Hadak Útján, 1972 (24. évfolyam, 281-292. szám)

1972-01-01 / 281-282. szám

A HAZÁÉRT ÉLNI EBENY. HALNI DICSŐLEGI A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA XXIV. évfolyam (Jashrg., Vol.) 1972. január (NIr.) 281./282. szám Egy negyedszázad múltán Negyedszázad hosszú idő még a tudomány segítségével meghosszabbított átlagos emberi létben is, még hosszabb azonban a talajtalan em­igrációs életben. A második világháború befejezte után hazáját elhagyó magyarság zömének ennyi idő van a háta mögött. Érdemes visszanézni a múltba, felvázolni az idők folyamán bekövet­kezett változásokat. Az első éveket a lehangoltság jellemezte. A tudat, hogy egyelőre nem mehetünk haza, a bizonytalan jövő, az elhagyatottság érzete ránehezedtek a telkekre. A felte­vés, hogy a győztes nyugati nagyhatalmak — felismerve keleti szövetségesük valódi célkitűzéseit és terveit — valamit cselekedni is fognak, nem látszott valószínűnek. A Szovjet hatalmas térnyerése Európában nyugtalanította ugyan a szövetséges tár­sakat, de nem­­sok történt a magát kényelmesen befészkelő kommunista nagyhatalom helyzetének gyengítésére. A békét megkötötték, de az csak a legyőzöttek súlyos kö­telezettségeit szabályozta, ugyanakkor vajmi kevés reményt nyújtott fejlődés jegyé­ben meginduló békés életre, együttműködésre. Kelet és Nyugat nemcsak földrajzi meghatározást jelentettek, hanem egy nagy eszmei, felfogásbeli különbséget kifeje­ző éles válaszvonalat is. A vasfüggöny vonalát meghúzták, az emigráció pedig kezdte érezni, hogy hontalan állapota hosszú lejáratú lesz. Felismerve a helyzetet, a hontalan magyarság hozzáfogott, hogy magának új lé­tet teremtsen. Ez a zöm számára az öreg földrész elhagyását jelentette, és valóban, a nagy exodus kezdetét vette, mihelyt a befogadó államok kapuikat kinyitották. — A haza sorsa, a magyar nép szenvedése senkit sem hagyott nyugodni. Az emigráció érezte, hogy cselekvési szabadsága birtokában köteles valamit tenni. Ez a tenni­­akarás életrehivott szervezeteket, amelyek — noha célkitűzéseik azonosak­ voltak — energiájuk jórészét egymás elleni harcra fordították. Érthető magyarázat van erre. A háború utolsó drámai eseményei a háború befejezésének lehetőségeivel kapcsolat­ban nagy felfogásbeli különbségeket vetettek felszínre. Az eltérő megoldások hívei szinte mint ellenfelek állottak egymással szemben; elítélő bírálatok, vádak hangzot­tak el, és az ellentéteket az „ex-enemy“ státussal együtt járó nélkülözés csak növelte. De mégsem állíthatjuk, hogy ez az időszak az emigrációnak gyümölcslétén, elvetélt szakasza volt. Mindenki belátta, hogy Magyarország érdekében egyelőre csak fel­­világosító munkát lehet kifejteni. Ennek a feladatnak a különféle szervezetek saját kebelükön belül igyekeztek megfelelni.

Next