Eger, 1874 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1874-03-26 / 13. szám
tán e részben az országos képviselő-házi ■*>. az 1873 évi jun. havában tartott rendes évnegyedes közgyűlésből már intéztetett felirat,, a az az e címen felmerült s felmerülendő költségek fedezéséről gondoskodásra felkéretett; a kérdésben forgó 2211 ft 48 krnyi öszveg — addig míg a képviselőház halmozott, sokoldalú, fontos és sürgős teendői közt ez ügyben határozatot hozhat, vagy esetleg míg a megyei önkormányzatra nézve kedvezőbb idő bekövetkezik, a midőn a megye majdan saját pénztárral rendelkezvén, oly helyzetbe jut, lenálló kötelezettségeinek eleget tehetni, — a megyei nemesi pénztárnál mint a házi pénztár ellenében fenálló cselekvő 60/C követelés nyilvántartandó. Mindazonáltal a hozott, de helyben nem hagyott határozatnak jogossága s törvényességéről meggyőződve lévén, s körvonalazni kívánván azon álláspontot, melyből kiindulva, a megsemmisített határozatot hoztuk, mellőzve a sikertelennek bizonyult feliratot, a képviselő-választások alkalmával felmerült költségek fedezésére vonatkozó határozatnak bővebb indokolásával a következők rendeltetnek jegyzőkönyvileg felvétetni. Folyt. köv. A gazdaközönség elkényszeredett helyzete. Beszéljünk őszintén, s ne titkoljuk tovább a nyomorúságos helyzetet. Mi ennek a fő oka ? egyrészt a sok csapás, s leginkább a múlt évi szűk termés, másrészt azon nagy csomó, melyet Bes kötött a nemzet lábára. Ne tagadjuk, hogy valami rothad a levegőben, mindenféle új indokok terjesztik a miazmát, melytől a gazdaság, ipar és kereskedelem emberei lakásra buknak! Nagyhangú mondásokhoz, s önámító frázisokhoz szokott politikusaink a korábbi időkben vajmi sokszor hangoztatták ezen mondatot, hogy Magyarországnak vannak gazdag segélyforrásai; és mégis íme most, amidőn az ínség és az adóterhek sokasága által szorongattatik az ország lakosságának legnagyobb része, sehol és senki által sem fedezhetők fel azok a „gazdag segélyforrások," amelyekből és amelyek által az országos pénztáron és a pénzetlenséggel küzködő néptömég, a mindinkább nyomasztólag sulyosodó anyagi helyzetben idestova vergődő középosztály legmindennapibb szükségein könnyíteni lehetne. Ez idő szerint maiét azon kis és középbirtokos osztály jutott a mindinkább elkényszeredő anyagi helyzetbe, akiknek urias körülményei s ezekből kifolyó társadalmi kényszerűségei nem engedik azt meg, hogy önmaga lógja meg az eke szarvát és személyesen, kaszával, kapával részt vegyen a munkatételekben; hanem mindazt cselédek s napszámosok által, bérfizetésért kénytelen megcsináltatni s elvégeztetni. Az ilyen birtokosoknak ez időszerinti anyagi helyzete valóban majdnem kétségbees:őleg reménytelen, és elkeserítő. Ha azon birtokos osztály tagjai, az ez évi gazdálkodási munkálatok elvégzésére szükségelt községeket egy vagy más módon elő tudták teremteni , ezzel legfeljebb annyit értek el, hogy téli takarmányok, olyan, amilyen vetőmagjuk s legfeljebb újévig való kenyérnek valójuk gyűlt össze. Most tehát azon birtokos-osztály előtt ama kiszámithatlanul terhesen nagy feladat megoldása áll, hogy ezután mit eszik családjéval, s cselédjével együtt , a jövő évi gazdasági munkákat, a cseléd- és háztartásról, gyermekei neveltetéséről, tartozásainak kamatjai s a tőke egy részének visszafizetéséről és ami ezeknél elodázhatlanabb, a mindenféle közadók, — melyek a birtokok képzelt de tettleg elveszett jövedelmére vannak kiróva,—• kiteljesítéséről bármi áron, sőt akármiféle uton és módon gondokodjék. A magyar haza lakosságának egyik osztálya sincs folyvást annyira irtózatosan nyomasztó helyzetben, mint a kis és középbirtokos osztály, mert ez, — minthogy egyfelől a gazdálkodás, ház és családtartás és az adózás költségei mindinkább felfokozódva s több ülve halmozódnak össze a nyakára, és a terméketlen évek szükségleteit kölcsön pénzzel kényesen toldozni, — ahelyett, hogy valamit tudna keresni s félretenni, évről évre mind inkább pusztul és megfosztódik vagyonától, minthogy tőkevagyonát kénytelen aprónként felemészteni, annál inkább, mivel a rosz termésű évek száma felülmúlja a kielégítő termést adó éveket, és a mindenféle kamat és adóteher évről évre emeltetik, feljebb fokoztatik. Míg az üzlet emberei, még a mostani pénzetlen időben is, ha másként nem, legalább üzletük összébb húzása és tartozásaik meghosszabbíttatása által tudnak magukon némileg segíteni, a kis s középbirtokos osztály még annyit sem képes elérni, mert tőle a pénzintézetek kérlelbetlenül követelik tartozásaik lefizetését, — s a mellett ezen birtokosok a rendes gazdasági munkatételeket kénytelenek az évszakokhoz képest mindig pontosan megtétetni, mivel különben a jövő évre termést nem várhatnak. A gazda ember állapota és gazdászati visszonyai egész évre, sőt több évre kihatólag, átterjedőeg válnak rosszzá, terhessé, a gazdászati válság esélyei, s a rosztermés által. A gazdának az ő munkatételei s reményei legalább is egy egész év leforgására szólanak,s ha a termés, az időjárás rosszul üt ki, a gazda ember egész évre meg van fosztva elélhetési és működhetési eszközeitől, sőt ha szorultsága miatt adóságokat kénytelen csinálni, az által a gazda állapota több évre kihatólag válságossá fajul el. A gazdaközönségnek elősüggesztőleg nyomasztó helyzetét ez Firduszi, Kelet legnagyobb költője. Kreili Bélától Firduszi a Sahuame (Királyok köve)című persa bösköltemény szerzője, nemcsak Persiának, hanem az egész keletnek legnagyobb költője. Műve, mely némelyek szerint 60, mások szerint 120,000 párversből áll, egység tekintetében az Iliász, Niebelungen és Ossian énekei felett áll; költői becsre nézve pedig semmit sem enged az előbbieknek. Firduszi, kinek neve paradicsomit, édenit jelent, Tasz városában született. Születési, úgy mint halálozási éve bizonytalan; az utóbbit némelyek 1020, mások 1030-ra teszik. Firduszi tehát abban a korban élt, midőn a persa birodalom átmeneti korát élte a ködhomályban borongó 6 korból a történelmi bizonyosság által megvilágított középkorba. A forrongás, mely Persiának nyelve, vallása, politikai élete körül kifejlődött, már csillapulóban volt. A persa nyelvből kibontakozott és kitisztult az új persa; a tűzimádást háttérbe szorította az iszlamt, és ennek megerősítése érdekében még sok harcot folytattak a régi vallás híveivel. A politikai átalakulás pedig csak az egymást felváltó dinasztiák harcában nyert kifejezést. Mindezen állapotok nem akadályozták a persa uralkodókat abban, hogy országuk és népek szellemi művelődéséről és a művészetek ápolásáról gondoskodjanak. A persa nép az egész keleten legtöbb képességgel és adománnyal bír a költészet iránt. Nyelve is leginkább alkalmas a költészetre. Keleten az iszlám három fő nyelvit következőleg jellemzik: Arabi kuvvet észt, türki huner észt, fai szí seker észt. (Az arab erő, a török művészet, a persa cukor.) A költők pedig majd angyalok, majd tündérek nyelvének nevezik a persát. A flilemile, midőn elbájoló dalát zengi, persa nyelven beszél, — mondja Hafiz. A persa nyelv, kiváló költői nyelvvé kiképeztetését a persa uralkodók bőkezű és fejedelmi támogatásának köszöni. A persa uralkodók vetélkedve egymással pártolták a költészetet és a költőket, kik képességük jeleit, adták, udvarukba édesgették és fejedelmileg megajándékozták. Némely uralkodó sahnak ? —300 udvari poétája volt, kik mindnyájan igen nagy évdijat húztak,s csak az a teendőjük volt, hogy évenkint egy-két költeményt írjanak. Akik külünösen kitűntek, azok költőkirály, kültőfejedelem, költővezér stb. címet és rangfokot nyertek, s ezek alatt állottak aztán a kevésbbé kiváló képességűek. Formális költői hadseregnek nevezhető. Aki az udvari költők sorába akart felvétetni, annak egy feladott tárgy felett egy rövidke költeményt, vagy egy sorra megfelelő rímes sort kellett rögtönözni. Firduszi, ki egy szegény kertész fia volt, de költői hivatást érzett magában, egy napon Anszari költő király társaságába iopózott, midőn az ő tanítványai Azdsadi és Ferruchi is vele voltak. Anszari a parasztruhába öltözött Firduszit így szólítja meg : „Birader (öcsém) a költők társaságába csak költők mehetnek.“ Firduszi válaszolta: „Én is kiütő vagyok.“ Mire Ansari azonnal