Hídfő, 1972 (25. évfolyam, 608-631. szám)

1972-01-10 / 608. szám

Dr. Bokor Pál Chiao Kuan-hua A Magyar Szent Korona nem politikai egyezkedés tárgya Mi történik Horvátországban ? Szabadlábra helyezték Dr. Pákh Tibort Magyar tükör Történik Magyarországon Szeleczky Zita Torontóban Szomorú statisztika A Cserkész Szövetség iskolatábora 608. SZÁM XXV. ÉVFOLYAM LONDON, 1972 JANUÁR 10 A NEMZET, AZ OTTHON ÉS A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIÓS POLITIKAI HETILAP HUNGARIAN WEEK A TARTALOMRÓL DR. RATTKAY R. KÁLMÁN: A sajtó íratlan szabályai szerint az év végén vagy az új esztendő küszöbén illendő számvetést csinálni: eredményes évet hagyunk-e magunk mö­gött? és minő tervekkel, programmal indulunk az új esztendőnek ? Régi emigrációs lapokat forgatok, köztük föl­ütöm a Katolikus Magyarok Vasárnapja (USA) közel tíz évvel ezelőtti számát, ebben megilletődve olvasom az azóta az emigrációnak örökre búcsút mondott írótársunk, Grátzer Antal vezércikkét és abban az alábbi sorokat: „Teremtsük meg a magyarság külföldi érdek­­képviseletét, alakítsuk meg a magyar emigrá­ciós parlamentet, válasszunk vezért, a magyar egység mindenekelőtt alapján. Össze kell fogni a magyar erőket. Fizessünk fejpénzt a meg­alakítandó emigrációs magyar adóhivatalnak stb. Tiszteletben álló magyarok gondolatai és tervei ezek, akik úgy érzik és látják, hogy már elérkezett az ideje annak, amikor még lehetne és kellene tenni valamit a magyar­ságért és Magyarország jövőjéért.“ Ha van visszanézés a túlvilágról, Toni bará­tunk és sorstársunk ma nem láthat mást és többet, ha szétnéz vezértelen, politikai akciózásban kifá­radt emigrációnkból, mint amit mi ma látunk: tel­jes eredménytelenséget! Nincs itt magyar egység, nincs emigrációs parlament és nincs vezér, aki a széthulló erőinket ma összefogná. Legyünk őszinték: a kezdeményezések nem hiányoztak az elmúlt években, — 25 év elég idő volt ehhez. Nem hiányoztak a messzebblátók, a fajtájukért aggódó, politikailag kiművelt fők sem, akik — mint Grátzer Antal — már évtized előtt is tisztán látták, mik a teendők? Tucatszám volt kezdeményezés az áhított „egység“ létrehozására: volt pár éve nekilendült „Becsületadó-akció“, és volt itt Európában „Szabad Magyar Parlament“ nevű akció is, amely csak megszületett, de elhalá­lozott, mielőtt járni megtanult volna. És volt itt százféle mozgalom, szövetkezés, bizottság, sőt „vi­lágszövetség“ is: utóbbiból csak annyi az igaz, hogy az égvilágon senki utóbbiakról nem tud. A tisztes múltra tekintő „Amerikai Magyar Szövetség“ tevé­keny, gyakran hallatja is a szavát, de ez alapsza­bályai értelmében csak az USA-ban élő magyar­ságot képviselheti és nem az emigrációt! Van „Felszabadítási Bizottságunk“, amelynek létezésé­ről se Párizs, se London, se Washington nem tud­nak; áldásos a Cserkészszövetség munkája is, de kihalófélben az elöregedés természettörvénye foly­tán az első és második világháború katonáinak szervezete, az MHBK. Ez a sorsa az emigrációban újraszervezkedett Vitézi Széknek is. És hogy ne vádolhassanak borúlátással, mint pozitívumot meg kell említennünk a két év előtt létesült és Eckhardt Tibor senior­ politikusunk ve­zetése alatt álló „Közös Magyar Külügyi Bizott­ságot“, székhelye Washington. És éppen ez a baj! Két tényező akadályozza ezt a Bizottságot abban, hogy politikai síkon bár­mi eredményt belátható időn belül elérhessen. Először a jelek szerint anyagiak hiányában nincs központi irodája, titkársággal, informatív sajtószolgálattal stb. — tehát mindazzal, ami az eredményes politikai agitációhoz annyira szükséges, mint az élethez a lélegzetvétel. És a második akadály: Washingtonban, — a mai világpolitikai helyzetben — semmit a magyar jövő érdekében tenni nem lehet. Éppen előző szá­munkban, kapcsolatban a Mindszenty üggyel és a Szentkorona kiadatásával kapcsolatos cikkünkben indokoltuk meg ezt. Az érvek ismétlése helyett csak ennyit: amíg az USA és a Szovjet minden fontos politikai elhatározását az egymás kölcsönös sakk­ban tartását jelentő „atom-pat“ határozza meg, addig Washington se Varsó, se Prága, se Budapest stb. felszabadítása érdekében egyetlen lépést nem tehet: a Jaltában Roosevelt által bűnösen meg­húzott keleteurópai halálvonalat Nixon sem lép­heti át ma és nem fogják átléphetni a jövőben azok, akik utódai lesznek az elnöki székben. Mint annyiszor írtuk az utolsó években: ma­gyar jövőt szolgáló politikát csak itt, Európában, folytathatna emigrációnk,­­ ha erre meglenne az anyagi bázisa, a politikai felkészültsége és rutinja, ha lennének kapcsolatai a nyugateurópai vezető — százezres vagy milliós példányszámú — sajtóorgá­numokhoz és ha ki tudná építeni kapcsolatait a strasszburgi Európa­ Parlamenthez, a Nyugateuró­pai Unióhoz s ha az angol-francia-német-olasz­ kor­­mányok sajtóreferensei felé szálakat tudna kiépí­teni stb. Tehát mindazok az előfeltételek, amelyek nélkül további tíz évig álmodozhatunk Grátzer Tóni sorstársunk javaslatairól és vigasztalhatnánk ön­magunkat és egymást azzal, hogy majd talán az utána következő tíz évben ... Nincsenek tíz plusz tíz évek számunkra! Pél­dátlan gyorsiramú a fejlődés,­­­szinte párhuzam 1972: nehéz év küszöbén

Next