Egri Népujság, 1920 (27. évfolyam, 1-300. szám)

1920-11-21 / 268. szám

XXVI. évfolyam 268 szám. Előfizetési dijate postai szállítással Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el. Negyed évre 75 p. Egy hór,­­ 25 K. Egyes szám ara 1 korona. P O L I T ! K Ä I NAPILAP­ Felelős szerkesztői JÖCrSij Károlly Ür. Szerkesztőség; Eger, Kiadóhivatal: Liceum­ Telefon­szám Líceum. ugonúta. !í. Gazdák, földmívesek! Hirdetmény jelent meg a falakon, mely szerint, a Mezőgazdasági Bizottság megalakítása végett folyó hó 20—30 ig összeírás végett jelentkezni kell minden gazdának, akinek birtoka, vagy egy évnél hosszabb földbérlete van, és minden 24 évet betöltött földmíves munkásnak, gaz­dasági cselédnek, béresnek, ha legalább három éve lakik Egerben. Jelentkezzék hát mindenki, akit csak illet, mert a földművesek ügyéről lesz szó abban a Mezőgazdasági Bizottságban. Eddig a földmívesek megkérdezése és beleszólása nélkül intézték a mezőgazda­­sági ügyeket. Most törvényt hoztunk, mel­lyel azt akarjuk elérni, hogy minden községben, városban, járásban, megyében legyen a földmíveseknek, gazdáknak és földmunkásoknak érdekképviselete; az úgynevezett Gazdasági Bizottság, mely hasonló a képviselőtestülethez. A törvény azt akarja, hogy ebben a Gazdasági Bizottságban a földmívesek kép­viselői megbeszélhessék mindazokat a ren­deleteket, intézkedéseket, melyek a gadasági termelést, a gazdasági rendet, a mezőgaz­dasági cikkek beszerzését (pl. vetőmagot, szőlőoltványt, értékesítést, hitelügyet, köz­lekedést, gazdák, munkások és cselédek helyzetét, egymáshoz való viszonyukat, gazdasági és népjóléti viszonyokat érin­tik. Ez a Mezőgazdasági Bizottság kép­viseli a hatóságok előtt a mezőgazdasági érdekeket, ez fogja szorgalmazni a mező­­gazdaság, földmivesség érdekében szük­séges hatósági rendszabályokat, ez fog majd létesíteni a földművesek érdekében szükséges intézményeket (pl. gazdasági, köröket, gabonaraktár- és pinceszövetke­zeteket stb.) ez a bizottság fogja figye­lemmel kísérni a hatósági intézkedéseket, melyek a mezőgazdaságra vonatkoznak, óvást fog emelni minden olyan hatósági intézkedés ellen, mely a mezőgazdaság és föld­munkásság érdekei ellen vannak. Ez fogja végrehajtani a földbirtok­re­formot. Törvényt hoztunk, mint ahogy a fen­tiekből látható, melynek keretében föld­művesek és gazdák érdekeiket fejleszthe­tik, megvédhetik. Törvény van már, mely szerint maguk a földművesek és gazdák intézhetik a saját gazdasági sorsukat. Tehát félre az eddigi nemtörődömséggel, vegye ki a maga részét minden földműves és gazda a saját sorsa intézésében. Az Egri Gazdasági Bizottságba 20 rendes és 20 póttagot kell majd választani. A választás csoportonkint történik. Külön választanak maguk közül 1) azok a mezőgazdasági munkások, akiknek föld­jük nincs; 2) azok, akiknek legalább 10 hold földjük; 3) akiknek 10—30 hold föld­jük ; 4) akiknek 30—100 hold földjük és végül 5) akiknek 100 holdon felül van földjük. Mindenik csoport 4—4 rendes és 4—4 póttagot fog választani, így a mező­­gazdasági bizottságban minden földműves csoport képviselve lesz a maga köréből megválasztott képviselője útján. Képviselve lesz a földnélküli munkás, a cseléd,­ a törpebirtokos, a kis- közép- és nagybirto­kos. Csak az a fő, hogy mindenki oda­valót válasszon, aki tudja az ő csoportjá­nak az érdekeit képviselni. Ha úgy lesz, akkor a Cson­kam­agyaror­zág mezőgazda­­sági fejlődése biztosítva lesz és egy szebb, boldogabb kor fog ránk virradni. Dr. Nagy János. Eger, 1920. November 21. Vasárnap. Zokszavak. VIII.Akinek nem inge . . . 1. Ez a téma igazán nem a zokszavak közé való, de nekem nincs más rovatom. Csak annyit akarok írni, hogy valami csudálatos érzés futott át a múlt vasárnap lelkemen, mikor a katonabanda a Kossuth­­nóta, Csinom Palkó hangjai mellett masí­­roztatta templomból jövet a vitéz fiukat. Szerettem volna megköszönni igaz magyar parolával a karmesternek ezt az érzést. Pedig keserű volt a lelkem, rajta volt még az előtte való napon lenyelt trianoni béka ize. Ej, eb az ingéri Magyarok! Karunkat összekötötték, de az ajkunk, a szavunk, a dalunk szabadon maradt: a magyar szó, a magyar dal hadd forralja a vért s feldagadt erek szétpattantják majd a kar a bilincseit is! 2. A Himnusz. Meghallgattam vasár­nap a minoriták templomában. Tömve volt a templom s a mise végén alig volt néhány érzéketlen siető ember, aki ott hagyta a magyar imádságot. Ne is hagy­játok ott, véreim! Nem magyar az: cudar az, aki most se tanult meg imádkozni! Láthatjátok, minden reményünk, minden ábrádunk semmive lett, csak az Isten az, ki megáldhat bennünket! A lengyel templomokban hosszú év­tizedeken keresztül urfelmutatás alatt mindig szólt az orgona. Mert szóval nem volt szabad énekelniök, az orgona síró szava zokogta a földre szállt Isten felé: Szent oltárodnál térdre hullva kérünk, szabad hazánkat od­add vissza nékünk! A magyarnak is van imádsága, a magyar­nak még szabad énekelnie: rendeljétek el, kiknek hatalmatokban áll, hogy minden istentisztelet végén szálljon az irgalmas Isten trónja felé a magyar imádság : Isten álldd meg a magyart! A lengyel orgonák szavát is megértette a jóságos Isten, higgyük bízva, hogy a magyarok szavát még hamarább meg fogja hallgatni! 3. És ne csak dalunkban, imád­ságunkban, külsőnkben is legyünk ma­gyarok. Jól tudom, nem hordhat mindenki sastollas sapkát, nem divat a sujtásos, zsinóros atilla, de a leffentyűs nyakra­­valót sem magyar embernek találták ki! A magyar ember, ha a torkát félti, arra teszi a nyakkendőt, nem a kabátja gallér­ját, hátát, mellét takarja vele! A szivár­vány minden színében játszó leffentyű meg a szovjetsipka — tudja manó, nekem úgy tűnik fel — igen közeli atyafiságban leledzenek! 4. Ez m­ár zokszó a javából. Ember­­emlékezet óta a publikum nagy része úgy szokott a vasútról a városba jutni, hogy áttörtet a sineken, a vagonok között, hogy az érsekkerten átvágva hamarább érje a piacot, a szolgabíróságot, a barátokat, már akinek hol van dolga. Így törtettek a na­pokban is jó százan keresztül az érsek­kert hátulsó nyitott kis ajtaján be a ha­rasztos, síkos, de egyenes útra. Igen ám, de az iparkodás heve menten lefagyott, mikor az elől­járók a nagy kapuhoz ér­tek. Bizony be­­ volt az lakatolva. És zúgott a tömeg. Az apróbbak neki indultak a kőfalnak, a puttonyos, kosaras asszonyok pedig ékes szónoklattal magasztalván a kert gazdájának, a városnak bölcseségét, visszafelé loholtak. De előkerült a kert éber őre is és megfelelő válaszokat adott a pattogó istennyilakra. ■ Valahol hiba történt. Jó, nem szabad a kerten átjárni. Az őr szerint okt. 1-től kezdve. Hol hirdették, hol van ez kiírva ? Tessék beszögezni, de azonnal, a hátulsó kis ajtót és tessék felírni nagy betűvel, hogy a nagykapu zárva van, tilos az át­járás. A jámbor publikum akkor nem csapódik be, a város vezetősége pedig megkimélődik a megillető stílusos zok­szavaktól ! ♦ A bártfai ferenc-rendi zárdafőnök kálváriája. i. A páter elfogatása és vallatása. A Kárpátok kies völgyeiben magyar könny patakzik, magyar fájdalom nyög s a magyarság átka zug az országrablók gonosz feje fölött. Nap-nap után jönnek a szomorú vándorok megkínozva, össze­törve, a megmaradt hazába, hol szabad levegőt szívhatnak, hol szabadon zeng az édes magyar szó, hol enyhülést, feledést keresnek a sok gyötrelem után. Egy ilyen fáradt vándor érkezett szer­dán városunkba : P. Feysz Hugolin bárt­fai Fér. r. zárdafőnök, ki semmi másért, csupán keresztény magyarságáért végig járta a szenvedések kálváriáját s kit vé­gezetül minden indokolás nélkül kiutasí­tottak arról a helyről, ahol hosszú éveken keresztül buzgón szolgált Istennek s az embereknek. Felkerestem a pátert a Ferenc-rendi zárdában. Szegényes szobácskában gaz­dag lelket találtam. Rémregénybe illő kálváriájának el­beszélését többször megszakítja. »Nem azért mondom el mindezeket, — jegyzi meg — hogy engem sajnáljanak, hanem hogy lássák, mit áll ki a magyarság az elrablott végeken«. S beszél tovább a barna kámzsás szomorú barát. Beesett szemei, mikor hívei önfeláldozó ragaszko­dásáról szól, könnybe lábadnak, majd mikor szenvedéseiről beszél, réveteggé válik te­kintete, ajka vonaglik, akadozva törnek elő kebléből a megdöbbentő szavak. Több­ször nagyot sóhajtva simítja végig homlo­kát. »Oly nehéz még most is rendszerbe foglalni gondolataimat« — mondja. Előadása nyomán leírom a mártír­­pap kálváriáját. Szeptember 26 át írtak. A bártfai öreg templomban 9 et ütött az óra, Hugo­lin páter elvégezvén esti imáját, nyugo­vóra tért, midőn valaki megzörgette abla­kát. Kitekintve egy cseh martalócot látott az ablak alatt, azt, aki a kolostor bástyá­jában elhelyezett lőszert őrizte. »Dicsértessék az Úr Jézus! — szólalt meg a katona, s fontos közölni valók ürügye alatt bebocsáttatást kért. A mii

Next