Egyenlőség, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-02 / 1. szám
Január 2. 3EGYENLŐSÉG A már Trefort által ״ nyakasu-nak elnevezett derék és öntudatos hódmezővásárhelyi rabbira,י■ ki egy zsidó házassági törvény szerint el nem vált zsidó asszonyt egy másik férfiúval összeadni, sem a később mégis létrejött házasságot anyakönyvezni nem akarta, vallás- és közoktatásügyi miniszterünk tudvalevőleg ráolvasta, hogy az a másik házasság nem csak állami szempontból de zsidó törvény szerint is legális házasság. Az országos iroda erre megkérdezte a minisztertől, honnan merítette azt a nagy zsidó törvényismeretet, mire a miniszter elmondta, hogy azt neki bizony senki más nem mondotta, mint az orth. közvetítő bizottság, azaz Reich Ignácz. Erre az orsz. iroda az orthod párt tényleges fejéhez, a pozsonyi főrabbihoz az alább következő átiratot intézte, amely eljárás, tereintve új voltát, joggal meglepő lépésnek mondható. Reich Ignácz ugyanis — és ezt igen sokszor fejtettük már ki — rég nem volna a közvetítő bizottság feje, ha őt a pozsonyi főrabbi nem tartaná. A köpenyeg, mely a roppant defektus és Ilivel előtt is rég lejárt Reich Ignáczot fedi, a pozsonyi főrabbi autoritásából készült. A panaszok ennélfogva ,melyek Reich Ignácz ellen fordulnak, a pozsonyi főrabbit illetik. Hogy pedig saját maga ellen hozzon ítéletet, azt még a pozsonyi főrabbitól sem várjuk. Ami az országos iroda átiratában fontos, az maga a tény hogy az országos iroda, mint a kongresszusi alapon álló magyar zsidóság képviselője az orthodox párt fejét keresi fel panaszával, és ennél is fontosabb az a körülmény, hogy együttes eljárásra szólítja fel bizonyos kérdéseket illetőleg. Ilyen közeledést örömmel kell üdvözölnünk és az orsz. irodának nagy dicséretére válik e lépés, mely, ha a pozsonyi főrabbi is úgy akarja, fordulópontot jelenthet a szerencsétlen zsidó pártviszonyokra nézve, melyek 21 év óta súlyos átokként nehezednek felekezetünkre, s mely oka annak, hogy a zsidó vallás — pedig 25 éve múlt, az emanczipáczió óta! — még mindig nincsen reczipiálva, hogy rendeletekkel kormányoznak bennünket, hogy nincs autonómiánk, nincs szervezetünk, hogy szóval a ■magyar zsidóság oldott köve, melyet széthordhat, megzilálhat ■minden szél. Magát a pozsonyi főrabbit mi ezzel az alkalommal egy nyilatkozatára vagyunk bátrak emlékeztetni, ■melyet alig 3 éve e sorok írója előtt tett és mely nem maradt titok az országos iroda előtt, sem. A pozsonyi főrabbi ugyanis, kit az említett időben Budapesten, Freudiger Mózes ur lakásán felkerestünk, többek közt ezt ■jelentette ki előttünk: ״ Ha ellensége vagyok az egyesülésnek, az kizárólagosan vallásos szempontokból történik. Nem akarom, hogy a neológok elhatalmaskodjanak az orthodoxok fölött, hogy — ments Isten! — a hithű zsidóság csak egy hajszálnyit is kénytelen legyen engedni meggyőződéséből, hitelveiből. De a világért sem ellenzem azt, hogy a két párt mindkettőjükre nézve egyaránt fontos jogviszonyok rendezésében együttesen eljárjon, sőt ha lehetne módost találni, hogy az adminisztráció ■menten maradjon minden vallásos színezettől, amit elképzelni alig tudok, szívesen beleegyezném abba is, hogy a községi adminisztráczió egy legyen orthodoxok és nem orthodoxok közti Főtisztelendő Úr ! Itt az alkalom, hogy szavai testet öltsenek, itt az alkalom, hogy elévülhetetl , szolgálatot tehet az egész magyar zsidóságnak ! A szerkesztő: Az izraeliták országos irodájának átirata Főtisztelendő Schreiber B. főrabbi úrhoz Pozsonyban. Főtisztelendő Úr! A kultuszminiszteri költségvetésnek a képviselőházban múlt november hó folyamán történt tárgyalása alkalmával nagy horderejű s bennünket közel érdeklő kérdések lettek a vitába belevonva. Mindegyik politikai párt vezérférfiai egyaránt hangoztatták annak szükségét, hogy a vallásfelekezetek közti viszonosság és jogegyenlőség törvényhozásilag megállapíttassék. A kormány pedig határozottan kijelentette, hogy az állam interconfessionális jogrendjét a jogegyenlőség elve szerint fogja fejleszteni és teljessé tenni. Még azon oldalról is, ahonnét az általános vallásszabadság és kötelező polgári házasság mielőbbi törvénybe iktatása iránt létezett indítvány, a költségvetésnek »az egyházi czélokról« szóló fejezeténél, egyes vallásfelekezetek számára felvett segélyek felemelése érdekében történt felszólalás, holott 1870-ik évben a képviselőház azt az álláspontot foglalta el, hogy az egyházak részére az állam rendes költségvetésében segélyösszeg egyáltalában meg nem állapítható. És ebben mutatkozik a lényeges különbség a mostani és azon vita között, mely ezelőtt két évtizeddel ugyancsak a képviselőházban a vallásszabadság és polgári házasság kérdésében lefolyt.