Egyetemi beszédek, 1926-1927. tanév, Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem
Preisz Hugó rektor székfoglaló és tanévnyitó beszéde
NÉHÁNY SZÓ AZ EGYETEMI IFJÚSÁGHOZ. Amidőn a legmagasabb, a legdíszesebb egyetemi méltóságot kifejező jelvénnyel ékesítve, az új tanév küszöbén első alkalommal foglalok helyet az egyetemi tanács élén, nem állhatom meg, hogy első szavam ne az egyetemi ifjúsághoz szóljon, önökhöz, egyetemi polgárok, akikért van Alma Materünk és akiknek áldozza élete munkáját annak minden tanára. Néhány esztendő semmi az idők végtelen árjában, de már nem kevés az embernek életében általában és föltétlenül sok az egyetemi polgár életében, mert ez alatt a néhány év alatt kell megszereznie azokat az ismereteket és képességeket, amelyekkel a társadalom és a haza szolgálatába fog szegődni és ez alatt kell megizmosodnia az élet harcára. De amennyire hosszú az egyetemi tanulmányok ideje az emberi élet rövidségéhez mérve, annyira rövid az az elsajátítandó ismeretek nagy és folyvást növekedő tömegéhez képest, amiből szükségszerűen következik, hogy minden napot, minden órát a javukra ki kell használniok: „nulla dies sine linea“. Mert ez az az idő, amely mindennél inkább pótolhatatlan, ez valóban „irreparabile tempus“, amelynek serény kihasználásából a későbbi életben siker és megnyugvás, elfecsérléséből ellenben elhibázott élet, elégedetlenség és késői bánat származik. *