Eger, 1874 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1874-03-26 / 13. szám
99 évben az óriási pénzválság és a dühöngött cholera még inkább megsoksorozva sanyargatóvá fokozták fel. A járvány, munkásaitól fosztotta meg, a pénzválság pedig oda jutatta a gazda közönséget, miszerint— mint már említettük — a pénzintézeteket, a korábbi években tett adósságok visszafizetésére most kényszerítik, azok miatt most szorongatják. így tehát a szűz birtokok agyon vannak intabulálva, évek keresményeinek romján számos család az Ínség előtt áll. A catastrófa nem várt nagyságában áll előttünk, mindig nagyobb mérvet öltve s oly házak estek el, melyek számára a szolid üzlet s eddigi foglalatosság terén évtizedek voltak biztosítva. Megcsalt minden reményünk megcsalt nemcsak azért, mert termésünk sokkal kevesebb, lett mint amit reméltünk ; de azért is, mert a tönkretett hitel- és pénzviszonyokon éppen semmi sincs segítve, legalább m cr látszata! Vájjon miért nem? Mert piacitokon nincs pénz; a kereskedő sziklához van táncolva Prometheusként s nem mozdulhat. Távolabb piacokról, melyek eddig a megyének pénzforrásai voltak, megkeresések nem érkeznek; s a termelő ott áll kétségbeesetten várva, hogy ugyan mit hoz a jövő nap? Valóban kibeszélhetlenül szánandó a gazdaközönség helyzete, még akkor is, ha ahhoz a különleges családi és egyéni bajokat hozzá nem szorítjuk ; nagyon ideje volna már ha a birtokosok azon nagyon fontos állású osztálya helyzeten, a megadóztatás, az adószedés és kölcsönhöz juttatás tekintetében a törvényhozás és a társadalom terén valamiképen könyíteni az állambölcsek megkísérletnék. Arról kellene tehát legelsőbb is gondoskodni, miszerint a központi országos bank régen óhajtott közege mielőbb megszületlenék, s a vidéki pénzintézetek is oly állapotra segíttetnének, hogy ezek ne zaklatnák a gazdaközönséget a tartozások felmondásával, azok visszafizettetésével. Lőrinczfy János: Az árva-ügy (Folyt, és vége.) De ez még csak az első része az árvák ügyét illető elszomorító s aggasztó eljárásnak. Eddig még az árvákkal mi sem történik, csakis az előirt és sok formaszerüséggel járó írásbeli munkák teljesittettek, melyek azonban sem az árvák éhségét sem enyhitik, sem fájdalmaé könnyeit nem szüntetik meg az elhagyatott özvegynek, ki vigaszt és orvoslást keresve egyik Hivatalból a másikba utasíttatik. Azonban még tovább kívánjuk ez egyáltalán, céltalan, s mégis drága pénzbe kerülő árvaügyi kezelést ecsetelni. A kir. járásbíróság a hagyaték tárgyalását évek múltával, midőn a „sor rá került“, valahára megindítja, de ekkor már sok oly ingóságot, melyek a leltárban föl voltak véve, nem talál, mert az illető tárgyak vagy az idő viszontagsága folytán enyésztek el, vagy ha lábas jószágból állottak, önmagukat emésztették fel. Eközben az árvák szétágaztak, de azért a hagyaték letárgyaltatok, s a jegyzőkönyv a törvényszékhez beterjesztetik. Itt, az ügyek halmaza miatt, ismét elpihen egykét évig, mig „a sor rákerül“, s ekkor a járásbíróság eljárása vagy helybenhagyatik, vagy—számosabb esetben :— kiegészítés végett ismét visszaküldetik. Helybenhagyás esetén a községi gyám és az árvaszék értesittelik, értesítés után az árvaszék ülést tart, végzést hoz a fölött, vájjon a fölvett tárgyalás szerint a kiskorú nincs-e károsítva, mely alkalommal rendes eljárás szerint abban történik megállapodás , hogy az ügy megvizsgálására a járási szolgabiró kiküldessék. A szolgabiró erről végzés meg értesittetvén,a községben megjelenik, a vizsgálatot megtarja, az eredményről az árvaszéket értesíti; az árvaszék ezután ismét végzést hoz, a törvényszék által megküldött osztálylevélre a helybenhagyást följegyzi, eme végzés a járási szolgabiró utján a községi bírónak kiküldetik, hogy azt a közgyámnak kézbesítse, és a végzés átvételéről a vevényt a szolgabiró utján az árvaszékhez juttassa. És csak e hosszadalmas előzmények hónapokig tartott befejezése után kerül még az árva az árvaszék felügyelete alá. Ekkor veszi aztán kezdetét rengeteg doga a községi gyámnak, s illetőleg a község jegyzőjének. A községi gyám ugyanis többnyire oly polgártársunk, ki nevét ügygyel-bajjal csak le tudja írni, de hivatala egyéb dolgait s kötelességeit a községi jegyzőnek kell teljesítenie anélkül, hogy megkérdeznék, kötelezhető e a jegyző erre. — Az árvaszék mindenekelőtt a legsürgősebben követeli a községi gyámtól, mutassa ki, hogy az 1 — 4 év előtt elhunyt atyának árvái hol és mily állapotban vannak? Ez bejelentetvén, árvalapot kap. De azzal senki sem törődik, hogy a helytelen s hiányos eljárás miatt, az árvák vagyona, a szülők el halta óta ki által és hogyan kezeltetett, mi jövedelmet hozot; s hogy a szánandó árvák földje, ama hosszú idő alatt, míg a hagyaték letárgyalva nem volt, parlagon hevert, vagy az árva éveken át gondozás nélkül volt, ezekről nincs tudomás, mert nincs intézkedés. Mi azonban, községi elöljárók, jól tudjuk, hogy e szomorú viszonyok oka a rendszerben fekszik, s hogy ez elviselhetlen, s tetemes költséggel egybekötött eljárás célszerű átalakítását s helyes rendezését kérelmezni elsősorban mi vagyunk hivatva úgyis, mint polgárok, de főleg mint községi elöljárók, kik hivatalunk elvállalásakor esküt tevénk, hogy a község, valamint a családok és egyesek ügyeit lelkiismeretesen fogjuk gondozni, így állván a dolgok, az árvafigyek gyors, célszerű és stikeres kezelésének, illetőleg a mostani hosszadalmas és helvtelen eljárás egy sort rögtönzött, két tanítványa egy-egy sorral felelt rá, végül Firduszi oly sikerülten rögtönzé hozzá a negyedik sort, hogy Anszari, a költő-király, határozott költői tehetségnek ismerte el. Egyes kérdéseket intézett hozzá Persia őstörténelmébe!, melyekre Firduszi kitűnő választ adott. Anszari bocsánatot kért Firduszitól, hogy előbb társaságából eltávoltani akarta, s azonnal felvette az udvari költők közé. Szultán Mahmud, az akkor uralkodó persa sah, rég tervezte, hogy az I. Manszur által megkezdett Salmamét befejeztesse. Hét költőt szólított fel versenyre, s Anszari, a költőkirály tevén győztes, őt bízta meg a királyok könyve negirásával. De Anszari sokkal kényelmesebb lévén, hogy sem ily roppant munkára vállalkoznék, de mert egyrészről kedvencében, Firdusziban sokkal több képességet és készültséget látott, őt ajánlotta a sahnak, mint aki e feladatnak legjobban fogna megfelelni. Firduszi azonnal elő is állt egy próbával, melyben Resztem és Iszfendiár harcát írja le. E részlet egészen elragadta a saht, s azonnal megbízta őt a Sahname írásával. Külön lakosztályt rendeztetek be .Számára palotájában, asztaláról érkezett, évenkinti tiszteletdíjat rendelt számára ; meghagyta szolgáinak, hogy Firduszi minden szükségletéről és kényelméről gondoskodjanak ; utasította továbbá kincstárnoka, hogy Firduszi minden párverséért egy arany tarpant fizessen ki. A költő azonnal hozzá fogott a nagy munkához. Az addig átbuvárolt régi iratokat, a népmondákat, népdalokat, melyek történelmi tárgyúak voltak, mind feldolgozta s a költészet formáiba öltötte. Maga elé idézte az ókor hőseit, a ködben elenyésző óriásokat, hazájának és népének csodás alakjait, kik hinekkel,gonosz szellemekkel, tündérekkel és szörnyalatokkal harcolnak. Mindezeket a költészet ragyogó fényében feltüntetve, mutatja be művében. Midőn a mesék országán átvergődött, s a látkör a történelem világánál tisztulni kezd, alakjai is tisztábban lebegnek előtte.Most már nem mint földöntúli lényeket, hanem mint erős ember alakokat, kik egymással kelnek harcra, mutatja be, így közeledik mindig inkább és inkább a positivizmus felé, míg saját koránál megállapodik. Nehéz feladat volt az, a legrégibb kortól, a mesék országától kezdve le ezredeken át hozni a történelem fonalát, hogy az soba össze ne bonyolódjék, hanem a költészet mellett az igazságot és hűséget is feltüntesse. Firduszi e nagy feladatát kitünően oldotta meg. Négy évig dolgozott, Firduszi faznaban, négy esztendeig Tuszban, mialatt nagy müvéből négy éneket elkészített. Ezeket bemutatván a sahnak, az felette meg volt elégedve művével. De Firduszi ellenségei megirigyelvén azt a kitüntetést, melyben őt a sah részesité, ármányt szőttek ellene s a sah előtt mint eretnek tüzimádót bevádolták. A költő ugyanis költői színben, dicsértőleg tüntetvén fel a tüzimádók vallását, ők ebből fegyvert kovácsoltak ellene, hogy azzal tönkre tegyék. A sah, ki elkeseredett harcot folytatott a tüzimádó eretnekek ellen, maga elé hivatta Firduszit, s azzal fenyegette, hogy elrettentő példa gyanánt elefántjaival fogja széttapostatni. Firduszi a sah lábaihoz borult, esküvel erősité, hogy nem eretnek, hanem jámbor igazhivő, s hogy ellenei rágalmat terjesztettek ellene. A sah megbocsátott neki, de a meghasonlás közte és a sah között ez idő óta már gyökeret vert, s idővel csak nagyobb mérvet öltött. Firduszi háborítatlanul dolgozott munkáján s annak megkezdése után harminc évre befejezte azt. Midőn a munka készen volt, szép persa írással letisztázva elvitte a királyhoz és hódolatul lábai elé lerakta. Firduszi az első ezer párversért azonnal felvette az ezer darab aranyat, a többiért azonban időközben nem vette fel illetékét; szándéka lévén az egész díjat a munka elkészülése után felvenni, hogy abból magának pompás házat és szökőkutakkal ellátott diszkertet *