Hadak Útján, 1991 (43. évfolyam, 414-419. szám)

1991-01-01 / 414. szám

(Folytatás a 3. oldalról) meddig lehet titkolni a reménytelenséget? Én nem vagyok képes nyíltan vallani, mert még őrzöm imáimban a reményt. Mindezek után nincs rá erőm, hogy „boldog újévet” kívánjak az elkövetkező esztendőre. Ha ezt tenném hazudnék önmagamnak, bajtársaimnak és valamennyi olvasónknak. Ehelyett egészséget, hitet és reménységet kívánok, hogy legyen erőnk részt venni a magyar élet megszilárdításában. Szentül hiszem, hogy Isten néha csak azért büntet, hogy felnyissa a korrupt társadalmak szemét, mert a megpróbál­tatásokban született gondolatok világítják meg a követendő utat valamennyiünk előtt. Biztosak lehetünk abban is, hogy a Gondviselés előbb-utóbb arra méltókat állít a felelőtlenek, a méltatlanok helyébe, akik az emberiség vezetőiként tiszta ésszel, elfogulatlanul, jószándékkal, türelemmel és igazságérzettel — keresztény princípiumok alapján — helyreállítják a globális egyensúlyt, melyen belül a magyarság feltétlenül megtalálja helyét történelmi múltjának, tehetségének, becsületének és szorgalmának megfelelően. Lehangoló írás ez, jól tudom. Kétségtelen, hogy valami vidámat kellett volna írnom az újév küszöbén, de képtelen voltam erre árral küzdő fajtánk balsorsa idején. Bármennyire fáj is, de néha őszintének kell lenni. Ennek ellenére távol áll tőlem a csüggedés! Ehelyett hitet, reményt, egészséget, lelki szilárdságot, egymás iránti szeretetet kívánok hazánk felépítéséhez minden igaz magyarnak és minden jóakaratú embereknek világszerte. Háború van, háború! Dr. Szitnyai Zoltántól vettem át egyik kiváló könyvének a címét e rövid kis glosszához. Háború van, s mikor ezeket a sorokat írom (február 5) a televízió képernyőjén egymást váltják a képek: hol Szaúd Arábia homokján szólnak az ágyúk, hol London, Párizs és Washington ezres tömegei harsogják: „No blood for Oil!” Ne adjunk vért az olajért! Hogy azért, vagy másért, ez erősen vitatható, mint ahogyan a hadijelentések is ellentmondanak egymásnak. Egy biztos, hogy háború van és ha valami csoda nem történik, kitör a harmadik világháború. Ágyúk, tankok, repülőgépek... láthatjuk a képernyőn, ez nekünk nem újdonság. Mi, akik kint jártunk a keleti hómezőkön, hallottuk az ágyúk ugatását, aknák visítását és láttuk gyönyörű fővárosunk szőnyegbombázását, mi nem tudunk úgy megilletődni, mint ahogy a TV bemondója szövegeli valamilyen célzattal. Mi tudjuk, hogy mi történik Közép-Keleten. Az egyik oldalon a fanatizmus „szent” háborúja, felszabadítani a palesztin népet, a másik oldalon egy fiatal hadsereg, mely messze távol a hazájától teljesíti a kötelességét. Csak úgy, mint azt mi is tettük akkor... A jelen háború abban különbözik a II. Világháborútól, hogy a mostani szövetségeseknek nem kell attól félniük, hogy végül a saját hazájukat kell majd megvédeniük, mint azt Európában tettük. „Nem a mi háborúnk” — írja Hetyey Sándor bajtársunk a most küldött Havi értesítőjében. „Az egyik oldalon a profitért, a másik oldalon egy emberi mivoltából kivetkőzött, sokszoros gyilkos áll, aki a saját kurd alattvalóit mérgesgázzal permetezte... Az az Amerika, mely nekünk két Trianont és egy Yaltát adott, amelyik 1956-ban, amikor vér folyt a pesti utcán, olaj­profit után szaladt, az nekünk nem szívügyünk. Biztos vagyok benne, hogy egy párszor még jól megkergetik, mielőtt a technikai fölény mégiscsak győzni fog... Ennél a háborúnál jobban érdekel bennünket az, ami ma Európában történik... a történelem megismétli önmagát. Míg 1956-ban Amerika Szuez körül ólálkodott, addig Hruscsov tankjai vérbe fojtották a magyar nép pár napra kivívott szabadságát. Ma, Amerika ugyancsak az olaj jól jövedelmező lehetőségeit tartja szem előtt, s addig Gorbacsov tankjai Riga és Vilnius szabadságtörek­véseit fojtják vérbe, peresztrojka ide, vagy oda...” Azt írja Hetyey, technikai fölény, valószínű, de nézzük csak: Iraknak van kb. egy milliós hadserege, (tele tetűvel, fanatizmussal és félelemmel) hatezer tankja, kb. hatszáz repülőgépe és vagy ötezer rakétája. (Time magazin.) Ha Izrael belép a háborúba, akkor jönnek Irak szövetségesei, Szíria négyszázezer katonájával, plusz százhúszezer tartalék, négyezer tank és félezer repülőgép, Jordán is mozgósít és még néhány arab, illetve mozlim állam beleértve Iránt is. De ez csak a kezdet. Mi van a szimpátiával és mi van a gyűlölettel? Ezek mind Amerika-ellenesek és ahogyan húzódik a háború ideje, úgy növekszik Szaddam Huszein pártolója. Igen sok országban ferde szemmel figyeli a mozlim nemzetiség Bagdad bombázását és Amerika háborúját arab földön. Ha számításba vesszük, hogy a világ népesedésének 17%­­a izlám, vagyis 817 millió mozlim van a földünkön, (1985. számítás) akkor az egész „nekilendülés” elgondolkoztató. Csak Franciaországban több, mint egymillió mázlim él. Na, és ha Kuvait mégis felszabadul az iraki megszállás alól, akkor mi van? Akkor mi lesz? Nem is folytatom tovább, háború van, háború! 4 — HADAK ÚTJÁN

Next