Hadak Útján, 1964 (16. évfolyam, 176-187. szám)

1964-01-01 / 176-177. szám

Ennek a rétegnek díszpéldányai parancsolnak a háttérből a valóságban ma is ott­hon és nem az a kirakatba állított néhány magyar, amelyik csak a nevét adja a szomorú komédiához. Sztálin megmondta és meg is indokolta annak idején, hogy miért adta ennek a gyökértelen rétegnek a kezébe a hatalmat Magyarországon. A sztálini számítás azonban visszavágott! A magyar nép ugyanis ezekkel a vérebekkel azonosítja a rendszert és — hála Istennek — rajtuk keresztül undorodott meg mind­örökre a moszkovita ideológiától is. Bajtársak, mit várjunk mi ezektől az emberektől, akik húsz év óta habzó szájjal mocskolnak minket? Ki az a hőre, aki azt képzeli, hogy ezekkel, akik oly szenve­délyesen gyűlölnek minket és mindent,, ami magyar, bármilyen békés „párbeszéd, dia­lógus" vagy kiegyezés, együttélés lehetséges? Amennyiben otthon szenvedő népünk élet­ösztönét követve velük kompromisszumokat köt, az az ő joga, sőt létfenntartása ér­dekében kötelessége is! Nekünk azonban itt, a szabad nyugat biztonságában élve nincs jogunk népünk számlájára és kárára ugyanezt tenni! Akik illetéktelenül az emig­ráció és az otthoni rendszer közti békés együttélés szószólóinak tolják fel magukat — mint amilyen szerepben egyesek itt kint tetszelegnek, — menjenek haza, vagy otthon próbálják meg előbb a nyugati szabadság apostolainak szerepét. Bajtársak, az otthoni rabszolgatartókkal, nemzetgyilkosokkal, az „enyhülés" máza mögött is a régi célokat követő bolsevista diktatúrával nincsen békés szellemi együtt­élés, csak harc! Harc mindaddig, míg a hatalom a magyar földön valóban független magyarok kezébe kerül, bárkik legyenek is azok! És ebben a harcban — hála Istennek — a jövőben az emigráció egységesebb arcvonallal fog részt venni, mint a múltban. A nagy nemzetpolitikai kérdésekben az em­­rációnak majdnem minden politikai ár­nyalata az utóbbi hónapokban már egyre jobban megegyező álláspontot képviselt és ennek megfelelően nyilatkozott is! Szorgalmazzuk továbbra is a magyar emigráció egységtörekvéseit minden erőnk­kel és támogassunk minden ilyen becsületes, jószándékú kezdeményezést. A kommu­nista bontó akciók, lám, sikertelenek maradtak és a magyar emigráció az évek mú­lásával egységesebbé és tevékenyebbé vált mint a múltban bármikor. Az a kommu­nista remény, hogy a honvágy előbb-utóbb szétdúlja a magyar emigrációt, rajtunk szer­tefoszlott. A honvágy természetesen minket is gyötör, de csak olyan Magyarország után, ahol magyar az úr a saját portáján! Ez a honvágy ösztönöz minket a sírig, hogy küzdjünk a szabad, független, boldog magyar hazáért! Minden alkalmat használjunk fel, hogy a világot figyelmeztessük a trianoni békedik­tátum igazságtalanságaira és tarthatatlanságára is. Ezzel egyidejűleg a 150 éves török pusztítás óta példátlan nemzetgyilkolás ellen is szót kell emelnünk, amely folyik a csonka hazában a hatóságilag támogatott magzatelhajtás formájában — és Erdélyben, de a Felvidéken és Délvidéken is, az ottani magyar véreink lassú, ravasz megsemmisí­tése révén. Mert mindezt az otthoni bábkormány némán, szótlanul tűri. Szót emelni el­lene nem mer, mert ez a tömeggyilkosság is beleillik Moszkva pánszláv expanziós politikájába. Küzdjünk lankadatlanul tágabb hazánk, Európa egységéért. Az olyan Európáért, a­­melyik semilyen irányban sem játszik alárendelt szerepet. Amelyet senki sem kezel kis­korúként, amikor egyben nagykorú teljesítményeket követel tőle. Ne felejtsük el egy pillanatra sem, hogy Magyarország szabadsága nagy részben ennek az egyesült Európának a függ­vénye! Harcunkban semmiképpen sem ringassuk magunkat illúziókba. Ne felejtsük el, hogy olyan világban élünk, amelynek hangadó személyiségei lépten-nyomon kifejezésre is juttatják ama felfogásukat, hogy „az üzlet az üzlet, a politika pedig politika!" Nem­zeti tragédiánkat és az egész emberiség szabadságeszményeinek lépten-nyomon tör­ténő megcsúfolását eze­knek az embereknek rideg nyel­ven kell tehát ismertetnünk. Ennek egyik módja például az is, hogy az immár ál­lampolgár és választójoggal bíró bajtársak csak olyan személyekre szavazzanak, akik a rabnépek szabadságáért síkraszállnak, és érte tettekre is készek. Ugyanerre az eljárásra ösztönözzük a közel egy és félmillió főt kitevő külföldi magyarságot és a szomszéd népek emigrációit is! Bajtársak, nemzetünk megmentéséért vívott harcunkban idézzük az új esztendő­ben Zrínyi Miklós szellemét. Az 1964. évet szenteljük az ő emlékének. Az ő hős lelke ad­jon erőt, kitartást és reményt harcunkhoz. Az Úr Isten nem hagyta el a három év­század előtti reménytelennek látszó időben sem nemzetünket és hazánkat. Hozzá szálljon hő fohászunk az év utolsó napjának éjjelén, amikor 14 millió elhagyatott ma­gyar szíve összedobban otthon és szerte a nagy világban. Zakó András

Next