Dunaújvárosi Hírlap, 1968. október (13. évfolyam, 79-87. szám)

1968-10-18 / 84. szám

AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA XII. ÉVFOLYAM, 84. SZÁM_____________ARA: 80 FILLÉR 1968. OKTÓBER 18., PÉNTEK A Dunaber december végére befejezi a partvédelmi munkálatokat Ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága Ki tudja már hányadszor, kedden ismét napirendre került Dunaújvá­ros fontos kérdése, a partvédelem. Ezúttal a városi tanács végrehajtó bizottságának tagjai ismerkednek meg a munkálatok jelenlegi helyze­tével, a további feladatokkal és gon­dokkal. Nézzünk mindenek előtt néhány számot a testület elé került jelen­tésből: A dunaújvárosi szakadó parton beruházott összeg kereken *00 mil­­lió forint. Ebből 460 millió forintos összeg­nek a Dunaber 140 milliónak a Du­naújvárosi Tanács a hátramaradó összegnek pedig a Dunai Vasmű a felelős beruházója. A munkálatok során eddig beépí­tettek 1 millió 117 ezer köbméter folyami kavicsot és 531 ezer köb­méter terméskövet, megmozgattak 1 millió 670 ezer köbméter földet. Megépítettek 802 folyóméter szi­­várgótávat, két csápos aknát, 15 ki­lométer hosszú, nyitott, burkolt ár­kot és számos kémlelő kutat, figye­lő aknát. Az építkezés során más­félmillió négyzetméternyi területet rendeztek, amelyből 750 ezer négy­zetméter erdő és park, amelyben 22 ezer facsemetét, ültettek. A végrehajtó bizottság ezután megvizsgálta, hogy melyik felelős beruházó szerv, hogyan haladt munkálatokkal, melyeknek befejezé­­­si határideje, mint ismeretes 1969 december 31. A Dunaber képviselője Juresek Viktor ezúttal hivatalosan is beje­lentette, hogy a Dunaber, valamint a kiviteli fővállalkozó, a 26. Építő­ipari Vállalat egy esztendővel a határidő előtt 1968 december 31-re befejezi a Du­­na parti főmunkálatokat, a tereplépcsők kialakítását, a tárók és kutak, valamint a vezetőmű épí­tését. A végrehajtó bizottság tagjai eb­ből az alkalomból a helyszínen megtekintették az építkezést. A já­ts­zókelők is könnyen észreveszik, hogy a mintegy öt kilométeres sza­kaszon a Radartól a Castrum város­részig a tereplépcsők elkészültek és jelenleg a felső part parkosítása fo­lyik nagyobb lendülettel. Azt vi­szont már kevesen tudják, hogy föld mélyébe épített tárók, a kialakított horhosok és forrás­foglalások víz­hozama percenként 500—600 liter. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy partrendezés előtt ez az óriási víz­ a mennyiség a talajt áztatta. Örömmel közölhetjük a Barátság városrész lakóival, hogy lényegében befejeződött a nagy zajjal járó csáposakna építése. A Bányászati Akna­mélyítő Válla­lat dolgozói elérték a hatvan méter mélységet. Most már csak egy kis kezelőház építésére kerül sor. Szak­emberek elmondották, hogy a talaj omladékonysága miatt ezt az aknát országosan is egyedülálló módon, fagyasztásos módszerrel építették. Mínusz 10 Celsius fokra hűtötték le a talajt és így fúrtak le a kívánt mélységig. Az akna rendeltetése, hogy a korábban leginkább veszé­lyeztetett Barátság­­ városrész egy­ fontos pontján biztonságos vízelvo­nást tegyen lehetővé. Itt kell elmondani, hogy a városban sehol sincs talajmozgás és nagyobb esőzések sem emelik meg a talajvíz szintjét tartósan. Sajnos a kémlelő kutakat több helyen erőszakosan megrongálták, kővel, szeméttel teledobálták. A ta­nács kéri a lakosságot, hogy ezen­túl nagyobb gonddal viseltessék a városi közérdeket szolgáló műtár­gyak iránt. A helyszíni szemle során alkal­munk volt beszélgetni Mess István tanácselnök helyettessel is, aki el­mondotta, hogy az alsó Duna-part „berendezése” társadalmi munkásokra vár. Sportpályák, sporttelepek építésé­re tanácsi költségvetésből nincs le­hetőség, de vállalatok, társadalmi munkások megfelelő előtárgyalások után felépíthetik itt sportpályáikat. Sok mende-monda keringet arról is, hogy ezen a szakaszon egyáltalán nem szabad locsolni. A tanácselnök helyettes elmondotta, hogy bizonyos ésszerű határokon belül, a Dunából nyert vízzel a locsolást, tehát a sportpályák ápolását is meg lehet oldani. Elkészült egyébként a Siklós utat az óvárossal összekötő alsó Duna­­parti út is, melyet azonban egyelőre még nem nyitottak meg. Pontosab­ban — többek között lapunk kéré­sére — ismét elzártak a forgalom elől. A partrendezés munkáiból a váro­si tanács, illetve a felügyelete alá tartozó városi vállalatok a csator­narendszer javításának feladatát kapták. A csatornák javítására első ütemben a partvonaltól a Márton út vonaláig kerül sor. Szóród Ez azt jelenti, hogy körülbelül 19—21 kilométernyi külső csatornát kell az e célra létrehozott csoportnak kija­vítani. Jelenleg 9 kilométernyi csa­torna javításával készültek el. A költségek érzékeltetésére csak egyetlen számol: 1 méter csatorna javítása 641 forintba kerül. Városszerte folyik az épületek alat­ti csatorna javítása is, melyeknek készültségi foka jelenleg 30 száza­lékos. Az óvárosban, a Dunától a mo­ziig elkészült a patakszabályozás, melyet előreláthatólag a Baracsi útig folytatnak majd. A végrehajtó bizottság állást fog­lalt abban, hogy a fokozott védelem érdekében 1972-ig további , a je­lenlegi technikai határon túl eső te­rületeken, a Ságvári városrészben, mintegy 19 kilométernyi csatorna­hálózatot is fel kell újítani. Ez azon­ban elsősorban további hitelek fo­lyósításától függ. Szó esett még a végrehajtó bizott­ság ülésén a pártfenntartás idősze­rű gondjairól és távlatairól is. Pedagógus Szabadegyetem Csütörtökön délelőtt megkezdő­dött városunkban a városi tanács és a TIT szervezésében a Pedagógus Szabadegyetem. A hároméves sza­badegyetem utolsó évének hallgatói a neveléspolitika és pedagógia, a filo­zófia, az esztétika és a pszichológiai tagozat előadásainak keretén belül bővítik a tárgykörhöz kapcsolódó is­mereteiket. Régi utak, új burkolatok Autósok a megmondhatói, hogy a dunaújvárosi utak nem a legjobbak. Talán a legidőszerűbb volt a Dó­zsa György út felújítása. Ezt a mun­kát a Betonútépítő Vállalat dunaúj­városi építésvezetőségének dolgozói végezték el. Új aszfaltburkolat borít­ja a Dózsa György utat egészen a Bocskai utcáig. Most az Erdősori be­járóig szélesítik az úttestet. Kijaví­tották a gyármegkerülő utat, és asz­­faltozták a Szalkinszigeten, a révhez vezető útszakaszt is. ..At* AZ ERCSI CUKORGYÁRBAN (Riport a­­ 1. oldalon) Dunaújvárosban a Hűséges útitárs az IBUSZ című vándorkiállítás Érdekes kiállítás nyílt tegnap délután a Vasmű úti kiállítási te­remben. Ünnepélyes külsőségek között megnyitották a Hűséges útitárs az IBUSZ tárlatot, amelyen 36 tabló, sok fekete-fehér és színes kép tájé­koztatja az érdeklődőket a magyar utazási iroda sokrétű tevékenységé­ről. A kiállítás, mely ezúttal először szerepel vidéken számos érdeklődő, valamint az IBUSZ RT. Vezérigazgatóság és a városi társadalmi szervek vezető képviselőinek jelenlétében Sófalvi István tanácselnök helyet­tes nyitotta meg. Rövid köszöntőjében méltatta az IBUSZ tevékenységét, mely különösen az utóbbi időben túlnő a puszta üzleti ügyleteken és a Tudományos Ismeretterjesztő Társaság szerveivel együttdolgozva már is­meretterjesztő feladatokat is ellát. Megemlékezett az idegenforgalom fej­lődéséről, hallatlan nagy szerepéről, melyet, a népek közötti barátság el­vének valóraváltásában betölt. Elmondotta többek között, hogy csak Du­naújvárosban és csak 1968-ban eddig kétezerkétszázan vették igénybe kül­földi utazásaik alkalmából az IBUSZ szolgáltatásait. A tíz napig nyitvatartó kiállítás minden délután öt órakor kedves meglepetést nyújt át látogatóinak. Naponta rendeznek filmvetítéseket, amelyeken egy-egy idegen ország tájaival, népeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. ltll!l!l!!!!lllllllil!llllllllll!!lllllll!!ll!llllllll!MII!lll!l!l!!imi!l!!lllllll!llllllllllllllll llllllllllllllllllllllllllllflllllllllllllllllllllllill Hatmillió tonna acélt gyártott már a Dunai Vasmű Az acélműnél 14 évvel ezelőtt, 1954 augusztus 20-án helyezték üzembe az első kemencét. Ezt hamarosan másik három felépítése és üzembe helyezése követte. Az első évben a kemencék óránkénti átlagos teljesít­ménye 14 tonna körül mozgott. Az­óta a kemence­ szerkezetek korszerű­sítésével és számos műszaki fejlesz­téssel az óránkénti kemenceteljesít­ményt az első évinek majdnem két­szeresére növelték Ma óránként 26 tonnát is meghaladja a kemencék teljesítménye. A martinászok a na­pokban jubiláltak. Üzembe helyezés óta elérték a hatmillió tonna acél termelését. Ennek a mennyiségnek hetvenhárom százalékát a vasmű meleg- és hideghengerművei maguk dolgozták fel, s a többit — főleg a hengerművek üzembe helyezése előtt — acélöntecsként értékesítették. IGAZA VAN TÓNINAK! Egy taggyűlésen hangzott el ez a vélemény, így, szó szerint így: igaza van Tóninak! Nem is azért tar­tom jelentősnek, mert a pártcsoportok formális tevé­kenységét bírálva T. elvtársnak valóban igaza volt, hanem, mert a vezetőségválasztó taggyűlés elnöke fo­galmazott így, mert bátorságot vett, tudott ilyen hang­nemben szólni, mint a gép mellett, mint az állványok között, mint a folyosón, közvetlenül, barátian. Számunkra ez a megszólítás, ez a szó, elvtárs, na­gyon sokat jelent. Mindenek előtt együvé tartozást, egy célért való küzdést, jobb szó nincs is rá: elvtár­­siasságot. Szívesen szólítjuk egymást így, akik tudjuk egymásról, hogy kölcsönösen megillet bennünket ez a rang. Ám élnek közöttünk olyan elvtársak is, akik az együvé tartozáson túl vagy innen munkatársak is, szomszédok is, jó barátok is. És a nap minden órájá­ban, a munka minden izgalmában nem szólítják egy­mást X. elvtársnak, Y. elvtársnak, hanem marad rövidebb, a barátibb szó: Tóni, Jóska. Ez a természe­­­tes. És miért szólítanák egymást éppen akkor vigyáz­va, másként, amikor maguk között, elvtársak között vannak? Ki tagadná, hogy igazán jó barátok csakis elvtár­sak lehetnek? Senki. És megfordítva? Ki tagadja, hogy igazán jó elvtársaknak szükségszerűen, előbb utóbb jó barátokká kell lenniök? Remélem, ezt sem sokan vonják kétségbe. S baj, hogy ez így van? Semmikép­pen. Az lenne a baj, ha elvtársaink soha sem jutnának egymáshoz olyan közel, hogy megengedjék maguknak a meleg, baráti titulust. Az lenne a baj, ha ezt a me­leg, baráti megszólítást éppen a kommunisták legelv­­társiasabb fórumáról, a taggyűlésekről tiltanánk ki. Veszítünk-e valamit, ha a kommunisták alkalma­sint úgymond, hivatalos fórumon is úgy szólítják egy­mást, mint az életben? Már a kérdés is buktatót rejt magában. Mert vajon a mi fórumaink nem az élet sű­rűjéből valók-e? Van-e nekünk hivatalos nyelvünk és van-e hétköznapi szóhasználatunk? Nem szabad, hogy legyen. A mi küldetésünket, munkánk lényegét és tar­talmát nem az határozza meg, hogy hogyan szólítjuk egymást. Nem attól leszünk kommunisták, netán kom­munistábbak, hogy szomszédainkat, barátainkat kimér­ten és választékosan, mindig elvtársnak szólítjuk, ha­nem attól, hogy tudatosan többet vállalunk magunk­ra és többet teszünk. Sokszor mosolyra fakaszt, máskor dühít az eről­tetett komolykodás, az erőszakolt ünnepélyeskedés, amelyet alkalmasint magunkra erőltetünk, ha úgy­mond, na most politizálunk, most politikusan viselke­dünk. Sohasem felejtem el azt a középiskolai KISZ- taggyűlést, amelyen komolykodva „elvtársaztak­” azt a 15 éves fiút, akit öt perccel azelőtt még mindenki Cocinak becézett. Mintha ettől tartalmasabb, komo­lyabb lett volna a gyűlés. Nyilván vannak mértékek, amelyek mint minden­ben, utat jelölnek, és a hozzászóló nem szólítja ke­resztnevén a nagygyűlés szónokát, a titkárnő a mi­niszterrel tárgyaló igazgatót. De az nem bűn, nem tő­lünk idegen lezserség, ha egymást közelről ismerő egymás közvetlen ügyében tárgyaló, közli* feladatok­ról vitatkozó kommunisták száján kiszalad a barát­ságra, a meghittségre, sőt, igen elvtársiasságra utaló megszólítás: Tóni, Jóska. A taggyűlés kommunisták, elvtársak fóruma. Ez nincs benne szebb, megnyugtatóbb, mint az, hon­­őszinte, keresetlen formája az együttlétnek. Jó tudni hogy ott velünk vannak barátaink: Tóni, Jóska meg a többiek, akiknek, ha kedvük tartja, nyugodt szív­vel azt is mondhatjuk: elvtársak. Miskolczi Miklós Gimnazisták akadályversenye A Münnich Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola ötszáz diákja teg­nap reggel hétkor hosszú útra indult. Tizenhat osztály vett részt a „Forra­dalmi nemzedékek” elnevezésű KISZ próba keretében, a tíz kilométeres akadályversenyen. Az osztályok negyedórás időközök­ben vágtak neki az útnak. Első ál­lomásuk az MHSZ lőtér volt, ahol egymást váltva kispuska lóversenyen vettek részt. További állomásaik a vasútállomás, a 6-os út mezőfalvi el­ágazása, az óvárosi szovjet hősi em­lékmű, a szalki-szigeti kikötő, a hor­­g­ásztanya és a kórház mögötti Duna­­part voltak. Az állomásokon politi­kai, művészeti kérdésekre kellett vá­laszt adniok, ügyességi és elméleti feladatokat kellett megoldaniok.

Next