Dunántúli Protestáns Lap, 1945 (56. évfolyam, 1-11. szám)

1945-01-07 / 1. szám

2. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1945 Az Újszövetség vére. (Újévkor, 1945.) Imádság. Köszönjük neked Uram, hogy az újév küszöbén áthoztál bennünket. Köszönjük azt a nagy ajándékot, hogy itt lehetünk szent házadban. Remegő szívvel állunk itt, a Te orcád előtt. Mert tudjuk, hogy te örökkévaló vagy, mi pedig csak árnyék, csak olyanok mint a virág, mint a fű, mely reggel virágzik s estére megszárad. Remegő szívvel állunk előtted, mert tud­juk, hogy az enyészet szele átfuvallhat rajtunk, és akkor­a fű a nép. Remegő szívvel állunk előtted azért, mert még sohase éreztük át annyira fű voltun­kat, mint most. Csak az vígasztal bennünket, hogy megszáradhat a fű, lehullhat a virág, de Istenünk beszéde mindörökre megmarad. Azért hozzád menekülünk. Te tarts meg minket Istenünk. Bűnösök vagyunk, pusztulást és halált ér­demlünk. De azért hozzád menekülünk, mert te ma­gad mondod, hogy örök irgalmassággal könyörülsz rajtunk; te magad mondod, hogy a hegyek eltávozhat­nak, de a te irgalmasságod tőlünk el nem távozik, és békességed szövetsége meg nem rendül. Könyörgünk, jó Istenünk, édes Atyánk. Leroska­dunk előtted. Bűneink és múlandóságunk érzetében porbaomlunk előtted. Könyörülj rajtunk. Egy nem­zet szíve dobban ma feléd, egy halálravált nem­­­zeté. Egy nemzet szíve zokog előtted, mert élni, mozogni, dübörögni kezd előttünk a te törvényed: itt élned, halnod kell. Ha van még kegyelem számunkra te nálad, kegyelmezz meg nékünk. Itt szövetséget kö­töttél velünk a Krisztus vére által, amely kegyelem­­szövetség. Oh ne mondd fel ezt a szövetséget ne­künk, mikor hajszálon függ egyéni és nemzeti éle­tünk! Oh könyörülj rajtunk, és hallgasd meg a mi imádságunkat! A Krisztus véréért, vére által kötött szövetségedért! Ámen. Beszéd. Lekció: Ézsaiás 54:7—11. Textus: Máté 26:27—28 Az 1945. esztendő úgy virradt fel ránk, hogy nem tudtuk, mire virradunk. A sok, egymásnak ellentmondó beszéd és híradás közepette, már régóta nem tudjuk, hányadán vagyunk. Csak azt tudjuk, hogy nagy baj van az országunkkal és nemzetünkkel. Oda jutottunk, amit el nem képzeltünk volna. Mindenfelől a me­nekültek jönnek. Már olyan a hazánk, mint egy levert madárfészek. Városunk képe is olyan, amilyen még sohasem volt. Érezzük, hogy nagy dolog van készü­lőben. Milyen jó most, hogy még mindig­­ van egy utolsó menedék, amelybe fogódzhatunk, amelyben bíz­hatunk, amely nem hagy el bennünket mindaddig, amíg mi el nem ,hagyjuk azt. Ez a szövetség Isten­nek kegyelmi szövetsége a Jézus vére által. Ez nem vost a szövetség, amely Mózessel köttetett, mikor Mó­zes véré a vért és ráhinté a népre, és mondta: imé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött m­veletek (II. Mózes 24: 8). Ez az Újszövetség, amely minden­kire érvényes, aki hisz a Jézus Krisztusban. Ez a hit az alfája és ómegája a mi megtartatásunknak. Ez a hit nagyobb minden hatalomnál és erőnél, ami a földön elképzelhető. Mert minden hatalom és erő elmúlik, ha rálehell az Úr, de Isten szövetsége megáll mindenha, mert örök az ő irgalma. Ezt nekünk halá­los komolysággal kell magunkévá tennünk, különö­sen most, amikor hajszálon függ egyéni és nemzeti életünk. 1. Ez az én vékem,­­az Újszövetségnek vére. Eb­ben az újévben igen nagy erőre van szükségünk, mert ilyen újév még nem virradt reánk. Az erőt hiába ke­resnénk önmagunkban. Már mindenki láthatja, hogy magunkban nincs megtartásra való erő. De nincs vi­gasztalásra és fölemelkedésre való erő sem. Már­pe­dig, ha valaha szükségünk volt vigasztalásra, a siral­mas mélységből való­­fölemelkedésre, most­­igazán szükségünk van. Hol találjuk meg ezt a vigasztalást, ezt az erőt, ezt a fölemelkedést? Csak ott és csak Abban, ahová és Akihez a Heidelbergi Káté igazít bennünket, mikor azt mondja, hogy az én egyetlenegy vígasztalásom az, hogy mind életemben, mind halá­lomban nem a magamé, hanem az én megváltó Uram­nak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, Aki en­gem vérével megvált és az örök élet felől­­biztosít. A felolvasott Igében arról van szó, hogy a Jézus vére, szövetségnek vére, annak a szövetségnek vére, amelyet Isten között nevelünk és minden emberrel — a Jézus vérével. Tehát itt óriási dologról van szó, amit eddig még nem vettünk egészen komolyan. Amíg jól ment a dolgunk, amíg szép volt az élet és jó volt sze­meinkkel néznünk a napot, addig ki vette komolyan ezt a szövetséget? De most, amikor minden csa­ládnak egy a problémája: mi lesz velünk, amikor szörnyű veszélyben van a hazánk és nemzetünk, ami­kor egyedül maradtunk a legnagyobb kérdéseinkkel, kétségbeejtő ügyeinkkel, most ebben az egyedülha­­gyattatásban mit nem adnánk egy jó szövetségért? A szövetség itt van. Ez az újszövetség a Jézus vére által, amely régi szövetség, hiszen kisgyermekko­­runktól fogva prédikálták nekünk. Próféták és apos­tolok ajka, hitvallók és kínvallók vére, közel kétezer év óta az egymást követő nemzedékek bizonyságtétele hirdeti ezt a szövetséget. Ebben a szövetségben olyan erő van, és olyan vígasz­talás van, amit gyarló elménkkel felfogni sem tu­dunk. Ezelőtt a szövetség előtt csak le lehet rogy­nunk és az erről szóló bizonyságtételt csak hangosan dobogó szívvel lehet hallani. Isten szövetségben van velünk. Amilyen bűnösök vagyunk, amilyen gonosz a mi szívünknek gondolata ifjúságunktól fogva: le­hetne ellenségünk. A ránk mért ítéletben eltiporhatna bennünket, mint hitvány férgeket, akik sokszor ellene emeltük fel fejünket. Hiszen alig van lélegzetvéte­lünk, ami bűnös ne volna. Ez az egész magyar nem­zet, mintha átok verte volna meg, ellene volt az Is­tennek. Hiába hivatkoznak énelőttem ceremóniákra, teli templomokra, az utolsó három évtized története azt bizonyítja, hogy gonosz szónkkal, szándékunkkal, lá­tásunkkal, hallásunkkal, irigységünkkel, mordságunk­­kal, szitkos és átkos voltunkkal, haragtartásunkkal, ha­misan hitünket meg nem tartásunkkal, felebarátaink­­­hoz való engedetlenségünkkel, keresztyéni tisztünké­ben való hanyagságunkkal, Istenhez és Hazánkhoz való hűtlenségünkkel és a többiekkel vétkeztünk Isten ellen. Azért mondom, hogy Isten eltiporhatna bennünket. De Isten nem tipor el. Kegyelem, kegye­­­lem! Azt mondja a szövetség vére: Isten szövetségesünk. Ha ez nem volna, most átok volna az életünk. De ennek a szövetséginek a fé­nyében van remény. Nem hal meg nemzetünk, Isten velünk. És ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Érde­mes dolgozni, érdemes családot alapítani, érdemes gyermekeket nevelni, érdemes verejtékezni, küzd­eni, szenvedni, áldozni, könnyet és vért hullatni, nemze­tünk jövőjében hinni, bízni, remélni, mert Isten velünk, Isten nem hagy el bennünket, mert szövetségesünk ! Isten szövetségesünk. Ez nemcsak egy szó, mint

Next