Hadak Útján, 1972 (24. évfolyam, 281-292. szám)
1972-01-01 / 281-282. szám
A HAZÁÉRT ÉLNI EBENY. HALNI DICSŐLEGI A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA XXIV. évfolyam (Jashrg., Vol.) 1972. január (NIr.) 281./282. szám Egy negyedszázad múltán Negyedszázad hosszú idő még a tudomány segítségével meghosszabbított átlagos emberi létben is, még hosszabb azonban a talajtalan emigrációs életben. A második világháború befejezte után hazáját elhagyó magyarság zömének ennyi idő van a háta mögött. Érdemes visszanézni a múltba, felvázolni az idők folyamán bekövetkezett változásokat. Az első éveket a lehangoltság jellemezte. A tudat, hogy egyelőre nem mehetünk haza, a bizonytalan jövő, az elhagyatottság érzete ránehezedtek a telkekre. A feltevés, hogy a győztes nyugati nagyhatalmak — felismerve keleti szövetségesük valódi célkitűzéseit és terveit — valamit cselekedni is fognak, nem látszott valószínűnek. A Szovjet hatalmas térnyerése Európában nyugtalanította ugyan a szövetséges társakat, de nemsok történt a magát kényelmesen befészkelő kommunista nagyhatalom helyzetének gyengítésére. A békét megkötötték, de az csak a legyőzöttek súlyos kötelezettségeit szabályozta, ugyanakkor vajmi kevés reményt nyújtott fejlődés jegyében meginduló békés életre, együttműködésre. Kelet és Nyugat nemcsak földrajzi meghatározást jelentettek, hanem egy nagy eszmei, felfogásbeli különbséget kifejező éles válaszvonalat is. A vasfüggöny vonalát meghúzták, az emigráció pedig kezdte érezni, hogy hontalan állapota hosszú lejáratú lesz. Felismerve a helyzetet, a hontalan magyarság hozzáfogott, hogy magának új létet teremtsen. Ez a zöm számára az öreg földrész elhagyását jelentette, és valóban, a nagy exodus kezdetét vette, mihelyt a befogadó államok kapuikat kinyitották. — A haza sorsa, a magyar nép szenvedése senkit sem hagyott nyugodni. Az emigráció érezte, hogy cselekvési szabadsága birtokában köteles valamit tenni. Ez a tenniakarás életrehivott szervezeteket, amelyek — noha célkitűzéseik azonosak voltak — energiájuk jórészét egymás elleni harcra fordították. Érthető magyarázat van erre. A háború utolsó drámai eseményei a háború befejezésének lehetőségeivel kapcsolatban nagy felfogásbeli különbségeket vetettek felszínre. Az eltérő megoldások hívei szinte mint ellenfelek állottak egymással szemben; elítélő bírálatok, vádak hangzottak el, és az ellentéteket az „ex-enemy“ státussal együtt járó nélkülözés csak növelte. De mégsem állíthatjuk, hogy ez az időszak az emigrációnak gyümölcslétén, elvetélt szakasza volt. Mindenki belátta, hogy Magyarország érdekében egyelőre csak felvilágosító munkát lehet kifejteni. Ennek a feladatnak a különféle szervezetek saját kebelükön belül igyekeztek megfelelni.