Hídfő, 1984 (37. évfolyam, 897-920. szám)

1984-01-01 / 897-898. szám

1984 Azzal is kezdhetnénk: Egy év elmúlt megint, elmúlt éveink szá­ma eggyel megint több lett és el­képzeléseink, reményeink megint füstbe mentek. De minek panaszkodással kez­deni az évet? Hiszen azzal úgy sem változtathatunk sem a múlton, sem pedig az eljövendő, ma még áthatolhatatlan köd borította jövő ránk váró ajándékait vagy meg­próbáltatásait nem tudjuk ma­gunknak még hozzávetőlegesen se elképzelni.. De bízzunk abban, hogy a páros és szökő év számunkra is megle­petést hoz. Kény­szerí­tsük ki ma­gunknak a sorstól azokat régvárt meglepetéseket, amelyeket már mindannyian megszolgáltunk. Éjjel, alvás közben, az álom szárnyain járjuk be azokat a vidé­keket, amelyeket­­ talán már év­tizedek óta nem láttunk. Szorítsuk magunkhoz azokat, akiket ott kel­lett hagynunk, tegyünk pár szál tarka emlékvirágot a már elfelej­tett vagy még ismeretlen hazai földből hantolt dombocskára és öleljük magunkhoz elismerően azokat, akiknek elmondhatjuk: — Kiálltad a próbát! Nem csa­lódtunk sem benned, sem azon sok másokban, akik minden veszteni­­vágyás, minden elnyomás és meg­próbáltatás ellenére is azok ma­radtatok, akiknek maradnotok kellett, igaz, példamutató magya­roknak. Higgjünk, bízzunk és remény­kedjünk, hogy ami nehéz és fáj­dalmas volt, már elmúlt. A páros és szökő évvel együtt elszökik kö­rünkből a vádaskodás, az irigység helyet ad a megértésnek, az egy­­másratalálásnak és testvéri mun­kának, annak felépítésére, amiről már-már azt hittük, hogy örökre elvesztettük. Ne legyünk kicsinyhitüek, mert azt érezzük mindannyian — ha ma még félünk is bevallani, hogy: Hogy jönni fog, mert jönni kell Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek njakán ... Még nem áshatták meg azt a sírt, melyben a környező bitorlók és rablók vágyálmára rég el kel­lett volna tűnnünk, de amelyre még sokáig várhatnak, mert: Ébred Magyarország! Most támad fel! Úgy legyen! Békét,­­ de nem minden áron! Egy évet kezdeni bizonytalanságban, előre nem látott, csak sejtett, veszedelmekkel a jövő ködében — valljuk be őszintén nem örömteljes kezdés. Hiába menekülünk a múltba,idézzük fel a szép emlékeket, hiába szeretnénk nyugodt biztonságban élni és nem attól rettegni, mit hoz a holnap? Megnyugvást? További félelemmel teli életet? vagy földindu­lást? atombombát?!... Nem ez kell az emberiségnek, nem erre születtünk, nem ezt várjuk. Hogy ez következett el, annak mi is okai vagyunk, mi, a nép, a tömeg. Igen bűnösök vagyunk mindannyian, akik hittünk a szép szóla­moknak, az ígéreteknek és nem törődtünk vele, miért történik ez, mikor mindannyiunknak van megélhetése, foglalkozása, jövedelme és miért nem elégedtünk meg azzal, ami volt?Miért kellett több és rosszabb? Lapozzunk vissza a történelem könyvében. Hogyan is kezdődött? A béke napja ragyogott, mikor Lucifer helytartói, a politikusok, a világuralomra törők felbúj­tására eldördült egy revolver és kioltott két életet és ezzel elindult a pokol uralma a földön. A remekül kidolgozott terv szerint meg kellett semmisíteni a világbéke mérlegének egyen­súlyban tartóját, Ausztria-Magyarországot.. Majd öt évig tartó vérfürdő után a pokol helytartói megtehették az első lépést a világuralom felé. Megszületett Trianon. Az egységes Középeurópát darabokra szakítot­ták, hogy állandó tűzfészek maradjon. Ezt rövid pihenő követte. Mikor úgy látszott, sikerült Európa sebeit begyógyítani, lehetőséget találtak arra, hogy a káosz kerekedjen felül. Európa népét tömeg­gyilkossággal félemlítették meg, hogy az életben maradottaknak köny­­nyebben lehessen a nyakára rakni a rabláncot. Ez is sikerült. Most már csak két hatalom maradt. De mint régen a sok, most e kettő között folyik a küzdelem a világhatalomért, mert mint a régi közmondás mondotta: „Két dudás egy csárdában nem fér meg“. Mind­kettő le akarja törni a másikat és nem törődnek azzal, hogy közben milliók pusztulnak, milliárdos értékek semmisülnek meg, talán a föld népének háromnegyede kell elpusztuljon, hogy az egyik fél büszkén dülleszthesse ki a mellét: „Én lettem a világ ura“!... Azt, ami e pokoli terv megvalósítását megnehezíti, lassan megsem­misítik. Rendszeres munkával, jól kiképzett propagandisták példaadá­sával meggyengítették az egyház hatalmát, lassan kiölik az emberekből a hitet, lezüllesztik az erkölcsöket, nevetségessé teszik az ígéretek be­tartását, elundorítják a dolgozókat a munkától, a kevesebb munkáért több fizetési jelszavával. És mindez miért? Hogy a magukat kiválasz­tottaknak tartók még nagyobb hatalomhoz jussanak. Ébredjünk fel Csipkerózsika-álmunkból, térjünk vissza az erkölcs­höz, a munkához, a becsületesen dolgozó élethez, ne engedjünk a csábí­tásnak, mert csak így lehet újra nyugodt, békés életünk a jövőben! 897—898. SZÁM A NEMZET, AZ OTTHON ÉS A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ FÜGGETLEN EMIGRÁCIÓS POLITIKAI LAP XXXVII. ÉVFOLYAM MÜNCHEN, 1984 JANUAR HU Nummer 1/1984

Next