Egyetemi beszédek, 1915-1916. tanév, Királyi Magyar Tudományegyetem

Lenhossék Mihály rektor leköszönő beszéde

Tekintetes Egyetemi Tanács! Igen tisztelt Egyetemi Közgyűlés! 1914—15! Hatalmas fejezete a világtörténelem­nek, egymásra torlódó történelmi eseményeivel, nem­zetek, államok sorsát talán évszázadokra megszabó drámai fordulataival. Íme már több mint egy éve dúl ez a szörnyű förgeteg Európa népei fölött, sötét felhőiből küldi cikázó, gyújtó villámait, mindent el­söprő orkánját, ontja vízözönét, megsemmisítve sok emberi életet és boldogságot, elpusztítva az emberi elme és kéz békés munkájának megannyi csodás alkotását. De a szélvihar nemcsak pusztít, hanem tisztít is. Nemzetünknek is sok fényes jellembeli és szív­beli tulajdonsága, mely már-már elhomályosulni látszott, megtisztulva a viharban, a maga ősi fényében tündöklik. Ebben az óriási emberi küzdelemben is bizonyságot tett arról népünk a világ és a történelem ítélőszéke előtt, hogy „van benne élni hit, jog és erő“! Midőn a múlt év szeptemberének első napján, a háború első hónapjának óriási izgalmai közt, tisztemet átvettem, az volt a hitem, hogy zivatarosan megindult rektori évem a béke derűjében fog leáldozni. Csalódtam. Mint annyi más dologban, ebben is megcáfolta ez a háború előzetes emberi számításainkat. A vihar még javában zúg, a békének még derengését sem látjuk, de mégis .

Next