Hadak Útján, 1986 (38. évfolyam, 384-389. szám)
1986-01-01 / 384. szám
tartotta össze. Tito halála után a központi hatalom meggyengült és a nemzeti öntudat növekedett. Szerinte ezért a szövetségi állam felbomlásával kell számolni. És optimális esetben arra, hogy államszövetség lesz belőle. Azt írja: „A jelenlegi jugoszláv központi bizottságnak határozatai, nem egyebek holt betűknél ... „A központ akarata ellenére és szemben az ideológiával megnyitja a lehetőséget egy konföderáció előtt, de csupán a burzsoá nacionalizmus számára, bár az még szervezetlen és hozzá le is akarják küzdeni.“ ... „De miután demokratikus alternatíva nem létezik, illetve pontosabban tilos, a jugoszláv közösség valóban veszélyeztetve van.“ ... „Így áll összefüggésben a gazdasági krízis a rendszer krízisével.“ És itt következik a meglepő befejező monda: „Szabad gazdálkodás és szabad társadalom nélkül, bármilyen rendszerben lehetetlen nemzeti egyetértésre jutni. Vagy fordítva: közös piac és nyílt társadalom nélkül a bürokratikus nacionalizmus széthullását nem lehet megállítani. Ha a föderatív rendszert erősíteni akarjuk, úgy ez kizáróan a demokratikus megértés jegyében lehetséges.“ Djilas ezen bizonyára nem a kommunista „pártdemokráciát“ érti. Djilas idős ember és egy rövid újsághír beszámol arról, hogy jelenleg nagybetegen kórházban van. Politikai végrendelete lenne ez a cikk? Minden esetre több mint figyelemreméltó! A tanulmány minden bizonnyal elkerül Moszkvába is. Vajon mit szól hozzá a reformista Gorbacsov? Az adott szituációban elsiklik felette és nyomást gyakorol Belgrádra? Vagy fokozza az oroszosítást a közismert módszerekke!? Vagy visszatér egyszer a lenini alkotmányhoz? Hogy ezt ma nem teheti meg, annyi bizonyos. De minden változik! Adódhat olyan helyzet, hogy megtehetné. Ez ugyan a szovjetbolsevizmus végét jelentené, de az óriási birodalom megmaradhatna, békés államszövetség formájában, megelégedett számtalan népének boldogulásával és az igazi világbéke megteremtésével. Attól tartok ez kába illúzió. De a realitások illúziókból születnek. Mi a való helyzet A Szabadvilági Magyarok legutóbb, Clevelandben tartott IV. Világkongreszszusán rendkívül érdekes előadás hangzott el Dél-Afrikáról. Az előadó Nikolits Miksa Johannesburgból aki a Dél-Afrikai Magyar Egyesület elnöke. Az alábbiakban ismertetjük Nikolits honfitársunk előadását, aki elsőkézből ismeri a helyzetet, hiszen harminc éve él ott. „Sajnos a Dél-Afrikai Unió ellen irányuló összpontosított támadásban konzervatív gondolkodású emberek is részt vesznek. Ez az amúgy is nehezen megoldható problémákat csak jobban elmérgesíti. Tökéletes politikai rendszer nincsen a világon, azonban amíg jobbat ki nem találunk, ki kell tartanunk a demokrácia mellett. Viszont a mi kontinensünkön a társadalmi fejlődés foka még nem érett meg a nyugati demokráciára. A keleti, géppisztollyal irányított ‘demokráciáról nem is beszélek... Távol álljon tőlem, hogy azt apartheidi politikát próbáljam védeni, melynek a legnagyobb hibája az, hogy a korabeli szokásjogokat iktatta törvénybe. Ez a tény különösen felháborítja azokat, akik olyan országban élnek, ahol évszázados szokás, illetve vallási meggyőződés folytán hasonló rendszer van érvényben. Az „apartheid” lényegében egy életforma, ahol normális körül Dél-Afrikában a melyek között nem keverednek a különböző színű és fajú emberek. Ha erről az életformáról akarok szólni, vissza kell mennem negyven évre. 1944 végén 16—17 éves gyerekekkel, mint katona hagytam el hazánkat Nyugat felé. 1945-ben a Neisse fronton fejeztem be a részünkre vesztett háborút. Alakulatomat átadtam az amerikaiaknak. Mint 1913-as születésű, tartalékos tüzértiszt Ukrajnában alkalmam volt tanulmányozni az ott több mint 20 éve uralmon lévő rendszert. Kíváncsi voltam, mit tudott a lenini igehirdetés megvalósítani... Arra a szomorú megállapításra jutottam, hogy ilyen rendszer alatt még hazámban sem lennék képes élni. Eldöntöttem hát, hogy ha Magyarország orosz megszállás alá kerül, úgy családommal együtt Nyugat felé megyünk. 1948-ig Németországban vártam a hazai események alakulását, és amikor nem láttam kilátást a helyzet változására, a kivándorlás mellett döntöttem. 1949-ben Dél-Afrikába mentünk. Ebben az országban, eleinte angol demokratikus rendszer volt uralmon westminsteri parlamenttel. 1960-ban, a köztársaság megalakulásával megszűnt a koloniális kapcsolat. A még 1948-ban megtartott demokratikus szavazás útján a búrok nacionalista pártja került uralom