Egri Népujság, 1873 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1873-10-09 / 41. szám
322 Az ország pénz nélkül föl nem állhat , tehát venni, sajtolni, keríteni kell akárhonnan. Keríthet pedig az ország vagy honfiaitól, a lakosoktól adó útján, vagy külföldön való kölcsönzés által. A boldogabb időkből fönmaradt adóhátralék is oly iszonyú nagy, hogy már pusztán annak behajtása is lehetetlen, hát még a mostani adóról és annak behajtásáról miféle emberfia merne szólni? hiszen legjobb akarat mellett sem tudnánk még csak kölcsön venni sem, lévén minden takarékpénztár és más ilyes oly szomorú és árva helyzetben , hogy pénzkiadásra még csak gondolni sem lehet; azon szívtelen kóser és nem kóser zsebek pediig , melyekben a pénz rejtve van, oly drága kamatért nyílnak meg, ha csodálatosan mégis megnyílnak, hogy a szegény megszorult magyar sóbálvánnyá képed csak hallatára is. Csak egyetlen út lehet tehát édes árva hazánk baján némileg segíteni, s ez a külföldön való kölcsönvétel, bár ettől is nagyon lehet tartani, hogy vagy nagyon drágán, vagy épen nem kapunk, azon régi mondás szerint, hogy a baj ritkán jár magánosan. Akinek igaz magyar lelke van, és megfizetheti adóját, most mutassa meg, hogy nemcsak szóval és üres hangokkal szereti az édes magyar hazát, hanem áldozni is képes érte ; ha valaha befizette adóját valaki, most van ideje főképen bárhonnan előteremteni és megfizetni azt, hogy legalább a mi köteles tartozásunkból azon szegény s talán koldusbotra is jutott polgártársaink nyomora enyhitessék, kik még nálunk is szerencsétlenebbek , s lehet hogy éhező árvácskákkal körülvéve tekintenek a kétségbeejtő jövőbe, mely vajha méltán sújtó 1Iluim mj;iíl-síi9(f a íiiüimet um yio.hu mennyei atyánk utolsó büntetése lenne megérdemlett hitetlenségünkért, s bűneinkért Xótárus. Erdészetünk. Egyes emberektől régóta halljuk a panaszt, de újságaink is gyakorta emlegetik, hogy szép hazánkban Csáki szalmája az erdőség, melyet az idegen pusztít, a birtokos nem kimél; fogyasztja az oktalan kezelés, mely a világért sem gondolna arra, hogy az erdőtlen vidékek felett a mostoha sors ver tanyát s rá ugyancsak ritkán hull az áldás harmata. Meglehetős sok vidéket bejártam már s ha gyönyörűséget találtam a zöldellő fákkal borított hegyek szemléletében, nagyon elszomorodott lelkem, mikor kalandozó tekintetem a lekoppasztott sziklák meztelen falain akadt meg, hol egy árva fűszálacska is ,csak elvétve mer gyökeret verni, szegénykét nincs ami megvédje a nap égető sugarai elöl. A hajdú városok vidékén és Szabolcs megyében még nem jártam, de hallottam, hogy a futóhomokból álló ingó talaj megmozdítására elég egy hektikus forgószél. Uram, bocsá! én attól félek, hogy valamelyik vidéket majd a szomszéd határban kell keresni egyszer! Az Alföld gyakran nyög a szárazság miatt; igen, mert ha egyik szélén megállasz, nincs a szörnyű nagy térségen, mi szemeidnek útjába kerüljön, azon az egy két kalinkás kutgémen kívül, melyek sokszor azon szomorú tanúságra emlékeztetik az eltikkadt vándort, hogy üres kútból vödörrel sem iszik az okos ember, vagy:ahol nincs, ott ne keress! Az itt hirtelenében elősorolt bajoknak orvossága volna az erdő . . . ha volna! A futóhomokot megállítaná a fa gyökere; szikla oldalán is tenyészhetne a fű s legelője lenne a marhának, ha a nap sugara ellen sátrat borítana rá a fa lombja; az Alföld is gyakrabban érezné az eső áldását, ha széles térségén erdőségek foglalnák el azt a sok helyet, ahol most a kazánkaró és muszkatövis ékes (?) mivoltjukban pompáznak. Ha még egy lépéssel tovább megyek, rájövök, hogy az erdő nagy jövedelem forrása. Némely oktalan birtokos ezt azonban annyira