Egyenlőség, 1882 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1882-11-05 / 1. szám
gazdagabb, hálásabb bányája, mint ez a tiszaeszlári bűnügy, minden valószínűség szerint az utolsó ily eset a mi civilisatiónk világában. Ilyen jó alkalom többé soha visszatérni nem fog. Hol pedig a közönséges kíváncsiságot még az előítéleteknek és szenvedélyeknek forgószele sodorja magával ellenállhatlanul előre, nem igen várhatni szerkesztőktől, hogy asceticus tartózkodásra szánják el magukat s heroicus lélekkel még kellemetlenséget, is tűrjenek. Wo alles hasst, kann Karl allein nicht lieben, ezt talán Schiller nem mondja, de szerkesztőkre nézve annál igazabb. Mit csinálhattak tehát a mi nagy lapjaink a tiszaeszlári esettel ? Csináltak belőle eleget. Persze a nyílt antiszemitismust, a valóságos uszítást ezek nem űzték. A »Pesti Napló« és »Egyetértés« a magyar nemzet politikai hangulatának két legtekintélyesebb kifejezője, mégis tartanak rá, hogy a régi magyar szabadelvűség hírnevét megóvják, és az európai műveltség színvonalán maradjanak. De a sensationális irányzatban benne kellett lenni, a közönség várakozásának csak úgy lehetett megfelelni, ha a tiszaeszlári esetet mentői jelentősebbnek, rémletesebbnek tüntetik fel. A nagy lapok siettektudósítókat leküldeni, kiknek természetszerű feladatuk volt, hogy lehetőleg idegizgató, érdekes híreket hajszoljanak. Volt is Nyíregyházán és Tisza- Eszlár egész környékén olyan hírvadászat, hogy az ottlakók unokái is érdekes történeti részleteket fognak róla későbbi hitvadászoknak visszaidézhetni. A mit csak falusi vénasszonyok pörgő nyelve pletykázhat, mit a malomalatti nagyszájuság kerepel, mit régi dajkamesékkel táplált képzelet a népies hagyományok világából felelevenít, ez mind hasábos táviratok, külön eredeti tudósítások modern irodalmi köntösében került nagy lapjainkba. Hisz az ily jelentős táviratokat minden irányzatosság látszata nélkül is lehet közölni, mert csak tényleítes értesítések szikével bírnak. A kisebb lapok persze ennél többet is tehettek, nekik a magyar sajtó erkölcsi felelősségében kisebb részek és csak a közönség újság vágyával kell gondolniok. Hozzá ez volt a kitűnő alkalom, hogy nyelvű concummuseik, a Journalok és Vedksblattok fölé kerüljek .״ a, !״ elvek fájdalom leginkább zsidó közönség támogatásából élnek. 10. legelől járt a »Függetlenség«, melynek úgy látszik a létes netuUU kérdésének eldöntésében valóságos főnyeremény, igazi Wendung durch Gottes Fügung volt a tiszaeszlári rejtély sensatiós kiaknázása. Ez a lap már be sem elégedett azzal, hogy azokat a sajátos zamatú tiszaeszlári és nyíregyházai híreket közölje. Ha már tendentia kell a magyar közönségnek, egészen rendén való dolognak tartotta, hogy egy olyan ügyről, mely még nemcsak hogy bírósági eljárás alatt állott, de vizsgálati titkot kellett hogy képezzen, mindennap lázitó■ commentárokat hozzon és belőle az ismeretes szinfalszaggató styl vezérczikkeiben a legszemérmetlenebb uszításnak és reklámhősködésnek kerítse alkalmát. Sokat e lapnak vitézi tetteivel nincs okunk foglalkozni, nem tartoznak ezek irodalmi méltatás alá. De ez a lap lett־ a modern nagy inquisitió hivatalos közlönye, melyben Bary vizsgálóbíró urnák dicsőségét mindennap elzengették. És ha a nyíregyházai Arbuez, minden hírhedt procedurája daczára teljes eredménytelenséggel végezte is be e vizsgálatot, a mindenható brutalitás nevében teremtett a »Függetlenség« külön statáriális bíróságot, mely mindennap megtalálta a bűnt és bűnösöket, nyomára jött a bűnpalástolás minden rejtett szálának, kikutatta a faji solidaritásnak és a vesztegetett érdekek hálózatának legtávolabbi vonatkozásait és a szokott rövid proczedurával tömeges kivégzéseket végre is hajtotta. M. E. Is JOKLI. — egry szomszéd kis sváb faluból. — írta : Kiss József. Csámpás, a kisbiró lomha léptekkel csoszogott végig a kis sváb falu egyetlen utczáján. Minden tizedik háznál betolta öblös potroha hegyét a tiltott pitarajtóba, honnan piros rőzseláng világított ki az esti homályba, és rekedt, bömbölő szavával bemondta a napi parancsot, hogy vacsora után lásson el a gazda egy szóra a falu házához. Nyár derekán volt, a legsürgősebb munkaidőben. Ilyenkor a közigazgatás pihen, a kupaktanács világbékét hirdet egyik vasárnaptól a másikig s a csapszéknél csak a templom üresebb. Annál meglepőbb volt a szándékolt esti tanácskozás mindenkire, legkivált az asszonyokra, kik mindent hamarább szeretnének megtudni . Hogy kössenek gúzsba benneteket! Mit akartok az uramtól ilyen öreg este? — berzenkedett Róka törvénybiró tűzről pattant menyecskéje, és egy gyermekfej gombóczczal rátapintott a kisbiró foga hegyére. Megvesztetek ! zsörtölődött a kurátoráé. — Debog eresztem el az uramat ! Majd ott nektek kotnyeleskedni éjszakának idején semmiért־! Várjátok be a vasárnapot . . . Azt mondod sürgős ! . . . Ha akarom, hiszem, ha nem akarom, nem hiszem . . . No, köpd ki hát, Csámpáé, mi a baj? . . . Eszel egy falat sonkát? . . Csámpás stoikus nyugalommal majszolta el a gombóczot, példás önmegadással költötte el a sonkaszeletet és a jámborok lelki békéjével tovább vonszolta hatalmas termetét Az utolsó házaknál már nem tudakoltak tőle semmit, nem perlekedtek vele, de nem is kínálták sem gombóczzal, sem sonkával: mire odaért, már megelőzte a hír, már akkor nem csak azt tudták, hogy jön, de azt is, hogy miért jön gyanánt, egy pillanat alatt bejárta a kis sváb falut a sensationális újság — annyi fölháborodásnak ártatlan oka — hogy a Jokli meghalt ! Ki volt a Jokli? Mi köze Joklinak a kupaktanácshoz és a kupaktanácsnak Joklihoz ? Ha más ember fia elbúcsúzik e világtól, elküldenek a harangozóhoz, az beharangozza, elküldenek a papért, az beszenteli; a sírásók megiszszák az áldomást és ráadás fejében megássák a gödröt, eltemetik, azzal punctum. Ki hallotta valaha, hogy ily esetnél a helység szája beleártotta volna magát valamibe? . . . — Vannak szabályok és vannak kivételek! — szokta mondogatni a falu tudósa, ezermestere, kuruzslója és baromorvosa, Schelter Flórián, ki ha olykor újságlaphoz férhetett, el is olvasta, el is hitte, meg is esküdött minden betűjére és roppant tiszteletben tartott mindent, ami csak nyomta Kozma Sándor főügyész és a tiszaeszlári *Dőljön inkább össze az egész ügyészi institution dőljön inkább össze fejünk'fölött modernizált igazságszolgáltatás°״ *־־'•1״' ész csarnoka, mintsem ámrakövezete alatt valaha a k. ügyészség, törvény s meggyőződés ellenére csak egy embert is vádoljon, vagy hogy csupa hivatalos buzgóságból valaha ártatlan embert elitéltessen.« Kozma Sándor főügyésznek 1882. márcz. 18-án tartott, beszédéből. Azokban a tudósításokban, melyeket a hírlapok a tiszaeszlári ügyben követett bírósági eljárásról közöltek, már öt hónappal ezelőtt felmerült Kozma kir. főügyész neve. Az volt mondva a főügyész úrról, ki a magyar igazságszolgáltatásnak egyik legszabadabban gondolkozó és legy