Szabó Imre: Emlékbeszéd Bitnitz Lajos felett. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. III. kötet 3. szám, 1872)
2 EMLÉKBESZÉD BITNITZ LAJOS FELETT. Bitnicz Lajos 1790-ben, júl. 17-én a régészeti szempontból nevezetes templomutakon született Vas megyében, hol atyja seborvos és néhány évig a nemes község jegyzője volt. Bölcsőjét sem magas származás ősi fénye, sem anyagi jólét bővelkedése nem vette körül. A megbecsülhetlen értékű sugár is, a legforróbb szeretet és legtisztább öröm sugara, mely életének hajnalcsillaga gyanánt édesanyja szemeiben ragyogott, csakhamar az özvegység fátyola által lőn beárnyékolva. És ki tudja, a korán árvaságra jutott gyermek pályája mily irányra fordul, hajótevő kezek a szombathelyi püspök és káptalan gondviselése alatt álló kőszegi árvaházban menedéket és alkalmat nem nyújtanak neki, hogy előkészületi tanulmányait vagyontalansága mellett is elvégezhesse. Papságra érezvén kedvet, az árvaházból a papnöveldébe ment át, hol társai közös korai érettsége, szelídsége és ernyedetlen szorgalma által tünt ki. Ifjú keblének nemes lángolásával már ekkor arra törekedvén, a mit tökélynek ismert, többet tett, mint mennyit a szoros kötelesség kivánt. Rendes tantárgyai mellett a görög és héber nyelveket nagy gonddal és előszeretettel tanulmányozta ; tanulta az angol, franczia és német nyelveket is. De még itt sem állapodott meg. Bitnicz ifjonta az volt már, ami egész életén át mindhalálig maradt: csontig, velőig magyar. Szerette a hazát, szerette a magyar nyelvet, mely — miként Toldy Ferencz az ősz Simái felett tartott emlékbeszédében oly szépen mondá: „mindenkit azon hazához, azon haza érdekeihez kapcsol, melyben az ő ajka hangjai zengenek, s hol a szellő suttogása is gyermekkora játszi csevegéseit látszik suhongtatni," és e szeretettől áthatva, kettőztetett szorgalommal, munkabíró fiatal erejének teljes megfeszítésével iparkodott a hazai nyelvet tudományosan megismerni. Hogy jeles sikerrel, azt későbbi tevékenysége által fényesen igazolta. 1811-ben Somogyi Lipót akkoron szombathelyi püspök