Eger, 1879 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1879-10-09 / 41. szám

Will. év­folyam. Előfizetési dij: Egész évre . 5 írt — ki. Félévre. . . 2 ,, 50 „ Negyed évre .1 „ 30 r Egy hónapra. — 45 Egyes szám . — 12 „ 41. szám. EGER. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden csütörtökön, 1979. október 9-én. Hirdetésekért minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit Borhelyért 15 kr fizettetik. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceum­i nyomda,) a szerkesztőség (sóház-utcza Mózerféle ház) és Szok­sdnyi Gy. könyvkereskedése (Alapítványi uj ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő, egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr. „Küzdelem a létért.“ Csigának disze is, baja is a — gyöngye. Ügyvédnek kincse is, kára is a — diplomája! Az európai államok majdnem mindegyikében a társadalmi osztályokban a legkitűnőbb helyet foglalja el az ü­­gy­védi kar, mely ha nem is emelkedik mindenütt oly ritka imponáló hatalom­ra, mint Angol- és Francziaországban, — de tekintélyes és bizal­mi állását fel tudta eddig hűen tartani mindenütt. A magyar nemzetnek, e par excellence „prókátor nemzet­nek ügyvédi kara is a legtiszteltebb osztályok egyike volt csak a közel­múltban is. És méltán ! Mert benne és általa nyil­vánult legimpozánsabban a nemzetnek szellemi ereje; a nemes eszmék és elveknek nagyra becsülése; a politikai és társadalmi erély és eszély; a bölcs tapintat és gyakorlatiság; a józan fel­fogás és jóérzület; a rend- és szabadságszeretet. E kar nem egy­szer adta már hazánknak az államf és fiak legjelesbbikét. Deák Ferencz és Kossuth Lajos egyaránt, egyformán mondtak e karról dythirambokat, s a leggeniálisabb franczia irók egyike a magyar nemzet fentartó erejének nevezte el a magyar ügyvédi kart! De mióta —­ miként Aeneas Ilon romjai közül — kibírtunk nagy nehezen voczkolódni ősi alkotmányunk romjai alól és hatal­munkba keríthettük az alkamat, bensőleg szervezni s megszilárdí­tani államiságunkat, hogy felküzdhessü­nk magunkat az európai culturnépek testvéréül, — ezóta menthetetlen könnyelműséggel en­gedjük hanyatlani társadalmi osztályaink egyik — hazafiságban kipróbált művelt körét, az ügyvédi kart! — Nincs egyetlen egy osztály sem, melyet boldog-boldogtalan merészeb­bül merne gúnyolni, rágalmazni, mint az ügyvédi kart. Zsarolást, csalást, sikkasztást gyakran az ügyvéd nevével kötik össze; az igazságügy óriási chacsáért s igazságszolgáltatá­sunk botrányos voltáért az ügyvédeket teszik felelőssé; de míg az első — legfeljebb egyeseket, de nem az egész kort megtámadó otromba vád, a társadalmunk majdnem minden osztályában befész­­kelődő általános corruptiónak sajnos eredménye: — addig a má­sik támadás, mert tudatlanságon alapszik, a legszemérmetlenebb támadások egyike. S hogy ez indoktalan vád, mindenért az ügyvédet okozni, már már gyökeret ver a népben: — legnagyobb részben — par­lamentünk az oka! Mert hát mit is tett kormányunk s parlamentünk igazságszol­gáltatásunk érdekében tizenkét egész év óta?! Miben nyilvánul az a ,hires­ haladás és az a ,nagy‘ előny?! Abban talán, hogy perrendtartásnak az írásbeliség és szóbeli­ség eszeveszett zagyvaléka, — vagy abban, hogy a testületi és egyes bíróságoknak létszáma és székhelye felett évekig nem tudtak megállapodni; hogy oly helyekről, melyeken pusztán magából a bélyegjövedelemből fent lehetett volna tartani a közvélemény által hangosan követelt, törvényszéket, mégis elvették azt; s hogy oly helyre, hol mint a kocsiban a negyedik kerék volna szükséges az üresedett bírói állomások betöltése, hónapokig húzzák, halasztják azt; — hogy nem restelik lelki­ismeretlenül ingyenes írnokok munkáját éveken keresztül felhasználni?! Vagy abban nyilvánul talán a haladás, hogy az igazságszolgáltatásnak a nép közvet­len érdekeit érintő ágát e téren nem ritkán tudatlan közegekre bízzák, hogy szekér számra hozzák a törvényeket melyek egymást hatályon kívül helyezik; hogy oly pompás magyarsággal s a gya­korlati élet igényeit oly ügyesen szemmeltartó stylusban és tarta­lommal szerkesztik törvényeinket, hogy a hivatalos magyarázó, ja­vító, ferdítő, oktató novellák és miniszteri rendeletek egymást érik . . ? ! — Vagy az a nagy előny, hogy örökké kapkodnak a bíróságoknak „szervezése“ és „ujj­á szervez­ése“-ben; hogy codexlink mai napig sem lévén, a legfelsőbb fórumok jogelveit s jogmeggyőződését nehezebb kitalálni mint a Nylns-folyó forrásait; — hogy egy hagyatéki per kicsiben az örökké­valóságot képviseli és hogy mind ez óriási csúcsban, hol épen a jog- és igazság védőjének erős kezére volna szükség, elnyirbálják ügyvédi karunk függetlenségét, lehetetlenné teszik existentiáját s folyton sértegetik jogait s érdekeit? Bizony, bizony ott vagyunk, hogy nem kell ismétlenü­nk Má­tyás király VI. decretumát. . ! S e vége­ hosszát nem érő panaszok ellenében nincs parla­mentünknek egyetlen egy betű mentsége sem. Hiszen „tabula rasa“-t kaptak kezeik alá.­­ Helyzetünk olyan volt, mint a szobrászé, ki kénye-kedve szerint alkothatja­ az anyagból műveit.­­ — Sem „nemzetközi viszony“, sem „dualismusi állásunk,“ sem európai „opportunitási tekintetek“ nem állottak út­ban, s mégis hosszú tizenkét év alatt nem tettek mást, mint el­hagyva az egyedül biztos nemzeti talajt, idegen, külföldi intézményeket, a nemzeti szokással és hajlammal ellentétes módon s alkalmatlan időben majmoltak át! — Váljon van-e józan em­ber, ki ne nevetne e felületesség s b­ablonszerű­séggel párosult majmolt nyegleségek feleit. . . ? ! Azt hitték, hogy ha az átplán­tált intézmény hason­lit a külföldihez — úgy okos dolgot mű­veltek .... Igazán úgy voltunk minden alkotásunkkal, mint a Bábel párkányai, melyeket a gnómok éjjelenkint mindig letördeltek. — Ily alázatos helyzet közepette aztán az ügyvéd az oka, hogy ügyfelei érdekét éveken keresztül sem tudja érvényesíteni; az ügy­védi kar az oka, hogy a kutya ugatását a pásztor több figyelem­re méltatja, mint parlamentünk az ügyvédi kamaráknak igaz­ságügyünk reformját czélzó javaslatait! Legyenek már honatyáink végre valahára méltányosak az ügyvédi kar érdekei irányában! Ne váljon bennük a kellemet­len érzés e­llenszenvvé csak azért, mert az ügyvéd kénytelen fele érdekében lefoglalja az ő­n diáriumaikat. S azok pedig, kik az ügyvédi kar barátjainak mondják magukat, ne az által nyilvánítsák baráti vonzalmaikat, hogy a magáról elfeledkező ügyvéd szerencsétlen sorsát kiaknázva, a bot­rányból botrányt csináljanak. Az az ember nem barátja a hold­kórosnak, ki a legveszélyesbb helyzetben nevén szólítja őt! Ne játs­szák honatyáink többé a múzeumok kitömött madarai­nak szerepét. Ítéljenek elfogulatlanul s ha ezt teendik, bi­zonyára be fogják látni, hogy a magyar ügyvédi kar ellen emelt általános panasz és vádaskodás nem e kart illeti, hanem azokat, kik igazságügyünk összekuszálásával aláásták az ügyvédi kar ex­istentiáját s vele jó hírnevét és a nép bizalmát. Magyar nemzeti érdek az, hogy a magyar társadalom oly kitűnő osztálya, mint az ügyvédi kar továbbra is fennen lobog­tassa dicső zászlaját, melyen e magasztos jelige olvasható: „Küz­delem a jogért.“ Parlamentünk feleljen érte, ha e zászlót rongyokra lesz kény­telen tépni az élet-halálra való küzdés kényszere és a : „K­ü­­z­d­e­­lem a jogért." büszke jeligéjét felváltja a: „Küzdelem a létért.“ Dr. Fenyvessy Ferenci.

Next