Eger, 1874 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1874-03-26 / 13. szám

tán e részben az országos képviselő-házi ■*>­. az 1873 évi jun. havában tartott rendes évnegyedes közgyűlésből már intéztetett felirat,, a az az e címen felmerült s felmerülendő költségek fedezéséről­ gondos­kodásra felkéretett; a kérdésben forgó 2211 ft 48 krnyi öszveg — addig míg a képviselőház halmozott, sokoldalú, fontos és sürgős te­endői közt ez ügyben határozatot hozhat, vagy esetleg m­íg a me­gyei önkormányzatra nézve kedvezőbb idő bekövetkezik, a midőn a megye majdan saját pénztárral rendelkezvén, oly helyzetbe jut, len­­álló kötelezettségeinek eleget tehetni, — a megyei nemesi pénztár­nál mint a házi pénztár ellenében fenálló cselekvő 60/C követelés nyilván­tartandó. Mindazonáltal a hozott, de helyben nem hagyott határozatnak jogossága s törvényességéről meggyőződve lévén, s körvonalazni kí­vánván azon álláspontot, melyből kiindulva, a megsemmisített hatá­rozatot hoztuk, mellőzve a sikertelennek bizonyult feliratot, a kép­viselő-választások alkalmával felmerült költségek fedezésére vonat­kozó határozatnak bővebb indokolásával a következők rendeltetnek jegyzőkönyvileg felvétetni. Folyt. köv. A gazda­közönség elkényszeredett helyzete. Beszéljünk őszintén, s ne titkoljuk tovább a nyomorúságos helyzetet. Mi ennek a fő oka ? egy­részt a sok csapás, s leginkább a múlt évi szűk termés, másrészt azon nagy csomó, melyet Bes kö­tött a nemzet lábára. Ne tagadjuk, hogy valami rothad a levegőben, mindenféle új indokok terjesztik a miazmát, melytől a gazdaság, ipar és kereskedelem emberei lakásra buk­nak! Nagyhangú mondásokhoz, s önámító frázisokhoz szokott po­litikusaink a korábbi időkben vajmi sokszor hangoztatták ezen mon­datot, hogy Magyarországnak vannak gazdag segély­forrásai; és mégis íme most, amidőn az ínség és az adóterhek sokasága által szorongattatik az ország lakosságának legnagyobb része, sehol és senki által sem fedezhetők fel azok a „gazdag segély­források," a­melyekből és amelyek által az országos pénztáron és a pénzetlen­­séggel kü­zködő néptöm­ég,­­ a mindinkább nyomasztólag sulyosodó anyagi helyzetben ide­stova vergődő középosztály legmindennapibb szükségein könnyíteni lehetne. Ez idő szerint m­aiét azon kis és közép­birtokos osztály jutott a mindinkább elkényszeredő anyagi helyzetbe, akiknek urias körül­ményei s ezekből kifolyó társadalmi kényszerűségei nem engedik azt meg, hogy önmaga lógja meg az eke szarvát és személyesen, kaszával, kapával részt vegyen a munkatételekben; hanem mind­azt cselédek s napszámosok által, bérfizetésért kénytelen megcsi­náltatni s elvégeztetni. Az ilyen birtokosoknak ez időszerinti anyagi helyzete valóban majdnem kétségbees:őleg reménytelen, és elkeserítő. Ha azon birtokos osztály tagjai, az ez évi gazdálkodási mun­kálatok elvégzésére szükségelt köz­ségeket egy vagy más módon elő tudták teremteni , ezzel legfeljebb annyit értek el, hogy téli ta­karmányok, olyan, a­milyen vetőmagjuk s legfeljebb újévig való ke­nyérnek valójuk gyűlt össze. Most tehát azon birtokos-osztály előtt ama kiszámithatlanul terhesen nagy feladat megoldása áll, hogy ezután mit eszik családjéval, s cselédjével együtt , a jövő évi gaz­dasági munkákat, a cseléd- és háztartásról, gyermekei neveltetésé­ről, tartozásainak kamatjai s a tőke egy részének visszafizetéséről és a­mi ezeknél elodázhatlanabb, a mindenféle közadók, — melyek a birtokok képzelt de tettleg elveszett jövedelmére vannak kiróva,—• kiteljesítéséről bármi áron, sőt akármiféle uton és módon gon­­do­kodjék. A magyar haza lakosságának egyik osztálya sincs folyvást annyira irtózatosan nyomasztó helyzetben, mint a kis és közép­bir­tokos osztály, mert ez, — minthogy egyfelől a gazdálkodás, ház és családtartás és az adózás költségei mindinkább felfokozódva s töb­b ülve halmozódnak össze a nyakára, és a terméketlen évek szükség­leteit kölcsön­ pénzzel kény­esen toldozni, — a­helyett, hogy valamit tudna keresni s félretenni, évről évre mind inkább pusztul és meg­­fosztódik vagyonától, minthogy tőke­vagyonát kénytelen aprónként felemészteni, annál inkább, mivel a rosz termésű évek száma felül­múlja a kielégítő termést adó éveket, és a mindenféle kamat és adó­teher évről évre emeltetik, feljebb fokoztatik. Míg az üzlet emberei, még a mostani pénzetlen időben is, ha másként nem, legalább üzletük összébb húzása és tartozásaik meg­­hosszabbíttatása által tudnak magukon némileg segíteni, a kis s kö­zépbirtokos osztály m­ég annyit sem képes elérni, mert­­ tőle a pénzintézetek kérlelbetlenü­l követelik tartozásaik lefizetését, — s a mellett ezen birtokosok a rendes gazdasági munkatételeket kényte­lenek az évszakokhoz képest mindig pontosan megtétetni, mivel kü­lönben a jövő évre termést nem várhatnak. A gazda ember állapota és gazdászati visszonyai egész évre, sőt több évre kihatólag, átterjed­őeg válnak rosszzá, terhessé, a gaz­­dászati válság esélyei, s a rosz­termés által. A gazdának az ő munkatételei s reményei legalább is egy egész év leforgására szólanak,s ha a termés, az időjárás­ rosszul üt ki, a gazda ember egész évre meg van fosztva elélhetési és működhetési eszközeitől, sőt ha szorultsága miatt adóságokat kénytelen csi­nálni, az által a gazda állapota több évre kihatólag válságossá fajul el. A gazda­közönségnek elősüggesztőleg nyomasztó helyzetét ez Firduszi, Kelet legnagyobb költője. Kreili Bélától­ Firduszi a Sahuame (Királyok köve)című­ persa bösköltemény szerzője, nemcsak Persiának, hanem az egész keletnek legnagyobb költője. Műve, mely némelyek szerint 60, mások szerint 120,000 párversből áll, egység tekintetében az Iliász, Niebelungen és Ossian énekei felett áll; költői becsre nézve pedig semmit sem enged az előbbieknek. Firduszi, kinek neve paradicsomit, édenit jelent, Tasz városá­ban született. Születési, úgy mint halálozási éve bizonytalan; az utóbbit némelyek 1020, mások 1030-ra teszik. Firduszi tehát abban a korban élt, midőn a persa birodalom átmeneti korát élte a ködho­­mályban borongó 6 korból a történelmi bizonyosság által megvilágí­tott közép­korba. A forrongás, mely Persiának nyelve, vallása, politikai élete kö­rül kifejlődött, már csillapulóban volt. A­­ per­sa nyelvből kibontakozott és kitisztult az új persa; a tűzimádást háttérbe szorította az iszlamt, és ennek megerősítése ér­dekében még sok harcot folytattak a régi vallás híveivel. A politi­kai átalakulás pedig csak az egymást felváltó dinasztiák harcában nyert kifejezést. Mindezen állapotok nem akadályozták a persa uralkodókat abban, hogy országuk és népek szellemi művelődéséről és a művé­szetek ápolásáról gondoskodjanak. A persa nép az egész keleten legtöbb képességgel és ado­mán­nyal bír a költészet iránt. Nyelve is leginkább alkalmas a költészetre. Keleten az iszlám­ három fő nyelvi­t következőleg jel­lemzik: Arabi kuvvet észt, tü­rki huner észt, fai szí seker észt. (Az arab erő, a török művészet, a persa cukor.) A költők pedig majd angyalok, majd tündérek nyelvének nevezik a persát. A flilemi­­le, midőn elbájoló dalát zengi, persa nyelven beszél, — mondja Hafiz. A persa nyelv, kiváló költői nyelvvé kiképeztetését a persa uralkodók bőkezű és fejedelmi támogatásának köszöni. A persa uralkodók vetélkedve egymással pártolták a költé­szetet és a költőket, kik képességük jeleit, adták, udvarukba édes­gették és fejedelmileg megajándékozták. Némely uralkodó sahnak ? —300 udvari poétája volt, kik mindnyájan igen nagy évdijat húztak,s csak az a teendőjük volt, hogy évenkint egy-két költeményt írjanak. Akik külünösen kitűntek, azok költőkirály, kültőfejedelem, költővezér stb. címet és rangfokot nyertek, s ezek alatt állottak az­tán a kevésbbé kiváló képességűek. Formális költői hadseregnek nevezhető. Aki az udvari költők sorába akart felvétetni, annak egy fela­dott tárgy felett egy rövidke költeményt, vagy egy sorra megfelelő rímes sort kellett rögtönözni. Firduszi, ki egy szegény kertész fia volt, de költői hivatást ér­zett magában, egy napon Anszari költő király társaságába iopózott, midőn az ő tanítványai Azdsadi és Ferruchi is vele voltak. Anszari a paraszt­ruhába öltözött Firduszit így szólítja meg : „Birader (öcsém)­ a költők társaságába csak költők mehetnek.“ Firduszi válaszolta: „Én is kiütő vagyok.“ Mire Ans­ari azonnal

Next