Hadak Útján, 1988 (40. évfolyam, 400-401. szám)

1988-09-01 / 400. szám

BAJTÁRSI HÍRADÓ A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA XL. évfolyam 1988. SZEPTEMBER—OKTÓBER 400. szám ÖRÖKSÉGÜNK A Hadak Útján 1950 májusában jelent meg először nyomtatott alakjában. Akkor azt írta Zákó András, az MHBK központi vezetője, beköszöntő vezércikkében: ,,A lap minden betűje csakis az egyetemes magyar célokat szolgálja, az örök magyar katonaeszményt hirdeti és a hazáért megdicsőUlt hősök kegyeletét őrzi”... Ezekkel a szavakkal kívánom én is folytatni az Európából átköltözött központi tájé­koztatónkat. Mint a Szervi Határozványok értelmében megválasztott negyedik központi vezető, nekem jutott az a kötelesség, hogy felelős kiadója legyek a közel negyven éves múltra visszatekintő lapunknak, amely törté­nelmi múltunk ápolásával, hadtörténelemmel és nemzetpolitikával foglalkozó írásaival kivivta olvasóink elismerését. Előző számunkban már jelentettük a müncheni szerkesztőségünk megszüntetését. Az anyagi nehézségek, az átváltási árfolyamok jelentős mérvű rosszabbodása hozta magával az elhatározást. Torontói kiadásunk a külső formáját megváltoztatja egyrészt azért, hogy tartalmi mondanivalóját Idbővít- hessük és a jobb tájékoztatás érdekében képeket is közölhessünk. Szavakban alig kifejezhető köszönetünket kivánom tolmácsolni az élő és halott bajtársainknak, akik az elmúlt hosszú évek alatt szerkesztették és összeállították a Hadak Útján előző számait. Köszönöm a legutolsó szerkesztő gárdának, hogy lapunkat oly magas nívón tartották, mely irigylésre méltó példája az emigrációs lapkiadásnak. Mi igyekszünk továbbra is tudásunk legjavát szolgálni, amihez kérem munkatársaink segítségét abban, hogy Írásaikat küldjék ezentúl a torontói szerkesztőségünk elmére. Ugyancsak ide kérem a Bajtársi Közösség csoportjainak hireit, ünnepi eseményeinek leírását, ha lehet — egy-két jól si kér ült fénykép kíséretében. Van még valami, ami lapunkban változtatást fog jelenteni. Tájékoztatni fogjuk olvasóinkat a most folyó eseményekről. Mindannyian tudjuk: a Vasfüggönyön belül valami forrásnak indult, amit legjobban a magasabb politikai szinten bekövetkezett sorozatos személyi változások igazolnak. Amig ezek a személyi változások nem hozzák meg a várt és remélt eredményeket, egy tény már megváltoztathatatlan: megrepedt a Vasfüggöny. Ez a repedés napról-napra növekedik. Magyarországon is vannak kisebb egyesületi alakulások, hazafias szellemű kezdeményezések. Munkájukat megértéssel kell kísérni és támogatni. Nem zárkózhatunk el az események elől. Ebben a munkában fontos feladataink vannak, amiknek vállalása nekünk erkölcsi kötelességünk. Magyarország jövőjét az otthoni magyarság fogja eldönteni, de nekünk itt segíteni kell hozzá minden erőnkkel és tehetségünkkel. Ezt az összműködést kell ápolnunk, bővítenünk, erősítenünk, mert ez a kulcsa hazánk gazdasági és politikai szabadságának, a külföldi megszállás meg­szűnésének és egy kisebbségi párt egyeduralma legyőzésének. Ennek fontosságaként hívták össze idén novemberre a Clevelandban megtartandó Szabadvilági Magyarok V. Világkongresszusát. Súlyos magyar sorskérdéseket kell megvitatni. Állást kell foglalnunk a nagyhatalmak garanciájával megkötött és a jövőnkre is kiható nemzetközi szerződések végrehajtása érdekében. vitéz Martonfalvay Hugó

Next

/
Thumbnails
Contents