Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1922-01-01 / 1. szám

4. oldal. DUNÁNTÚLI PROTEST­ÁNS LAP: sorsa van aztán az elszakított egyházaknak, illetve azok hivatalnokainak és lelkészeinek, különösen Er­délyben, amelyekről a külföld különösen az Amerikan Unitárius Mission s a Presbyteri Világszövetség jelen­téseiből győződhetett meg. Ez utóbbi közölte is a román kormánnyal azokat a követelményeket, amelyek az ottani ref. egyház létéhez a primitív követelmények, de még ezeket sem teljesítette a megszálló kormány.­­ A két cikk bizonyára nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a holland közvélemény, mely sokszor kimu­tatta a magyar reformátussággal szemben együttérzését, még nagyobb rokonszenvvel nézze egyházunk s nem­zetünk szomorú sorsát. Előfizetési felhívás. Borsos Károly mezőtúri főgimnáziumi igazgató, pápai főiskolánk egykori jeles tanítványa, egy tartalmas füzetben a kálvinista világ­nézetet ismerteti, még­pedig, ami különösen vonzóvá teszi, saját hivatásszerű személyes meggyőződése gyanánt. Szerző mindig csak a lényegre szorítkozva bemutatja a kálvinista világnézetet, az egyház, állam, a tekintély elve, liberalizmus, konzervativizmus, szociál­demokrácia, Marxizmus és bolsevizmushoz való viszo­nyában és befejezésül azt kívánja, hogy e vilánézet hirdetése kivált a kálvinista középiskolák főfaladatává tétessék, mi végből a leendő ref. tanároknak is e világnézetben kell nevelkedniük. A kis mű pompás összefoglalása a kálvinizmus jellemző vonásainak, de egyben nyitva hagyja az utat a rokon világnézetek alapján való kooperációra. Borsos művét Révész Imre debreczeni lelkész rövid, de velős előszóval vezette be, melyben rámutat arra, hogy az egyetemes magyar­ság szempontjából is milyen fontos, hogy a kálvinista iskola önlelkéhez, régi nemes tradícióihoz kezd vissza­térni. Egy végszóban pedig Tankó Béla egyetemi tanár, az előnyösen ismert filozófus, nagy vonásokban kifejti a kálvinista világnézet tanításának mikéntjét: az a követelése, hogy a középiskolai filozófiai órák bővítendők különösen a világnézet szempontjából döntő „értékelmélet“ oktatásával, bizonyára általános vissz­hangot fog kelteni. Hisszük, hogy Borsos nemes lelkesedésből fakadt kis könyve a középiskola felsőbb osztályaiban kellőkép kiaknázva meg fogja teremni a maga gyümölcseit és hogy azt nemcsak minden, az életbe kilépő kálvinista ifjú „vade mecum“-jának fogja tekinteni, hanem sok-sok nagykorú kálvinista hivő is. A füzet ára 12 K. Előfizetésre jelentkezhetni: Török Ignác kiadónál Mezőtúron. 1922. VEGYESEK. T. olvasóinknak és munkatársainknak boldog új­ esztendőt kívánunk! — Lelkészmeghivás. A szőnyi ref. gyülekezet a halálozás folytán megüresedett lelkészi állására egy­hangúlag Várady Lajos tatabányai lelkészt hívta meg. Gratulálunk! — Kitüntetés. A kormányzó úr őfőméltósága főiskolánk és nőnevelő-intézetünk orvosának, dr. Cseh­­szombathy László városi tiszti főorvosnak a köz­­egészségügy terén kifejtett tevékenysége elismeréséül 191 egészségügyi tanácsosi címet adományozta. A puri­tán gondolkodású, iskoláink ügyét szívén viselő, lelki­­ismeretes és ügyes orvos kitüntetéséhez szívből gratulálunk. — Kuyper Katalin kisasszony, nemzetünké lelkes barátja a napokban hazánkba érkezett, hogy áldásos tevékenységét a magyarságért és reformátusságért tovább folytassa; szeretettel köszöntjük őt orszá­gunkban­! — Külföldről viszatért lelkész. Mint a Kál-,­vinista Szemlében olvassuk, Galambos Zoltán, főisko­lánk volt derék tanítványa, aki az utóbbi négy és fél esztendőt Utrechtben, Hollandiában töltötte, külföldi tanulásából hazaérkezett és a budapesti ref. egyház­nál, mint hitoktató nyert alkalmazást. Galambos kint­tartózkodása alatt élénk propaganda tevékenységet fejtett ki Magyarország és a Magyar ref. Egyház ér­dekében, amely munka eredményeképpen " jelentős összegeket küldött pápai theol. akadémiánk segélyezé­sére. Honföldre visszaérkezése alkalmából jövendő munkásságára Isten gazdag áldását kérjük. — Pápai theológiánkon az I. félévi kollok­viumok január 11-én kezdődnek és február 2-ig tar­tanak. A II. félévi előadások február 6-án kezdődnek. — A sárospataki főiskola tanárai is gyűjtő­­kirándulásokat tesznek egyházkerületük népesebb gyü­lekezeteibe. Eddig mintegy 100.000­­ gyűlt be, főleg az ifjúság segélyezésére. — Anya- és csecsemővédelmi előadások. Lapunk múlt számában közöltünk egy pályázatot, melyet az Amerikai Vöröskereszt­ Egylet több magyar intézménnyel együtt az anya- és csecsemővédelem hathatósabbá tételére tűzött ki. Ez a mozgalom jól megszervezett akció keretében felöleli az egész orszá­got. A nagyobb városokban anya- és csecsemővédő irodákat állítanak fel, propaganda-előadásokat és ki­állításokat rendeznek, hogy a magyar közönségbe beleneveljék az anya- és csecsemővédelem fontosságát és annak különböző módjaival megismertessék. A propagandaosztály élén éppen főiskolánk egyik volt kedves és jeles tanítványa, dr. Merétey Sándor, a budapesti ref. theológia orvosa áll. E héten Pápán volt főiskolánk három tantermében nagyon tanulsá­gos és érdekes kiállítás. A kiállítással kapcsolatban a főiskolai tornateremben előadás-sorozat volt, melyen a mozgalom budapesti kiküldötte és felkért, helybeli előadók szerepeltek. — A debreczeni kollégiumra megindult nagy­arányú gyűjtés eddig is szép eredményekkel járt, a terményekben és készpénzben befolyt mintegy 900.000 korona, de még legalább ekkora összegre van szük­ség a deficit elkerülésére.­­ Az Ifjúsági Keresztyén Egyesületek köz­ponti intézősége az új­ esztendőben fokozott lendü­lettel végzi munkáját. Karácsony előtt Megyercsy Béla országos titkár Adásztevelen járt, ahol a nagy­számú érdeklődő fiatalság előtt ismertette az ifjúsági Keresztyén Egyesületek munkáját. Ez alkalomból Homokbödögéről is jelentek meg ifjak az előadások meghallgatására. Pápáról Pongrácz József theol. tanár volt kint, aki a bibliafelolvasás jelentőségéről szólt. Február hónapban hazánkba érkezik Sartorius Ernő világszövetségi főtitkár, aki 4—5 hetet szándékozik nálunk tölteni, ugyancsak eljön Maccowan főtitkár is, aki Karczagon nagyon megszeretett bennünket magya­rokat és mint ír ember nagyon is meg tud érteni bennünket jelen helyzetünkben. Amint értesülünk, Sartorius úr eljön Pápára is. Pápa, 1922. Főiskolai könyvnyomda.

Next