Egri Népujság, 1920 (27. évfolyam, 1-300. szám)

1920-09-16 / 212. szám

LXVIl. évíoluam 212. seem. tenz.; fe. 421/1920. Eger, 1920. Szeptember 16. Csüt­örtök Előfizetési dijak postai szállítással. Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el. Negyed évre 75 K. Égj* hóra 25 K. ____Egy­es szám ara 1 korona. POLITIKAI NÉPI L Ä P. felelős szerkesztő : Barsy Károly dr Szerkesztőség, Egál, Líceum. Kiadóhivatal , Liceu­m­ nyomda. Telefon­szám 11. Dr. Nagy János képviselői beszá­molót tart Füzesabonyban.1(1) Valamikor, de nem is olyan régen, az volt a szokás nálunk, hogy a képviselőt akkor látta a falu először, amikor a programmbeszédet el­mondotta. De akkor látta utoljára is! Ha ők ma­guk valami deputációval fel nem keresték, bizony, nem találkoztak vele, csak legfeljebb akkor, ha lejárt a mandátum és újra választani kellett. Ak­koriban talán ez nem is volt olyan nagy baj, mert hiszen a­­ potya, borral, különféle lekenye­rezéssel megválasztott képviselő úgy sem viselte szívén a városa vagy faluja gondját. Így nem is igen volt egymással tárgyalni valójuk! Azonban nagyot fordult az idő. A nyomo­rúság, a komoly, nehéz napok ideje jött el. Ami­kor az ország kormányzása súlyos akadályokba ütközik, amikor kívül-belül ellenséggel vagyunk tele, ilyen időkben a népnek, a földettáró népnek is bele kell szólni az ország ügyeibe; mert kell, hogy az ekeszarva mellet a kérges kezű gazda­ember is gondoljon az ország sorsával; hogy is­merje a nehézségeket, a bajokat, a gondokat, a terveket. Mert ha nem ismeri őket, nem törődhet velük, akkor nem érezheti szívében-lelkében, hogy ő is egy dolgos munkása ennek az országnak, hogy dolgozni, munkálkodni, esetleg áldozatokat is kell hozni érte. Elég kár, elég baj, hogy csak akkor gondoltak, akkor törődnek a földmunkással, amikor szükség van rájuk. Mert ha eddig is meg­tették volna, nem állnánk most ott, ahol állunk. És elég sajnos, hogy csak a képviselőnek jutott eszébe, hogy ismertesse a viszonyokat, hogy a parasztember ma is csak arra az újságra van utalva, amelyiket épen megvesz, ha megvesz. Hiszen ma már az is 2 korona. Bizony, elég saj­nos, de úgy látszik, hogy még mindig nem tanul­tunk a magunk kárán sem! Ezek a gondolatok jutottak eszembe, ami­kor meghallottam, hogy vasárnap délután eljön és megtartja beszámolóját Dr. Nagy János. Végre az a képviselő, aki beváltja a programmbeszédé­­ben mondottakat, hogy eljövök hozzátok és el­mondom nektek, hogy mit végeztem ! Az első szava azoknak szólt, akik nem az ő pártján voltak, hogy ne haragudjanak egy­másra, amiért ellenkező véleményen vagyunk. Mindnyájan, közösen, összefogva csak a haza boldogulását tűztük ki célul. Mert a haza, az ország boldogulása mindnyájunk boldogsága ; ha az egész ország boldog, akkor az egyes ember is boldog. Ezt kell mindnyájunknak átérezni, ezt a gondolatot kell magunkévá tenni. De nemcsak érezni és beszélni róla, hanem eszerint csele­kedni is! Ez az igazi szociális gondolat. Ez az igazi krisztusi eszme. Ez kell, hogy áthassa az ország minden polgárának a szívét, a legmaga­sabb rangútól a legutolsó munkásig. Ez legyen a keresztény kurzus vezető gondolatja, mert ma még nincs teljesen keresztény kurzus. Ez nem abban áll, hogy keresztény vallású vezetőink le­gyenek. Ez nem elég! Az kell, hogy keresztény vezetők keresztényien gondolkozzanak és keresz­tényien érezzenek. Hogy ne csak jelző legyen «keresztény», hanem a politika maga, a tan, a cselekedet legyen keresztény. Ezt csak úgy érjük .) Keddi számunkban hírt adtunk arról, hogy Dr. Nagy János képviselő Füzesabonyban beszámoló beszédet tartott. A beszámolóbel­i nagy hatást tett a füzesabonyi választók körében. "Általános volt az óhaj, hogy a beszámolót lapunk részletesebben is méltassa. Ennek az óhajnak teljesítése jelen, bővebb terjedelmű számunkban vált lehetségessé. Füzesabonyi munkatársunk kiváló tollából adjuk az aktus részletes leírását. el, ha a politikába, a közéletbe, a társadalomba nemcsak jelszóként hanem tényleg, a cselekede­tekben láthatólag belevisszük e három gondola­tot, eszmét: becsületesség, tisztesség, a köznek a boldogítása! Sajnálom, hogy csak Füzesabony hallotta ezeket. Szeretném telekürtöln­i az egész országot, annak minden fiának tudomására hozni és szívébe vésni ezeket a szavakat. De különösen azoknak szeretném odakiáltani, akik az ország ügyeit ve­zetik. Akiknek legnagyobb része csak az ajkán keresztény, de szívében, lelkében, cselekedeteiben pogányabb a pogánynál. Akik a keresztény kur­zust csak egyéni célokra, nagyratörő tervek meg­valósítására, önző célokra használják föl. Hol van a tisztesség, becsületesség, a közért való mun­kálkodás ? Csak igen kevesen vannak, akik a tetteikben is azok. De vigasztaló az a tudat, hogy mégis vannak. Egyet említ is közülök Dr. Nagy János: nagyatádi Szabó Istvánt! Azt mondja: «Mióta fenn vagyok Pesten, egy embert tanultam ismerni, szeretni és becsülni: nagyatádi Szabó Istvánt! Ez az ember az, akinek első a haza! Aki egyéni érdekeit feláldozza az ország érdekeiért, aki soha sem azt nézi, hogy mi lesz velem, hanem azt, hogy mi lesz az országgal. Aki átérzi azt — amint maga is mondja, hogy «könnyebb hordóról beszélni, mint az országot kormányozni.» És ennek az embernek nagy sze­repe volt abban, ami egyike legnagyobb ered­ménye a politikai életünknek: hogy egyesültünk a kisgazdákkal, mert a széthúzás, a régi magyar átok, ha meg nem szűnik, újra érvénybe sodorta volna az országot. Hisz így is nagyon komoly a helyzetünk. Azt vártuk a háború alatt, hogy ha eljön a béke, jóra fordul minden. És nem lett jobb világ. Ez nem, a miniszterek hibája — nem. Ők a leg­nagyobb jóakarattal és szeretettel igyekeznek ezt az országot a boldogság útjára vinni. De ez nem mehet oly gyorsan. És ennek egyik legfontosabb akadálya: a békeszerződés. Itt azután hosszasan fejtegeti és elmondja azokat a veszteségeket, amelyek termőföldben, ló, marha, juh állományban, erdőkben és bányák­ban érte a magyart a békeszerződés révén. Ilyen veszteségek következtében nem lehet az orszá­got boldoggá tenni egyhamar — folytatja. Sőt kimondom nyíltan, ha ez így marad, nem is lesz soha boldog ez az ország. Kérdem én: lehet-e élnie annak a fának, amelyiknek elvágják a gyö­kereit és levágják a lombját? Ugy­e nem! Ne­künk tehát azon kell lennünk, hogy az elrabol­­takat visszaszerezzük. A külpolitikai helyzet elég biztató erre. A cseheknél bomlani kezd a rend, a románokkal, szerbekkel nincsenek megelégedve az alattvalók. Csak az a fő, hogy összetartók le­gyünk, hogy készüljünk az alkalomra. Azon le­gyünk, hogy katonaságunk erős és m­egbízható legyen. És ha eljön az idő, akkor levetem én is a papi reverendát, kardot ragadok és megyek önökkel!« Zugó éljenzés fogadta ezeket a szavakat. Mintha a 48-as idők szelleme beszélt volna be­lőle ! Amikor kardot kötött a pap, képviselő, úr és paraszt egyformán. A hazáért, a szabadságért! Mintha Petőfi lelkesedése égne a szívében, ami­kor arról beszél, hogy újra a mienk lesz a feny­ves Kárpát, a kincses Erdély. E lelkesítő, reményt keltő jövőbe pillantás után áttért a gazdasági problémák fejtegetésére. «Egy rendelet, egy intézkedés van, ami ma leg­jobban bántja a kisgazda embert. A termés ren­delet. Ezt akarom egy­ pár szóval megértetni önökkel­. Igazán kellett már, itt volt az ideje, hogy valaki erről beszéljen. Hisz ez érdekli és ez ke­seríti a kisgazdát a legjobban. Talán, ha minden községben akadt volna valaki, aki egy-két szóval előadta volna a helyzetet, a kényszerítő körül­ményeket, akkor talán, ha nem is szíveseben, de talán még­se oly rideg, komor keserűséggel ad­ták volna be a gabonát, mint azt így tették. Mert az ilyen rendeletet nem elég csak közhírré tenni! Hanem egy-két felvilágosító szót kellene hozzá fűzni, minden községben, hogy lássa az a gazda, hogy nem irigységből, nem rosszakaratból, hanem kényszerítő okok miatt veszik el a búzát. Hogy azoknak is jusson, akiknek nem termett. Mert az éhes ember a legnagyobb anarchista. Ha többet nem is beszélt volna Nagy János, ezért magáért csak a legnagyobb köszönet illeti és reméljük, hogy még nem későn mondotta. És azután rátért a pénzügyi kérdésekre. Kifejtette, hogy a pénzünk akkor lesz jobb, ha lesz kivitelünk. Ezt pedig csak úgy érjük el, ha dolgozunk. Azután kérve figyelmeztette a hallga­tóságot, hogy ne hallgassanak a kósza rémhírekre, mint pl. hogy devalváció lesz. Erről szó sincs. A pénzügyminiszter szándéka csupán az, hogy az új pénz kibocsájtása esetén, az átcseréléskor egye­seknél bizonyos összeget visszatart előlegül a majd később megállapítandó nagy vagyonadóra. Azután beszélt a földművesek szervezéséről, majd áttért a földbirtokreform ismertetésére. «Azt akarom kedves hallgatóim, hogy tő­lem hallják meg az igazságot, ha megharagsza­nak is érte.« Ezekkel a szavakkal kezdi. Azután kijelenti, hogy a földbirtok reformálása a leg­rosszabb időben jött. A háboru és forradalmak után a többtermelés legyen a legfőbb gondunk. Ezt pedig nehéz elérni akkor, ha a földkérdést megbolygatjuk. A mai reform nem beszél földosztásról. Földosztás nem lesz Károlyiék teóriája szerint. Csak föld «eladás« lesz. Vagyis az, aki venni akar, kapni fog. Így vehetnek földet a kitünte­tett katonák, a hadiárvák, hadiözvegyek, törpe­­birtokosok és a tisztviselők. A vétel készpénzzel, terménnyel, hadikölcsönkötvénnyel, vagy a pénz­lebélyegzéskor visszatartott összegről kiállított szelvénnyel történhetik. Ezen birtokok azonban nem adhatók el a birtokrendező bizottság tudta nélkül, mert különben újra összevásárolnák egye­sek a birtokokat, örökölni pedig csak egy csa­ládtag örökölheti. Ez a birtokreform még csak javaslat. Ha elfogadják is, még évek kellenek, míg keresztül viszik az életben. Azután áttért a tisztviselő szen­vedésre. A hallgatóság szívéhez fordul — mikor ezekről beszél — mondja, őket most az államnak kell eltartania. És ez csak úgy történhetik, ha a földmívesek, a termelők is osztoznak az állami intézkedések intenciójában. Ha ők is a szívükön viselik a szellemi munkásember sorsát. Mert épen úgy szükség van ebben az országban szellemi, mint kézi munkásokra. És csak így le­het újra boldog, gazdag, megelégedett a magyar. Ezekkel a szavakkal fejezte be beszédét, amit lelkes éljenzés fogadott. Azután úgy emel­vény nélkül beszélt a hallgatósággal arról, hogy kinek-kinek mi volna a kételye, kérdése. És a hallgatóság, az egész falu köszönettel tartozik Dr. Nagy Jánosnak, hogy ígéretét bevál­totta, hogy eljött és beszélt nekik. Talán okul­nak belőle az illetékes tényezők is, hogy a népet néha-néha fölvilágosítsák a körülményekről, a helyzetről. (F.) Minden magyar adakozzék a nem­­zeti hadsereg felszerelésére.

Next