Szilády Áron: Magyar szófejtegetések. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. II. kötet 9. szám, 1872)
4 SZILÁDY ÁRON kit előfoghattak, fájdalmasan tették emlékezetessé a határhelyet : nyelvészeti üstökvonásba bocsátkozunk egymással s felszenteljük a képzelt határdombot. Hiba lenne, ha ily kegyeletes visszaemlékezések tartóztatnának bennünket ezen pontok bolygatásától; a sajátunkká nem válható foglalásokról is jobb, ha előbb lemondunk, mint ha nagyobb károsodásunkkal fog ránk alkalmaztatni azon jogi elv , aki a máséra épít, nem magának épít. Fő kötelesség pedig az, hogy a mi saját magunké, se el ne idegenítsük, se mások ilynemű törekvése iránt felbátorító közönbösséget ne tanusítsunk. Nyelvünk elszigetelt állása, valamint másrészről sokféle érintkezései, számos többé-kevésbbé indokolt s még több oktalan kísérletre szolgáltattak alkalmat. Igaz, hogy ezek látszólag valami nagy kárt eddig még nem okoztak, mert amint támadtak, úgy az őket támasztó szenvedélylyel vagy jó akarattal együtt— el is enyésztek , a helyes út eltalálását s a biztos eredmények elérhetését azonban mindeddig nehezítették. Hasonlító nyelvészkedésünk eddig ezek ellenében sokszor velük egy sorban tette, amit jónak vélt; ez idő szerinti legfőbb eredménye abból állna, hogy a rokonsági kérdést szűkebb körre szorítva, határozta meg, s meghatározása tetszeni kezd s már-már elfogadtatott a tudós világ által. Nem szándékom ezúttal vitába ereszkedni a felett, mennyire alapos, mennyire nem a török-tatár nyelvek rokonságának elutasítása, s mennyivel állunk közelebb vagy nem az ugor nyelvcsoporthoz, mint a török-tatárhoz , részemről ma épen oly kevéssé tagadom meg egyiket vagy másikat, mint nem tettem azt tiz évvel ezelőtt, de épen oly kevéssé várom egyedül s minden más tenni való előtt nyelvhasonlításunktól nyelvünk anyagának feldolgozását s rendszerének megismertetését, mint tiz évvel ezelőtt, pedig e tiz év sok és nem haszontalan munkában telt el hasonlítóinktól. Azonban még egyszer annyi idő és munka sem pótolhatja azt, a mi másnemű és elsőbbrendű tenni való. Nem pótolhatja a nyelvtörténeti szótár véka alatt rejlő világát, nem a tájszavak s szólásmódok, valamint a helyénvek gyűjtését sem. Ezek nélkül nagy bátorság, hogy ne mondjam vakmerőség kell nyelvhasonlításunkhoz.