Hadak Útján, 1987 (39. évfolyam, 390-395. szám)

1987-01-01 / 390. szám

Gondolatok egy „eretnek tanulmányhoz" Két okból haboztam, amikor Goszto­­nyi Péter legutóbb megjelent — és sze­rintem nemzeti szempontból mnden ed­digi munkájánál jelentősebb — „A ma­gyar honvédség és a második világhá­ború“ című könyvének ismertetését mér­legeltem. Egyrészt saját tárgyi ismereteimet, mind a vázolt három évized belpoliti­kai történései, mind az ezen időszakba eső hadműveletek szakszerű vizsgálata tekintetében, hiányosnak érzem e kétség­telenül igényes munka lelkiismeretes vizsgálatához. A másik körülmény jelen­tősebb. Nem titkolom, hogy publicisztikai normái, főleg pedig a barrikád másik ol­dalával folytatódó dialógus mikéntje te­rén, a felfogásom — enyhén szólva — el­tér a szerzőétől. Eltekintve azonban attól, hogy a fran­cia enciklopedisták mondása szerint ,,1‘oeuvre est tous, 1‘auteur n'est rien“, félretettem habozásomat, mert Goszto­­nyi Péter annak ajánlotta ezen munká­ját — Kéri Kálmán volt vk. ezredes­nek, akinek — ezt tudom — szívügye a „mundér becsülete“ körül folytatott dis­puta. Miután magam is ezen gondolat szolgálatában állok, Gosztonyi igen fi­gyelemre méltó tanulmányát elsősorban ebből a szempontból kívánom szóvá tenni. Gosztonyi Péter, mint történész, ki­mondottan a második világháború kró­nikása, majdnem midig a magyar kér­déssel vizsgálatai középpontjában. Nem mindennapi, hogy erről a korszakról alig két évtized leforgása alatt több mint két tucat munkája jelent meg, német és magyar nyelven. Ha összeadjuk az ol­dalszámokat, ebben a témában magyar nyelvterületen aligha versenyezhet vala­ki vele. Nemzetközi síkon is alig. Két körülmény mintegy monopóliu­mot biztosít Gosztonyinak a második vi­lágháború témáinak feldolgozásánál. Alig van a német felső katonai ve­zetésnek olyan — gyakorlatilag hozzá­férhető — személye, akivel ne keresett volna szóban, vagy írásban kapcsolatot, ne tette volna fel kritikus kérdéseit. Magyar oldalról az események főszerep­lői közül tucatnál több azok száma, a­­kik neki adták át kortörténeti feljegyzé­seiket. Gosztonyi a szóbanforgó munká­jánál a csak neki rendelkezésre álló for­rások olyan bőségéből meríthetett, mint senki más a magyar nyelvterületen. A tanulmányán ez lépten nyomon érez­hető. Mint a berni Kelet-Európai Könyvtár vezetője a szerző ismét kivételes hely­zetben van. Az idevágó hazai irodalom, sajtó és marxista­ történetírás, mara­déktalanul rendelkezésére áll. Ezt a le­hetőséget is bőven hasznosította a tár­gyalandó munkájában. A benyomás az, hogy kellő forráskritikai érzékkel A szerzőnek nem hivatásszerűen ke­nyere a harcászat-hadászat, hadsereg­­szervezés, vagy haditechnika. A hadmű­veletek ismertetésénél nem merülhetett el olyan részletekben, mint ahogy pl. Darnóy Pál a Hadak Útjában közzétett kitűnő munkájában. Ez a körülmény a­­zonban nem gyengéje, hanem éppen erőssége Gosztonyi könyvének. Ügyel ar­ra — és ezt felettébb sikeresen teszi — hogy a harctéri események nehezebben követhető részletei ne tereljék el a fi­gyelmet se a vezetésre ható külső zava­ró erőktől (pl. a németek okvetetlenke­­dő magatartásától), se a belpolitikai ese­ményeknek a katonai vezetésre gyako­rolt kölcsönhatásától. Igyekszik meg­­könnyíten­i a legtöbbször felettébb bo­nyolult összefüggések áttekinthetőségét, amivel egyúttal növeli előadása drámai feszültségét. Gosztonyi ezen könyve nem a történések ismertetése (ezt előző mun­káiban kimerítően megtette ...), de a ki­értékelése szemszöge és szelleme miatt érdemel különösebb figyelmet. Ez az e­­lőbbi könyveiben nem jutott ilyen ki­fejezően érvényre. Egy marxista mun­kával való egybevetés érzékeltesse ezt. Csak pár hónappal Gosztonyi mun­kája előtt jelent meg Budapesten Domb­­rády Lóránt marxista, de egyébként igen alapos történész munkája „Hadsereg és politika Magyarországon“ címmel. Dombrády ugyanazon időszak ugyan­azon eseményeivel foglalkozik mint Gosz­tonyi. Az események lefolyásának ismer­tetésénél alig van különbség a két tör­ténész között. Annál több az ugyanazon történések hátterének és körülményei­nek történelmi értékelésénél. Domrády továbbra is elhitetni kívánja, hogy az ország szerencsétlenségéért a ka­tonai vezetés intrikái a politikai veze­téssel, no meg a tisztikar szelleme vise­lik az elsődleges felelősséget. Gosztonyi viszont meggyőzően érzékelteti azokat a külső, a magyar politikusoktól és kato­náktól nem befolyásolható körülménye­ket, amelyek figyelembe vétele nélkül a döntő katonapolitikai elhatározások, valamint az ezekkel összefüggő felelős­ség felett nem lehet ítéletet alkotni. A szerző a tárgyalt korszak történéseinek végzetszerűségére helyezi a súlyt. En­nek ellenére a munka távolról sem apo­lógiája sem a katonai vezetésnek, sem a­z

Next