­valósítását végzi, ezt szabá­lyozza az RNS. Itt rengeteg részletkérdés még nyitott. Modern komplex kutatási módszerekkel dolgozunk, ké­miai eljárások mellett, mi­vel óriásmolekulákról van szó, elektronmikroszkópot is alkalmazunk. — Hogyan kapcsolódik be az intézet a nemzetközi tu­dományos együttműködésbe? — Nagyon jó a kapcsola­tunk a moszkvai molekulá­ris biológiai intézettel. En­nek egyik vezetője Georgi­­jev professzor, aki mindösz­­sze 38 éves, de nemzetközi hírű szakember, akit szíve­sen hívnak meg a nemzet­közi szimpozionokra. Két munkatársam másfél­­ évet töltött ebben az intézetben, s néhány hét múlva indul a harmadik kollégánk is. Ugyancsak kitűnő kapcso­lataink vannak a glasgowi egyetem biokémiai intézeté­vel, ahol 1966-ban és 1967- ben én jártam. — Intézetünk műszerezett­sége jónak mondható, a le­hetőségekhez mérten minden támogatást megkaptunk az az eddigiek során. Talán egyetlen fontos eszköz hiány­zik, egy Spinco-ultracentrifu­­ga. Csak összehasonlításként: a moszkvai intézetben ebből öt van. Marafkó László k Az írószövetség dél-dunántúli csoportjának közgyűlése Pákolitz István titkár, Arató Károly titkárhelyettes lett Fábián Zoltán és Funk Mik­lós. Pákolitz István, a csoport leköszönő titkára b­evezetéjé­­ben elemezte az írócsoport elmúlt négy éves munkáját Megállapította, hogy a­­ kon­szolidációs folyamat további kiteljesedése ment végbe, s az írók éltek is a részükre biztosított alkotói szabadság­gal — erről tanúskodnak az elmúlt négy évben megjelent művek. A Jelenkor részére a megyei szervek felelősség­­teljes önállóságot biztosítot­tak. A gondok között meg­említette az írók elvándor­lásának problémáját, amely­­lyel sajnos, nincs arányban az ideköltözés folyamata. 1957 óta hat író hagyta el Pécset, s csak ketten válasz­tották azóta lakóhelyükül ezt a várost. A másik égető gond a pécsi könyvkiadás ügye: a Jelenkor­ Magvető Könyvki­adó inkább csak formálisan létezik, a végső döntés joga az esetek többségében, a Magvető kiadó kezében van. A probléma azért is megol­dásra vár, mert szorosan ösz­­szefügg az írók elvándorlá­sának ügyével. Végül felve­tette egy Janus Pannonius díj létesítésének gondolatát, amelyet évente a legjobb tel­jesítményt nyújtó művésznek — s nemcsak írónak — ad­nának ki. A vitában felszólalt Csorba Győző, aki alkotóház vagy alkotószoba biztosítását szor­galmazta az írók részére. A társművészekkel kialakítan­dó kapcsolatok ápolására pe­dig művészklub beindítását javasolta. Hozzászólásában kitért arra is, hogy sajnos, az író-olvasó találkozók tisz­teletdíjára vonatkozóan nincs egyértelmű rendelet, ezért a Megyei Könyvtár kénytelen volt abbahagyni az „írók Baranyában” c. sorozat­­nép­szerű rendezvényeit. Funk Miklós bejelentette, hogy az elkövetkező időszak­ban Fábián Zoltán titkár látja el az írószövetségen be­lül az egyes írószövetségi csoportok munkájának koorr­­dinálását, a vidéki csoportok tájékoztatását A baranyai fiatal írók csoportjával kap­csolatban elmondotta, hogy hasznosnak tartaná bemutat­­kozó estek cseréjét a buda­pesti Fiatal írók­ Munkakö­zösségének tagjai és a pécsi fiatalok között. Dr. Csendes Lajos felszó­lalásában örömét fejezte ki, hogy jó a kapcsolat az író­­szövetség csoportja valamint az illetékes megyei párt- és állami szervek között, ígé­retet tett a felvetett problé­mák megoldására, köztük az egyes helyi fórumokkal kap­csolatos honoráriumgondok rendezésére. Ugyanakkor fel­hívta a közgyűlés résztve­vőinek figyelmét az irodal­mi élet belső dinamikussá­­gának fokozására. Mint mon­dotta, az a fontos, hogy Pécs kulturális színvonalának je­lenlegi szintjét ne csak tart­suk, hanem meg kell keresni a módot arra, hogy tovább­fejlesszük. Szederkényi Ervin, a folyó­irat szerkesztő bizottságának nevében kifejezte azt a szán­dékát, hogy a Jelenkor to­vábbra is azoknak az írók­nak a bázisára támaszkodik, akik itt élnek vagy azokat próbálja továbbra is bekap­csolni a munkába, akik in­nen származtak el. Az el­vándorlás megszüntetése cél­jából felhívta a figyelmet az irodalmi élet külső feltételei­nek fontosságára. Végezetül Pákolitz István bejelentette lemondását a titkári tisztségről. Az író­­szövetség titkársága nevében Fábián Zoltán tett javaslatot az új vezetőségre. Titkárnak ismét Pákolitz Istvánt java­solta, mellette titkárhelyet­tesi funkció létrehozását in­dítványozta, amelynek betöl­tésére Arató Károlyt jelölte. A közgyűlés résztvevői az indítványt titkos szavazás formájában döntő többség­gel elfogadták, maj­d kedden délután a Jelenkor szerkesztőségében került sor a Magyar Írók Szövetsége dél-dunántúli csoportjának tisztújító közgyűlésére, ame­lyen megjelent dr. Csendes Lajos, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titká­ra, az Írószövetség titkársá­gának képviseletében pedig

Next