Egyetemi beszédek, 1915-1916. tanév, Királyi Magyar Tudományegyetem
Lenhossék Mihály rektor leköszönő beszéde
Tekintetes Egyetemi Tanács! Igen tisztelt Egyetemi Közgyűlés! 1914—15! Hatalmas fejezete a világtörténelemnek, egymásra torlódó történelmi eseményeivel, nemzetek, államok sorsát talán évszázadokra megszabó drámai fordulataival. Íme már több mint egy éve dúl ez a szörnyű förgeteg Európa népei fölött, sötét felhőiből küldi cikázó, gyújtó villámait, mindent elsöprő orkánját, ontja vízözönét, megsemmisítve sok emberi életet és boldogságot, elpusztítva az emberi elme és kéz békés munkájának megannyi csodás alkotását. De a szélvihar nemcsak pusztít, hanem tisztít is. Nemzetünknek is sok fényes jellembeli és szívbeli tulajdonsága, mely már-már elhomályosulni látszott, megtisztulva a viharban, a maga ősi fényében tündöklik. Ebben az óriási emberi küzdelemben is bizonyságot tett arról népünk a világ és a történelem ítélőszéke előtt, hogy „van benne élni hit, jog és erő“! Midőn a múlt év szeptemberének első napján, a háború első hónapjának óriási izgalmai közt, tisztemet átvettem, az volt a hitem, hogy zivatarosan megindult rektori évem a béke derűjében fog leáldozni. Csalódtam. Mint annyi más dologban, ebben is megcáfolta ez a háború előzetes emberi számításainkat. A vihar még javában zúg, a békének még derengését sem látjuk, de mégis .